Állandóan igazolnia kell a létét az Európai Uniónak

Kategória: Európai Unió | Szerző: H. Gy., 2024/05/01

Dr. Mezei Dávid
az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletág, agrár- és uniós kapcsolati központ vezetője

 - Mezei úr, ezúttal nem banki ügyekben kérdezem, hanem egy aktuális, múltat idéző témakörrel foglalkoznék. Húsz éve léptünk be az Európai Unióba. Ha végig gondoljuk az elmúlt két évtizedet, akkor szerintem több korszakra bonthatjuk a tagságunk időszakát, amit az alábbiakban taglalhatunk. Ön 2004-ben Brüsszelben dolgozott, hogyan élte meg a belépésünket?

 - A csatlakozás időpontjában az Európai Unió éppen túl volt egy agrárreform bevezetésén. Azok a keretek, amelyek az osztrák Franz Fischler uniós agrárbiztos időszakában megváltoztak, éppen a csatlakozó országok miatt váltak szükségessé. A csatlakozás volt a végső ürügy, ami ezt a reformot elkerülhetetlenné tette. Az Európai Unió agrárpolitikája már nem úgy nézett ki, mint az alapításkor. Az unió Közös Agrárpolitikájának két nagy szakasza van. Az első szakasz 1962-től 1992-ig tartott, amikor nagyon masszív, szigorú piaci rendtartások voltak, kvázi fix árakkal, így a gazda biztos bevétellel számolhatott. Magas védővámokról beszélhettünk, s ezt a rendszert fokozatosan lebontották, a helyét, szerepét a multifunkcionális KAP vette át.

 - Mitől volt multifunkcionális? 

 - Attól, hogy a KAP már nemcsak kizárólag a mezőgazdaságra fókuszált, és a mezőgazdasági termelők érdekeit tartja szem előtt, hanem annál tágabb kitekintést fogalmazott meg. Nevezetesen azt, hogy a mezőgazdaság nemcsak termel, és élelmiszert állít elő, hanem szolgáltat is. A termelésen túl több funkciót is ellát, így környezet-, és klímavédelmi szempontok is megfogalmazódtak, nagyobb hangsúlyt kapott a biodiverzitás megőrzése, fejlesztése, az élelmiszer-biztonság, az állatjólét biztosítása, a szennyező anyagok káros hatásainak a csökkentése.

 - Mennyiben volt a fogyasztóknak előnyös az 1962-1992 KAP támogatáspolitikája?

 - Sok vita van erről, de szerintem a fogyasztók fizették meg az árát, hiszen az unióban a termelőt védték a világpiaci ármozgásoktól azzal, hogy az agrártermékeknek intézményes árai voltak., lásd például intervenciós ár, exporttámogatás. Ezzel ugyanis a gazdának garantáltak viszonylag magas jövedelmet, amit az áron keresztül adtak oda, hiszen a belső árak mindig a világpiaci árak fölött alakultak. Ezért mondom, hogy a fogyasztók fizették meg a támogatást. S azt is hozzá kell tenni, hogy a nyolcvanas években a gazda már nem érzékelte a verseny szükségességét, ami túltermeléshez vezetett. A felesleg levezetéséhez viszont exporttámogatásra volt szükség, hogy a gazda ne járjon rosszul, ezt viszont már az unió költségvetését is jelentősen megterhelte.

 - Kétségtelen tény, hogy ezen a rendszeren változtatni kellett, mert nem dughatták a fejüket a homokba, és látniuk kellett, hogy merre halad a világ…

 - Így igaz, ezért is választották el a támogatást a termeléstől, először az áraktól, utána pedig a termelés mennyiségétől. Bevezették a terület- és állatlétszám alapú támogatást, aminek a kezdeti költségvetés hatása negatív volt, hiszen megnőtt a költségvetési teher. Az új rendszer viszont sokkal kiszámíthatóbbá vált, nem ösztönzött többlet termelésre, egységes lett a támogatás mértéke. Bármennyit termelt a gazda, a támogatás ugyanannyi maradt, mert terület alapon határozták meg a támogatás összegét. A hétéves költségvetési ciklusokban stabilizálták a támogatási kereteket.

 - Mi volt az Ön feladata Brüsszelben?

 - Az Európai Parlamentben az volt a feladatom, hogy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottságban helyet kapó magyar képviselő, Glattfelder Béla munkáját segítsem. Nem mintha Béla rászorult volna a szakmai segítségemre, hiszen agrárvégzettségű szakember, aki töviről hegyire ismeri az agráriumot, míg én a jogi megfogalmazásokban vagyok jártas. Magyarán egy olyan íródeákra volt szüksége, aki az ő gondolatait „lefordította” angol és jogi nyelvre, hiszen a módosító indítványokat angol nyelven adtuk be, elkerülendő az esetleges félrefordításokat. Jómagam egy évet éltem Írországban, egy uniós tematikájú posztgraduális képzésű egyetemet is elvégeztem, így az angol nyelv és az EU működésének ismerete nem volt probléma.

 - Mit tapasztalt, hogyan fogadtak minket?

 - Volt egy félelem amiatt, hogy egy egységes piacon egy olcsóbb munkaerővel rendelkező, a komparatív előnyök miatt hatékonyabb versenytársak jelennek meg, akik az olcsóbban megtermelt termékeikkel elárasztják a belső piacot. A másik, amit tapasztalhattunk, az a különbségtétel, amit tíz év után is éreztettek velünk. Mi voltunk az új tagállamok, akiket nehezen fogadtak be. Pedig, ha végig nézzük az unió történetét, akkor azt mondhatjuk, hogy a közép-kelet-európai tagországok csatlakozása volt az utolsó sikertörténet, az utolsó sikeres uniós projektje az EU-nak. Ez azért fontos, mert az Európai Unió kicsit úgy működik, mint a cápa, folyamatosan mozgásban kell lennie, különben elsüllyed. Egy állam létét senki nem kérdőjelezi meg, mert olyan szolgáltatásokat végez, amit naponta igénybe vesznek az állampolgárok. Ezzel szemben az Európai Uniónak mindig kell egy új küldetéssel előállnia, amivel a létét igazolja. Projektek kellenek, amiket az EU folyamatosan a zászlajára tűz. Az elmúlt időszakból sajnos több sikertelen projektet is említhetek: a lisszaboni célkitűzéseket, a Brexitet, és a mostani legújabb Zöld Megállapodást.

 - Hogyan zajlott az uniós tagságunk fejlődése?

 - Ha mezőgazdasági szempontból vizsgáljuk a kérdését, akkor azt mondhatom, hogy a húsz év mérlege meglehetősen felemás képet mutat. Sok sikert értünk el, de nem eleget. A magyar gazda megtanult hatékonyan, versenyképesen termelni, de amiben még kevésbé vagyunk jók, és meg kell tanulnunk, az az, hogy a hatékonyan megtermelt árunkat hogyan adjuk el jó áron. Arra gondolok, hogy erős marketingmunkára van szükség a magas feldolgozottságú, egyedi termékek értékesítésére. Olyan termékekre gondolok, amelyeknek van egy vagy több olyan tulajdonsága, amiért a fogyasztó hajlandó többet fizetni a tömegterméknél. Nem mondom, hogy nincs szükség a tömegtermelésre, mert van rá szükség, de a tömegtermelésnél folyamatosan egy olyan csapdába kerül a termelő, amivel árelfogadó, és nem árképző helyzetbe kényszerül. Mivel az árat nem ő diktálja, hanem a piac, egy dologban tud a gazda reagálni, ez pedig a költségcsökkentés, amivel hatékonyabb lesz.

 - Mennyire fontos a termelői szervezettség?

 - A mennyiségi és a minőségi szempontokat nem lehet egymással szemben értelmezni, hiszen az is feladat ma már, hogy a minőségi termékekből is megfelelő mennyiséggel rendelkezzünk, mégpedig folyamatosan. A termelői összefogásnak – ami lehet vertikális és horizontális - ezen a téren nagyon nagy szerepe van. Mi a bankban régóta a felismertük ezt az összefüggést, és ma már termékpályában vagyis vertikális integrációban gondolkodunk. Mi valóban a termőföldtől az asztalig projekteket finanszírozzuk, és élelmiszer-rendszerben gondolkodunk. Egyébként azt látom, hogy a kormány is felismerte ennek a szükségességét, és a támogatáspolitikában az élelmiszeripart kiemelt stratégiai fejlesztési pozícióba emelte.

 - Ön is azt hangsúlyozza, hogy olyan piaci szegmenseket kell megcélozni, ahol a jövedelmezőségi szint jóval nagyobb mértékben növelhető, mint a tömegtermelésben. Sikerült-e a gazdálkodókkal is elfogadtatni ezt a szemléletet?

 - Sajnos azt tapasztalom, hogy nem eléggé. Nagyon sok erőfeszítés történt, de túlságosan arra koncentráltak a gazdák, hogy hatékonyak, versenyképesek legyenek. Ez megmutatkozik a gépesítettségben, amelyben nagyon jól állunk. Mint mondtam, hatékonyak vagyunk, de nem tudunk jó áron eladni. Ehhez növelni kell a feldolgozottsági szintet, és jó termékekkel kell előállni, ami a szántóföldi növénytermesztésben nem könnyű feladat.

 - Hogyan használtuk fel a támogatási forrásokat?

 - Nagyon fontosnak tartom, hogy mind az előző, mind a mostani vidékfejlesztési tervnél a kormány a Vidékfejlesztési Program II. pillérére stratégiai irányokat határozott meg. A stratégiai irányokban pedig vagy magasabb hozzáadott értéket előállító ágazatokat (kertészet) vagy egy alacsonyabb hozzáadott értékű ágazat magasabb hozzáadott érték előállítását támogatja (öntözésfejlesztés, terménytároló fejlesztés, új növényi kultúra termelése).

 - Régóta gondolkodom azon, hogy miért nem nő a búza hektáronkénti termésátlaga 5 tonna fölé immár harminc éve. Ön szerint miért nem nő a búza termésátlaga?

 - Szerintem ma már nem feltétlenül csak a mennyiség számít, hanem egyre inkább a minőség. A kérdés az, hogy mennyit keres a terményen a gazda. Ha jó minőségű javító búzát vagy durumbúzát termel, akár alacsonyabb hozam mellett is képződhet jövedelme. Az Európai Unió politikájának, a Zöld Megállapodásnak is pont az a lényege, hogy a túlzott inputhasználat mértékét csökkentsük, ami a természetnek is jó, és fenntarthatóbb módon folyik a termelés, és nem mindent a magasabb hozamokért áldozzunk fel. Egyébként néhány hete került az Európai Parlamentben elfogadásra az unió természetvédelmi rendelete, amely – kissé leegyszerűsítve - arról szól, hogy kisebb területen folytassunk mezőgazdasági termelést, jelöljünk ki több olyan területet, ahol kifejezetten a biodiverzitás megőrzése, fejlesztése a cél. Ezt átgondoltan kell megoldani, úgy, hogy a termelők érdekei ne sérüljenek, de erre jó példa idehaza az erdősültség mértékének a növelése. A magyar kormánynak az a célja, hogy 27 százalékra növeljük az erdőterületeink nagyságát, ahol tartamos erdő és vadgazdálkodást kell folytatni.

 - Térjünk vissza a támogatási források felhasználására, arra, hogy hasznosultak ezek a források.

 - Én a 2014-es ciklus programozásában aktívan vettem részt. A beruházási pályázatoknál kezdettől fogva kijelölték azokat az ágazatokat, amelyekre kiemelt figyelmet kell fordítani. Ilyen a kertészet, az állattenyésztés, az élelmiszeripar és az öntözés, amelyhez a precíziós gazdálkodás fejlesztését is csatolták. Ezek a programok megteremtették a feltételeket ahhoz, hogy a támogatási forrásokat hatékonyan használjuk fel. Szerintem versenyképesebb, hatékonyabb termelés valósult meg, bár végső értékelést még nem tudunk mondani.

 - És a most induló időszakban milyen helyzetben van a magyar mezőgazdaság?

 - A szántóföldi növénytermesztés, amely gerincét adja a hazai mezőgazdasági termelésnek, nehéz időket él. Különösen akkor kapjuk fel a fejünket, ha ez az ágazat gondodban van, márpedig az elmúlt két-három évben sok nehézséggel kellett megküzdeni. Az élelmiszeripar már más kérdés, de ide sorolom az állattenyésztést is, amely most viszonylag kedvező helyzetben van. A kertészeti ágazatok közül a hajtatásos ágazat jó úton halad, mivel fenntartható módon, termálkutakkal, megújuló energiaforrásokkal fűtik az üvegházakat. Mivel zárt rendszerről van szó, a növényvédő-szer-felhasználás is minimális, ráadásul egy olyan terméket, friss zöldséget állítanak elő, ami a fogyasztó szempontjából is divatos terméknek számít. Az Európai Uniónak az egyik célja, hogy az európai fogyasztónál az egészséges táplálkozás szempontjából is változást indukáljon.

 - A végére hagytam a kérdést: milyen pénzügyi feltétek állnak rendelkezésre az új támogatások igénybevételéhez?

 - A 2010-es évek boldog békeidőknek mondható, hiszen történelmi távlatokban is olcsó volt a pénz világszerte. Erre a trendre reagált a Magyar Nemzeti Bank a legendássá vált Növekedési Hitelprogrammal, hiszen 2,5 százalék volt az ügyleti kamat, amit hosszú távon meg kellett fizetni a beruházónak. Ez pedig a bankoknak is versenyhelyzetet teremtett, az ügyfélért meg kellett harcolni. Ennek a korszaknak vége lett, egyrészt a koronavírus-járvánnyal, másrészt a nagyon gyorsan felfutó infláció, magasba szökő energiaárak miatt. A kamatokat emelni kellett, de most úgy tűnik, hogy a magas infláció nem lesz hosszabb életű, s ez lehetővé tette a kamatok csökkentését is. De azt látjuk, hogy a 2010-es kamatszint nem fog visszatérni, még ha a két számjegyű kamatszintet sikerül egy számjegyűre csökkenteni. Beruházás szempontjából abban bízunk, hogy év végére, jövő év elejére még jobb kamatszinteket tudunk az ügyfeleknek biztosítani. Ehhez még egy nagy segítséget ad a kormány azon döntése, hogy a fejlesztésekhez kamattámogatást biztosít. A jelenlegi tudásunk szerint vidékfejlesztési pályázatok megvalósításához az elszámolható költség meghatározott százalékának megfelelő mértékű kamattámogatást kaphatnak a gazdák. Arra biztatunk minden ügyfelünket, hogy kezdettől fogva bizalommal forduljanak hozzánk, együtt tervezzük meg a projekteket, és a pénzügyi tervet is beszéljük végig.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiFejlesztés előtt: Sertéstelep technológiája - Vemhesítő épület és kocaszállás Fejlesztés előtt: Brojleristállók építéseBorászat: A korrupció marketingeszköz - a francia és magyar paradoxon