Eredmények és kudarcok az uniós csatlakozástól napjainkig

Kategória: Európai Unió | Szerző: H. Gy., 2024/07/04

Kapronczai úr, húsz év távlatából, utólag megítélve, szükségünk volt-e az uniós tagság elnyerésére?

Egyértelműen igen, különösen a mezőgazdaság szempontjából! Hogy miért? Nem csupán a jelentősen megemelkedett támogatás, hanem mert a technológiai felzárkózás lehetősége is megnyílt az ágazati szereplők előtt. A Közös Agrárpolitika (KAP) szabályai között a gazdálkodók – minden „okosban megoldás” ellenére – egy sokkal „nyugatosabb” pályázati, szabálykövető kultúrát sajátítottak el, mint amit korábban gyakoroltak. De a lényeg, hogy a gazdaságpolitika a KAP léte miatt, sokkal fontosabb területként kezelte az agrárgazdaságot, mint tette volna KAP nélkül. Glatz Ferenc akadémikus, az MTA volt elnökének szavaival élve, „a rendszerváltás után az aszfalton felnőtt politikai elit alakította a politikát”.

Az uniós csatlakozás óta a hazai élelmiszer-gazdaság vegyes képet mutat. Ne feledjük azonban, hogy az ágazat drasztikus visszaesése a rendszerváltás utáni 4-5 évben következett be, és nem az uniós csatlakozáshoz kötődik.

Így igaz, de nézzük a számokat. A mezőgazdaság kibocsátása a csatlakozás óta több mint másfélszeresére növekedett. Ez azonban kissé elmarad az EU 27-ek növekedésétől, pedig az EU mutatót a déli tagállamok gyenge teljesítménye mérsékli. Figyelmeztető, hogy a velünk együtt csatlakozó országok agrárteljesítményének növekedése általában jelentősen meghaladta hazánkét, amihez két megjegyzés fűzhető. Egyrészt ezek az országok jobban ki tudták használni a „későn jövők előnyét”, vagyis azt, hogy egy fejlettségi szintről egy magasabb fejlettségi szintre gyorsabban lehet eljutni, ha valaki már fel tudja használni mások tapasztalatait, és a fejlett korábbi EU tagországok tapasztalatai rendelkezésünkre álltak. Másrészt az is kétségtelen, hogy Magyarország fejlettebb mezőgazdasággal rendelkezett a csatlakozáskor, mint a velünk együtt kandidáló országok, és alacsonyabb bázisról könnyebb előre lepni.

Megállja-e a helyét az a megállapítás, hogy az igazi versenytársainktól, vagy az etalonnak tekintett országoktól egyre inkább lemaradunk?

Ha elvégzünk egy benchmark elemzést versenyképességi indikátorokkal (Lengyelország, Hollandia, Ausztria és Magyarország), akkor azt mondhatjuk, hogy Magyarországon, a klímaváltozás ellenére még mindig a legfontosabb tényező a komparatív előnyökben mutatható ki, hiszen termőföld tekintetében kivételes helyzetben van a kiválasztott benchmark országokhoz viszonyítva. Ugyanakkor a vizsgált indikátorok tekintetében egyre nő a lemaradásunk. Néhány példa: Hollandia a termelésintenzitás tekintetében messze kiemelkedik a vizsgált országok közül. Az egy hektár mezőgazdasági területre jutó bruttó termelési értéke a magyarénak csaknem tízszerese! Ráadásul a különbség növekvő tendenciát mutat. A növekedés ütemét tekintve jelentős az elmaradásunk Ausztriától és Lengyelországtól is. (1. táblázat)

1. táblázat

Annak ellenére, hogy Magyarországon az elmúlt években javult a mezőgazdaság eszközellátottsága, és jelentősen emelkedett az egy hektár mezőgazdasági területre jutó tárgyi eszközök értéke, nemzetközi összehasonlításban jelentős a lemaradásunk, amit a termelés szerkezetében meglévő különbségek, valamint az üzemstruktúra eltérései csak részben indokolnak. A lengyel adat is több mint kétszerese a hazainak. (2. táblázat)

2. táblázat

A magyar agrár-külkereskedelem meredeken nőtt, és az exportteljesítmény már meghaladja a 10 milliárd eurót. Az agrárimportot az agrárexporténál mérsékeltebb növekedés jellemezte, így az egyenleg is dinamikusan emelkedett. Ugyanakkor Ausztria exportintenzitása mintegy két és félszerese Magyarországénak. Lengyelország területegységre jutó agrárkivitele ma már meghaladja Magyarországét, sőt az egyenleg tekintetében is jobban állnak. Hollandia fajlagos agrárexportja és egyenlege huszonhatszorosa a hazainak. (3. táblázat)

3. táblázat

Ha önmagunkhoz viszonyítunk: nagyot léptünk előre: jelentősen javult az ágazat – különösen a mezőgazdaság, kevéssé az élelmiszeripar – pénzügyi kondíciója, jövedelmi helyzete. A csatlakozás előttihez képest meredeken növekedett az ágazat támogatottsága, ami a jövedelemtermelést és az invesztíciót is segítette. Ugyanakkor az ötszörösére növekedett támogatás alig több mint 20 százalékát kell hazai forrásból fedezni. Az évente az agrárágazatnak juttatott uniós és nemzeti támogatás együttes összege már 2022-ben meghaladta az 1 000 milliárd forintot, az elmúlt évben pedig 1 300 milliárd forint fölé emelkedett. 
- A mezőgazdaság teljesítményének alakulását jól mutatják a Mezőgazdasági Számlák Rendszere folyó alapáras adatai alapján számított indexek, amelyek alapján látható, hogy a kibocsátás alakulásánál (2001-2003/2021-2023 = + 170%) kedvezőbben alakultak a következő minőségi indikátorok:
• Bruttó hozzáadott érték +184%;
• nettó vállalkozói jövedelem +410%;
• Bruttó állóeszköz felhalmozás +175%.
Az MSZR 1. előzetes alapján 2023 év értékelése (ez egy kitérő a gondolatmenetből, de nagyon friss információ): folytatódott az ágazat főbb mutatóinak növekedése úgy, hogy jelentősen csökkentek az árak (mezőgazdasági kibocsátás 2022/2023-as árindexe 85,2). 2023-ban a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke meghaladta a 4,3 ezer milliárd forintot (2022: +6,5%), bruttó hozzáadott érték 19, volumene 79 százalékkal bővült. (4. táblázat)

4. táblázat

Hol rontottuk el? Milyen problémákkal kell megküzdenünk, amelyek legnagyobb részét önmagunknak – és nem az EU-nak – köszönhetünk?

Egyre nagyobb problémává válik a mezőgazdasági termelés gabona- és olajos növény centrikussága. Ezek azok az ágazatok, amelyek uralják a szántóföldi növénytermesztést, és ezek azok az ágazatok, amelyek a leginkább kitettek az éghajlat változásának, tehát egyre kockázatosabban termeszthetők, miközben a piaci pozíciójuk is romlik. Ez a koncentráltság már a múlt század elején kialakult, tehát a probléma nem mai keletű, több mint száz éves, de annyiban rosszabb ma a helyzet, hogy a koncentráció mértéke az elmúlt 20 évben is növekedett. Ráadásul az ország kettészakadt, van egy viszonylag jó pozícióban lévő Dunántúl, és van egy ezer sebtől vérző Alföld. A gazdaságok a banki minősítés szempontjából 2023-ban még problémásabbá váltak. Az „intenzív kezelésben” lévő ügyfelek 35-38 százaléka az agrárgazdaságban van. A kisebb agrárvállalkozásoknál komoly likviditási problémák vannak, szerintem bedőlések is várhatók. Megjegyezném, hogy a csatlakozás előtti várakozások a gabona- és olajos növény termesztés – valamint az állattenyésztés – esetében helytállóak voltak, ugyanakkor a kertészet esetében elmaradunk a várakozásoktól, ami döntően a tulajdoni- és üzemszerkezet alakulásával, az agrárbefektetések kockázatával, a kézimunkaerő, valamint az öntözés lehetőségének hiányával magyarázható. Az éghajlati kockázatok csökkentésének, a termesztés fenntarthatóságának egyik fontos eszköze az öntözés, de ezen a területen nem történt előrelépés, csupán verbálisan fejlesztettük az öntözést.

Az öntözés szerepét, illetve az öntözés hiányának káros hatását a 2022-es év bizonyította, amikor, több mint 1 000 milliárd forint volt az aszály miatt a mezőgazdaság kibocsátásának csökkenése, amely mintegy 50 százaléka lehetett a tényleges jövedelemvesztés. Ez az 500 milliárd forint azonban mintegy 100 ezer hektár komplex, „zöldmezős” öntözésfejlesztést tenne lehetővé, ami több mint a jelenleg öntözött magyarországi terület. Könnyen belátható, hogy az öntözésre fordított fejlesztési források – okosan elköltve – az egyik leginkább megtérülő beruházásokat finanszírozzák.

Konkrét és gyakorlati lépéseket kell tenni a megöntözhető területek bővítésére. Magyarország az öntözés tekintetében kedvező helyzetben lehetne, hiszen felszíni és felszín alatti vízzel gazdagon ellátott. Ugyanakkor messze nem használja ki ezeket az adottságait. Immár több évtizede erodálódnak azok a fizikai eszközök (csatornák, öntözőberendezések, szivattyúházak), illetve szellemi javak (oktatás, kutatás), amelyek a magas színvonalú öntözéskultúrának feltételei. A vízdíjat az elmúlt év tavaszától az állam fizeti. Ez véleményem szerint fenntarthatatlan, mert abszurd az a helyzet, hogy a legkorlátosabb erőforrás, a víz, a termelők számára ingyenes, ami pazarlásra ösztönözhet. Az öntözéssel kapcsolatban kormányzatszervezeti kérdést is fel kell vetni, mert nem szerencsés a vízgazdálkodás és az öntözés ügyét két minisztériummal felügyeltetni.

Gondjaink, illetve az előttünk álló kiemelt feladatok közül harmadikként az élelmiszer-feldolgozást emelem ki.

Stratégiai cél kell legyen az élelmiszer-feldolgozás fejlesztése. Például a lengyel agrárgazdaság sikerei nagymértékben arra vezethetők vissza, hogy az élelmiszeriparban magas volt a külföldi működőtőke-befektetés. Ez annak szükségességét veti fel, hogy átgondoljuk, mit kellene tenni a magyar élelmiszeripari befektetési környezet vonzóbbá tétele érdekében. Magyarország nem engedheti meg magának, hogy lehetőségei alatti színvonalon működtesse élelmiszeriparát, márpedig napjainkat még mindig ez jellemzi. Ugyancsak példaként említem, hogy az itthoni vágópulyka feldolgozó kapacitás hiánya miatt a termelők kénytelenek a hazainál olcsóbban  Lengyelországba eladni a vágópulykát. Nagy fejlesztések végrehajtására lenne szükség, méghozzá átgondoltan, mert a lengyel gazdaság sikerei elsősorban az élelmiszeriparnak, a külföldi tőkebefektetéseknek köszönhetőek. Lengyelország be tudta futni azt a pályát, amit Magyarországnak kellett volna, vagyis disztribúciós központtá vált a környezetében, az importált termékeket is feldolgozza. Tehát föl kell tenni a kérdést, hogy vajon reális pálya az, hogy disztribúciós központtá válunk élelmiszer-feldolgozás területén, illetve ugyanilyen fontos kérdés, hogy milyen arányban, és mely vállalkozói rétegeknél fókuszáljuk a termékfejlesztést: a tömegtermelésre vagy a réspiacokra.

20 ÉV
 

Kapronczai István: A magyar agrárgazdaság az EU-csatlakozástól napjainkig 

Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz meghatározó esemény volt az agrárgazdaság területén is. Az évtizedekkel korábbi sikeres magyar mezőgazdaság 2004-ben már egy ideje csupán árnyéka volt korábbi önmagának. Részaránya a rendszerváltás után a foglalkoztatásban, a beruházásokban, a nemzetgazdaság bruttó hozzáadott értékének és ezzel összefüggésben a bruttó hazai terméknek (GDP) az előállításában szinte folyamatosan csökkent. Az EU-tagsággal az új tagállamok egy nagy, de versengő piac részévé váltak, amely óriási lehetőségeket kínál az országok mezőgazdasága számára. Ugyanakkor az egyes nemzetek mezőgazdaságainak számottevően kiéleződött versenyhelyzettel kell megbirkózniuk az uniós és - ennek részeként - a hazai piacaikon is. 

Az uniós csatlakozás egészében jó hatással volt az új tagállamokra, bár az egyes országok más-más módon éltek a lehetőségeikkel. A velünk együtt csatlakozó országok és hazánk alkalmazkodásáról a Közös Agrárpolitikához megállapítható, hogy minden ország nyert a csatlakozással, de az új tagországok közül Lengyelország, Litvánia és Lettország tudott a legjobban alkalmazkodni az EU által kínált feltételekhez és az adott lehetőségeket a legjobban ezek az országok tudják kihasználni. Ebben a folyamatban az egyik legkritikusabb tényező a csatlakozást megelőző évek agrár- és támogatáspolitikája volt. A támogatások akkor lettek volna igazán kedvezőek, ha azt a tagországok elsősorban a termelők versenyképességének fokozására fordítják. Azonban a támogatásokat Magyarország döntően ár- és piactámogatásként nyújtotta, ennek következtében nem lehetett kihasználni a maga teljességében a csatlakozás nyújtotta lehetőségeket. 

Azok az országok viszont, ahol korábban a támogatások szintje alacsony volt, és az ár- és piactámogatások csekélyek voltak, kedvezőbben válaszoltak az EU-tagságra. Ez a megállapítás elsősorban Lengyelországra vonatkozik, ahol a csatlakozás után a KAP és a kitágult piacok által a termelőknek nyújtott ösztönzők következtében számottevően nőtt a termelés, és a kereskedelem is kedvezően reagált.

Szaktudás Kiadó Ház Zrt. , Megjelenés: 2011. január 01.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiFejlesztés előtt: Brojleristállók építéseBorászat: A korrupció marketingeszköz - a francia és magyar paradoxonFontos változások a földforgalmi szabályokban