Két évtized tanulságai

Kategória: Európai Unió | Szerző: H. Gy., 2024/07/03

FONT SÁNDOR
az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottság elnöke

Elnök úr, Ön országgyűlési képviselőként közelről, beavatottként figyelhette a csatlakozási folyamatokat. Milyen volt a várakozás?

Hirtelen az jutott eszembe, hogy mit adtak nekünk a rómaiak? Abban az időszakban óriási várakozás volt a hazai és az egész közép-keleti országok agrárágazataiban. A felkészítési folyamat hosszú ideig tartott, s a megnyitott húszegynéhány fejezet egyes szakaszainak a lezárásával közelebb kerültünk a várható tagfelvételhez, ami végül 2004. május elsejével bekövetkezett.

Milyen feltételeknek kellett megfelelnünk?

A hosszú tárgyalási folyamat során rendkívül nagy kihívásokkal kellett megküzdenünk, mert az Európai Unió csatlakozási követelményeit igen nehéz volt teljesíteni. Csak a mezőgazdaságról szólva elmondhatom, hogy a csatlakozás egyik feltétele a földhivatali nyilvántartás megléte volt. Szerencsénkre van egy korrekt mezőgazdasági földhivatali nyilvántartásunk, ami például Romániának, Bulgáriának nem állt rendelkezésére, és végül e nélkül léphettek be az EU-ba. Hogy mennyire odafigyeltek minden apróságra, azt jelzi, hogy az egyik kedvenc részterületemmel, a pálinkafőzés engedélyezésének a rendszerével is igen aprólékosan, hosszasan foglalkoztak. Nehéz volt megértetni, hogy a gazdák a saját termett gyümölcsüket lefőzethették a vámhatóság által ellenőrzött, mérőedénnyel ellátott bérfőzdében, amiért a gazdának csak 50 százalékos jövedéki adót kellett fizetni a kereskedelmi forgalmú pálinka adójához képest. Az EU szakértői persze, jövedéki adócsalást sejtettek e mögött. Említhetem a Tokaji Aszú névhasználatát is, amely szintén marginális kérdésnek tűnt. Mindezzel csak azt hangsúlyozom, hogy mennyire aprólékos, mindenre kiterjedő tárgyalásokon kellett bizonyítanunk a felkészültségünket. Persze, számos új törvényt hoztunk az uniós elvárásokhoz igazodóan, komoly kihívásokat teljesítettünk, míg végül zöld utat kaptunk.

Ön szerint, változott-e az EU követelményrendszere a most csatlakozni kívánó országokkal szemben?

Vannak olyan országok, amelyek már egy évtizede állnak sorba az Unióba való csatlakozáshoz, főleg a nyugat-balkáni, tőlünk délre fekvő országok. Most van egy ország, a háború sújtotta Ukrajna, amelyiknek úgy akarják megadni az uniós tagságot, hogy egyelőre még nincsenek stabil országhatárok, nem tudjuk a lakosok pontos számát, vagyis nem állnak rendelkezésre az alapadatok. Azt gondolom, hogy ez kettős mérce.

Térjünk vissza a mi témánkhoz. Bár minden csatlakozási feltételt teljesítettünk, mégis voltak olyan területek, amelyekben még nem fogadtak be.
Pontosan. A mezőgazdasági előírásokat teljesítettük, ugyanakkor a munkaerő szabad áramlása rendszerébe nem léphettünk be teljeskörűen. Igen erős küzdelmek voltak ezen a téren, és csak fokozatosan engedélyezték azt, hogy a magyar munkaerő bármelyik uniós tagországban kereshet munkát. Az EU viszont azonnal megkövetelte tőlünk az áru és a tőke szabad áramlásának érvényesítését, ami azt jelentette, hogy a multi áruházláncok korlátlanul letelepedhettek. Ez a lépés a hazai mezőgazdaságra rendkívül negatív hatással volt, amit csak később érzékeltünk. Ebben az időszakban MSZP-SZDSZ kormány volt hatalmon, amely kellő hanyagsággal kezelte ezt a területet. S ami a legsúlyosabb pofon volt, hogy az újonnan csatlakozott országok a régi tagállamokhoz képest a mezőgazdasági támogatásoknak csak a 25 százalékát kapták meg induláskor azzal, hogy további tíz év kellett még a száz százalék eléréséhez. Amikor 2014-re elértük a száz százalékos támogatást, akkor viszont elméletileg meg kellett nyitni az EU-s állampolgárok előtt a magyar termőföld vásárlási lehetőséget. Ekkor viszont bevezettük az új termőföldvédelmi törvényt, amelynek segítségével azóta is döntő többségében sikerült a magyar gazdáknál megtartani a termőföldet. Az első tíz évünkben tehát úgy versenyeztünk az uniós piacon, hogy lényegesen kevesebb támogatást kaptunk.

Kétségtelen tény, hogy az uniós piac nehezen nyílt meg előttünk. És a már megváltoztatott támogatáspolitika sem nekünk kedvezett…

Az unió Közös Agrár Politikája lényegesen megváltozott a mi csatlakozásunk idejére. Korábban sok támogatást kaptak az uniós gazdák a piacra jutásért, jelentős támogatásokat fizettek ki exporttámogatásra, intervencióra, és sorolhatnám, de ezeket megszüntették. Az uniós gazdákat védték a világpiaci mozgásoktól, a magas élelmiszerárakat az uniós polgárok fizették meg. Mi még egy olyan szakaszt csíptünk el ebből az időszakból, hogy pénzt adtak azért, hogy kivágjuk a szőlőültetvényeket, e mellett újratelepítési támogatást is el lehetett nyerni. A legnagyobb fájdalmunk viszont a már említett multi áruházláncok magyarországi megjelenése volt, mert ezzel a kiskereskedelmi hálózatunk gyakorlatilag eltűnt. Az akkori MSZP-SZDSZ kormány ezt nagy eredménynek könyvelte el, mert a közhangulat javítását kívánták elérni ezekkel a fényes külföldi áruházláncok beengedésével. A politikai szempontok előtérbe helyezésével a külföldi áruházláncok a saját bejáratott nyugat-európai termelői rendszerüket szolgálták ki azzal, hogy csak azokat az élelmiszeripari termékeket árulták, és gyakorlatilag elfoglalták a magyar piacot. A magyar termékek kiszorultak a multi áruházláncok polcairól. A kormány agrárpolitikusai egy-két év után észlelték a problémát, belátták, hogy hibáztak, így 2008 környékén született meg a magyar beszállítókat védő törvény. De így sem tudtuk teljesen megállítani a külföldi áruk beözönlését, az Orbán kormány idején hoztuk meg a pláza törvényt, amellyel korlátoztuk a plázák növekedését, és követeltük a magyar termékek reklámozását, promotálását.

Szóljunk arról, hogy milyen forrásokat kaptunk az agrárágazat fejlesztéséhez?

A kívülállók számára érdemes tisztázni, hogy a mezőgazdaság az unión belül egyedüli terület, amely kizárólag központi tervezéssel, saját Közös Agrár Politikával működik. Ezzel az volt az eredeti cél, hogy az élelmiszerárak ne szabaduljanak el, és a legszegényebb réteg is meg tudja fizetni. A mostani támogatáspolitikának két nagy lába van, amit I.-es és II.-es pillérnek nevezünk. Az I. pillér a közvetlen, termeléshez kötött támogatásokat tartalmazza, míg a II. pillér a Vidékfejlesztési Program pályázatain keresztül valósul meg. A II. pillér jelenti az igazi fejlesztési lehetőségeket, ugyanakkor a pályázatok megvalósításához jelentős önerőkre is szükség van, ami kockázatokat is rejt. A II. pillérhez a nemzeti kormány tehet saját forrást, ami korábban 17,5 százalék volt, az új, 2023-2027 ciklusban pedig 80 százalékot jelent. Így jelentős összegek állnak a gazdálkodók rendelkezésére a fejlesztéseik megvalósításához.
Ami az uniós forrásokat illeti, ezeket is zömmel hatékonyan használtuk fel, amit az EU ellenőrzései igazoltak. És az ágazat jelenlegi állapotán is láthatjuk, hogy versenyképessé vált a magyar mezőgazdaság. A gépesítés, és a technológiai fejlesztés területén például utolértük a nyugat-európai versenytársakat, de az alapanyag termelésben is jó helyen állunk. Ami veszteség, hogy az uniós belépésünk óta azonnal lecsökkent a hazai állatállomány, mert erre nem volt támogatás. A korábbi 50-50 százalékos növénytermesztési, állattenyésztési arányunk ma már csak 70-30 arányra csökkent. Azt azonban látni kell, hogy az uniós bővítésnél a piacszerzés volt az elsődleges cél, s azt az országot, amelyik ennek ellenállt, azt a szőnyeg szélére állították. Lásd Lengyelország és Magyarország, amelyek nem szolgáltatták ki az országot a nyugat-európai tőkének, az áruházláncoknak, a bank-, a média-, és az energiaellátó rendszereknek.

A bank, a média, az energiaellátó rendszerek ma már magyar kézben vannak. De nem így az élelmiszeripar, amelyet a ’90-es évek elején eladtunk a külföldieknek.

Ez igaz. Nem véletlen, hogy a mostani II. pillérben stratégiai ágazatként kezeljük az élelmiszeripar fejlesztését. Az élelmiszeripar fejlesztésére durván 1500 milliárd forint áll rendelkezésre, amihez szükséges 50 százalékos önerő, így összességében csaknem 3000 milliárd forintot tudnak a feldolgozók a fejlesztéseikre fordítani. Hozzáteszem, hogy valójában nincs felső korlátja a pénzösszegnek, ha értelmes, reálisan megalapozott tervek születnek, és az alapanyag forrása is biztosított a termék előállításához, akkor a keretösszeg növelhető. Ukrajna csatlakozásával – ezt már most is tapasztalhattuk – komoly problémák adódnak a szántóföldi növények értékesítése során, ezért érdemes a termények feldolgozására koncentrálni. És érdemes az állattenyésztés fejlesztésére is koncentrálni, mert a húsipar fejlesztése is fontos számunkra.

Végezetül, milyen kitörési pontokat fogalmazhatunk meg?

Az összegfogás területén van még pótolnivalónk. A hagyományos szövetkezésnek a múltból eredendően ma már nincs létjogosultsága. Az új generációnak azonban érdemes ismét nagyban gondolkodni, mert az integráció, a TÉSZ-ek szervezése pénzügyi-gazdasági alapon meghozzák gyümölcsüket. Ezekkel ugyanis egy termékpálya teljes vertikuma integrálható, és jelentős piaci szegmenseket is elérhetünk. Összegzésül azt mondhatom, hogy 2004 óta óriási támogatási összegek érkeztek a magyar gazdákhoz, aminek a döntő többségét jól, hatékonyan használták fel. Jót tett az uniós tagság abból a szempontból, hogy a magyar agrárium fejlődését jó útra „terelte”, a következő időszak feladata a feldolgozóipar erősítése lesz.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiFejlesztés előtt: Brojleristállók építéseBorászat: A korrupció marketingeszköz - a francia és magyar paradoxonFontos változások a földforgalmi szabályokban