A zsurlófajok és gyomirtásuk

Kategória: Növénytermesztés | Szerző: Szentey László növényvédelmi szakmérnök, 2015/01/28

Az Equisetaceae a régebbi földtörténeti korban nagy jelentőséggel bíró család volt, ma viszonylag szerény fajszámmal szerepel a növényvilágban. A mintegy 23 Equisetum fajból a legtöbb az északi mérsékelt égöv alatt él, többnyire a vizes, nedves élőhelyeket kedveli.

Üreges száruk csomókra és szártagokra tagolódik, színük a fekete színtől a zöldön keresztül egészen a pirosas barnáig változik. A csomókon apró, hártyaszerű, örvösen álló levélkék helyezkednek el, amelyek körülveszik a szárat. A szár csúcsán a pajzs alakú pikkelylevelek tömött füzért alkotnak. A pikkelylevelek alsó oldalán fejlődnek ki a spórákat tartalmazó sporangiumok. A föld alatt a szár elágazó, mélyen kúszik a talajban. A föld feletti rész minden évben elpusztul, az új hajtások a föld alatti szárrészből hajtanak ki tavasszal.

Gyomirtási szempontból Magyarországon a következő fajoknak van jelentősége:

Mezei zsurló (Equisetum arvense L.)

Morfológiája, biológiája: Évelő 5–50 cm magas, tarackos növény. Az állandóan nedves vagy a nedves altalajú szántóföldek és rétek egyik legveszedelmesebb évelő gyomnövénye. A föld alatt különböző mélységben vízszintesen kúszó, elágazó, tarackszerű szárból felfelé hajtások, lefelé gyökerek indulnak.

Tarackjai több emeletet képeznek, csomóiból indulnak a föld feletti szárak, amelyek kétfélék. Kora tavasszal tör elő a 20–30 cm magas, 3–5 mm vastag, sárgás vagy vörösesbarna, elágazás nélküli spórás szár, amely már ősszel a talaj felső szintjéig nő, ahonnan tavasszal gyorsan kifejlődik. A szár csúcsán kb. 3 cm hosszú, tojásdad vagy hosszúkás füzér foglal helyet, amelynek nagyszámú, örvökben elhelyezkedő, pajzs alakú pikkelylevelei alsó részén, igen nagy számmal képződnek az apró, egysejtű, hosszú repítőszalagokkal ellátott spórák. A spórák megérése és kiszóródása után a szár elhal, és ugyanannak a szárnak a talajszint alatti csúcsából meddő zöld szár indul fejlődésnek. A meddő szárak zöldek vagy szürkészöldek, kovaszemcséktől érdesek. Spóraérési ideje március-április

Elterjedése: Elterjedt Európában, Ázsiában, Észak-Amerikában, a legészakibb részektől a Födközi-tengerig, Kis-Ázsiáig, valamint a Himalájában, Kelet- és Délkelet-Ázsiában. Észak-Amerikában Kaliforniáig és Észak-Karolináig nő a síkságtól az alhavasi tájig.

Nálunk az egész országban megtalálható, főleg a nedves, savanyú, homokos agyag- vagy homoktalajokon. A szántóföldeken kívül a nedves, mocsaras réteknek, lápréteknek és legelőknek is igen gyakori gyomnövénye. Nedves, mocsaras talajokon vízszintes tarackjai a felszínhez közel helyezkednek el, míg száraz talajban 1–2 m mélységben. Spóráival csak a nedves, sőt, túl nedves talajú helyeken szaporodik. Főleg föld alatti szárával terjed, amely vízszintesen előrehaladva mindig új hajtásokat fejleszt, s mivel a régiek elpusztulnak, így a növény fokozatosan „vándorol”.

Kártétele: Szántással, kapálással csak a felső részeit tudjuk megsemmisíteni, sőt, ha talajműveléskor nedves a talaj, az eldarabolt részek mindegyike új növénnyé fejlődik. Mivel vastag, erős föld alatti szárában nagyon sok tápanyagot képes felhalmozni, igen gyorsan új hajtásokat fejleszt. Kártétele igen nagy, mert dúsan elágazó tarackjaival sűrűn behálózza és teljesen kizsarolja a talajt. A tápanyagokban szegény talajban amúgy is rosszul fejlődő vetett növényt föld feletti dús száraival elnyomja.

Mérgező növény, szárai nemcsak nagy mennyiségű kovasavat tartalmaznak, ami miatt az állatok nem eszik, hanem alkaloidát és egyéb mérgező anyagokat is. Legérzékenyebb iránta a szarvasmarha, de lovak, juhok és sertések is megbetegednek tőle. A megbetegedésnek hasmenésen túl különböző tünetei vannak a bénulásig és görcsökig. A vemhes jószágok rendszerint elvetélnek tőle. A mérgező hatás változik, nem egyforma mértékű, abból melegen erjesztve veszít.

Életformája G1.

Óriás zsurló (Equisetum telmateia Ehrh.)

Sokban hasonlít a mezei zsurlóra, de annál jóval nagyobb. Szintén termősfüzéres és meddő szárai vannak. A termős szár 1 cm vastag, csontfehér, meddő szára 1–2 méter magas és 10–15 mm vastag, szintén csontfehér. Spóraérési ideje április–május. Elterjedt Európában, Nyugat-Ázsiában, Észak-Afrika nyugati részén és Észak-Amerikában. Elterjedésének déli határa Észak-Afrika, Kis-Ázsia, a Kaukázus, Perzsia. Északra az 55. szélességi fokig elterjedt, de Lengyelországban és az egykori Szovjetunió európai részén ritka. Észak-Amerikában a nyugati részeken Kalifoniáig él. Nálunk a középhegység és a Dunántúl területén gyakori, az Alföldön csak a Duna mellett nő. Főleg a ligeterdők és a patak menti magas kórós növényzet tagja, de nedves réteken, lápréteken is gyakori.

Életformája G2.

Mocsári zsurló (Equisetum palustre L.)

Évelő, 20–60 cm magas, éppen úgy kúszó, tarackos növény, mint a mezei zsurló. Attól azonban elsősorban abban különbözik, hogy nincs külön termős és meddő szára, hanem a termőfüzért viselő szár is zöld, a meddő szárakkal együtt nő, és azokhoz teljesen hasonlít. A spórák nem koratavasszal fejlődnek, hanem nyáron. A szár 2–3 mm vastag, oldalága kevés vagy hiányzik, legfeljebb 10, ezek ötélűek. A termőfüzér a szár csúcsán, gyakran a felső ágak végén is található, csúcsa tompa.

Spórái júniustól szeptemberig fejlődnek. Elterjedt egész Európában, mérsékelt Ázsiában a Himalájától a 69. szélességi fokig és Észak-Amerikában. Nálunk gyakori az egész országban láp- és mocsárréteken, sásosokban, árkokban és néha nedves szántóföldön, amit a rétek feltöréséből alakítottak ki. Az összes zsurló közül a legmérgezőbb, kólikát, hasmenést kap tőle a jószág. Erősebb mérgezés (folyamatos etetésnél) görcsöket és bénulást is előidéz. A szénában is mérgező, hosszabb ideig tartó állás vagy meleg erjesztés, füllesztés után mérgező hatását elveszíti. Ahol seregestől nő, ott ne legeltessünk, a szénát pedig csak meleg erjesztés után etessük az állatokkal!

Életformája G2.

Hosszú zsurló (Equisetum ramosissimum Desf.)

Elsősorban a homokos, sőt legtöbbször a legsoványabb, igen laza, futóhomokos területek gyakori gyomnövénye. A sokszor vele együtt növő mezei zsurlótól főleg abban különbözik, hogy termős és meddő szára egyformán zöld és teljesen egyforma alakú. Föld alatti részei ugyanolyanok mint a mezei zsurlóéi, de mélyebbre hatolnak az állandóan nedves alsó rétegekig. Föld feletti szárai többnyire tövüktől heverők, szürkészöldek és kovaszemölcsöktől érdesek. A szár csak az alsó felében vagy közepe táján oldalágas, 6–26 bordájú. Az oldalágak aránylag hosszúak (15–20 cm) 5–9 bordájúak. A spóratermő füzér kb. 2 cm hosszú, hegyes csúcsú. Spórái májusban, júniusban érnek. Elterjedése nagyjából ugyanaz, mint a mezei zsurlóé, de nem hatol annyira északra, mint az. Nálunk előfordul az egész országban, főleg a homokterületek igen gyakori növénye. Homokpusztákon, töltéseken, legelőkön és szántóföldeken, kertekben, szőlőkben, gyümölcsösökben él. Kártétele ugyanolyan, mint a mezei zsurlóé. Főleg a tarlókon és a kapásokban szokott megerősödni és elburjánzani, ahol sokszor majdnem egyedül képez összefüggő szőnyeget. A tarlóhántás többszöri megismétlése gyéríti.

Életformája G1.

A zsurlófajok elleni kémiai védekezés lehetőségei

Az ismertetett zsurlófajok közül hazánkban mezőgazdasági területeken legnagyobb számban a mezei zsurló fordul elő.

A másik három faj előfordulása elsősorban a mezőgazdaságilag nem hasznosított területekre esik, ennek megfelelően a védekezés szempontjából is a mezei zsurló a legfontosabb.

Szántóföldi kultúrák esetében napraforgóban, burgonyában, szántóföldi zöldségtermesztésben (sárgarépa, petrezselyem) az engedélyezett készítmények közül a Racer (flurokloridon) a leghatékonyabb.

Kukoricában a mezei zsurló ellen elsősorban a 2,4-D hatóanyagú készítmények (Dezormon, Dikamin 720 WSC, DMA-6, Esteron 60, Sharmon D 720 WSC, Solution, Syrius-N, U 46 D-Fluid Sl), valamint a dikamba hatóanyagú készítmények (Banvel 480 S, Cadence 70 WG), valamint a dikamba+nikoszulfuron+rimszulfuron (Principal Plus), a dikamba+proszulfuron (Casper), a dikamba+rimszulfuron (Titus Plus DF), a dikamba+topramezon (Stellar), a dikamba + tritoszulfuron (Callam), dikamba+2,4-D (Dico­pur Top 464 SL), dikamba+bentazon (Cambio) készítmények alkalmazhatóak.

A fenti készítmények jól irtják a zsurló már kint lévő hajtásait.

Állókultúrák gyümölcs- és szőlőültetvények gyomirtására az MCPA hatóanyagú (Agroxon 75, Ceridor MCPA, MCPA-750, Mecaphar, Mecaphar 750, Mecomorn 750 SL, U 46 M Plus 750 SL) alkalmazhatóak hatékonyan.

Ruderális (elhanyagolt, parlag) területek zsurlómentesítésére és egyben totális gyomirtására a Kyleo (2,4-D+glifozát) alkalmazható eredményesen. Az önmagukban csak glifozát hatóanyagot tartalmazó készítmények totális hatásuk ellenére zsurlók ellen csak részleges hatékonysággal bírnak.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai