Aranyat ér a hal Rétimajorban

Kategória: Agrárgazdaság, Állattenyésztés | Szerző: Hajtun György, 2024/03/19

Lévai Ferenc 
elnök-vezérigazgató

Csaknem a nulláról indulva lehet nagyot alkotni, még akkor is, ha kicsi volt a kezdeti lépcsőfok. Lévai Ferenc, akihez több évtizedes munkakapcsolat, és barátság is köt, amerikai példával szólva, mert nagyot álmodni. Az álmodozást már a cégnév választása, az Aranyponty Zrt. is jelezte, de a vezérigazgatónak pontos elképzelése, terve volt arra, hogy hogyan lehet a haltermelésre építve a leromlott állapotú környezetet „arannyá” változtatni. Az álom az elmúlt három évtizedben sikeresen megvalósult, s a környezet birodalommá épülve „arannyá” változott.

Jó kezdet, nehéz folytatás

Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. elnök-vezérigazgatója már kisgyermekként ott sündörgött a dunai halászok körül, így nem volt kétség afelől, hogy a gyerek halász lesz. Feri szeretett tanulni, ma is rengeteget olvas, mindennek utánanéz, amihez a több ezer kötetes könyvtára is segítségére van, így az iskolai tanulmányokat is annak rendelte alá, hogy kiváló halász szakemberré váljon.  A szakmai tudást abban a Temperált vízű Halgazdaságban (TEHAG) szívta magába, amelyet a FAO pénzügyi segítségével az 1970-es évek elején a magyar kormány épített meg Százhalombattán.

- A tehagos múltammal mindent megkaptam, amire egy szakembernek a pályája kezdetén szüksége van. Nem csak a hazai környezetben tanulhattam meg a szakma csínját-bínját, hanem a külföldi szakértői munkák révén eljutottam Algériába, Irakba is, ahol a magyar haltermelési technológiát sikerült „meghonosítani”. A hazai halfaunából származó halak – ponty, növényevők, süllő - termelésének a megvalósítása volt az egyik legfontosabb feladatunk. Emlékszem, hogy amikor Algériába kiszállítottuk az első hatmillió ivadékot, amit kézzel csomagoltunk, az algír katonaság teherszállító gépe 100 €-ért vitte ki a szállítmányt. A pályám tehát jól kezdődött, ám a folytatás már göröngyösebb volt.  A privatizáció során 36%-os kamatra megvettem a mezőfalvi gazdaságtól az ország egyik legjobban lerobbant tógazdaságát, Rétimajort. Akkor egyetlen lakható szoba nem volt. A liciten még 120-an vettek részt, de a vásárlásban már egyedül maradtam, idézte fel a kezdeti időszakot a vezérigazgató.

A kitartás, a szorgalom, a hal és a természet szeretete, s nem utolsósorban a kreatív gondolkodás meghozta a gyümölcsét. Lépésről-lépésre épült meg a halország azzal a jelszóval, hogy bár a haltermelés az elsődleges, de akkor lesz stabil a gazdaság, ha több lábon áll a cég tevékenysége. Feri vallja, hogy nem új és forradalmi dolgok „feltalálásáról” beszélünk, hanem olyan egyszerű gyakorlati alkalmazásokról, hogy mit kezdjünk a marhatartás trágyájával, hogy a Rétimajori étterem honnan vegye az alapanyagait, vagy, hogy a leszedett gyümölccsel mi történjen. Ami egyszerűen elérhető és megtermelhető a gazdaság keretei között azt itt, helyben kell előállítani, és a közelben kell felhasználni. Amit ehhez az ezeréves modellhez korunk hozzá tud tenni az a környezetre való fokozottabb odafigyelés, vegyszermentes termelés, illetve a technológiai korszerűség vívmányai.

Romokból várat építeni

Rétimajorban a jó természeti adottságok, és a menedzsment innovatív fejlesztései elősegítették a sokszínű, divatos szóval élve multifunkcionális halgazdálkodás megvalósítását. Ezt persze, nagymértékben behatárolják a gazdálkodásban alkalmazható módszerek. Hogy mit takar a multifunkcionális halgazdálkodás kifejezés, azt Lévai Ferenc Váradi Lászlóval közösen dolgozták ki. A több mint 30 éve alakult vállalkozás a halászatból származó nyereségét visszaforgatva egy olyan központot hozott létre Rétimajorban, ahol a kikapcsolódás összhangban van az ismeretszerzéssel, - múzeum, a gasztronómiával – Halászcsárda és a természettel harmóniában való együttéléssel, a horgászoknak nyújtott élményparkkal (Örspuszta). Hozzá kell tenni azt is, hogy Rétimajorban a kezdetektől sikeresen törekedtek a ma felkapott körkörös gazdálkodás kialakítására.

Onnan kellett indulni, amiben nem volt kellő tapasztalat, ismeret, hiszen a TEHAG nemzetközileg elismert kész gazdaság volt, Rétimajorban pedig a romokból kellett gazdaságot építeni. Az ezer hektáros tógazdaságnak csak a 40 százaléka volt haltermelésre alkalmas, 60 százalékban a nád uralta a vízfelületet. Sajnos ember sem volt mindig, akikkel gördülékenyen ment volna a munka. Igaz, más privatizált tógazdaságban sem voltak sokkal jobb körülmények, mert a halászati ágazatra az volt a jellemző, hogy a helyi halász szakemberek privatizálták a gazdaságokat, amelyek többnyire elhanyagolt, lerobbant állapotban voltak, és ezeket kellett tovább működtetni. Amikor Feri édesanyja először járt Rétimajorban, akkor azt mondta: „Fiam, ha száz évig élsz, akkor sem tudsz itt TEHAG-ot építeni, mert ott virágoskert, zöld környezet vette körül a betonmedencéket és minden harmadik embernek diplomája volt.”

Felmérte az erőforrásokat

Feri nem is akart Rétimajorban TEHAG-ot építeni, mert az más világ volt. Sajnálatos, és nagy kár, hogy a TEHAG elveszett a magyar halászat számára, s ez nem Ferin múlott, bár megemlítette, hogy volt olyan idő, amikor az ágazat szereplői beavatkozhattak volna az ivadéknevelő tógazdaság sorsába, de ez nem történt meg. Feri viszont Rétimajorban azt látta meg, hogy ez a terület olyan természeti adottságokkal rendelkezik, ahol a tótól az asztalig lehet a termelést megvalósítani. Magyarán, az erőforrásokat felmérve látta, hogy a halas tavak mellett legelők vannak, azokon állat tartható, arra egy kis kertészet, szőlő-gyümölcsös telepíthető.

- Amikor először használtam a családbarát horgászat kialakítását, akkor sokan kinevettek, mert azt mondták, hogy az nem halászat, hanem horgászat. A horgász egyedül ül a tóparton, és halat akar fogni, és nem akarja a családtagjait maga körül látni. Az idő azonban engem igazolt, ma már egy horgász legalább két vendéggel érkezik. Évente 14 ezer horgászt látunk vendégül, szeretjük a horgászturizmust, ami jól kiegészíti a bevételi forrásunkat. Amikor a Halászmúzeumot kezdtem kialakítani, akkor is voltak szirén hangok: ki fog ide bejönni? Teljesen mindegy, mondtam, mert magamnak építettem „templomot”, ahol a halászat örökségét be tudom mutatni. Itt, ahol már a rómaiak is halásztak, és 1896-tól volt itt az első tógazdaság. A múzeum az utódaimnak is fontos örökség, miként az a kis halász kápolna, amit tavalyelőtt építettünk. Az utolsó balatoni halászbárkát sikerült megkapni, amit ketté vágtunk, felállítottunk, és egy Szent Péter oltárt alakítottunk ki. Ha elmegyek előtte, mindig köszönök Szent Péternek, mert rengeteg jót tett velem. A legszerencsésebb emberek egyike vagyok, mert életemet végig dolgozhattam úgy a szakmában, hogy a legnagyobb bajomban is arra gondolhattam, hogy ezt szeretem csinálni. Büszke vagyok arra, hogy sokat tehettem a népi halászati hagyományok, eszközök megmentéséért - fogalmazott a vezérigazgató.

Hagyományra építve

Az új világban azt is észre kellett venni, hogy a haltermelés mellett minden más bevételi lehetőséget ki kell használni. Erre voltak korábbi példák, hiszen a hagyományos falvakban, nagy gazdaságokban a lakosság is tudott úgy gazdálkodni, hogy még szemét sem keletkezett. Mindennek volt helye, a tojáshéjtól a moslékig, minden maradékra volt állat, és trágyadomb, amit a földeken szórtak szét. Azt a modellt ma körforgásos gazdálkodásnak nevezik, Feri szerint akkor jól működött, ma már kevésbé. Ennek reinkarnációja látható Rétimajorban, hiszen 150 bivaly legel a savanyú füves sárréti legelőkön. Ezek az állatok a tavak környéki szárazulatok önkéntes karbantartói is. Lelegelve a növényzetet rendben tartják a tisztásokat, szigeteket, trágyájuk hasznosításáról pedig a farm kertészete gondoskodik, hiszen a legjobb minőségű kertészeti alapanyag nem veszhet kárba. A kiváló minőségű húsukból készült ételek pedig a csárda étlapján köszönnek vissza a vendégekre.

A kertészeti részleget szintén a cecei telephelyen alakították ki, s ma már 1 hektáron folyik a termelés. A kertészet célja kezdetben a Rétimajorba szánt virágpalánták előállítása volt, hiszen egy nagyméretű látogatott majorság nem lehet meg szép virágok nélkül. Itt termesztik a különféle virágpalántákat, ágyásba való növényeket. Az utóbbi években hangsúlyossá vált a zöldségtermelés is, amely alapanyagokat biztosít a halászcsárdának, ezzel biztosítva azt, hogy a halászcsárda szakácsai mindig friss, ellenőrzött gazdálkodásból származó nyersanyagokból készítsenek ízletes fogásokat. Simontornyán két hektáron termő szőlőt a pincében hordókban érlelik, majd palackokban vár arra, hogy a vendégek elfogyasszák. A kiváló minőségű biobor különleges élményt nyújt a fogyasztójának, a Halászmester névre hallgató borok a vendégek kedvencei.

Ázsiában, Laoszban is jelen vannak

- Nem csináltunk nagy dolgokat, csak visszagondoltunk arra, hogy mi működött itt, és nem hisszük el, hogy a magyar vidék, a magyar falu ennyire életképtelen lenne, mint amilyenné vált az elmúlt harminc évben. Vallom, hogy meg kell menteni a múlt örökségeit, s ez nálunk a multifunkcionális gazdálkodással valósult meg. Az Aranyponty Zrt. mindig eredményesen gazdálkodott, soha nem voltunk veszteségesek, mert minden tevékenységnek saját lábon kell állnia. Ha valamelyik veszteségessé vált, azt azonnal abbahagytuk. Változatlanul keressük azokat az új utakat, amelyekkel új halfajokat vonunk a termelésbe, új input anyagokat használunk fel, s amelyek nélkül nincs fejlődés. Nagyon gyors a fejlődés üteme. Én nem mindig értek vele egyet, mert néha úgy érzem, mintha elfutnánk magunk mellett, nem biztos, hogy kell ekkora tempó. Hiszek a fenntarthatóságban, hogy a már meglévő értékeinket jobban használjuk fel. Most ültettem diófákat, csemegeszőlőt, mert úgy gondolom, hogy életben kell tartani azt is, amivel ma már nemigen foglalkoznak, jelentette ki a vezérigazgató.

A multifunkcionális halgazdaságot nem csak idehaza, hanem Laoszban is megvalósították. Feri fia, ifj. Lévai Ferenc hét és fél év után tavaly költözött vissza a családjával Laoszból, és kapcsolódott be az Aranyponty Zrt. menedzsment munkájába. Ez már jelzi, hogy Feri már az utódlásáról, a generációváltásról is gondoskodik. Az ifjabbik Ferenc Laoszban a tilápia ivadéknevelését futtatta fel egy TEHAG szerűen működő tógazdaságban olyan szintre, hogy a laoszi ivadékellátás 30-35 százalékát innen biztosítják. Emellett a továbbképzés, integráció kiépítés hosszú távú erőssége a gazdaságnak. A tanult hagyományok és az új kihívásokra adott jó válaszok ötvözete adja a sokszínűséget, teszi élővé a helyi gazdaságot.

Sajátos a piaci szegmens

A vezérigazgató kreativitásának köszönhetően bebizonyosodott, hogy a haltermelésre egy egész „Halország felépíthető”. De a haltermelés is gyökeresen megváltozott. A klímaváltozás miatt olyan szinten felmelegedtek a vizek, hogy a tenyészidő 30 százalékkal meghosszabbodott, és januárban is lehet lehalászni a tavakat, Sajnos hátránya is van, a tavak kis mélységük miatt gyorsabban felmelegednek, és hamarabb kialakul az oxigénhiány, a különböző halbetegségek a meleg miatt. Rétimajorban sem termelnek más halfajokat, mint más tógazdaságban, vagyis a ponty, a busa, az amur, a harcsa, a csuka, a süllő szerepel a termelési palettájukon. De próbálkoztak lapátorrú tok, keszeg termeléssel is, miként jelenleg a csíkos sügér jelenti az újdonságot. A haltermelésnek azonban a legnagyobb gátja a kétkezi halász hiánya, mert a vidék kiürült, itt már nincsenek hadra fogható munkások. Ez a Fejér vármegyei térség pedig halmozottan hátrányos helyzetben van, mert a nagyobb városokban lévő ipari üzemek elszívják a munkaerőt, akik már semennyi pénzért nem vállalják a nehéz halászati fizikai munkát. A haltermelők is kénytelenek voltak minden gépesítési lehetőséget kihasználni a gazdaságban, de van olyan technológiai eleme a termelésnek, ahol az emberi munka nélkülözhetetlen.

- Szerintem jól megtaláltuk azt a piaci szegmenset, ahol hosszú távon tudjuk a megtermelt halainkat értékesíteni. Mi nem kezdtünk el a multiknál házalni, és nem ígérgettünk egymás alá, hanem egy saját piaci szegmenset alakítottunk ki. Ennek egyik része a horgászat, a horgásztavak folyamatos kiszolgálása igényesen, jó minőségű hallal, ami stabil piacot jelent. Exportra is dolgozunk, évek óta Angliába szállítunk minden héten három tonna halat, s a gödöllői telephelyünkön a helyi értékesítésben jeleskedünk. Nagyon jó viszonyt alakítottunk ki a MOHOSZ-szal, ahogy az országos szövetség átalakult, és a halász-horgász viszony rendeződött nagyon pozitív fejlemények, események történnek, de fontos volna egymás tapasztalatainak a nagyobb mértékű átadása is, hangsúlyozta a vezérigazgató.

Elismerni a biodiverzitás fenntartását

Lévai Ferenc a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője is. Az érdekképviseleti munkában több mint három évtizede vesz aktívan részt, így a magyar halászati ágazat problémáival is tisztában van. A mai világban a lobbierő nagysága határozza meg, hogy melyik ágazat milyen eredményt tud elérni, a lobbierő észszerű használatával. A magyar halászati ágazat törekvése az, hogy a mezőgazdasági ágazat bármelyikével versenyben tudjon maradni. Egyetlen olyan ágazata van a magyar mezőgazdaságnak – és mi halászat a mezőgazdasághoz tartozunk, mert vízi istállóban termeljük meg az állatot – amelyik semmiféle terület alapú támogatást nem kap. Az Európai Unióban pechünkre a tengeri halászat mellé sorolták az édesvízi akvakultúrát, s ennek a pénzügyi alapnak a 99 százalékát a tengeri halászat viszi el, így nem csoda, hogy az édesvízi halászat problémáit sem igazán értik, mert csak tengeri léptékben tudnak gondolkodni. Ez pedig egészen más, mint a tógazdasági tevékenység.

A tógazdasági haltermeléssel egy olyan természeti környezetet ment meg az ágazat, amelyek Magyarország természeti gyöngyszemei. Ezek a halastó rendszerek azok, ahol a biodiverzitás mértéke, a faji sokszínűség sehol másutt nem látott nagyságrendet öltött. Az itt élő állatok 99 százaléka védett. Ez a „sziget” azért maradt meg, mert a védett állatok jó része vízhez kötötten él, e nélkül nem tudnának létezni, ráadásul a haltermeléssel az étkezésük is biztosított. Ezt a plusz tevékenységet el kellene ismernie az Európai Uniónak is, ezért az a törekvése az ágazatnak, hogy a regnáló elnökség ideje alatt el tudja érni, hogy azt a természeti, gazdálkodási erőforrást, természetmegőrzési munkát, amit végez az ágazat, azt kompenzálnák, mert a biodiverzitás, természetmegőrzés anyagi terheit a haltermelők viselik. Ez a kiegészítő támogatás nem a termelést segítené, hanem azt, hogy a termelők ne pusztuljanak bele a károk elviselésébe. Az ország közösségi érdeke ugyanis, hogy a biológiai sokféleség fennmaradjon, mondta végezetül a vezérigazgató.

Ajánlott kiadványokR. D. Kay - W. M. Edwards - P. A. Duffy:
Korszerű farmmenedzsmentLajkó István:
A halászmester könyveSzűcs István:
Halászati ágazat gazdasági, szervezési és piaci kérdései-:
Halászat 2023. 4. Tél

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai