Ránk dőlhet a tejtenger

Kategória: Állattenyésztés | Szerző: Valkó Béla, 2015/06/19

– Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár április 2-án arról beszélt, hogy a magyar tejipar felkészült arra, hogy új rendszerben működjön a tejkvóta kivezetése után, és várhatóan nyertese lehet a változásoknak. Mások az ágazat tönkremeneteléről vizionálnak. Őn, mint tejtermelő, hogyan látja a helyzetet?

– A jövőt ma teljes bizonyossággal nehéz megjósolni. A kép vegyes, mert a 9–10 ezer literes hozamú tehenészetek nyilvánvalóan túl fogják ezt krízist élni. Két ok miatt is. Egyrészt, mert nagy mennyiséget tudnak jó minőségben szállítani, arra pedig mindig van vevő. Az ilyen üzemben nyilvánvalóan nem kannában 50 literenként kell összegyűjti a tejet, hanem egy tankerbe, amelyik naponta 25 ezer liter tejet szállít egy helyről, s ez óriási versenyelőny. Ez a világon mindenütt így van. Nem beszélve arról, hogy itt a tejparaméterek is jók. Vagyis a nagyüzemi, szakosított telepről származó tej minősége még folyadék tej esetében is egészen kiváló. Ha helyben UHT tej készül belőle, még megbízhatóbb, de nyilvánvalóan sajt és más egyéb termék készítésére is alkalmas. Itt jön be a következő szempont: lehet, hogy ez a telep önmagában, még a tejkvóta nélküli piacon is helyt tud állni, amennyiben abból a tejből minőségi terméket csinálnak.

A Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. 2005 óta Olaszországba adja el a tejet, többek között Castiglionébe (Comoi-tó). Ezer kilométer a távolság. Többször megkérdeztük az olasz partnert, hogy miért éri ez meg nekik. Itt jegyzem meg, hogy az olasznak 6 centbe – 20 forintba – kerül literenként a szállítás. Partnerünk a kérdésre azt válaszolta, hogy azért kifizetődő a nagy távolságra való szállítás, mert a tankerbe kerülő 25 ezer liter tejről tudja, hogy azonos minőségű. Ez neki az ottani termelés alapanyagaként egyöntetű, jó minőséget, tehát steril tejet jelent. Az innen kiszállított a tejből mascarponét csinálnak, meg olyan más tejtermékeket, amelyeknek a hozzáadott értéke rendkívül magas. A cég Szentpétervártól Londonig exportálja termékeit. Abban a pillanatban, amikor az ilyen alapanyagból készül egy magas hozzáadott értékű termék, a magyar tejtermeléssel nem lesz probléma. Ugyanakkor mindenki jól tudja, hogy a magyar tejfeldolgozók jellemzően nem magas minőségű, márkázott tejtermékeket állítanak elő, mert arra nincs itthon megfelelő piaci kereslet, ráadásul a márkanévépítés igen költséges s csak hosszú távon megtérülő befektetés.

Tehát a magyar tejtermelés jövője a kvóta megszüntetése után nem is igazából a hazai nagyüzemeken vagy tejtermelő telepeken múlik, hanem azon, hogy ezt a tejet itthon viszonylag kis távolságon belül fel tudják-e dolgozni magas hozzáadott termékké vagy sem. Ha így lenne, akkor nem kellene félteni a magyar tejtermelés jövőjét. De sajnos ma nem ez a helyzet. A probléma ott van, hogy az utóbbi tízegynéhány évben például a sajtok piacán az import sajtok aránya 50 százalék fölé emelkedett, sőt 2014-ben már 60 százalékot is meghaladta. Ezek alapjában véve holland, francia, szlovák, lengyel, német sajtok. És a hazai fogyasztók „rákaptak” a külföldi sajtokra, míg a Magyarországon előállított sajtokat nem igazán veszik le a polcról, mert annyival olcsóbb az import áru. Ennek számos oka van. Például a lengyeleknél készült sajtok az alacsonyabb felvásárlási árak és a hatékonyabb feldolgozás miatt eleve olcsóbbak, amelyeket nagy tételben gyártanak, s ebből komoly versenyelőny származik a környező országok piacain. Emellé jön még az a tipikus nyugat-európai gyakorlat, hogy a szavatossági idő lejárta előtti utolsó hetekben a holland, német és francia sajtüzemek kiárusítják ezeket a készleteket a világpiacon, de leginkább Kelet- és Közép-Európában, többek között Magyarországon is. Nyugodtan nevezhetnénk ezt dömpingárnak, amivel nem lehet versenyezni. Hogy konkrét legyek: A napokban jártam az Auchanban, ahol egy holland félkemény sajtot (Leerdammer) kilogrammonként 1990 forintért kínáltak, de volt 2499-ért francia ementáli (President) sajt is a polcon. Mindenki tudja, aki ebben a szakmában otthon van, hogy ennyiért egyszerűen nem lehet előállítani sajtot, még trappistát sem. Ez simán dömpingár, de úgy tűnik, az EU engedi. A nevezett áruházban aznap a magyar Pannónia sajt, amely szerintem jobb minőségű, mint az említett importsajtok, közel 3000 Ft-ba került kilónként. Gondolhatja, mely sajtokat kapkodták le a polcokról: a hollandot és a lengyeleknél gyártott francia sajtot...

A magyar sajtgyártás és a tejtermelés előtt álló kihívás hátterében Nyugat-Európa meg tengermelléki országok az óceáni éghajlata áll. Írország, Skócia, Bretagne tehenészeteivel nem lehet versenyezni szántóföldi tömeg- és abraktakarmányra alapozott, istállózó tartással. Míg Írországban egy liter tej előállítási költsége 22–23 eurócent, vagyis 66–70 Ft, addig Magyarországon a leghatékonyabb telepeken is 90 forint felett van a teljes önköltség.

Lengyelországtól kezdve Dánián, Hollandián, Németországon, Írországon, Belgiumon át a tejet mindig is olcsóbban fogják előállítani, mint nálunk. De azzal az éghajlati adottsággal, amivel ők rendelkeznek, nehéz versenyezni. Ráadásul a kvótarezsim megszűnése miatt ezentúl nem kell másfél-két eurót fizetni literenként a plusz tejkvótáért. Amiből az következik, hogy még olcsóbban fogják tudni a tejet termelni. Tehát, amíg az óceáni éghajlaton meg tudják 22–23 centért termelni a tejet, addig sajnos Magyarországon az átlagos színvonalon termelőknek mindez 30 centbe kerül. Ez iszonyú nagy hátrány, ami még fokozódik is akkor, amikor azt a terméket már nem folyadék tejként adják el, hanem elkezdik feldolgozni. Mert egyrészt a feldolgozási költségek is alacsonyabbak az egységnyi termékre vetítve, másrészt az emberek úgy gondolják, a francia meg a holland sajt eleve jobb. Az alpesi sajtoktól meg hanyatt esnek a vevők. Az USA-ban például a svájci sajt mindent „überel”, veszik mint a cukrot, pedig jó 20–25%-kal drágább a hazainál. Még a márkanév nélkülit is felárral lehet eladni, elég csak hozzátenni, hogy „svájci sajt minőség”.

A márkanévnek ebben a termékkörben is nagyon komoly hatása van. Egy megszerzett márkanév, akár egy ország neve mint márkanév, ami alatt értsd most, hogy „francia”, „holland”, „dán” vagy éppen „svájci” sajt, jóval többet ér a fogyasztó szemében, mint ha az egyébként ugyanolyan minőségű sajtra az van ráírva, hogy magyar sajt. Amíg tejkvóta létezett, a kvóta kordában tartotta, szabályozta a tejtermelést, mert a kvótatúllépésért magas büntetési tételt kellett befizetni Brüsszelnek. A 2014-ben kvótatúllépés címen beszedett büntetés megközelítette a 400 millió eurót. Na, most ez a költség 2015. április 1-jétől nincsen. Emiatt az import tejtermékek versenyképessége nyilvánvalóan nőni fog a magyar piacon. Vagyis azok az optimista nyilatkozatok, amelyek elhangzottak például a minisztérium bizonyos vezetői részéről, szakmailag teljesen megalapozatlanok. Nekünk a kvótánkat egyetlen egy évben sem sikerült megtermelnünk, mindig 15–20 százalékkal az alatt voltunk. Miközben más országok a kvótát jelentősen túllépték, kifizették a büntető adót, és még úgy is versenyképesek tudtak maradni.

– Van kiút ebből helyzetből, mert amiről eddig beszélt, nem valami optimista vízió?

– Magyarországnak az állattenyésztési ágazatokon belül a baromfira, elsősorban a víziszárnyasokra, pulykára, valamint a sertésre kellene koncentrálnia. Mivel ezek abrakfogyasztók, s a gabonát mint takarmány-alapanyagot Magyarországon versenyképesen meg lehet termelni ma is és a jövőben is. Itt a tápokba bekerülő a kalászos gabona vagy éppen kukorica fajlagos előállítási költsége más országokhoz képest kedvező. Itt tehát van versenyelőnyünk. Az egésznek persze az a lényege, hogy a sertés- és baromfihizlalás alacsony takarmányráfordítás mellett történjen, és a tenyésztéstechnológia, a genetika lehetőleg nyugat-európai szintű legyen.

– A szarvasmarha-, illetve tejtermelési ágazatnak akkor annyi?

– Legalábbis necces. Azt is mondhatnánk, hogy nincs jövője támogatás nélkül. Különösen igaz ez az agrárkormányzat által agyontámogatott húsmarhára, amely szegény sosem lesz versenyképes a tengerentúli pampákon, prériken legeltetett húsmarhákkal, de még a nyugat-európai óceáni éghajlattal bíró országokéval szemben sem. Persze most megéri húsmarhát tartani nálunk is, mert az előállított termelési értékhez viszonyítva a halmozott támogatás (uniós + nemzeti) 100% fölött van, de ez 2021-től kezdve biztosan megszűnik. Ezért azt gondolom, hogy nekünk itt Közép-Európában, a kontinentális éghajlaton, ahol nagyon versenyképesen lehet kukoricát meg takarmánybúzát, -árpát termelni, át kell állni a professzionális sertés- és baromfitartásra. Tejből meg elég annyit termelni, amennyi friss tejet idehaza elfogyasztunk, és amennyi sajtot, tejterméket niche piacokon el tudunk adni. Ez a mennyiség úgy 1,2–1,4 milliárd liter évente, ami még akkor is több mint 100 literes fejenkénti fogyasztást jelent friss tejből meg esetleg friss, magyaros termékekből, mint a tejföl vagy a túró, ami szerintem világszám. A világon kevés országban állítanak elő olyan finom terméket, mint a magyar tejföl és túró. Ezek mindig is versenyképesek lehetnek. A sajtokat, joghurtot, vajat döntően importálni fogunk, mert olcsóbban beszerezhető, és valljuk be, a minősége is jobb a hazainál.

Összegezve: az áfacsalás visszaszorítása a legálisan termelőknek mindenképpen segítség, de azt nem tudja felülmúlni, ami a mások számára a földrajzi, éghajlati előnyökből származik a tejkvóta kivezetése után.

Az USA kontinentális éghajlatú államaiban, mint például Kansas, Iowa, Indiana, Illinois, a tejtermelés nincs a preferált tevékenységek között. De miután ezekben az államokban hallatlanul versenyképesen tudnak kukoricát meg szójadarát előállítani, ezért sertéshizlalás meg a Kentacky állambeli Kentacky Fried Chicken lett világhírű, mert ott meg annak van versenyelőnye. Kaliforniában brutális szárazság van, de az öntözőrendszereknek köszönhetően nagyon fejlett tejtermelés van 3–5–10 ezres tehenészetekben. Ott a szénát és lucernát a sivatagban termelik intenzív öntözési rendszerek segítségével, és úgy termelik hozzá a tömegtakarmányt is. Most Kalifornia kormányzója le kívánja tiltani ezt a tevékenységet, s ha tényleg így lesz, a kaliforniai tejtermelő telepek nagy része rövid időn belül leáll. Ugyanakkor fönt északon, Oregon, Wyoming,Washington államban, meg a Nagy tavak környékén, Michigen, Ontario és Wisconsin államban, ahol bőven van csapadék a tömegtakarmány-termeléshez, még előnyösebb helyzetbe fognak kerülni.

– Lesznek-e további feldolgozóüzem-kivásárlások Magyarországon?

– Azt gondolom, hogy nem, mert a nagy bevásárlások megtörténtek Németországban és Lengyelországban, azok meg elég közel vannak Magyarországhoz. Egy nagy francia tejfeldolgozó cégnek, a Presidentnek ma már Lengyelországban nagyobb üzeme van, mint odahaza. Lengyelország és Magyarország között mindössze 200 kilométer a távolság. A President ezért mindig is Lengyelországban fogja megtermeltetni az a tejmennyiséget, ami neki kell a sajtkészítéshez, és azt fogja többek között hozzánk is exportálni

– A kvótafelszabadítás miatt nyugaton is lehetnek nehézségek?

– Igen. De ott láthatóan nagyon sokan vannak, akikben buzog a vágy, hogy bővítsék a termelésüket. Belgiumban, Hollandiában, Dániában meg Franciaországban belső átrendeződés fog történni. Nagyon sok kevésbé versenyképes gazda, a 30–40 tehén alattiak valószínűleg bedobják a törülközőt. Lesz egy komoly koncentráció ott is.

– És mi lesz az itthoni tejtermeléssel, mondjuk Lajoskomáromban? Tovább fog működni?

– Jelenleg vannak komoly problémák az áresés és az olasz importkereslet csökkenése miatt. A kvóta megszüntetésének hírére a tejárak átlagban 20 százalékkal estek Európában. Ha ez csak átmeneti áresés, akkor azt az ember kibírja. De ha 2–3 éven keresztül ilyen alacsonyak maradnak a nyerstej-felvásárlási árak, akkor a hazai szakosított tejtermelő telepek akár 30–40 százaléka is bezárhat az évtized végéig. Az említett 20%-os tejárcsökkenés egyelőre európai jelenség, ami szerintem spekulációs okokra vezethető vissza, mivel „rájátszanak” a kvótamegszüntetésre. De szerintem szeptember október táján az látható lesz, hogy ez mennyire spekulatív árletörés volt, vagy pedig egy tartós trend. Azért az ijesztő, hogy az Unió tejtermelése várhatóan 6 milliárd literrel nő a kvótamegszüntetés miatt. Mi pedig a 6 milliárdból egy literrel sem fogunk részesedni. Közben Európa lakossága állandó, ami annyit jelent, hogy keletkezik 6 milliárd tej pluszban, ami a magyar tejtermelés közel négyszerese. Ezt a tejet és az abból készített terméket valahol majd megpróbálják eladni. Hova fogják elsózni? Kelet- és Közép-, valamint Dél-Európába. Vagy az Unión kívüli országokba, de ott csak azok a tejtermékek versenyképesek, amelyek márkanevet képviselnek. Például az olasz Mozzarella az USA-ba eladható, mert hiába termelték drágán, olyan magas árszintje van, hogy az az amerikai, aki ragaszkodik az eredeti Mozzarellához, akkor is meg fogja venni, ha dupla annyibe kerül. Hasonlóan az eredeti francia, svájci brie, camamber, ementáli, edami. Na, most ilyen magyar tejtermék nincsen!

De biztos vagyok benne, hogy a friss tejet mindig is itt fogják termelni, s a kistermelői tejek versenyképességével sem lesz gond, pláne a magyar adózási feltételek között. A probléma inkább abban van, hogy ez a magyar tej- és tejtermékfogyasztásnak csak kis hányadát teszi ki.

Betakarítás évente kétszer

Az állattartó gazdaságok legfontosabb feladatai közé tartozik a megfelelő összetételű és mennyiségű tömegtakarmány előállítása. Tökéletes minőségű takarmány csak a megfelelő technológia használatával készíthető.
A takarmányhoz szükséges növénymennyiség növelését az egységnyi területről betakarítandó hozam növelésével vagy a termény duplikálásával érhetjük el, melyre megfelelő megoldás a másodvetésű növények alkalmazása.
A KITE Zrt. 2015. május 13-án a Hajdúnánás melletti Tedej Zrt. területein tartotta meg a szálastakarmány betakarítását és kezelését, valamint a másodvetésű kultúrák technológiai hátterét előtérbe helyező gyakorlati bemutatóját. Mi sem adhatott volna megfelelőbb helyszínt a rendezvénynek, hiszen a tedeji gazdaság az 5000 darab szarvasmarha és az átlagosan napi 20 000 darab sertés számára szükséges takarmány előállítására a rendelkezésére álló szántóterületek közel 100%-át használja.
A korai szálastakarmányok betakarítása, majd az utána következő másodvetésű növények elvetése közötti idő rövidsége nagy igényeket támaszt a termelőkkel szemben, és meghatározza a művelethez alkalmazandó technológiai hátteret is. A bemutató keretein belül a KITE Zrt. partnerköre megbizonyosodhatott arról, hogy a cég kínálatában található komplex rendszer a menetszámok csökkentésével, a precizitás növelésével és az RTK korrekciós jelek használatával tökéletesen kiszolgálja ezeket az elvárásokat.
A bemutató a gazdaság három különböző területén zajlott. Először a szálastakarmányok betakarítására alkalmas gépkapcsolatokat tekinthette meg a közönség. A második részben KITE Zrt. által kidolgozott, a másodvetéshez elengedhetetlen, komplex sávos művelési rendszert mutatták be a jelenlévőknek, a harmadik helyszínen pedig a lucerna betakarításához szükséges eszközöket láthatták működés közben.
Nagy hangsúlyt kapott az az elv, hogy tökéletes minőségű takarmány csak a megfelelő technológia használatával készíthető. Csak az optimális időben levágott, megfelelő nedvességtartalmú és megfelelő tömörségű szálastakarmányból lehet jó minőségű erjesztett takarmányt készíteni, legyen szó silótérben taposott vagy bebálázott terményről.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai