2026. 09. 07., hétfő
Regina
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Túl az adókon…

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: Czenki Péter, 2024/07/16

DÁP. Így egyszerűen. Most még sokaknak nem mond semmit ezt a 3 betűs mozaikszó, és még akkor sem, ha azzal a kifejezéssel találkozunk, hogy digitális állampolgár. Pedig belátható időn belül meg kell ismerkedni ezekkel a fogalmakkal, ugyanis nagyon hamar a minden napi életünk részévé fog válni. Az Országgyűlés 2023 végén fogadta el a Digitális Állampolgárság Programját (DÁP), mely fokozatosan, de mindenképpen megváltoztatja az életünket, és nem csak az adózás terén. A program kitűzés már 2022-ben megjelent, és bár tavaly óta törvény szintre is emelték, azonban eddig nem sokan találkoztak vele. Azonban az elfogadott törvény már július 1-jétől hatályba lép és az első szolgáltatások szeptembertől elérhetők lesznek, így mindenképpen érdemes foglalkozni vele.

A programnak több aspektusa is van, ezek jobban vagy kevésbé fognak hatni a hétköznapjainkra. Az egyik legfontosabb pontja a programnak, hogy összeköti az állami szerveket, vagyis az állampolgárok egyszerűbben és értelemszerűen digitálisan, a mobiltelefonjukról intézhetik ügyeiket. Fontos, hogy a program alapvetően okostelefonra optimalizált, tehát a jövőben az ügyintézéseink legfontosabb eszköze a telefonunk lesz. Ehhez már most is elérhető a DÁP mobilalkalmazás, amely IOS és Androidos okostelefonokra letölthető. A program letöltését követően regisztrálni kell, mely jelenleg csak személyesen a kormányablakokban végezhető el, de hamarosan akár online formában is meg lehet ezt tenni. Jelenleg az applikáció letöltését követően ellenőrzi a program, hogy az okostelefonunk megfelel-e a feltételeknek (gyakorlatilag az IOS vagy az Android verzióját figyeli, illetve támogatnia kell a biometrikus azonosítást), ezt követően szükséges valamely kormányablakban véglegesíteni a regisztrációt. 

QR kóddal mindent intézhetünk

A szolgáltatások megjelenése lépésről-lépésre történik, kezdetben, várhatóan 2024. szeptemberétől a digitális személyiadattárca-szolgáltatás indul el, vagyis az, hogy a telefonon lesznek digitális formában elérhetők a most még plasztik igazolványok (személyi igazolvány, lakcímkártya, vagy éppen jogosítvány, adókártya, TAJ kártya…stb), A digitális személyiadattárca-szolgáltatás nem csak az igazolványok digitális tárolást teszi lehetővé, hanem azt is biztosítja, hogy azzal igazoljuk magunkat akár egy rendőri igazoltatás, vagy egy adóhatósági ügyintézés során, mivel az adóazonosító jel bediktálása helyett is elegendő lesz a okostelefon kijelzőjén megjelenő QR kódot megmutassuk. Szintén szeptembertől indul az eAláírás és az eAzonosítás szolgáltatások. 

Ez utóbbi kettő szolgáltatás jelenleg is elérhető más néven. Kvázi eAláírás jelenleg az AVDH hitelesítés (a két szolgáltatás nem teljesen szinonim, ugyanis az AVDH hitelesítés valójában egy papír alapú irat elektronikus másolatának a hitelesítését jelenti, nem elektronikus aláírást), míg az eAzonosítás jelenleg KAÜ azonosítás (leánykori nevén ügyfélkapus azonosítás) formájában létezik. Az új eAzonosítás funkciót úgy el kell elképzelni, hogy az okostelefonunkon egy QR kód segítségével bármely államigazgatási szerv és később közműszolgáltatók is tudnak minket azonosítani, így az kiváltja az összes eddigi azonosítási formát. Egyrészt nem kell külön ügyfélkapus azonosító, vagy telefonos RKTA azonosítás, továbbá a természetes adataink megadására se lesz szükség az azonosítás. A szeptemberi szolgáltatások között a gépjárműadatok is meg fognak jelenni, valamint lehetőség lesz erkölcsi bizonyítvány digitális igénylésére is.

Ezt követően, várhatóan 2025-ben kerül bevezetésre a hozzájárulás alapú adatszolgáltatás, így az állampolgárok digitális azonosítással léphetnek majd be az egyes piaci szolgáltatók ügyintézési felületeire is, tehát nem kell minden szolgáltatóhoz külön regisztrációt végrehajtani és legfőképpen különböző jelszó kombinációkat észben tartani. Ez azt jelenti, hogy az egyes piaci szereplőknek, mint a pénzintézetek, közműszolgáltatók is biztosítani kell, hogy ezeket a funkciókat az ügyintézések során kezelni tudják, és elfogadják azt.

E ügyintézés papír nélkül

Az eAláírás funkció keretében nem kell majd a hivatalos dokumentumokat kinyomtatni, majd aláírni, hanem a telefonra letöltve azokat elektronikusan lehet aláírni, akár egy gépjármű adásvételéről szóló szerződét is. 2026-ban az ePosta, az eDokumentumkezelés és az eFizetés szolgáltatás indulása van beütemezve. Vagyis a jelenlegi elektronikus szolgáltatásokat is ezen egységes digitális szolgáltatások váltják fel fokozatosan. Az eFizetés rendszerében egy felületen fogjuk tudni az egyes államigazgatási szervek felé rendezni a kötelezettségeinket és nem utolsó sorában egy egységes felületen láthatjuk, hogy milyen ügyben milyen szervnek van fizetendő összegünk. Szintén 2026-ra ütemezi a programot tartalmazó jogszabály, hogy valamennyi legfontosabb közigazgatási ügyintézés is digitálisan intézhetővé váljon. 

Ezen funkciók mellett a program célja az úgynevezett életesemény-alapú ügyintézés megteremtése. Jelenleg egy életeseményhez kapcsolódóan több államigazgatási szerv felkeresése is szükséges lehet. A jövőben az okostelefonon egy életeseményhez pl: gyerekszületéshez kapcsolódóan ki tudjuk az eseményt választani, és pár gombnyomással el tudjuk intézni az ezzel kapcsolatos teendőket, az ezzel kapcsolatos ügyeket megindíthatjuk és nem kell külön-külön keresgetni az egyes formanyomtatványokat. 

Mint látható, az adataink felhasználása az államigazgatási szerveken felül más piaci szereplők esetében is megtörténhet. De ehhez egy nagyon fontos információ, hogy ez csak akkor lehetséges, ha mi magunk az applikációban ehhez hozzájárulunk. Például banki hitel igénylése esetén jelenleg is van arra lehetőség, hogy felhatalmazást adunk a banknak arra, hogy lekérje a jövedelemadatainkat vagy éppen azt, hogy nem rendelkezünk köztartozással. Vagyis most is működik az, hogy ne nekünk kelljen az egyes szerveket felkeresve igazolást kérni, hanem azt a bank kéri meg közvetlenül, annak érdekében, hogy el tudja bírálni a kérelmünket, hiteligényünket. A jövőben ez a funkció még egyszerűbben a telefonon lesz beállítható, ahol megadhatjuk, hogy milyen adatunkat milyen szolgáltató ismerheti meg.

Jogszabályi háttér

Az, hogy mely szolgáltatók kötelesek elfogadni a fenti szolgáltatásokat a jogszabály részben taxatíve sorolja fel, melyek: 
 a) a hulladékról szóló törvény szerinti hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység körébe tartozó szolgáltatást nyújtó,
 b) a távhőszolgáltatásról szóló törvény szerinti távhőszolgáltató,
 c) a földgáz egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználó részére földgáz-kereskedelmi szerződés vagy elosztóhálózat-használati szerződés alapján nyújtandó szolgáltatás nyújtó,
 d) a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény szerinti víziközmű-szolgáltatást nyújtó,
 e) a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz rendszeres begyűjtésére, gyűjtésére, elszállítására és elhelyezésére irányuló szolgáltatást nyújtó,
 f) a kéményseprő-ipari szolgáltatást nyújtó,
 g) az egyetemes postai szolgáltatást nyújtó,
 h) a villamos energia egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználó részére villamosenergia-vásárlási szerződés vagy hálózathasználati szerződés alapján nyújtandó szolgáltatást nyújtó,
 i) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerinti hitelintézet és pénzügyi szolgáltató,
 j) az egyes fizetési szolgáltatókról szóló törvény szerinti pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény és a Posta Elszámoló Központot működtető intézmény,
 k) a biztosítási tevékenységről szóló törvény szerinti biztosító és viszontbiztosító, valamint
 l) a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvény szerinti befektetési vállalkozás és árutőzsdei szolgáltató,
 m) az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvény, a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény, valamint a foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről szóló törvény hatálya alá tartozó tevékenységet végző,
 n) a biztosítási tevékenységről szóló törvény szerinti biztosító egyesületi szolgáltatást nyújtó gazdálkodó szervezet.

Külföldiek is intézhetik ügyeiket

A programban történő részvétel persze önkéntes, mindenki maga döntheti el, hogy él ezekkel a lehetőségekkel vagy a megszokott ügyintézési formákat választja, de azt tudni érdemes, hogy a mostani elektronikus azonosítási formák (KAÜ, telefonos, videotelefonos) és hitelesítési formák kivezetésre kerülnek. Ehhez hasonlóan a jelenleg futó Rendelkezési Nyilvántartás is megszűnik a jövőben. 

Az elfogadott jogszabály külön figyelmet fordít a külföldi személyek adatainak kezelésére. Ez azért is szerencsés, mert jelenleg magyar igazolványokkal nem rendelkező külföldi állampolgár esetében az elektronikus ügyintézés biztosítása nehezen megoldható, azonban a jövőben számukra is biztosított lesz, hogy ügyeiket elektronikus formában intézhessék. 

Másik aspektusból is lényeges elemet tartalmaz a program, ugyanis 2024. szeptember 1-jétől hatályon kívül helyezi az elektronikus ügyintézésről szóló jogszabályt, így például az elektronikus ügyintézésre kötelezett gazdálkodók, egyéni vállalkozók, és a magánszemélyek egy körét is jelentősen érinteni fogja a DÁP, mivel az egyes államigazgatási szervekkel (adóhatóság, bíróság, önkormányzat) való kapcsolattartás módját is érinti ez a változás. Az elfogadott jogszabályban ugyanis külön rész található az elektronikus kapcsolattartás módjáról.

Új hatóság

Szintén része a programnak egy új hatóság létrehozása is. Ez a Digitális Szolgáltatások Felügyelete lesz, mely szervezet feladata lesz a jövőben a digitális állampolgársághoz, a digitális szolgáltatások igénybevételéhez való jog érvényesülésének, továbbá a digitális szolgáltatások biztosításának ellenőrzése, összehangolása és elősegítése. Ennek keretében a digitális szolgáltatást biztosító szervezet által biztosított digitális szolgáltatásokat, a támogató szolgáltatásokat, a digitális állampolgárság szolgáltatásokat ellenőrzi, és az ezekkel összefüggő jogszabályi rendelkezések betartását, és eljár azok megsértése esetén. A felügyelet jogsértés esetén főszabály szerint határidő tűzésével a feltárt hibák megszüntetésére szólíthat fel, valamint bírságot is megállapíthat.

Összegezve elmondható, hogy a program egyrészt a már most is elérhető szolgáltatásokat gyúrja össze és egy helyre tereli azokat, annak érdekében, hogy átláthatóbb és egyszerűbb legyen az ügyintézés és egy modern ügyintézési formát biztosítson az állampolgárok számára, megkímélve őket az időigényes ügyintézésektől. 

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Harasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Nem elég túlélni a tejválságot: három ponton kell új alapokra helyezni a magyar tejágazatot
Manapság ritkán találkozni olyan szakemberrel, aki a problémákra megoldásokat is javasol. Dr. Sziráki Bence, a Dózsa Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgató-helyettese ilyen ember, akinek koncepciója szerint a magyar tejágazat hosszú távú stabilizálásához három területen egyszerre van szükség változásra: kiszámíthatóbb termelői ár-képzésre és erősebb termelői alkupozícióra, versenyképesebb és magasabb hozzáadott értéket előállító hazai feldolgozóiparra, valamint a magyar tejtermékek iránti tudatos fogyasztói kereslet megerősítésére. A három pillér egymásra épül, ezért egyik sem képes önmagában tartós megoldást adni. Sziráki Bencével beszélgettünk.
Hőstressz és takarmányhiány
Egész Európában növekszik a hőhullámos napok száma - írja a Sustainable Agriculture című agrár szakmai folyóirat. Magyarországon az ezredforduló óta kilenccel nőtt a hőhullámos napok száma, és az emelkedés nem áll meg az előrejelzések szerint. Ennek hatása a gabonatermelésben az idén 2 milliárd euró veszteséget okozhat Európában, Magyarországon 450 – 500 milliárd forint lehet a kár; de elérte az állattenyésztési ágazatokat is.
Aszályos időszakok és vízhiány kezelése korszerű gépekkel
Hatékony megoldások a vízügyi  és környezetfenntartási feladatokra.
Növénytermesztési szolgáltatás - új megoldás a szezonális munkaerőhiányra
A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása évek óta a megfelelő számú és megbízható szezonális munkaerő biztosítása. Számos gazdaságban ma már nem a termelési technológia vagy az időjárás jelenti a legnagyobb kockázatot, hanem az, hogy a kritikus időszakokban rendelkezésre áll-e elegendő munkaerő a betakarításhoz, a növényápolási munkákhoz vagy egyéb szezonális feladatok elvégzéséhez.
Az Isterra Közép-Európa Kft. integrációs tevékenysége zárt rendszerre épül
Bár a vetőmagágazat egésze a piaci nehézségek és az aszályos időjárás miatt az elmúlt időszakban gyengébb évet zárt a korábbi történelmi rekordokhoz képest, az Isterra Közép-Európa Kft. stabilan tartja pozícióját a hazai piacon. Az Isterra Közép-Európa Kft. pénzügyileg stabil, sikeres éveket tudhat maga mögött, jelentette ki Perczel Péter ügyvezető igazgató.
Komplex üzleti és pénzügyi ökoszisztémát kívánnak fenntartani a régióban
Az Emerston Consulting Kft. a kis- és középvállalkozások (KKV) részére nyújt személyre szabott üzleti, stratégiai és pénzügyi tanácsadást. A cég főbb szolgáltatásai között megtaláljuk a komplex pénzügyi tanácsadást és átvilágítást, a cégértékelést, a hitel- és pályázati tanácsadást, az agrár tanácsadást, valamint a vagyonkezelést és befektetéseket is. A cégalapító és tulajdonos Kovács Viktor Zoltán, aki egyben a cég szakmai arca és stratégiai vezetője. Vele beszélgettünk.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza