Élelmiszeripar: irány felfelé!

Kategória: Élelmiszeripar | Szerző: Agrárium-info, 2015/03/18

Zsigó Róbert felidézte: az élelmiszeripar fejlesztési stratégiájáról szóló jelentést a kormány már múlt év decemberében megtárgyalta. A magyar élelmiszeripar megújításának finanszírozására mintegy 300 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre 2020-ig. A stratégia sarkalatos célkitűzései között szerepel: az élelmiszer-ipari vállalkozások stabil finanszírozási és gazdálkodási feltételeinek biztosítása; az innováció ösztönzése; az élelmiszeriparban dolgozók tudásának korszerűsítése. Mindez erősíteni fogja az élelmiszeriparnak az élelmiszerláncban elfoglalt pozícióját.

Az Agrárium információi szerint a „hat + egy éves” élelmiszer-ipari program finanszírozása „kétszintű” lesz, vagyis az uniós támogatási források mellett a hazai vállalkozásokat segítő, azokat kiegészítő kormányzati támogatással felvehető hitelek is segítik majd a pályázókat. Az önmagában is jelentős eredmény, hogy uniós forrásokat mégis sikerült bevonni a magyar élelmiszeripar fejlesztésére, mivel eredetileg az Unió ezt nem kívánta támogatni. Az élelmiszeripar fejlesztését szolgáló uniós források egy részét a Miniszterelnökség Agrár- vidékfejlesztésért Felelős Államtitkársága által kezelt vidékfejlesztési program (200 milliárd forintot), míg egy kisebb hányadát (100 milliárd forintot) a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) biztosítja.

A támogatással a magyar mezőgazdasági alapanyag-termeléssel kapcsolatban álló mikro- és kisvállalkozá­sok élelmiszer-feldolgozását kívánják segíteni. Emellett a nem elsődleges feldolgozást végző élelmiszer-ipari kis- és közepes vállalkozások az NGM forrásaiból kaphatnak fejlesztési támogatást. Nem sikerült viszont Brüsszelben elérni azt, hogy a nagyvállalkozások uniós közösségi forráshoz juthassanak. Ezért az FM-ben, az NGM-ben és a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Államtitkárságán vizsgálják, hogy a nagyvállalkozások támogatását miként lehet nemzeti forrásból megoldani.

A fejlesztések eredményeként szeretnék elérni, hogy a magyar élelmiszeripar jövedelmezősége a mostani nulla körüli szintről 4–5 százalékra növekedjen. Továbbá a belföldi értékesítés 7–10 százalékkal, az export pedig 30–40 százalékkal emelkedjen. Emellett célkitűzés az is, hogy közvetlenül az élelmiszer-feldolgozásban dolgozók száma 10–15 ezerrel emelkedjen. Mindennek eredményeként pedig a mezőgazdasági munkahelyek száma is növekedjen vidéken.

Mély nyomot hagytak az évtizedek

Van is minek lendületet adni. A KSH legfrissebb összegzése szerint ugyanis az élelmiszeriparban is növekszik a beruházások volumene. Emelkednie is kell, hiszen az elmúlt két évtized során csak a lefelé tartó spirálról tudtunk beszámolni, ha az élelmiszer-feldolgozás helyzete került szóba – írja elemzésében Fórián Zoltán, a Takarékbank Zrt. vezető agrárszakértője.

Az évtizedek, amelyek során az élelmiszeripart nem a helyén kezeltük, nagyon mély nyomott hagytak az iparágban és az egész élelmiszer termékláncban. Pedig az élelmiszeripar az egész élelmiszer-gazdaság, benne a mezőgazdaság jövőjének a kulcsa. A lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme. A magyar agráriumban pedig ez az élelmiszeripar. Talán az utolsó esélyünk az előttünk álló néhány év ebben az évtizedben arra, hogy adottságainkat jobban ki tudjuk használni. Miért? Azért, mert az Európai Unió Közös Agrárpolitikája folytatni fogja leépülését, az európai piac egyre nyitottabb lesz a világpiac felé, de főleg, mert már kevés a tartalék az iparágban. Szüksége van támogatási forrásokra ahhoz, hogy tartósan ki tudjon törni a lefelé tartó spirálból.

A korábbi export- és belföldipiac-vesztésen már túl van a szektor, de az elmaradt beruházások, innovációk visszatartó ereje kézzel fogható. Az élelmiszeripar fő hajtóereje az export, de már a belföldi értékesítés is nő (2014. I–V. hó: belföldi eladás +2,4%, export +5,4%). Nemcsak az elsődleges, hanem a másodlagos feldolgozottságú élelmiszer aránya is emelkedik az agrárkivitelben. A kivitel további bővítéséhez azonban nemcsak az alapanyag-termelés növekedése, hanem a feldolgozás hatékonyságának emelése is nélkülözhetetlen. Exportcikkeink ugyanis csaknem kivétel nélkül márka nélküli tömegcikkek, amelyek piacán a versenyképesség az alacsony előállítási költségen múlik.

Az élelmiszeripar nem a fennmaradásért küzd. Az évtized végéig előttünk álló évek azonban döntő jelentőségűek lesznek. A még soha nem látott méretű támogatási lehetőség felhasználásának hatékonyságán múlik, hogy tudunk-e érdemi növekedést elérni az agrárpotenciál kihasználásában. Kritikus időpontban vagyunk, hiszen ezekben a hetekben dőlnek el azok a peremfeltételek, amelyek mentén a 300 milliárd forintos forráshoz a pályázók hozzájuthatnak majd. Elkészült a 2014–2020-ra vonatkozó Élelmiszer Fejlesztési Stratégia. Ezzel összhangban kell meghatározni azokat a pályázati elemeket, motivációkat, amelyekkel a leghatékonyabban tudjuk megújítani a feldolgozó kapacitásokat.

Kiemelten

Az említett stratégia egyebek között megállapítja: Magyarország jelenleg is mintegy 120%-os önellátásra képes az alapvető élelmiszerekből. Ez a szint termelési potenciálunk ésszerű és fenntartható fejlesztésével mintegy 150%-ra növelhető, ami a globális élelmiszerigény várható jelentős emelkedésével komoly nemzetgazdasági előnyt jelenthet Magyarország számára. Minden lehetőség megvan tehát ahhoz, hogy a magyar lakosság ellátása alapvetően magyar termékekkel történjen. E lehetőség kihasználásához olyan stratégiára van szükség, amely e cél érdekében figyelembe veszi az élelmiszer-termelés összes szereplőjének érdekeit, és kiegyensúlyozott fejlődést biztosít mind a helyi ellátásban egyre nagyobb szerepet játszó családi gazdaságoknak, kistermelőknek és KKV-knak, mindazoknak a közepes és nagy vállalkozásoknak, amelyek magyar termékek feldolgozásával biztosítják a városi lakosság ellátását, exportjukkal pedig hozzájárulnak a nemzetgazdasági célok eléréséhez.

Annak érdekében, hogy a KKV-k hosszú távon is betölthessék a helyi, regionális ellátásban, foglalkoztatásban kívánatos szerepüket, ezeket az állami adó- és támogatáspolitikában tartósan kiemelten kell figyelembe venni.

A támogatással a mező­gazdasági termeléssel kapcsolatban álló mikro- és kisvállalkozá­sok élelmiszer-feldolgozását kívánják segíteni

Megélhetési biztonság

A magyar élelmiszeripar a feldolgozóipari ágazatok között a második legnagyobb foglalkoztató, bár a foglalkoztatottak létszáma évről évre csökken. Így a vidéki munkahelyek megőrzésében az ágazatnak nagyon fontos szerepe van. A nemzetközi vállalatokkal versenyző vállalkozások munkaerő-hatékonysága azonban messze elmarad az EU-15 hasonló adataitól, ami versenyhátrányuk egyik fontos oka. Ez azt jelenti, hogy a versenyben maradásukhoz szükséges fejlesztések nem feltétlenül járnak munkahelyteremtéssel (csak ha piacaikat is bővíteni tudják), viszont alapvető feltételei a munkahelyek megőrzésének.

Nem hanyagolható el az ágazat vidéki foglalkoztatásra gyakorolt indirekt hatása sem, mivel a mezőgazdasági termékek legnagyobb felvásárlóiként jelentősen hozzájárul az alapanyag-termelők megélhetési biztonságához, így az ágazat további visszaesése súlyos megélhetési gondokat okozna a mezőgazdasági termelők körében is. A statisztikák általában nem tartalmazzák a 4 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozásokat, valamint azokat az élelmiszer-előállítókat, akik kistermelőként, őstermelőként a helyi igények kielégítésére saját terményeik feldolgozása útján állítanak elő élelmiszert. Ennek a rétegnek az erősítése jelentősen hozzájárulhat a vidéki foglalkoztatás javításához.

Egykor kulcsszereplő volt

Magyarországon a rendszerváltozás előtt az agrárágazat – a mezőgazdaság az élelmiszeriparral együtt – vitathatatlanul a vezető gazdasági területek közé tartozott – írja elemzésében az eco.hu.
A mezőgazdaság biztosította az ország élelmiszer-ellátását és még exportra is jutott. Nemcsak a szocialista, de az un. konvertibilis piacokra is szállítottunk, többnyire még nem is tudtunk eleget kivinni a kereslethez képest. A szocialista piacra is kellettek a termékek, s ez a szempont bizonyos szempontból elsőbbséget élvezett. A hús, gabona kontra olaj konstrukcióban az ún. „kemény terméknek” minősülő energiahordozó szállításával szemben ugyancsak „kemény termékként” állt a hús és a gabona. Az energia biztosítása alapvető fontosságú volt a gazdaság működőképességéhez. Élelmiszeriparunk produktumát is felvásárolta a Szovjetunió. A KGST-ben egyetlen ország sem volt, amelynek jelentős exporttöbblete lett volna ezen ágazat termékeiből (terményeiből). Az eredmények nem a szocialista tsz-modell sikerességét támasztották alá, hanem annak a különleges együttműködésnek volt betudható, amely a termelőszövetkezetek és a háztáji gazdaságok között kialakult, különösen a sertésexport esetében. A vidéki ember építette meg maga az ólat, kelt fel hajnalban az állatokhoz, végezte el velük a nehéz munkát, s aztán még a szövetkezetben is ellátta a feladatát. De a szövetke­zet átvette a disznókat, volt a gazdáknak biztos bevételük, s export célra is bőven jutott a húsból. A boltokban volt élelmiszer, a társa­dalmi béke alapja így megteremtődött, és az energiabeszerzés esz­kö­zeként és deviza-szerzőként stratégiai jelentőségűvé vált az ágazat. Ugyanúgy, mint Nyugat-Európában, ahol a II. világháború utáni élelmiszerhiány miatt ugyancsak stratégiai ágazatnak tekintették az élelmiszer-gazdaságot.
A rendszerváltás küszöbén a magyar külkereskedelemnek húsz százalékát tette ki ez az árufőcsoport. A piacgazdaságban ma már alig hat százalékra csökkent a külkereskedelemben a részesedése. Mondhatnánk, ez nem biztos, hogy baj, talán azért nőtt az aránya, mert a többi terület, például az autóipar dinamikusan fejlődött. Látni kell azonban, hogy korábban is jelentős gépipari exportot bonyolítottunk, igaz, csak a nem konvertibilis rubel övezetben. S az is igaz, hogy a gépipar most ismét nagy részesedéssel bír a külkereskedelemben, ráadásul ezeket a termékeket már konvertibilis valutáért tudjuk értékesíteni a nagy külföldi tulajdonos cégek hálózatának köszönhetően. A gépipari árufőcsoport komoly devizatöbbletet hozott az új évezred második felére. Addig csak a mezőgazdaság és a turizmus volt devizahozó ágazat.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályaiFejlesztés előtt: Juhok elhelyezése - hagyományos és precíziós megoldásokFejlesztés előtt: Brojleristállók építése