A süllő tógazdasági szaporítása

Kategória: Agrárgazdaság, Állattenyésztés | 2023/12/11

Tógazdaságainkban az ikrát legtöbb esetben a saját anyaállományából nyerik. E módszernél az őszi halászat után a süllőanyák teleltetőbe kerülnek, ahol részükre táplálékhalat is biztosítanak. Jégolvadás után az anyák ivar szerinti szétválogatása következik. A nemek megkülönböztetése egyszerű, mert a tejes süllő hasa erősen pigmentált, az ikrásé pedig hófehér. A süllő pikkelyzete miatt sérülékeny hal, ezért minden hálózás után javasolt az 1–2%-os konyhasóoldatban való fürdetésük.

A fészek készítése téli feladat. A süllő a fészek anyagára nem igényes, de a legjobb fészek fűzfa gyökeréből készül. Ezen kívül készülhet selejt hálóléhésből, bolyhos műanyagféleségekből és más ehhez hasonló anyagokból. A fészek alapja egy négyzet alakú, legalább 50×50 cm-es lécváz, melynek felső részére az ívási
aljzatot kell szorosan felkötözni. Az alján a négy sarokra egy-egy fél téglát kell erősíteni. Ezek egyrészt nehezékül szolgálnak, másrészt a fészek nem érintkezik egészen az oxigénben szegény iszapréteggel. A fészkek későbbi ellenőrzése, „felnézése” céljából a fészek felső részére insléget, ill. jelzőbóját kell kötni.

Tógazdaságokban leggyakrabban telelőkben ívatják a süllőt. 10–12 °C mellett 20–30 m2-enként egy-egy fészek helyezhető ki. Ezzel egy időben fészkenként egy pár, közel azonos nagyságú anyák kihelyezése következik. Az ívás közeli jele az iszaptól és üledéktől szépen megtisztított fészek. Ugyanis a tejes, közvetlenül az ívás előtt megtisztítja azt és őrzi. Ezért 2–3 naponként a fészkeket ellenőrizni kell, hogy elívott-e a süllő.

A süllőikra begyűjtésének másik módja az, hogy a természetes vizeken az ívás időszaka előtt fészkeket helyeznek ki. A kihelyezett fészkekre természetes körülmények között a vadon élő állomány ráívik, és a tenyésztőnek csak a fészkek keltetőházba való szállításáról kell gondoskodni. A bodorka és a balin is ráívhat a kihelyezett fészekre, de ez nem káros, mert később a ragadozó életmódra áttérő süllőivadéknak a bodorka és balin ivadék táplálékul szolgál.
Az ívató tóból az ikrával telt fészket a végleges helyére (pl. természetes víz, vagy süllő nevelésére alkalmas nagyobb termelő tóba), vagy a keltetőházba szállítják. Ha a fészket tóba helyezik, akkor az ikrák védelméről úgy kell gondoskodni, hogy azt pl. tetővel ellátott vesszőkosárba, enyhén áramló vízbe helyezik. Ennél a módszernél a megmaradás legfeljebb 5% lehet.

Az ikrával borított fészek oxigénigénye magas. A keltetőházban az oxigén utánpótlása átfolyó vízzel, vagy vízpermettel történhet. Az első esetben szét kell szedni a fészket, hogy minden ikraszemhez elegendő oxigén jusson.

Nálunk inkább a vízpermet alatti érlelés terjedt el, mert ebben az esetben az ikra a levegőben lévő oxigént hasznosítja (a vízpermet csak a kiszáradástól véd). Arra azonban ügyelni kell, hogy a vízpermet közvetlenül ne érje az ikrát. Ezért a permet alatt két fészket úgy borítanak össze, hogy az ikrát ne érhesse a vízpermet. Az ikrát naponta 3–4 percig tartó, 1:60 000 hígítású malachitzöldes kezelésben kell részesíteni.

A kelés közeledtével a próbakeltetést úgy végzik, hogy egy kevés ikrát néhány fokkal melegebb vízbe helyeznek. Ha fél órán belül ezek az ikrák kikelnek, akkor a kelés ideje igen közeli. Ekkor a permet alatt érlelt ikrát is vízbe kell helyezni. Az első táplálék felvétele után a lárva a keltetőházból tavi- vagy előnevelésre kihelyezhető. 

Mindkét esetben a megmaradási százalék nagyságát az határozza meg, hogy mennyi és milyen méretű táplálékszervezet áll rendelkezésre. A süllő első tápláléka a legapróbb méretű kerekesférgek és egysejtű állatok. Bőséges táplálékkészlet mellett a süllő gyorsan növekszik, előnevelő tavakban jó megmaradás mellett 4–6 hét alatt elérheti a 3–5 cm-es nagyságot. Az előnevelt ivadék halászatakor az ivadék könnyen sérülhet, különösen akkor, ha szállításáig tartóhálón tartják.

Lajkó István A halászmester könyve című kiadványa teljes körűen átfogja a halászat témakörét, érintve a Magyarországon honos valamennyi halászati módszert. Tartalmazza a korszerű halbiológiai alapismereteket, külön kitérve a vízminőség alakulásának kérdésére. Tárgyalja a tógazdasági haltenyésztés üzemi kérdéseit, kiemelten kezelve a halastavak termelőképességének fokozását, a halak takarmányozását és szaporítását, bemutatja hazai természetes vizeinket és a természetes vízi halászatot is. Végezetül pedig a halegészségügyi ismeretekkel és az egyre nagyobb jelentőséggel bíró környezetvédelmi problémákkal foglalkozik. A kötet digitális kiadásban kapható a Szaktudás Kiadónál.

A kiadvány megrendelhető a Szaktudás Kiadó oldalán az alábbi linkre kattintva.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai