Bóna Szabolcs: Termékpályákban gondolkodunk!

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: Hajtun György, 2026/07/01

Bóna Szabolcs 
agrár- és élelmiszergazdasági miniszter

Még csak rövid ideje vezeti a tárcát. Melyek a legfontosabb feladatok?

Kihívásokkal teli időszakban vagyunk. A munkát rögtön a tavaszi fagykár és az aszályhelyzet kezelése határozta meg, miközben az agrárgazdasági környezet is jelentősen megváltozott az elmúlt időszakban. A sertés-, a tej- és a húságazat nehézségekkel küzd, a gabonatermesztők pedig egyszerre szembesülnek az aszállyal és az alacsony világpiaci árakkal. Ebben a helyzetben vettük át a tárcát, és ezekre a problémákra kell válaszokat adnunk. Szeretném, ha érdemi támogatást tudnánk nyújtani a legnehezebb helyzetben levő gazdák felé. 

Nem ágazatokban, hanem termékpályákban a jövő

Mi az a szemlélet, amely mentén a következő években dolgozni szeretnének?

Termékpályákban gondolkodunk. Nem lehet külön kezelni a növénytermesztést, az állattenyésztést vagy az élelmiszeripart. Az alapanyag előállításától egészen a fogyasztó asztaláig kell áttekintenünk és szabályoznunk egy-egy termék útját. Ezért kapott kiemelt szerepet a minisztérium nevében is az élelmiszergazdaság. Természetesen minden ágazat más és más problémával küzd, és különböző a szervezettségi szintjük is. Egy dologban azonban mindegyik hasonlít: valamennyi az élelmiszer-termékpálya fontos és szerves része. A célunk nem pusztán az, hogy alapanyagot termeljünk, hanem hogy minél több hozzáadott érték maradjon Magyarországon. 

Nem maradhatunk az olcsó alapanyagexport ország szerepében. Olyan magyar élelmiszeripart szeretnénk építeni, amely versenyképes termékeket állít elő, és olyan magyar márkákat hoz létre, amelyek a nemzetközi piacokon is megállják a helyüket. Ez nemcsak gazdasági kérdés: 9,5 millió ember élelmiszer-ellátásáról és élelmiszer-biztonságáról van szó. Olyan rendszert szeretnénk kialakítani, amelyben a gazdák, a feldolgozók és a kereskedelem szereplői együttműködnek, miközben a magyar fogyasztók minél nagyobb arányban hazai alapanyagból készült élelmiszereket vásárolhatnak.

Milyen alapelvekre épülhet a következő évek agrárstratégiája?

Vannak olyan kérdések, amelyekre még nem adott választ a magyar agrártársadalom. Ezek megvitatásához nyitott és szakmai alapú párbeszédre van szükség. Ennek egyik első lépése a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átpolitizáltságának megszüntetése és a szakmai párbeszéd visszaállítása. Fontosnak tartom, hogy a szakmaiság kerüljön előtérbe, és olyan tudásalapú, fenntartható és piaci fókuszú agrárstratégia szülessen, amely hosszú távon is versenyképessé teszi a magyar mezőgazdaságot.
Jelenleg az ágazat jelentős mértékben függ a támogatásoktól. Az a célunk, hogy olyan környezetet teremtsünk, amelyben a hazai agrárvállalkozások támogatások nélkül is képesek nyereségesen működni. Ehhez innovációra, digitalizációra, korszerű technológiákra és alkalmazkodóképességre van szükség.

Ebben a környezetben különösen fontos kérdés az uniós támogatások jövője. Mire számíthatnak a gazdák 2028 után?

Végleges javaslatok még nincsenek, de Magyarország érdeke világos: a V4-országokkal együtt azért dolgozunk majd, hogy a közös agrárpolitika forrásai és szerkezete ne gyengüljön. Olyan feltételrendszerek kialakítását támogatjuk, amelyek egyértelműen a magyar gazdák érdekeit szolgálják.

Válaszút előtt a szántóföldi növénytermesztés

A klímaváltozás a növénytermesztést is új pályára állítja. Hogyan látja a búza és a kukorica jövőjét?
A búzánál hosszú ideje vita zajlik arról, hogy a mennyiségi vagy a minőségi termelés jelenti-e a helyes irányt. Az elmúlt évtizedekben elsősorban a hozamok növelésére törekedtünk, de nem tudtunk felzárkózni azokhoz a nyugat-európai országokhoz, amelyek kedvezőbb adottságokkal, magasabb genetikai potenciállal és fejlettebb technológiai háttérrel rendelkeznek. A másik oldalon viszont azt látjuk, hogy a piac nem mindig fizeti meg a kiváló minőségű, magas beltartalmú búzát sem. Ezért nem egyszerű megtalálni azt az irányt, amely egyszerre szolgálja a gazdálkodók jövedelmezőségét és a magyar agrárium versenyképességét.

Magyarországnak ugyanakkor komoly hagyományai vannak a minőségi búzatermesztésben. Elég csak a Bánkúti búzára gondolni, amely évtizedeken át a kiváló sütőipari minőség szimbóluma volt. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a jövő a területspecifikus megközelítésben rejlik. Vannak térségek, ahol továbbra is a magas hozamú termelés lehet versenyképes, míg más régiókban a prémium minőségű, kiváló sütőipari tulajdonságokkal rendelkező búzafajták jelenthetik a jövedelmezőség alapját. Nem egyetlen országos receptre van szükség, hanem olyan stratégiára, amely figyelembe veszi az adott termőterületek adottságait és a piaci lehetőségeket. 

A kukoricánál még komolyabb kihívással állunk szemben. Néhány éve még jelentős exportőrök voltunk, ma viszont már szükségünk van importra is, mert a klímaváltozás, az aszály és a vízhiány miatt az ország jelentős része egyre kevésbé alkalmas kukoricatermesztésre. Ezért a vetésszerkezet átgondolása elkerülhetetlen. Elég komoly gyártókapacitásokkal rendelkezünk a kukorica feldolgozásában, és a takarmányiparnak is komoly kukoricaigénye van. Az eddigi gyakorlat komoly újragondolására van szükség.

Milyen növények kerülhetnek előtérbe a következő években?

A koncepciót agrárszakmai konszenzus alapján érdemes kidolgozni. Nincs kizárva, hogy a hagyományos szántóföldi „ötösfogatot” – búza, kukorica, napraforgó, árpa és repce – vissza kell szorítani. A kukorica közvetlen, szárazságtűrő alternatívája a szemes- és silócirok, amely kiváló takarmány-alapanyag és ipari célokra is alkalmas. Az elsivatagosodó és öntözetlen körzetekben olyan klímarezisztens alternatív növényeknek kell szerepet kapniuk, amelyek kevesebb vízzel is stabil hozamot produkálnak. A szója a fehérjestratégia kulcsnövénye, amelynek hazai feldolgozása és támogatási intenzitása kiemelt kormányzati cél, ráadásul nitrogénkötő képessége miatt javítja a talajminőséget. A tavaszi vetések helyett a hangsúly eltolódik az őszi árpa és az alternatív gabonák (pl. rozs, tritikálé, tönkölybúza) felé. 

Együttműködés nélkül nincs erős állattenyésztés

Az aszályok közvetlenül veszélyeztetik a tömegtakarmány-bázist, ami megnöveli az állattartók költségeit. Hol látja a legfontosabb fejlesztési irányokat?

Kiemelt stratégiai ágazatként kezeljük a hazai állattenyésztést, ami jelenleg komoly hatékonysági és válságkezelési problémákkal küzd. A fejlesztést a technológiai modernizáció, a genetika és a piacvédelem oldaláról érdemes megközelíteni. Szükség van a genetikai beruházások ösztönzésére, mert ezek a fejlesztések a leggyorsabban megtérülők közé tartoznak az állattenyésztésben is. A hazai állományok genetikai színvonalának növelésével radikálisan javítható a hús-, tej- és tojástermelés hatékonysága, ami elengedhetetlen a nemzetközi versenyképességhez. Kulcsfontosságú a fenntartható és biztonságos állattartás, ezért törekedni kell a minél alacsonyabb gyógyszer- és antibiotikum-felhasználásra az állatállományokban. Ezt nem szigorításokkal, hanem a tartási körülmények javításával, a precíziós állattenyésztési technológiák elterjesztésével és a már említett genetikai ellenálló képesség fejlesztésével lehet elérni. 

A vetésszerkezet átalakításával és öntözésfejlesztéssel garantálható, hogy az állattartók kiszámítható áron és biztonságosan jussanak jó minőségű hazai takarmányhoz. Ezért is hiszem, hogy a magyar agrárium jövője a szereplők együttműködésén múlik. Az állattenyésztésben vállalati mérettől függetlenül össze kell fogni, ahol a kistermelők, a családi gazdaságok és a nagy integrátorok szorosabb szövetségben működnek együtt, hogy hatékonyabban léphessenek fel a külföldi importnyomással szemben. 

A vízre nem ellenségként kell tekinteni

Az aszály mára nem rendkívüli esemény, hanem állandó kihívás. Mit kell másként csinálnunk a vízgazdálkodásban?

Érdekeink az Élő Környezetért Felelős Minisztériummal azonos irányba mutatnak. E terület kapcsán fontos látnunk, hogy mekkora terület öntözhető az országban úgy, hogy nem a rétegvizet használjuk el (ez ugyanis a jövőnket jelenti a vízbázis tekintetében). Az eső- és a talajvízbázisunk 400–450 ezer hektár öntözését teszi lehetővé, jelenleg pedig 130–160 ezer hektáron öntözünk. Az ehhez kapcsolódó kihívásokra nekünk, míg a többi vízügyi szakmai feladat ellátása kapcsán Gajdos László minisztériumának kell megoldást találnia.  Természetesen együttműködünk, de úgy hiszem, a vízgazdálkodás most került végre a megfelelő helyre.

Véleményem szerint, a magyar agrárium vízkezelésének egyik legnagyobb keresztje, hogy ellenségként tekintett a vízre. A víz által okozott károk elhárítását helyezte fókuszba, holott ma már inkább az lenne a cél, hogy azt a vizet, ami helyben rendelkezésünkre áll, azt ott tartsuk. Ez valóban a gazdálkodók feladata, a tárcának pedig éppen abban kell segíteni, hogy ne érje őket hátrány emiatt. Megváltozott a világ: az aszály, a vízhiány és a klímaváltozás már a gazdálkodók mindennapi valósága, amely teljes szemléletváltást követel. A problémát nem lehet pusztán csatornaépítéssel vagy több öntözővíz kijuttatásával megoldani. Látható ugyanis, hogy a klímaváltozás tekintetében a legtöbb régióban nem a csapadék mennyiségével, hanem annak megváltozott eloszlásával van probléma. Egy szó, mint száz: a tárcánknak az öntözéssel, annak fejlesztésével kell foglalkoznia, amihez ma már számos új megoldás létezik. A vízre vigyáznunk kell – úgy, ahogy azt félsivatagi körülmények között teszik. 

A tavaszi fagyok és az egyre gyakoribb aszály miatt a szántóföldi növénytermesztésben szükségesnek tartom a hagyományos termesztési beidegződések felülvizsgálatát és a vetésszerkezet radikális átalakítását. Ugyancsak fontos a fenntarthatóság kérdése, ezért a környezeti szempontokat integráló, talajkímélő és víztakarékos gazdálkodási formákat ösztönözzük.

A hozzáadott érték növelése a cél

Ha már a magasabb hozzáadott értékű termelésről beszélünk: milyen szerepet szán a kertészeti ágazatnak, amely régóta várja a kedvezőbb adózási környezetet. Milyen változásokra számíthatnak a termelők és a fogyasztók?

A kertészetben jelentős tartalékok vannak. A termékpályaszintű szabályozásban olyan terméktanácsokra kell támaszkodnunk, amelyek a teljes termékpálya szereplőit képviselik. Ha ez létre tud jönni, akkor lehet etikai kódexeket, működési szabályokat meghatározni. E megállapodások jelenthetik az alapját annak is, hogy (a kereskedelmi lánctól a termelőig) a szereplők a jövedelemelosztásban is meg tudjanak egyezni. A kihívásokkal terhelt időszakokban ezek az egyezségek komoly biztonságot nyújthatnak majd a szereplőknek. 

A célunk – ahogyan azt a TISZA Párt kampányában több alkalommal is jeleztük –, hogy az egészséges élelmiszerek, különösen a zöldség- és gyümölcstermékek áfáját 5 százalékra mérsékeljük. Ma e termékkört szinte alig engedhetik meg maguknak a nehezebb anyagi helyzetben levők, a nyugdíjasok vagy akár az oktatási és szociális intézmények.  Abban hiszek, hogy a mindenkori magyar kormány fontos feladata megvalósítani, hogy minden magyar hozzáférjen az egészséges mennyiségű zöldségekhez és gyümölcsökhöz.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai