A szekszárdi rozékirály

Kategória: Növénytermesztés | Szerző: VB, 2015/01/28

65 éves szekszárdi rozékirály elmondása szerint a megtermelt alapanyagból sok munkával és odafigyeléssel igyekeznek a legtöbbet kihozni, hogy jól iható, szerethető borokat készítsenek. Egy rosé olyan legyen, hogy egy pohár elfogyasztása után ne tudjon az ember szabadulni a gondolattól, hogy meg kellene inni még egyet!

Ősei, akik a Rajna és a Fekete-erdő környékéről érkeztek Magyarországra, anyai és apai ágon is évszázadok óta foglalkoztak növénytermesztéssel, ezen belül szőlőtermesztéssel is. Anyai ági nagyszülei a kor színvonalához mérten mintagazdaságot tartottak fent, az apai ági nagyszülők pedig borozót is működtettek.

Már gyermekkorában magával ragadta a szekszárdi dombság, az itt élő gazdálkodó paraszt emberek szőlő és bor iránti szeretete, így középiskolába az akkori gimnáziumban induló szőlész-borász osztályba iratkozott be.

– Eredetileg vegyésztechnikumba akartam jelentkezni. A biológia, kémia érdekelt, vagyis nem volt tőlem idegen a vegyészet. Aztán ifjonti hévvel mégis a Garay János Gimnázium szőlész-borász osztályába iratkoztam be. Így kezdődött el már 14 évesen szőlész- borász pályafutásom.

Érettségi után a Gyöngyösi Mezőgazdasági Főiskola szőlész-borász szakán folytatta tanulmányait. Középiskolás korában még a szőlő, mint növény érdekelte komolyabban, majd a főiskolán fordult komolyabban a borászat felé. A gyöngyösi évek meghatározóak voltak számára, itt kötelezte el magát teljesen a borászat mellett. A Kertészeti Egyetem Főiskolai Karán diplomázott. Pályafutását a Szekszárdi Állami Gazdaságnál kezdte, majd borász és testnevelő tanárként dolgozott a lengyeli Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben. Időközben a Pécsi Tudomány Egyetemen testnevelő tanári diplomát is szerzett. 1994-ben elindította 3,6 hektáron saját borász vállalkozását. Jelenleg 26,5 hektár saját, 20 hektár bérelt szőlőt művel, és további 15 hektárról hosszú idő óta együttműködő, kiváló partnerektől integrál szőlőt a pince. Azaz körülbelül 55 hektárról készít bort a család. Magántermelőként kezdetben egyedül, majd később segítséggel és a feleségével művelte a szőlőt. Pincészete 1994-ben a Sióagárd–Lányvár dűlőben 3,3 hektár kékfrankos szőlő kárpótlásából és 0,3 hektár kísérleti ültetvénnyel indult.

– Családi háttér?

– Első házasságomból két gyermekem született, akik már felnőttek és önálló életet élnek. A legidősebb lányom már két unokával is megörvendeztetett. Második házasságomból öt gyerekem született, s a legidősebb Tamás nevű fiam legutóbb végezte el a mesterképzést Montpellier-ben, Bordeaux-ban és Lisszabonban, szőlész-borász szakon. Éva végzett művészettörténész. Bence geográfia szakon a Pécsi Tudomány Egyetemre jár, előzőleg borászati technikumot végzett. Vince gépésztechnikusnak készül, Lőrinc pedig még gimnazista, kicsi kora óta főnöknek készül. Mama március 25-én lesz 90 éves. 1994-ben az akkori kárpótlási törvények előírásai miatt – papíron és helyettem – az ő neve alatt tudtuk elindítani a vállalkozásunkat.

Dúzsi Tamás, az őszinteségéről és szókimondásáról ismert borász. Már a kezdetektől palackozta is a borait; s már 2010-ben az Év Bortermelője címre jelölték.

Borai rendkívül sikeresek. Nemzetközi vagy nemzetközileg akkreditált versenyeken az utóbbi években Franciaországban, Németországban, Svájcban, Spanyolországban és Magyarországon különösen sok érmet kaptak rosé borai és vörösborai. 2010-ben cannes-i Mondial du Rosé-n az általa nyert öt éremmel a világ legsikeresebb rozétermelői közé került. 2012-ben ugyanezen a versenyen egy arany- és három ezüstérmet kapott, 2013-ban egy arany- és négy ezüstérmet, 2014-ben pedig három aranyérmet kapott. Jelenleg 27 éremmel rendelkezik erről a versenyről, 14 arany és 13 ezüstérmet szerzett, amelyekkel vezeti az ottani éremtáblázatot. 2014-ben több aranyéremmel tértek haza többek között a Le Mondial du Rosé, a Challenge International du Vin, Citadelles du Vin, a ProWein-Verkostugszone és a Mundus Vini borversenyekről is.

Dúzsi Tamás élete nagy álma, hogy egyszer eljusson az ötszörös Tour de France győztes, a spanyol Miguel Indurain családi birtokára, hogy megkóstolhassa borait. A kerékpározáson kívül másik kedvtelése, szenvedélye a szépirodalom, a versek világa. Megtanulta az általa nagyon kedvelt Babits: Jónás könyvét, színész barátai biztatására már több alkalommal elő is adott.

1996-ban egy véletlen folytán kezdett a rozéborok készítésébe: a leszüretelt szőlő mennyiségéhez az erjesztőtartály túl kicsinek bizonyult, ezért a kékfrankos mustjának egy részét rozénak engedte le. Ezzel a piac számára addig ismeretlen ízvilágú rozéval több borversenyt is megnyert.

– Van-e a Dúzsi rozénak titka?

– Nincs. Egészséges, érett, de nem túlérett szőlőből, időben kell szüretelni. Érteni kell hozzá. Jól, odafigyelve kell elkészíteni. Tudni kell, hogy mit akarok, és azt nagyon precízen végrehajtani. Folyamatosan ott vagyunk a szőlő és az erjedő bor mellett. Szinte úgy kell vele bánni, mint egy újszülöttel, szó szerint éjjel nappal mellette kell lenni, hogy nyomon követhessük az erjedés teljes folyamatát. Sokkal kényesebb műfaj, mint azt sokan gondolják. Míg egy nagy termőhelyen, nagy évjáratban a nagy vörösbor szinte magától megterem, megfelelő borászati odafigyelés mellett, addig a rozéért minden évben meg kell küzdeni. Szóval pengeélen táncol az ember. Főleg, hogy a Márton-napi boroknál nem lehet késlekedni. Pontos, precíz munkával lehet ezeket a friss, gyümölcsös borokat időre elkészíteni. A Szőke Matyi, aki szintén jelöl volt az Évbortermelője választáson – és remélem, jövőre ő lesz az év bortermelője – egyszer kóstolt nálam. Négyet vagy ötöt végigkóstolt, s csak annyit mondott: –„Fiam, te nagyon sokat dolgozol!”. „Honnan gondolod?” – kérdeztem. „Onnan, hogy a rozéval kell a legtöbbet dolgozni. Én csak egyet merek fölvállalni. Most itt mutattál négyet, és mind a négy nagyon jó” – válaszolt Szőke Mátyás.

Dúzsi Tamás olyan valaki, akinek mindig vannak újabb ötletei, kezdeményezései. Ezek egyike a Sió menti Fürtike. A könnyű, frissítő ital a nyáresték kedvence. A Leányvári kékfrankos egy értékeihez képest kitűnő árú tétel, évről évre azonos minőségben. Dúzsi Tamás nemcsak könnyű és könnyed borokat készít, hanem testes vöröseket is. Minden fontosabb vörösbora hosszabb időt tölt kisebb és nagyobb barrique- és ászokhordókban, hogy lehetőleg már a piacra kerülésekor fogyasztásra kész legyen.

Dúzsi gondolkodó, önmagával is vitázó ember, akinek határozott elképzelései vannak a világról és benne a borkészítésről. Vörösborai továbbra is olyanok lesznek, mint amelyeket eddig is megszokhattunk tőle. Marad a hagyományos vörösborkészítés mellett, ahol a vörös­boroknak megadják a megfelelő időt az éréshez.

– Meglepte-e a díj?

– A nemzetközi eredményeim és a szakmában töltött 50 évem alapján várható volt, hogy az ötből az esélyesebb néhány között vagyok. Álszerénység lenne azt mondani, hogy ez a lehetőség nem fordult meg a fejemben.

– Önt rozékirályként emlegetik a szakmában.

– A világ legnagyobb rozéversenyén Cannes-ban, ahol 950 rozé szokott indulni, kilencszer indultam, és 27 éremmel én vezetem a nemzetközi ranglistát a franciák előtt. Vörösborral Párizsban, Bordeaux-ban a legrangosabb különdíjakat nyertem el. Nagy megnyugvás volt nekem, hogy a Borakadémia 80 százaléka leadta a voksát. Ilyen nagy százalékban még sose adták le a tagok a voksukat. Jó érzéssel tölt el, hogy a szakma fontosnak tarja ezt a díjat.

Folyamatos, sokévi borászati munkám elismeréseként kaptam ezt a díjat, nem lobbiztam érte. Úgy vagyok az ilyen kitüntetéssel, ha utol akar érni, akkor utolér, ha nem akar utolérni, akkor nem ér utol. Ha utolér, akkor nagy tisztelettel elfogadom, megköszönöm természetesen, de nekem nincs rangkórságom. Nem kapkodok érte. Más az értékrendem. Egy jó társaság, egy jó beszélgetés, egy jó pohár bor miközben elmondhatom Szekszárd szülöttének, Babits Mihálynak a Jónás könyvének teljes szövegét súgó nélkül, öröm számomra.

– Milyen volt tavalyi szezon?

– Már gondolkodtam rajta, hogy ennél nagyobb kihívása nem lehet az embernek, mint hogy egy ilyen év után válasszák az év bortermelőjének. Nekem most ebből termésből kell olyan borokat produkálni, hogy a rangnak megfelelőek legyenek!

Szóval 2014 nehéz volt, esős volt, a legtöbb szüret kényszer volt. Nem lehetett várni. A döntésképtelen embernek lerohadt minden szőlője. Amikor látta az ember, hogy a sok esőre megrepedt a szőlőbogyó, azonnal kellett szüretelni. Volt olyan, hogy szombat este szerveztem vasárnapra harmincfős szüretet, mert a hétfőt nem mertem megvárni. Sokan úgy mondják, hogy a tavalyi teljesen használhatatlan évjárat volt. Hát, aki 2000 után csöppent bele a szakmába, annak talán igen. Nekem sem volt egy álom, de tény, ami nem rohadt, annak a cukorfoka ugyanolyan volt, mint a 2000 előtti átlagé. Szépséghiba, hogy a legjobb területemet a nyáron elverte a jég, hogy nem lett a két hektárról majd’ csak 20 mázsa szőlő. Igaz, az 19 mustfok fölötti volt. Ahol nem kapta meg a rothadás, a szeles hegytetői részeken, ott egészen szép lett a szőlő. Jól esik az is, hogy a provance-i rozékutatóban – ahol a világon egyedül kizárólag ezt a borfajtát vizsgálják – az én rozéimból minden évben tematikus kóstolókat tartanak a helyi szakembereknek. Ez is nagy elismerés és megtiszteltetés számomra az Év Bortermelője cím elnyerése mellett.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai