Kategória: Agrárgazdaság, Növénytermesztés | Szerző: (Hajtungy), 2024/09/05
Kevés olyan nagy múltú céget ismerünk, amely olyan sikeresen működik, mint az 1948-ban alakult Nagykun 2000 Mg. Zrt. A cég mezőgazdasági szövetkezet formátumban indult, és 25 év után több mezőgazdasági szövetkezettel egyesülve, 1974-ben alakult meg a „Nagykun” Mezőgazdasági Szövetkezet. A történelem vihara, a földprivatizáció, és a közelmúltbeli átalakulás sem tudta elsöpörni a céget, mert a legnehezebb időszakokban is mindig eredményesen, jól gazdálkodtak.
A társaság jogelőd életéhez hozzá tartozik, hogy a szövetkezeti vagyon 97 százalékának jogcímén, 430 fő tulajdonában 2000. április 1-jén a Nagykun 2000 Mezőgazdasági Szövetkezet részvénytársasággá alakult. A társaság közel 4500 hektár bérelt és integrált földet művel, éves árbevétele folyamatosan meghaladja a 3 milliárd forintot. Húsz éve minden dolgozónak nyugdíjpénztári hozzájárulást fizetnek. A tartós siker egyik titka a több lábon állás. Fő tevékenységük a növénytermesztés – szántóföldi növények és rizs, ezen belül öntözéses gazdálkodás, vetőmag- és a bio-termesztés, a rizstermesztés, és a tejtermelés. A rizst nem csak megtermelik, hanem kiváló minőségű, változatos termékekké fel is dolgozzák. Vadászattal is foglalkoznak.
Bori Tamás személyében, a társaság június 19.-i közgyűlési választásának az eredményeképpen új elnök-igazgatóval ültünk le beszélgetni. Ez a tisztség azzal is járt, hogy a Magyarországi Rizstermesztők és Feldolgozók Országos Szövetsége elnöki feladatainak elvégzését is el kellett vállalnia, mert a szövetségben – miután Ágfalvi László Elek, a Nagykun 2000 Mg. Zrt. elnök-igazgatója nyugdíjba vonult, és a Rizsszövetség elnöki posztjáról is lemondott - egyhangú szavazással választották meg elnöknek. Régi ismerősként kijárt a szívbeli gratuláció az új vezetőnek, akit azért is érdemes bemutatni, mert a pályafutása kapcsán nem a messziről jött ember története jut eszünkbe.
BORI TAMÁS
elnök-igazgató
Bori Tamással az 1990-es évek közepén-végén találkoztam a Földművelésügyi Minisztériumban, a mai Agrárminisztériumban, ahol friss diplomákkal (agrármérnöki, angol szakfordítói, marketing diplomák) a zsebében, fiatal, ambiciózus emberként az Agrárrendtartási Hivatalban többek között a rizstermesztés uniós piacszabályozásának a megismerésével foglalkozott. Miután kiválóan beszél angolul és franciául, már az ezredfordulón nemzeti szakértőként kiküldték Brüsszelbe, így a csatlakozás után, amikor 25 százalékos támogatottsági szintet kapott Magyarország, és a top-up támogatást magyar forrásból lehetett kiegészíteni, már akkor is, a messzi távolból, segítette a hazai rizstermesztés támogatáshoz jutását. A brüsszeli munka egy kis megszakítással további hét évvel hosszabbodott meg, így Bori Tamás bőséges tapasztalatot szerzett a rizságazat támogatáspolitikájának alakításában is. Nem beszélve arról, hogy uniós és hazai szinten igen nagy kapcsolati tőkét tudott kiépíteni.
Ötven éves korára az ember már kiismerte önmagát, így csak olyan feladatot vállal el, amit szívvel-lélekkel, maximális lelkesedéssel tud elvégezni, fogalmazott az igazgató, aki egy 3 ezer lelket számoló kis faluban, Tápióbicskén született. Egy ilyen kis közösségben a természet-közeli életforma természetes, hiszen a ház körüli kertekben kisebb gazdaságokat is művelnek. Nem csoda, hogy Bori Tamást egyenes út vezette a gödöllői agráregyetemre, ahol két diplomát szerzett, egy általános agrármérnökit, és egy angol szakfordítóit. Fél évet az Egyesült Államokban töltött egy csereprogram keretében, ahol agrármarketing tantárgyat tanult. De nem a tantárgy volt a fontos, hanem az a szemlélet, ahogy az amerikaiak dolgoznak.
A marketing tudását a hazatérés után egy gabonakereskedő cégnél kamatoztatta. Ezt a munkát váltotta fel az akkori Földművelésügyi Minisztériumban az uniós csatlakozást előkészítő, ún. Junior Szakértői csapatban pályázat útján elnyert állás. Itt a gabona, rizs és a keményítő harmonizációs munkacsoport vezetésével bízták meg, ahol az uniós szabályozást megismerve, az ágazat hazai kiválóságaival együtt dolgozva kellett a csatlakozási tárgyalásokon képviselendő ágazati stratégiát kidolgozni.
Az igazgató tehát már 24 évesen kapcsolatba került a rizzsel, hiszen a Rizsszövetség, amely az 1990-es évek elején alakult, mégpedig Veres Jánosnak, a Nagykun 2000 Mg. Zrt. korábbi igazgatójának a kezdeményezésére, több előadás megtartására kérte fel a fiatal szakembert a célból, hogy tájékoztassa a szövetség tagjait, mi vár rájuk az uniós csatlakozás után a támogatáspolitika révén. Időközben egy uniós felkészítési projekt keretében az Agrárintervenciós Központban létrehoztak egy Integrációs Igazgazóságot, amelyen belül Bori Tamás az összes ágazatnak járó támogatások kifizetéséhez szükséges akkreditált eljárásrendek kidolgozásáért felelt. Mivel az EU-s támogatási rendszer átvételéhez szükség volt a hazai jogszabályok harmonizálására is, a következő állomás a Földművelésügyi Minisztérium Agrárrendtartási Hivatalában ebből a célból létrehozott EU Harmonizációs Osztály vezetése volt.
Ezt követően négy évig Brüsszelben dolgozott, ahonnan négy év után hazahívták, hogy legyen a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnök-helyettese. De ez sem volt nyugdíjas állás, mert 38 évesen kívül találta magát az MVH-ból. Visszatért Gödöllőre, a KÁTKI igazgató-helyetteseként, és a Méhészeti Intézet vezetőjéként, ahonnan szintén nem saját döntéséből kellett távoznia. Egy kis kitérő után ismét Brüsszelben folytatta szakmai munkáját, ahol az összes EU-s tagország uniós ellenőrzésének egységességéért, minőségbiztosításáért felelt. Hét év kint lét után hazajött, két éven keresztül egy drónos cég külkereskedelmi igazgatójaként építette a cég külkereskedelmi hálózatát. Lassan egy éve, hogy a Nagykun Zrt.-hez hívták a kereskedelmi vonal fejlesztésére, de Ágfalvi Lászlónak nem titkolt szándéka volt, hogy Bori Tamást – akinél tapasztalta a kellő tudást, és a kiváló vezetői, emberi magatartást - utódjának fogja kinevelni. Mondhatjuk tehát, hogy a frissen kinevezett elnök-igazgató révbe ért. Bori Tamásnak három gyermeke van, két fiú, egy leány, mindegyik nagykorú. Szolnokon él, onnan jár be mindennap a kisújszállási munkahelyére.
Sosem szabad elfelejtenünk, hogy honnan jöttünk, és ki volt a mentorod, fogalmazott az igazgató. Bori Tamást szerencsére az eddigi pályafutása során többen is támogatták. Az igazgató ide sorolja a Nagykun Zrt. két korábbi vezetőjét is, akiknek segítségével, támogatásával ma már jól kiismeri magát a 130 főt foglalkoztató holding-szerűen működő cégnél. Egy új seprű akkor seper jól, ha a meglévő rendszert tovább tudja fejleszteni. Bori Tamás jól működő cég irányítását vette át, mégpedig úgy, hogy a felső és középvezetői szinten is lezajlott a generációváltás. A világ változik, s ezzel a változással lépést kell tartani úgy, ahogy az elődök is tették, mivel itt korábban is a korát meghaladó, modern gondolkodással vezették a céget. Nem mellesleg a humánpolitikát is emberi módon gyakorolták, a középvezetőknél is saját nevelésű fiatalokat helyeztek pozícióba.
Ezért is hangsúlyozta Bori Tamás, hogy ennél a cégnél hazatért. A Nagykun 2000 Mg. Zrt.-nél családi dinasztiák dolgoznak, e sorok írója is tapasztalta, hogy családias a hangulat. Ahol szelíd a fegyelmezés, ott könnyű az engedelmesség, magyarán a beosztástól függetlenül könnyen, gyorsan szót értenek egymással az emberek, mivel mindenki tudja a feladatát. Bori Tamás szolgálatként tekint a vezetői beosztására, mert tudja, hogy jó csapat áll mögötte.
Az igazgató a rendszer fejlesztését a külkereskedelmi vonalon kezdte meg, ma már közvetlenül tárgyal a külföldi partnerekkel, így a kiváló puffasztott rizstermékeiket nagyobb haszonnal értékesítik, megszűntek a fizetési problémák. A hazai rizspiacon sincsenek értékesítési gondok, mert a hazai rizstermelés alig tíz százalékát fedezi a hazai fogyasztásnak. Kedvelt a nagykun rizs például a kínai éttermek körében, míg a bio rizst Németországban értékesítik, ahonnan Kínába is eljut, ahol a prémium bébi ételeknél használják az alacsony kadmium és arzén tartalma miatt. A nagykun rizs piaca tehát stabil, ezért is gondolkodnak további termőterület bővítésében. Jelenleg 1600 hektár rizsföldjük van – ennek egyharmada bio-minősítésű-, amit további 300 hektárral szeretnének növelni, s aminek a felét minden évben ugaroltatni kell.
A rizs egy egészséges, tápanyagban gazdag, gluténmentes gabona, amely kiváló szénhidrátforrás. Az emberi szervezetnek a túléléshez szüksége van szénhidrátokra, hiszen azok biztosítják az üzemanyagot, az energiát. A rizs gyors energiaforrás, így, ha gyorsan kell erőre kapni, remek választás. A rizs gazdag makro-, és mikro tápanyagokban, és változatosan elkészíthető: ehető önmagában, köretként, adhatunk hozzá zöldségeket, húsokat, zab helyett sós vagy édes változatban fogyaszthatjuk reggelire. Bátran ízesíthetjük: a rizs magába szívja az intenzív ízeket, aromákat, így például a gyógynövények és fűszerek karakteres étellé varázsolják az egyszerű kis fehéres színű szemeket.
Manapság sajnos nem elég kiváló élelmiszert termelni, egyre inkább intenzív marketing eszközökkel kiegészítve kell a fogyasztók figyelmét felhívni ezekre. Sajnos, a nagy áruházláncok többsége is elsősorban az olcsó és nem a minőségi termékeket részesíti előnyben – ezért is hoztak létre saját webshopjukat, hogy mindenkihez eljussanak a Nagykun Rizs és puffasztott rizs termékek. Ilyen körülmények között óriási vívmány, hogy idén ősztől a Spar régiós üzletein kívül a Coop láncokban is kaphatók lesznek a puffasztott rizstermékek, így a rizsből készült ízletes tallérok, csokoládéba mártott puffasztott rizsszeletek is. A marketing munkának már van eredménye, mert a kiváló minőségű termékeket könnyebb eladni, értékesíteni. A közösségi hálón naponta bővül a vásárlók köre, és nő az érdeklődés a termékek iránt, ami a webshop egyre növekvő forgalmából is érzékelhető.
A Nagykun 2000 Mg. Zrt. közepes méretű gazdaság, amely a pályázati lehetőségeket is kihasználva mindig saját erőből tudott fejleszteni, fejlődni. Az innovatív gondolkodás a cég fejlődésén is lemérhető, miként az is, hogy a változó világban a hagyományos gabonaféléknél megrendültek a piaci pozíciók.
A gabonapiaci anomáliákat azonban csak azok a gabonatermesztő cégek tudják túlélni, akik elegendő pénzügyi tartalékkal rendelkeznek. Sajnos, a gabonapiaci zavarok egyre gyakrabban jelentkeznek. A rizsnek, rizstermékeknek azért is van biztató piaci jövője, mert egészséges gabonaféléről van szó, amelynek a fogyasztása az egészséges élelmiszerek kategóriájában folyamatosan nő. Az új világ azt is jelenti, hogy felnőtt egy generáció, amely hajlandó több pénzt adni az egészséges élelmiszerért, a bio élelmiszerért. Ha ez az irány a piacon, akkor a Nagykun 2000 Mg. Zrt. előnyben van a piacon a többi hasonló céggel szemben, mert a jó minőségű rizs, biorizs mellett kiváló puffasztott termékekkel is rendelkeznek, és a termékek gluténmentességét is garantálni tudják.
Az igazgató új, szemléletbeli változtatásai közé sorolható az is, hogy az egyik nagy malomipari céggel közösen belefogtak a tönkölybúza termesztésébe is, idén ősztől pedig alakorral és étkezési tritikáléval bővül a termelési paletta.
A tönkölybúza (Triticum spelta) ősi búzafaj, amely a bronzkortól kezdve a középkorig fontos szerepet játszott a népélelmezésben. Magyarországon a 19. század végéig termesztették, majd lassanként feledésbe merült. Helyét egyre inkább új, nemesített, nagyobb terméshozamú és könnyebben betakarítható búzák vették át. A tönköly áll legközelebb a ma termesztett búzához, napjainkban a megváltozott táplálkozási szokásoknak köszönhetően ismét nagyobb figyelmet kap, így termesztése és fogyasztása reneszánszát éli.
A tönkölybúza fehérjetartalma felülmúlja a hagyományos búzáét, s aminosavakban is gazdagabb gabonafaj. Vitamin, és ásványi anyag tartalmára jellemző, hogy benne megtalálható szinte a teljes B-vitamin–csoport (a B12-vitamin kivételével), és nem csekély a niacin-, és az E-vitamin tartalma, de meghaladja a búzáét a réz-, a vas-, a mangán- és a cinktartalma is. Szintén számottevő a kalcium, a magnézium, a foszfor-, és a szeléntartalma. Rendszeres, hosszú távú fogyasztása hozzájárulhat a koleszterinszint-csökkentő és az érelmeszesedést megelőző étrend sikeréhez. A hagyományos gabonaféléknél kisebb szénhidrát- és rosttartalmának köszönhetően a cukorbetegek étrendjében is ajánlható. Esszenciális zsírtartalma jótékonyan hat az idegrendszerre.
A Nagykun 2000 Mg. Zrt. azért működik holdingszerűen, mert az ágazatok szerinti megoszlásban több Kft.-ben önállóan végzik a munkát, amit a Zrt. fog össze. Mindig arra törekedtek, hogy az Kft.-k ne legyenek veszteségesek, ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy egyik belső cégük se kerüljön versenyhátrányba. A piaci sokkhatásokat persze, itt sem tudják elkerülni, lásd a szántóföldi növénytermesztést, ahol két éve az évszázad aszályát élték túl, az elmúlt év végén, ez év elején pedig a gabonapiacon tapasztalt áreséseket kellett elszenvedniük. A több lábon állás jelentette a megoldást. S itt a megoldás a kulcsszó, mert Bori Tamás is azt vallja, hogy minden helyzetben optimistán keresni kell a jó megoldásokat. Ez persze, egyedül nem megy, s azért is van jó helyzetben az új vezető, mert kiváló csapattal dolgozik együtt, így könnyebb a jó megoldásokat megtalálni, kidolgozni.
A Magyarországi Rizstermesztők és Feldolgozók Országos Szövetsége ugyan kis közösség, de a termékek által annál fontosabb érdekképviselet. Hazánkban nincs nagy kultusza a rizsfogyasztásnak, s ami fogy, annak is a zöme import. Pedig bolygó-szerte 600 millió tonnányi rizs terem évente, és fogy el. Hazánkban 5-6 kilogramm között mozog az egy főre jutó éves rizsfogyasztás. Jó volna, ha nem csak köretként, és mondjuk, rizsfelfújtként fogyasztanák idehaza. A gabonafélék királyának tartott növényre nagyobb figyelmet kellene fordítani, mert nem csak egészségessé (az egyetlen gluténmentes gabona), hanem változatossá is tehető a táplálkozás.
A szövetség azon fáradozik, hogy a hazai rizsfogyasztás növekedjen, s a magyarországi rizst tudatosan vásárolják a fogyasztók. Ezzel a hazai termelést, a vidéki munkahelyek megtartását, a vidék fejlesztését is erősítik, támogatják. A magyar rizs itthon, ellenőrzött körülmények között termett, minőségbiztosítás szempontjából maximálisan ellenőrzött termék. A kereskedők prémium kategóriájú termékként árulják a magyar rizst, ezért a kissé drágább – de megfizethető - kategóriához tartoznak. A Nagykun Zrt. termékei valóban gluténmentesek, és az uniós szabályozásban megengedett mennyiségnél jóval kevesebb arzént tartalmaznak, ezért is bátran ajánlják a nagyobb mennyiségű fogyasztását. Nem véletlen, hogy a prémium bébiételek gyártóinak alapanyagot beszállító német cég a bébi tápszereibe évek óta Kisújszálláson veszi a bio rizst.
Bori Tamás új elnökként két nagy kihívást lát az ágazat előtt. Az egyik a fajtakérdés, mert a klímaváltozás miatt új fajtákra van szükség. A magyar rizsnemesítés Simonné dr. Kiss Ibolya halálával megtorpant, de a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szarvasi Galambosi Rizskísérleti Telepén három éve bemutattak két új rizsfajtát, az SZV Szellőt és SZV Tündét, amelyek állami elismerést kaptak. Az SZV Szellő (2020) egy hosszúszemű, jó főzési tulajdonságokkal rendelkező rizs, míg az SZV Tünde esetében a kiugróan magas termőképességet, és a jó minőséget lehet kiemelni. Mindkét fajta rezisztens a rizs járványos barnulás betegségével szemben. A magyar fajták mellett folyik a külföldi fajták hazai termesztési körülmények között történő vizsgálata is. De vannak jól bevált, régebbi rizsfajtáink is, amelyeket érdemes tovább nemesíteni, fejleszteni. A hazai nemesítésű M-488 fajta adja például a bio-rizstermesztés alapanyagát. A szeptemberben piacra kerülő Nagykun bio-puffasztott rizs is ebből a fajtából készül – a terméktesztek alapján pedig minden eddigi puffasztottrizs terméknél ízletesebb lesz – a várakozások szerint ezt a hazai mellett a külföldi piac is értékelni fogja.
A másik kihívást a technológia folyamatos fejlesztése jelenti. A klímaváltozás miatt új, innovatív megoldásokra van szükség, amit a szövetség tagságával összefogva lehet eredményesen megvalósítani.
Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Ez is érdekelhetiFejlesztés előtt: Brojleristállók építéseBorászat: A korrupció marketingeszköz - a francia és magyar paradoxonFontos változások a földforgalmi szabályokban
Hírlevél feliratkozásA kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.
Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.
A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra
Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.
« vissza