2026. 04. 30., csütörtök
Katalin, Kitti
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Bemutatkozott a Maktheshim utóda, az ADAMA

Kategória: Növénytermesztés | Szerző: Dr. Demes György, 2014/12/17

A céget érintő változásról adtak tájékoztatást kereskedelmi partnereiknek az anyacég és a hazai leányvállalat képviselői 2014. október 28-án, Budapesten a Ramada Aquaworld Hotelben.

A figyelmes olvasó a szaklapokból már értesülhetett, hogy a Makhteshim Agan Industries neve 2014. április 14-től ADAMA Agricultural Solutions Ltd.-re változott, amiből következően 2014. június 16-tól a cég hazai leányvállalata, a Makhteshim Agan Hungary Zrt. is ADAMA Hungary Zrt. néven folytatja tevékenységét.

Közel 4 évvel ezelőtt kezdődött minden, de csak most érkezett el az ideje, hogy a tényekről és az új cég, az ADAMA megalakulásáról és működéséről tájékoztatást adjunk – mondta bevezetőjében Dr. Sélley Tamás a régi/új vezérigazgató. Az előzményeket, az ADAMA új világcég létrejöttéhez vezető utat, illetve annak a világ agrárszektorában betöltött szerepét és jelentőségét az anyacég európai igazgatója, Bertrand Lombard világította meg.

60 év sikertörténete

A történet majd 60 évvel ezelőttre, gyakorlatilag Izrael állam megalapításának idejére nyúlik vissza. Erre az időre tehető a két jogelőd, az Agan Chemical 1945. évi, illetve a Makhteshim Chemical 1952. évi alapítása, amelyeknek egyesüléséből jött létre 1997-ben a Makhteshim Agan. Mindkét jogelőd a ’70-es évektől erőteljes kémiai-technológiai megújuláson esett át, amit a ’80-as években a regisztrációs infrastruktúra jelentős kiépítése követett. Az egyesülés, valamint a fejlesztések révén megerősödő Makhteshim Agan már 1998-ban a tel-avivi értéktőzsdén bejegyzésre is került. A 2000-es évek elejétől – köszönhetően a nagyarányú európai, észak- és latin-amerikai, valamint az ázsiai, csendes-óceáni térségbe történő befektetéseknek – a cégcsoport ismét erőteljes fejlődésnek indult. A felvásárlások következtében megörökölt száznál is több cégcsoporton belüli érdekeltség és a világszinten értékesített több mint 1000 termék azonban hamarosan szinte kezelhetetlenné vált, ami szükségessé tette a cégcsoport egy név alatti egyesítését, az ADAMA létrehozását.

Az említett fejlődést tovább dinamizálta, hogy a ChemChina pár évvel ezelőtt a cégcsoportban 60%-os tulajdoni részesedést szerzett, ami aktív fellépési lehetőséget kínált a bő kétmillió farmert számláló kínai piacon. A térhódítást az elmúlt évben felvásárolt négy kereskedőcég is segítette, amelynek révén a cégcsoport ma már a legnagyobb disztribúciós hálózattal rendelkezik Kínában, és aminek eredménye a 2013. évi pénzügyi mérleghez képest 850 millió dolláros forgalomnövekedésben mutatkozik meg. Ezzel a cégcsoport eddigi 3 milliárd dolláros forgalma kevesebb, mint egy év leforgása alatt bő 4 milliárdra nőtt, amivel az ADAMA a világranglista 9. helyéről a 6. helyre nőtte ki magát.

Új kultúra, identitás és brand

Az ADAMA név azonban nemcsak egy cégcsoportot, hanem egy új kultúrát, identitást és brandet (márkát) is takar. A változás magával hozta a cég üzleti filozófiájának megváltozását is. Ennek az új filozófiának a középpontjában – összhangban a cég új szlogenjével „Simply-Grow-Together” („Egyszerűen-Gazdálkodni-Együtt”) továbbra is a „Farmer” áll, azzal a különbséggel, hogy – mint korábban a sivatag „zöldé” tételében – mostantól globális szinten kívánnak a gazdálkodók rendelkezésére állni. Tevékenységük középpontjában – rímelve az említett szlogenre – a növekedés áll mind a hozamok, mind az üzleti aktivitás, mind a gazdálkodás színvonala tekintetében. Az ADAMA a vetéstől az értékesítésig a teljes üzleti tevékenység során a termelők segítségére szeretne lenni. Ennek eszköze a „Farmer”-rel való napi kapcsolattartás, a „Farmer” igényeinek megértése és annak üzleti tevékenységük fókuszába helyezése. Ezt szolgálja az egységes logó, az egységes címkézés és csomagolás, az értékesítést segítő információ, valamint a szélesebb kapcsolattartási lehetőséget kínáló digitális technika.

Továbbra is emelkedő pályán

Dr. Sélley Tamás, a cég új vezérigazgatója a hazai leányvállalatot érintő változásokról számolt be. Elsőként az új menedzsmentet mutatta be: a vezérigazgató mellett ezentúl a kereskedelmi igazgatói tisztséget Dajka Péter, a Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyei régiómenedzseri feladatokat pedig Fekete János látja el.

Ami a kereskedelmet illeti: a tavalyi évhez viszonyítva a piac csak arányaiban változott: csökkent a gyomirtó szerek és növekedett a gombaölő és rovarölő szerek aránya, ami viszont egyértelműen évjárat hatás. A forgalom éves alakulása is követte az elmúlt évek trendjét: a tavaszi csúcs 2013-hoz viszonyítva csak kissé volt nagyobb, ősszel viszont az igények jobban elhúzódva jelentkeztek, a maximum pedig kissé korábbra (július vége–augusztus eleje) helyeződött át. Összességében a cég mérsékelt növekedést tudhat magának, amivel követi az elmúlt évek egyenletesen emelkedő trendjét és tartja a forgalmazó-gyártói rangsorban kivívott 4. helyét.

Az új cég, az ADAMA létrejöttétől az eddig elért eredmények dinamizálása várható. Ezt szolgálja az új üzleti szemlélet, új logó, egységes megjelenés, új arculat és egységes csomagolás. Az „A” betűt formáló logóban a legkisebb háromszög a termelőt, az azt körülvevő háromszög a gazdálkodást szimbolizálja, az egészet pedig az együttet jelentő, ugyan­csak háromszög forma öleli körül – értelmezte az új logót a vezérigazgató. A különféle gyomirtó-, gombaölő-, rovarölő szerek ezzel a logóval, egységes csomagolásban, egységes címkével, az adott terméket szimbolizáló eltérő színű és alakú piktog­rammal jelölve kerülnek forgalomba. Új termék egyelőre egy várható, nevezetesen az azoxistrobin és tebukonazol hatóanyagok kombinációjából álló és a prémium szegmensbe tartozó Mirador Forte gabona gombaölő szer.

Az ünnep alkalmából a vezérigazgató a meghívott vendégeket egy csoportkép erejéig az emelvényre kérte, akikről készült csoportképet később minden résztvevő emlékül megkapott. Az ünnepi rendezvényt a 4 for Dance táncegyüttes és a Strokes ütős együttes fergeteges műsora zárta, ami után a látottak-hallottak megvitatására, a vélemények kicserélésére a fehér asztalok mellett kínálkozott bőséges lehetőség.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Harasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

A mélyművelés szocialista hagyomány?
Ha egy héten belül nem lesz kiadós eső, keresztet vethetünk a kukorica és a napraforgó termésére – panaszkodik egy több ezer hektáros hajdúsági gazdaság igazgatója. A tél közepén és végén ugyan esett hó, eső, de már hetek óta a szél szárítja a földeket. A tapasztalt gazdász szemek ránézésre megállapítják a nedvesség hiányát a búza és a repce táblákon. Elindultak vagy elindulnának a vetőgépek a kukorica és a napraforgó földeken is, de porba nem érdemes elszórni a magot.
Fagykárok és kártevők a kertészetekben
Szomorúan sétálgatnak kertjeikben a borsodi és a kunsági gyümölcskertészek. Látnivaló, hogy már áprilisban befejezték a szüretet. Észak-Magyarországon, Pest és Bács- Kiskun megyékben a mínusz 8 Celsius fokú hajnali lehűlések megtizedelték a meggy, a szilva és az alma ültetvényeket. A károkat még pontosan nem lehet felmérni, de a szakemberek a 30-90 százalék közé becsülik a terméskiesést. Ezzel
Talajélet: fenntartása a növénytermelés alapja
A precíziós gazdálkodás elképzelhetetlen a talaj ismerete nélkül – foglalta össze a gazdák teendőinek egy csokrát Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Az évtizedekig tartó leegyszerűsített termelési szerkezet, a monokultúra, a szerves trágya hiánya folyamatosan szegényítette a talajok természetes életét, a klímaváltozással együtt járó vízhiány pedig az ország nagy részén veszteségbe fordította a növénytermelést. Aki tanulmányozta Kemenesy Ernő professzor munkásságát, számíthatott erre, mert ő a talajművelés alapvető céljának a talajérettség megteremtését, a talaj tartós, morzsás szerkezetének kialakítását nevezte.
Szójatermelés: az import csökkentése a cél
A szakemberek tapasztalata az, hogy a szójatermelési kedv alapvetően két dologtól függ: a felvásárlási áraktól és a támogatásoktól. Azt azért hozzáteszik, hogy egyetlen év termelési eredményéből nem szabad hosszú távú következtetéseket levonni. Ha versenytársával, a napraforgóval hasonlítjuk össze, kiderül, hogy ötéves átlagban szinte azonos a két növény hozama, de a szója mérsékeltebben reagál a szélsőséges időjárásra.
Torma: húsvéti Hungarikum
Magyarország Európa legjelentősebb tormatermesztője. Itthon 1200 hektáron termelünk tormát, ez az uniós termelés fele. A termés több mint 80 százalékát exportáljuk, így biztos piaca van a gazdák termékének. A torma termesztése egy körzetre, a Hajdúságra koncentrálódik. A Hajdúsági Torma 2008 óta oltalom alatt álló eredetmegjelölésű termék, amelyet 2021-ben Hungarikummá is nyilvánítottak, köszönhetően a hajdúsági termőtájnak – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai kiadványában.
Aranyszínű sárgaság: a megelőzés a védekezés
Az idei tavaszon is az aranyszínű sárgaságnak nevezett betegség okozza a legnagyobb aggodalmat a szőlőkben. Ez a szőlő veszélyes, gyógyíthatatlan betegsége, csak a megelőzés jelenti a megoldást. A betegséget Európa számos országában ismerik, itthon már 2013-ban észlelték először a Zala vármegyei Lentiben. Azóta folyamatosan terjedt, mára a 22 borvidékből a legtöbb érintett, és a nem borvidékhez tartozó szőlőkben is megjelent.  Legsúlyosabb a helyzet Zala vármegyében, a Balaton északi és déli szőlőültetvényeiben, másutt a kórokozó megjelenése szórványos.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza