Fejeskáposzta-termesztés Hajdúhadházon

Kategória: Növénytermesztés | Szerző: Dr. Géczi László, örökös tag, Nyíregyházi Főiskola, Műszaki és Mezőgazdaság-tudományi Kar, 2015/06/04

Hajdúhadház Kelet-Magyarországon, Debrecen közelében helyezkedik el. Éghajlata és talajtani adottságai a Nyírségi régióhoz állnak közel. Időjárása télen zord, nyáron szélsőségesen meleg. Gyakoriak a hőségnapok. Az éves csapadék alig több, mint 450–500 mm. A vegetációs időben általában 220–260 mm hullik. Talaja döntően homok, illetve homokos vályog. Felülete egyenetlen, gyakoriak a homokdombok, melyek között mély fekvésű, lápos réti-öntés talajok találhatók. Ezek a legtermékenyebb talajok.

A település határában gyakoriak a ligetes erdők, fasorok, amelyek mérséklik az erős felmelegedést, lehűlést és növelik a páratartalmat.

A történelem folyamán a dombos, homokos területeken szőlő- és gyümölcstermesztés, míg a mély fekvésű réti-öntés területeken zöldségtermesztés, mindenekelőtt fejeskáposzta-termesztés alakult ki. Ezért nevezték a hadházi embereket „torzsásoknak”.

Hajdúhadház határában a sikeres káposztatermesztéshez hozzájárultak a mély fekvésű, magas talajvizű, barna, fekete, termékeny homokterületek. Ezek az öntözés nélküli termesztést is lehetővé tették a tájfajták esetében.

Napjainkban a külső területeken megközelítőleg 50–60 ha-ra tehető az a terület, amelyen korszerű káposztatermesztést folytatnak. Kis és nagy területen termelők egyaránt vannak. Csaknem minden házikertben termelnek káposztát, elsősorban saját célra. Ragaszkodnak a helyi fajtához, mert szárazságtűrése jó, a belőle készített friss vagy savanyú káposzta ízletes. A nagyobb területen termelők több fajtával dolgoznak, konstans és hibrid fajtákat egyaránt termelnek. Akinek savanyító üzeme is van, annak állandóan jelen kell lenni a piacon, ezért nyári és őszi, de tárolásra alkalmas fajtát is kell termelnie. A piacra termelőknek a termelés biztonsága miatt öntözéses termesztésre kell átállnia. Néhányan saját tőkével és állami támogatással korszerű savanyító üzemet hoznak létre. Ma már a nagyobb árutömeget biztosító betonkádban és műanyag tartályokban történő savanyítás a korszerű.

A fejes káposzta biológiai igényei

Hőmérsékleti igény: A hőmérsékleti igényt szinte minden irodalmi forrás a 13 ± 7 °C-kal jellemzi. Ebből látható, hogy a káposzta alacsony hőigényű növény. A 13+7 = 20 °C elsősorban a csírázáshoz szükséges. A 13–7=6 °C pedig az az érték, amelynél még nem következik be visszafordíthatatlan káros állapot. A káposzta fejlődése 16–18 °C hőmérsékletnél zavartalan. A 35 °C és afeletti hőségnapokon a káposzta növekedése átmenetileg szünetel. A tájfajták ilyenkor leveleiket a talajra terítik, ezzel „őrzik” a még meglévő talajnedvességet.

A fiatal növény hidegtűrése jó, –4–5 °C-ot károsodás nélkül elvisel, de fejlődése stagnál. Az érett fejek a november elejei –10–12 °C-ot „lábon állva” képesek átvészelni.

Ezen a tájon a talajok későn melegednek fel, ezért a korai szabadföldi termesztés nem is terjedt el, itt április közepe előtt nem célszerű a palántákat szabad földre kiültetni.

Fényigénye: Fénykedvelő ugyan, de a túl erős fényben nem fejlődik jól. Ilyenkor kisebb fejet képez és nagyobb torzsát nevel. Kielégítő a fejlődése napi 10 órás 5000–6000 lux megvilágítás mellett. Hosszú nappalos. Rövid nappalokon a tenyészideje meghosszabbodik. Jó minőségű terméshez tehát hosszú időtartamú és nem túl erős fény szükséges. Elegendő fény hiányában a káposzta nem fejesedik, ezért téli hónapokban nem termelhető. Az itteni termelők általában 70×40–45 cm-es térállást alkalmaznak, amely kedvező a fényellátás szempontjából.

Vízigénye: Nagy vízigényű, egyben vízpazarló növény is. Tömegének 86–94%-a víz. Egy kg szárazanyag előállításához 203–286 l vizet használ fel (transzspirációs együttható). Egy hektár káposztaföld átlagos vízigénye korai fajtáknál 150–250 mm, késői fajtáknál 250–350 mm körüli. Ennyi vizet kell pótolni. Magas, 100–120 cm talajvizű, lapályosabb területen és őszi mélyszántással az öntözésigény csökkenthető. A tájfajták vízigénye kisebb, mint a hibrid fajtáké. Ezért is ragaszkodik több termelő a helyi tájfajtához.

Tápanyagigénye: Sok tápanyagot igényel, mert az e tájban leginkább elterjedt késői termesztésben elvárjuk a hektáronkénti 70 t hozamot. Örvendetes, hogy ma már több termelő talajvizsgálat alapján készíti el a tápanyag-utánpótlási tervet. A talaj humusztartalma legalább 2%, pH-ja pedig 6,5–7,0 értékű legyen. Két vagy három évenként 40–50 t/ha mennyiséggel istállótrágyázni kell a talaj humuszgyarapítása és szerkezetének javítása miatt. 1 tonna termés képzéséhez N-ből 3,5 kg, P2O5-ből 1,3 kg, K2O-ból 4,3 kg szükséges. Ez megközelítőleg 3:1:4 NPK-arányt jelent, tehát 70 t terméshez 189 kg N, 91 kg P2O5 és 231 kg K2O hatóanyagot kell biztosítani.

Fontos a mészpótlás, amelynek dózisa K2O-szintű. Ez azért indokolt, mert itt gyakori a savanyú talaj, amely a legszükségesebb tápanya­gok felvételét akadályozza és a gyökérbetegségek fertőzését elősegíti.

A korszerű termesztési technológia

A helyi technológia az őszi istálló-, P- és K-alaptrágyázásra és szántásra épül. (Kivételt az erősen felázott és a túlzottan homokos területek jelentik, mert ezeken a helyeken tavasszal szántanak.) Tavasszal talajmaróval és kombinátorral készítik elő a talajt az ültetésre.

Palántanevelés, kiültetés: Fólia alatti tálcás palántanevelést csak a nyári vágású, friss piaci értékesítésű vagy korai savanyítási célú termelés esetén végeznek. Döntő a szabadföldi ágyásokban történő palántanevelés az őszi betakarítású termés biztosítására. A vetési idő függ a választott fajta tenyészidejétől. A vetésidő általában április közepétől május végéig szakaszosan tart. Ritkán vetnek 10–12 cm-es sorközzel, m2-ként 500–600 db palántát nevelnek fel. Ügyelnek arra, hogy viszonylag hosszú szárú, géppel jól ültethető palántát neveljenek. Szabadföldre általában május közepe és június eleje között ültetnek. Hibridekből 40 000–45 000 db, tájfajtákból pedig 30 000–35 000 db palántát ültetnek ki hektáronként.

Az ültetés előtt sekély talajműveléssel Force 1,5G talajfertőtlenítő szert és Stomp Super gyomirtó szert juttatnak ki. A káposztalégy ellen actarás-beöntözéssel vagy a tövek Actarából készült oldatba való bemártásával védekeznek.

Nyári teendők: A vegetációs időben a sorközöket géppel, a tövek közötti részt pedig kézi kapával gyomtalanítják. Ezt 2–3 alkalommal szükséges ismételni.

Az utóbbi években a nagy számban fellépő szabadföldi molytetvek ellen Moventóval, más állati kártevők, mint a káposztalepkék és bagolylepke hernyói ellen pedig Actarával védekeznek. A permetlé tartalmaz Mankoceb- vagy réztartalmú gombaölő szert, Wuxal, Volldünger vagy Ferticare levéltrágyát is. Alacsony pH esetén Ca(NO3)2 használata javasolt lombtrágyázásra.

Az öntözést fúrott kutakból vagy szabad vízgyűjtőkből oldják meg. Esőszerűen vagy csepegtető öntözéssel 3–4 alkalommal, 25–30 mm víznormával öntöznek, leginkább július közepe és augusztus vége között. A hibridfajták vízhiány esetén korán „bekötnek” és kis fejeket képeznek. A tájfajták az erősen aszályos, csapadék nélküli időszakban nem fejesednek, „bevárják” a szeptemberi, októberi, hűvösebb, csapadékos időszakot.

A fajták kialakulása, nemesítése

A II. világháborút megelőző évektől egészen az 1970-es évek közepéig, amikor a hibridfajták megjelentek, tájfajtákat termesztettek. Az országban káposztatermesztési körzetek alakultak ki, ahol az adott termőhelyhez legjobban alkalmazkodó fajtát választották a termelők. Térségünkben így alakult ki például a Nyírségi–hajdúsági tájkörzet. Ezekben a körzetekben a késői, őszi betakarítású termesztés terjedt el, tekintettel a hűvösebb éghajlatra, tavasszal pedig a későbbi talajfelmelegedésre –ellentétben például a Békés–csongrádi tájegységgel, ahol a hamarabb kezdődő felmelegedés következtében a korai szabadföldi termesztés terjedt el.

Kezdetben a gazdák a magtermesztést is magukra vállalták. Az őszi felszedéskor néhány szebb fejet kiválasztottak, pincében vagy az udvaron leföldelve átteleltették, tavasszal kiültették, majd júniusban a magvakat begyűjtötték. Így a következő évben viszonylag egyöntetű fejeket takaríthattak be.

Tájegységünkben 1952-ben kezdték a kutatóintézetek begyűjteni a nyírségi és a hajdúsági tájfajtákat, majd elkezdődött ezek szelekciós nemesítése. Ennek célja a morfológiailag, érésidőben, fejalakban azonos és kiváló beltartalmú, egyöntetű fajták előállítása volt. A szelekciós nemesítés eredményeképp alakultak ki a Hajdúsági, Pallagi lapos és a Pallagi gömbölyű fajták, valamint ezek vetőmagjainak termesztése. Ezek a fajták elsősorban savanyú káposzta készítésére alkalmasak, de a kisebb fejűek friss fogyasztásra is termeszthetőek. Ezt a munkát napjainkban is folytatjuk, amelynek eredménye a Szatmár és a Hadházi lapos fajták előállítása, majd állami elismerése. Ezek a fajták is elsősorban savanyításra alkalmasak, de a Szatmár friss piaci értékesítésre is megfelelő.

Mit várunk el a savanyításra alkalmas fajtáktól? Nagy fejtömegű, vékony és hófehér levelű, vékony erezetű, kis torzsájú és közepesen tömör fejszerkezetű legyen. A jól szeletelhetőség és hasábolhatóság alapvető követelmény.

Friss fogyasztásra viszont legjobban a kisebb, 1,5–2,0 kg fejtömegű fajták felelnek meg.

A Hajdúhadházon termesztett fajták jellemzése

Hadházi lapos: A helyi tájfajtából kiemelt változat. A nemesítői munka elsősorban a homogenizálásra irányult, figyelembe véve a fej szerkezetének tömörségét, leveleinek finomságát, hófehér színét, jól szeletelhetőségét, hasábolhatóságát. Savanyítási célra szelektáltuk. Tenyészideje 110–120 nap. Fejátlagtömege 2,0–3,0 kg száraz termesztésben, 4,0–5,0 kg öntözés esetén. Borítólevelei nagyok, fényesen zöldek, enyhe hamvassággal. Június eleji kiültetéssel október közepére, végére betakarítható termést kapunk. Rövid tárolásra is alkalmas. Állami elismerése 2014-ben történt. Nemesítő és fajtafenntartó: Dr. Géczi László.

Pallagi lapos: A hajdúhadházi tájfajtából szelektált fajta. A nemesítési célkitűzés a Hajdúsági tájfajtánál tömörebb felépítésű, dekoratív megjelenésű és jobban tárolható fajta előállítása volt, megőrizve szárazságtűrő képességét, amelyet a hajdúsági genetikailag magában hordoz. Rövid torzsájú, külső levelei hamvas ezüstszürke színűek, a faj lapított gömb, 1,2–2,0 kg átlagtömegű. Tenyészideje 100–110 nap. Tarlóba palántázva őszre befejesedik. Friss árunak, savanyításra és rövid idejű téli tárolásra is alkalmas fajta. A nemesítői munkát Preczner Gábor végezte. 1967-ben kapott állami elismerést. Jelenlegi fajtafenntartó: Dr. Géczi László.

Szatmár: A szatmári termelők káposztás területéből kiemelt fajta. Friss fogyasztásra és savanyításra egyaránt felhasználható. Belső levelei hófehérek, hártyavékonyak, viszonylag vékony főerekkel és kis belső kocsánnyal. Átlagos fejtömege 2,0–2,5 kg. Tenyészideje 100–110 nap. Szabad elvirágzású fajta. Fusarium-toleráns. Állami elismerése 2005-ben történt. A pozitív szelekciós munkát Dr. Géczi László végezte.

Wakamine F1: Középkorai, 65–70 napos tenyészidejű, laposfejű káposzta. Levelei sötétzöldek, átlagos fejtömege1,5–2,0 kg. A fej belső szerkezete tömör, vékony levélzetű, belső kocsánya rövid. Friss fogyasztásra és savanyításra egyaránt alkalmas. Nyári és őszi termesztésre is javasolható. A japán TAKII SEED cég fajtája. Forgalmazó Pannon Flóra Kft.

Autumn Queen F1: Középkorai, 65–70 napos tenyészidejű, laposfejű káposzta. Jó stressztűrő képességgel rendelkezik. Áprilistól egészen július eleje-közepéig folyamatosan ültethető. A fej átlagtömege 1,5–2,0 kg, öntözött körülmények között a 4,0 kg-os átlagtömeg is elérhető. A fej belső levelei vékonyak, jól szeletelhető. Repedésre nem hajlamos, lábon jól tartható. Fusarium-toleráns. A hajdúhadháziak elsősorban őszi felszedésre termesztik. A japán TAKII SEED cég fajtája. Forgalmazó Pannon Flóra Kft.

Green Lunar F1: Laposfejű káposzta, tenyészideje 80–90 nap. Vegyes hasznosítású hibrid. Friss árunak és savanyításra is megfelel. Nyári vágásra is termeszthető. Átlagos fejtömege 2,0–4,0 kg a tenyészterülettől függően. A fej belső szerkezete tömör. Áprilistól július közepéig szakaszosan ültethető. Sokáig lábon tartható. Tripszre nem érzékeny. Erős gyökérzetet nevel, ezért gyengébb talajon is sikerrel termeszthető. A japán TAKII SEED cég fajtája. Forgalmazó Pannon Flóra Kft.

A fenti ismertetésből kiderül, hogy a gazdasági egységekben a táj- és hibridfajták jól kiegészítik egymást, akár az eltérő tenyészidőt, akár a betakaríthatósági időpontot, akár a hasznosíthatóságot tekintjük. A tájfajták előnye a hibrideknél kisebb termelési költség, mint például az olcsóbb vetőmag, kevesebb öntözés, aszályos időben a termésbiztonság. Homogenitásuk viszont kisebb mértékű, mint a hibrideké.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai