2026. 09. 22., kedd
Móric
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Rég várt támogatás sertéstartóknak

Kategória: Állattenyésztés | Szerző: G.P.Forrás: MTI, MVH, 2015/03/18

Életbe lépett a Földművelésügyi Minisztérium azon rendelete, amely új támogatási jogcímként a tenyészkocák és a tenyésztésbe fogott süldők tartásához kapcsolódó állatjóléti támogatások igénylésének feltétteleit állapítja meg.

A tenyészkoca állatjóléti támogatásról szóló rendelkezés a Magyar Közlöny 2015. évi 29. számában jelent meg. A megjelenés idejében az FM kiemelt programokért felelős miniszteri biztosa az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a bevezetett új állatjóléti támogatás március közepétől igényelhető, a keretösszege 8,62 milliárd forint.

Horváth István korábban úgy emlékeztetett: a múlt évben is volt sertésjóléti támogatás, amelynek az összege 8,5 milliárd forintot tett ki. Így a sertéságazat 2015-től több mint 17 milliárd forint közvetlen támogatást kap. Ez a 2010-es 6 milliárd forintra rúgó ágazati támogatásnak csaknem a háromszorosa – mondta.

Kocánként 38 850 forint

Ezzel is támogatja a szaktárca, hogy több sertés legyen Magyarországon – fűzte hozzá. A mostani támogatás bevezetése pedig azt is jelenti, hogy az egyedenkénti 38 580 forintos támogatással az anyakoca ára három év alatt megtérül.

Ettől az intézkedéstől reálisan várható, hogy tovább növekszik majd az országban a sertéstartási kedv, ami az elmúlt másfél évben már nőtt – vélekedett Horváth István, majd hozzáfűzte: Magyarországon mintegy 220–230 ezer koca van, de ahhoz, hogy középtávon megduplázódjon a sertésállomány az országban, további mintegy 100–150 ezer kocára van szükség. Mindehhez várhatóan még az is társul, hogy az a gazda, aki a kocatelepét fejleszti, az uniós pályázatok esetében magasabb prioritást élvez majd.

A támogatási kérelmet a gazdálkodók március 15-től nyújthatják be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A támogatás pedig április 1-jétől kezdődik, kifizetés negyedévente lesz – közölte a miniszteri biztos az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Érdemi és kevésbé hatásos támogatás

A sertéstenyésztőknek az újabb támogatás már régóta várva várt segítségként érkezett, hiszen sokuk likviditási problémával küzd a nyomott sertésárak miatt. A márciusi hónap kezdetén még mindig alacsony, körülbelül 360 forintos kilónkénti sertésárral szembesültek a sertéstartók. Ezért mindenfajta támogatás, amit igénybe tudnak venni a sertéstenyésztők, megkönnyítheti jelenlegi helyzetüket.

Még március elején jelent meg a hír a NAK honlapján, hogy a sertéságazatban kialakult piaci helyzetre tekintettel az Európai Bizottság a 2011-es évhez hasonlóan megnyitja a sertéshús-magántárolás támogatásának lehetőségét. Ez inkább átmeneti segítséget jelenthet az ágazat számára, azon belül is egyes vállalkozások, húsipari cégek egy bizonyos részét érintheti. Az ágazati szereplők nem mindegyike tud ugyanis élni a tárolási támogatások igénybevételével, mivel nem minden vállalkozás képes megfelelni a minimálisan előírt mennyiségi feltételeknek. Ez az újra bevezetett támogatás ideiglenes segítségnyújtás lehet a gazdálkodóknak. Szakértői vélemények szerint érdemben az változtathatna az orosz embargó miatt kialakult uniós helyzeten, ha arra lennének források, hogy az uniós húskészleteket más egyéb piacon lehessen elhelyezni.

A hazai sertéstenyésztőket közvetlenül érintő érdemi segítség, a koca állatjóléti támogatás igénybevételének lehetőségeit és feltételeit a földművelésügyi miniszter 7/2015 (III.11.) FM rendelete tartalmazza.

Ez alapján a támogatási kérelem benyújtása március16-tól március 31-ig lehetséges. A rendelet szerint egy támogatási évre kizárólag egy támogatási kérelem nyújtható be. A sertéstenyésztőknek nagyon oda kell figyelniük a beadási időpontra, mivel úgy áll a rendeletben: „Határidőn túl benyújtott támogatási kérelem esetén az adott támogatási évben nem vehető igénybe támogatás.”

Feltételek

A rendelet részletezi a támogatott tevékenységeket és mértékeit. Felsorolja a nagyobb férőhelyek biztosításáról szóló tudnivalókat. Szerepel benne az előírt mikroklíma paraméterektől jobb értékek biztosítása. A kártevők okozta szennyeződések megakadályozása és a megnövelt fényerő biztosításának részletei. Valamint magába foglalja a takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítását. A részletes rendelet a MVH honlapjáról is letölthető. Hogy növekedhet-e ténylegesen a sertéslétszám az igénybe vehető támogatás hatására, azt a későbbi statisztikák megmutatják.

Fazekas Sándor a IX. Tiszator Böllérfesztiválon tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: míg 10 éves csökkenés után a 2012-es mélyponton 2,8 millió, addig ma folyamatos növekedés eredményeként már 3,2 millió sertést tartanak Magyarországon.

Öröm az ürömben a sertéstartók körében az igénybe vehető támogatási forma. Remélhetőleg eléri az intézkedés a kívánt hatásokat a jövőben, ehhez azonban mielőbb el kellene mozdulnia a felvásárlási áraknak a mélypontról.

A 2015. évi kifizetési kérelmek benyújtása

I. tárgynegyedév: július 1–31.
II. tárgynegyedév: október 1–31.
III. tárgynegyedév: 2016. január 1–31.
IV. tárgynegyedév: 2016. április 1–30.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Harasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

A térség motorja a Formula GP Kft.
Harmincöt éve, hogy a FORMULA GP Kft.-t négy alapító tag létrehozta. Az alapítók részben műszaki érdekeltségű szakemberek, akik az autóversenyzés világát kedvelik, jól ismerik. Sántha Imre, a Kft. ügyvezető igazgatója agrárvégzettségű. Az elnevezéshez híven az agrárágazatban „száguld” a FORMULA GP Kft., hiszen az elmúlt három és fél évtizedben egy kis növénytermesztő gazdaságból komplex, vertikálisan integrált, a hajdúsági térség meghatározó agrárvállalkozásává, cégcsoporttá fejlődött. Sántha Imrével beszélgettünk.
Nem elég túlélni a tejválságot: három ponton kell új alapokra helyezni a magyar tejágazatot
Manapság ritkán találkozni olyan szakemberrel, aki a problémákra megoldásokat is javasol. Dr. Sziráki Bence, a Dózsa Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgató-helyettese ilyen ember, akinek koncepciója szerint a magyar tejágazat hosszú távú stabilizálásához három területen egyszerre van szükség változásra: kiszámíthatóbb termelői ár-képzésre és erősebb termelői alkupozícióra, versenyképesebb és magasabb hozzáadott értéket előállító hazai feldolgozóiparra, valamint a magyar tejtermékek iránti tudatos fogyasztói kereslet megerősítésére. A három pillér egymásra épül, ezért egyik sem képes önmagában tartós megoldást adni. Sziráki Bencével beszélgettünk.
Hőstressz és takarmányhiány
Egész Európában növekszik a hőhullámos napok száma - írja a Sustainable Agriculture című agrár szakmai folyóirat. Magyarországon az ezredforduló óta kilenccel nőtt a hőhullámos napok száma, és az emelkedés nem áll meg az előrejelzések szerint. Ennek hatása a gabonatermelésben az idén 2 milliárd euró veszteséget okozhat Európában, Magyarországon 450 – 500 milliárd forint lehet a kár; de elérte az állattenyésztési ágazatokat is.
Szomor Ökofarm: elkötelezett az őshonos fajok és a fenntartható biogazdálkodás iránt
Az elmúlt három és fél évtizedben Szomor Dezső bebizonyította, hogy a természetvédelem és a gazdasági érdekek nem ellenségei, hanem partnerei egymásnak. A Szomor Ökofarm története a Kiskunság szívében, a Kiskunsági Nemzeti Parkban, Apaj környékén indult el 1993-ban, és mára Magyarország egyik legjelentősebb mintagazdaságává vált, itt ugyanis az őshonos állatok tartása a természet védelmével ötvöződik. Szomor Dezsővel beszélgettünk.
A Mesterséges Intelligencia és a baromfiágazat
A Nemzetközi Baromfitanács (International Poultry Council - IPC) idén januárban Atlantában (Egyesült Államok) rendezte meg éves konferenciáját, amelyen Dr. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója is jelen volt. A tanácskozáson megfogalmazódott, hogy a jelenlegi geopolitikai bizonytalanságok és az állategészségügyi kockázatok olyan kérdések, amelyeket értelmezni kell, ezért elengedhetetlen az információcsere. Az IPC tanácskozásán széles körű szakmai párbeszéd alakult ki, így a valós információcsere is megvalósult. Csorbai Attilával beszélgettünk.
Valódi természet megőrzés a halas tavak nélkül nem működik
Lévai Ferenc nyerte el „Az Év Állattenyésztője” díjat a 2025-ös „Az Év Agrárembere” választáson, amely díjjal elismerték a több évtizedes, kiemelkedő halgazdálkodási és akvakultúra-fejlesztési munkásságát. A neves elismerést a 2026. április 21-én Balatonalmádiban rendezett ünnepélyes gálán adták át. Ha haltermelőben gondolkodunk, ennél jobb helyre nem is kerülhetett volna az elismerés, mert az Aranyponty Zrt. felépítésével egy olyan multifunkcionális tógazdaság jött létre, ami páratlan az országban. Lévai Ferenc győzelme a halászat és haltenyésztés fontosságát is fókuszba helyezte a hagyományos állattenyésztési ágazatok mellett. Lévai Ferenc vezérigazgatóval beszélgettünk. 

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza