2026. 07. 23., csütörtök
Lenke
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Többszörösen nehezített úton a vetőmagszektor

Kategória: Agrárgazdaság, Növénytermesztés | Forrás: Vetőmag Szövetség, 2025/05/15

A szélsőséges időjárás egyre nagyobb kihívást jelent a vetőmagszektor számára is, amely a mezőgazdaság első, stratégiai jelentőségű lépcsőjét jelenti, hangzott el a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács éves küldöttgyűlésén, Gödöllőn. A negatív környezeti változásokon kívül az ágazatot az elmúlt években érzékenyen érintette az orosz-ukrán konfliktus, amelynek révén a két fontos célországba szállított kukorica és napraforgó vetőmagok exportja töredékére esett vissza.

„Nem létezhet élelmiszerbiztonság hazai vetőmag nélkül. A vetőmagszakma élen jár innovációban, kutatásfejlesztésben, fajtaválasztásban, öntözésben és technológiában. Mindezek pedig nemcsak vetőmagot, hanem tudást is adnak a mezőgazdaság egésze számára. A vetőmagszektor úgy jelenti az agrárkibocsátásunk 9 százalékát, hogy területében alig haladja meg a 100 ezer hektárt. Világviszonylatban még mindig az élmezőnyben van, de tenni kell azért, hogy a vetőmagágazatunk újra erősödjön. A jövő nagy feladata számunkra a piacok megvédése, új piacok keresése, a támogatások megtartása, a klímaváltozás hatásainak enyhítése, és a piaci igények szempontjából megfelelő genetika biztosítása. Kellenek a jó fajták ahhoz, hogy eredményesek és versenyképesek legyünk.” - hangsúlyozta köszöntőjében Papp Zsolt György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

Mint Papp Zsolt György kifejtette: a klímaváltozás miatt felborult Magyarország vízháztartása: a Tisza vízhozama például 30 százalékkal csökkent, a talaj felső rétegéből hiányzik 90 milliméter csapadék. Ma már a sikeres termelés öntözés nélkül nagyon nehéz feladat, ezért az elmúlt időszakban elindultak kezdeményezések az öntözés feltételeinek megteremtésére a csatornák feltöltésével, pályázatokkal, különféle programokkal. Emellett hamarosan egy új támogatási program is indul, amelyben nagyobb támogatást kaphatnak a vetőmagszektor szereplői.

A vetőmagszakma különböző szereplőit összefogó, 1993-ban alakult Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kapcsolatban áll minisztériumokkal, hatóságokkal, nemzetközi szakmai szervezetekkel, és rendszeresen javaslatokat fogalmaz meg a különféle ágazati kérdésekben. A szövetség szorosan együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Gabonatermesztők Országos Szövetségével. Az utóbbi két szervezettel közösen szervezett kukorica, őszi búza és őszi káposztarepce posztregisztrációs fajtakísérletek eredményei hosszú ideje fontos tájékozódási forrást jelentenek a gazdálkodók számára, ismertette Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

Az elmúlt évben a szektorban több mint 100 különböző faj, közel 1500 fajta vetőmagja került szaporításra és minősítésre mintegy 107 ezer hektáron. A legnagyobb területen, 24 ezer hektáron az őszi búza szaporítása zajlott, ezt követte 15 ezer hektáron a kukorica. A belföldön és külföldön értékesített vetőmagok értéke mintegy 200 milliárd forintot tesz ki.

Az ágazat eredményességére nagy csapást mért az orosz-ukrán konfliktus, amelynek következtében 2022 óta rendkívül nagy mennyiségű, mintegy 1,5 millió hektárra elegendő kukorica vetőmag-mennyiséggel csökkent a két fontos célországba irányuló export a szigorodó adminisztráció, az embargós intézkedések, hatósági ellenőrzések, valamint a határokon való közlekedés nehézségei és a fuvarozási költségek drasztikus emelkedése miatt.

2024-ben mintegy 2,5 millió hektárra elegendő kukorica vetőmagot állított elő Magyarország, ebből a hazai igények biztosítása mellett Afrikába, Ázsiába, az Európai Unióba került Magyarországon előállított vetőmag. Az exportra szánt napraforgó vetőmag legnagyobb piaca az elmúlt évben az Európai Unió volt. A korábban szintén jelentős napraforgó vetőmag felvevő országnak számító Oroszországba 2024-ben nem történt szállítás.

„Az időjárás és a csapadékeloszlás szomorú képet mutat: az aszályos 2024-es év középhőmérséklete országos átlagban 2,1 fokkal haladta meg az 1991-2020-es évek klímanormáját. Az ország közel 0,7 fokkal volt melegebb az eddigi legmelegebb 2023-as évnél. A klímakutatással foglalkozó szakemberek szerint akár tízszer is több szélsőséges időjárási esemény fog bekövetkezni a jövőben a bolygón. Ez pedig érzékenyen érinti a mezőgazdaság összes szereplőjét, benne a vetőmagszektort is. Extrém meleg, csapadékhiány várható, és annak eloszlása is rendkívül hektikus lesz. A változó klíma mellett az inputanyagok áremelkedése, inflációs hatások és növényvédőszer-kivonások is csökkentették az agrárium versenyképességét. Ilyen feltételek mellett kellene az ágazatunknak megfelelő mennyiségű és minőségű vetőmagot előállítani. A jövőben csak jól átgondolt és kivitelezett agrárprogrammal lehet jó esélye a magyar mezőgazdaságnak megfelelnie a ránk váró kihívásoknak. A vetőmag-előállítás nagyon komplex kérdés, sokkal komplexebb, mint egy egyszerű árutermesztés. A jó minőségű, öntözött területen olyan fajtákkal kell dolgoznunk, amelyek ellenállóbbak az időjárási stresszhelyzetnek. Itt óriási szerepe lesz a növénynemesítésnek és az új tudományos módszerek alkalmazásának. A munkához megfelelő szakembergárda is szükséges, a kézi erőtől a magasan képzett szakemberekig. Emellett új piacokat is kellene találni a vetőmagnak, ez nem lesz könnyű, mert jelenleg a szántóföldi terület sehol a világon érdemben nem emelkedik.” – fejtette ki Takács Géza.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Harasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Aszályos időszakok és vízhiány kezelése korszerű gépekkel
Hatékony megoldások a vízügyi  és környezetfenntartási feladatokra.
Növénytermesztési szolgáltatás - új megoldás a szezonális munkaerőhiányra
A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása évek óta a megfelelő számú és megbízható szezonális munkaerő biztosítása. Számos gazdaságban ma már nem a termelési technológia vagy az időjárás jelenti a legnagyobb kockázatot, hanem az, hogy a kritikus időszakokban rendelkezésre áll-e elegendő munkaerő a betakarításhoz, a növényápolási munkákhoz vagy egyéb szezonális feladatok elvégzéséhez.
Az Isterra Közép-Európa Kft. integrációs tevékenysége zárt rendszerre épül
Bár a vetőmagágazat egésze a piaci nehézségek és az aszályos időjárás miatt az elmúlt időszakban gyengébb évet zárt a korábbi történelmi rekordokhoz képest, az Isterra Közép-Európa Kft. stabilan tartja pozícióját a hazai piacon. Az Isterra Közép-Európa Kft. pénzügyileg stabil, sikeres éveket tudhat maga mögött, jelentette ki Perczel Péter ügyvezető igazgató.
Komplex üzleti és pénzügyi ökoszisztémát kívánnak fenntartani a régióban
Az Emerston Consulting Kft. a kis- és középvállalkozások (KKV) részére nyújt személyre szabott üzleti, stratégiai és pénzügyi tanácsadást. A cég főbb szolgáltatásai között megtaláljuk a komplex pénzügyi tanácsadást és átvilágítást, a cégértékelést, a hitel- és pályázati tanácsadást, az agrár tanácsadást, valamint a vagyonkezelést és befektetéseket is. A cégalapító és tulajdonos Kovács Viktor Zoltán, aki egyben a cég szakmai arca és stratégiai vezetője. Vele beszélgettünk.
Szomor Ökofarm: elkötelezett az őshonos fajok és a fenntartható biogazdálkodás iránt
Az elmúlt három és fél évtizedben Szomor Dezső bebizonyította, hogy a természetvédelem és a gazdasági érdekek nem ellenségei, hanem partnerei egymásnak. A Szomor Ökofarm története a Kiskunság szívében, a Kiskunsági Nemzeti Parkban, Apaj környékén indult el 1993-ban, és mára Magyarország egyik legjelentősebb mintagazdaságává vált, itt ugyanis az őshonos állatok tartása a természet védelmével ötvöződik. Szomor Dezsővel beszélgettünk.
A Mesterséges Intelligencia és a baromfiágazat
A Nemzetközi Baromfitanács (International Poultry Council - IPC) idén januárban Atlantában (Egyesült Államok) rendezte meg éves konferenciáját, amelyen Dr. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója is jelen volt. A tanácskozáson megfogalmazódott, hogy a jelenlegi geopolitikai bizonytalanságok és az állategészségügyi kockázatok olyan kérdések, amelyeket értelmezni kell, ezért elengedhetetlen az információcsere. Az IPC tanácskozásán széles körű szakmai párbeszéd alakult ki, így a valós információcsere is megvalósult. Csorbai Attilával beszélgettünk.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza