Adaptáció vagy növényváltás? …avagy mire számítson az, aki a jövőben kukoricát szeretne termeszteni Magyarországon?

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: Szabó István, 2026/05/02

Korábban stabilan 1 millió hektáron folyt kukoricatermesztés hazánkban, 2025-ben ez már lecsökkent 770 ezer hektárra. Ezzel egyidejűleg ciroktermőterület-növekedésről beszélhetünk, hiszen a 2010-es évek elején körülbelül 5 ezer hektáron termesztették. A 2019-2020-as években pedig átlagosan 23 ezer hektáron, jelenleg a silócirokkal együttesen nagyjából 45 ezer hektár területen foglalkoznak vele a gazdálkodók.

„Ez nem mással, mint a vízzel, pontosabban annak hiányával magyarázható, ugyanis az elmúlt 15 évben a legnagyobb korlátozó tényezővé lépett elő. Már nem átmeneti gondról beszélünk, együtt kell élni a vízhiány okozta nehézségekkel.” - mondta Szabó István, az OTP Agrár igazgatója.

Szabó István
az OTP Agrár igazgatója

A termelőknek az éghajlati-időjárási tényezőkre túl sok ráhatása nincs, egyedül a vízellátottság, azaz a kukorica vízigénye korrigálható öntözés alkalmazásával egy bizonyos mértékig. A kukorica öntözése során már nem feltétlenül a hozamfokozás a cél, sokkal inkább a termésbiztonság. A vízjogi engedéllyel rendelkező terület olyan 200 ezer hektár körül van, amelyből évjárattól függően 100-130 ezer hektár kerül ténylegesen megöntözésre. Mindez azt jelenti, hogy nem tud minden kukoricaterület öntözhetővé válni, de ahol elérhető, ott nem kérdés a szükségessége. Ugyanakkor megjegyeznénk, hogy az öntözés nem csodaszer, hiszen egyrészt nem képes kiváltani a természetes csapadékot, másrészt egyre gyakoribb az olyan légköri aszály, amely kivédhetetlen.

„Véleményem szerint napjainkban már alapos tervezést igényel a kukoricatermesztés, és aki ragaszkodik a korábbi, berögzült sémákhoz, nem tanul, nem alkalmazkodik a termesztéstechnológiával, a hibridhasználattal, annak talán más növényfaj termesztésére kell áttérni az aszállyal súlyosan érintett területeken.” - emelte ki Szabó István.

Az adott környezeti feltételekhez kell megválasztani a termelőknek a megfelelő tulajdonságokkal rendelkező hibridet, illetve az alkalmazott technológiákat. Azon termelők, akik napjaink klimatikus anomáliái mellett eredményesen termesztenek kukoricát hazánkban, nemcsak magas technológiai fegyelemmel, profiként teszik ezt, de kellően tudatosak is ahhoz, hogy a piacra vagy a termelési költségek változására időben tudjanak reagálni.

A termelők a saját bőrükön érzékelik, hogy „a víz az úr”, ezért megkerülhetetlen a talaj vízmegtartó képességének növelése. Az elérhető maximális termést nem csupán a tenyészidőszak csapadékmennyisége határozza meg, hanem az őszi és téli időszakban lehullott csapadék is. A talaj akár 500 mm vizet is képes tárolni 200 cm mélységig, azaz a legnagyobb víztározó még mindig maga a talaj. Emiatt különösen fontos élni a különféle vízvisszatartási módszerekkel. Ilyen megoldás például a vetésváltási rendszer helyes kialakítása, a talajművelés nélküli vagy csökkentett művelés alkalmazása, a művelési mélység okszerű és gazdaságilag is kedvező megválasztása, a talajtakarás használata, valamint a felszínborítás mozaikos kialakítása – például szegélyélőhelyek vagy nem termelő területek meghagyásával.

A környezeti nyomásokra adott alkalmazkodás magában foglalja a termelési szerkezet átalakítását (aszálytűrő fajták, diverzifikáció), a precíziós technológiák és digitalizáció bevezetését, valamint a gazdaságok méretének és munkaszervezésének módosítását a kockázatkezelés és fenntarthatóság érdekében. A megváltozott körülmények számos területen átalakítják a korábbi gyakorlatot, így a siker ma elsősorban az alkalmazkodóképességen és a technológiai fejlesztéseken múlik. A megoldást a minél pontosabb és megbízhatóbb ismeretek, valamint a „rátermettség” és a tudatos kockázatkezelés együttesen adják.

Az ágazat kiszolgáltatottságát nem feltétlenül a piac működésén keresztül érdemes megközelíteni. A kukorica – és valójában minden mezőgazdasági termék – árát alapvetően a kereslet és a kínálat viszonya befolyásolja, vagyis a termelés és a felhasználás egyensúlya határozza meg. A kukorica sokoldalú felhasználhatósága (takarmányozás, élelmiszeripar, ipari alapanyag stb.) megfelelő minőség esetén stabil keresletet teremt.

A termelők ugyanakkor egyszerre szembesülnek a növekvő költségekkel, a geopolitikai bizonytalanságokkal, a túltermelésből fakadó árcsökkenéssel és a lassuló kereslettel. Ebben a környezetben a passzivitás egyre nagyobb kockázatot jelent. A versenyképesség fenntartásához olyan döntésekre van szükség, amelyek növelik a gazdaság rugalmasságát, átláthatóságát és alkalmazkodóképességét.

„Két fontos tényezőt emelnék még ki, ami alapjaiban meghatározza a kukoricatermesztés életképességét termelői oldalról, ez a profit és az éghajlat. A termelőknek egyrészt olyan növényt kell termelniük, amely gazdaságossági oldalról ésszerű. Ha ez nem valósul meg, akkor olyan vállalkozást működtetnek, amely nem fenntartható. Emellett a termelőknek olyan növényeket kell termelniük, amelyek megfelelnek az adott területre jellemző éghajlati és talajtani feltételeknek. Egyre világosabbá válik, hogy a gyorsan változó gazdasági, piaci és szabályozási környezetben az alkalmazkodó, előrelátó szemlélet biztosítja a hosszú távú eredményeket.” - foglalta össze Szabó István.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai