2026. 07. 23., csütörtök
Lenke
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Baromfi Világnap

Kategória: Állattenyésztés | Forrás: BTT, 2015/06/22

Az idén második alkalommal rendezte meg a Baromfi Világnap hazai eseménysorozatát a Baromfi Termék Tanács (BTT).

A szervezet a május 8-i rendezvénnyel fel szeretné hívni a figyelmet a baromfiágazati vállalkozásokra, amelyek itthon és a világban is egyre nagyobb szerepet töltenek be a lakosság élelmezésében. A BTT arra kéri a döntéshozókat, hogy esélyegyenlőséget nyújtó szabályozással segítsék a baromfiszektor további magyarországi fejlődését.

A BTT kezdeményezte néhány éve több nemzetközi szervezetnél is, hogy május 10-ét Baromfi Világnappá lehessen nyilvánítani. A felvetést az Európai Baromfi-feldolgozók és -kereskedők Szövetsége (AVEC), a Nemzetközi Baromfi Tanács (IPC) és a Baromfi Tudományos Világszövetség (WPSA) is támogatta, így az első Baromfi Világnap magyarországi eseményeit tavaly rendezhette meg a BTT.

A világnap idei hazai rendezvénysorozatának május 8-án a budapesti Vajdahunyadvár adott otthont, ahol Horn Péter akadémikus elnöklésével előadások hangzottak el az európai baromfiszektor helyzetéről, fejlesztési lehetőségeiről és a baromfihúsok fogyasztói megítéléséről. A rendezvényen részt vett Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke is. A BTT a világnap kapcsán tartotta idei tisztújító küldöttgyűlését is.

A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a baromfiágazati szereplőkre, akik egyre fontosabb szerepet töltenek be a világ élelmiszer-ellátásában. A világ népessége ma 7,2 milliárd fő, amely egyetlen év alatt egy németországnyi lakossal (mintegy 80 millió emberrel) növekszik. Mindemellett megdöbbentő tény, hogy a föld népességéből szakértők szerint közel egymilliárdan kénytelenek éhezni, és hasonló nagyságrendben alultápláltak.

Az élelmiszer-termelésének – így a baromfitermelésnek is – óriási a felelőssége, hogy a 2050-re prognosztizált 9 milliárdnyi ember élelmiszerigényét a lehető legteljesebben kielégítse. Az elkövetkező 35 évben annyi élelmiszert kell termelnünk, mint az elmúlt nyolcezer évben együttvéve.

Leginkább a baromfiágazat képes arra, hogy e kihívásokat teljesítse. A világ baromfihús-termelése 1970 óta közel meghatszorozódott, így a legdinamikusabban nőtt az állati termékek közül. Néhány éven belül a baromfihús a legnagyobb arányban fogyasztott húsféleséggé válik.

A baromfiszektor szerepe Magyarországon már ma is meghatározó, hiszen – 35 kilogrammos egy főre eső éves mennyiséggel – a hazai lakosság e húsféleségből fogyasztja a legtöbbet, az ágazat pedig több mint 60 ezer embernek ad munkát és megélhetést. A hazai, üzemszerűen egy év alatt meghizlalt élőbaromfi mennyisége meghaladja a 600 000 tonnát, amely mintegy 450 000 tonna vágott súlynak felel meg. Magyarország önellátottsági szintje baromfihúsokból 141 százalékos, így az ágazat exportja is jelentős.

A Baromfi Termék Tanács a Világnap kapcsán is kéri a döntéshozókat, hogy olyan hazai szabályozási környezetet alakítsanak ki, amely segíti a piaci szereplők tevékenységét és javítja jövedelmezőségüket. Így az ágazat szereplői azt szeretnék, ha a kormány az általános forgalmi adó (áfa) szabályozását is úgy alakítaná, hogy a változtatások a baromfiszektornak egyenlő esélyeket biztosítsanak más húságazati termékpályákkal.

A Világnapot követő hétvégén a Budai Várban a Kenyér és Péksütemény Fesztivál keretében a baromfiágazat reprezentatív vállalkozásai a nagyközönségnek is bemutatták tevékenységüket.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Harasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Szomor Ökofarm: elkötelezett az őshonos fajok és a fenntartható biogazdálkodás iránt
Az elmúlt három és fél évtizedben Szomor Dezső bebizonyította, hogy a természetvédelem és a gazdasági érdekek nem ellenségei, hanem partnerei egymásnak. A Szomor Ökofarm története a Kiskunság szívében, a Kiskunsági Nemzeti Parkban, Apaj környékén indult el 1993-ban, és mára Magyarország egyik legjelentősebb mintagazdaságává vált, itt ugyanis az őshonos állatok tartása a természet védelmével ötvöződik. Szomor Dezsővel beszélgettünk.
A Mesterséges Intelligencia és a baromfiágazat
A Nemzetközi Baromfitanács (International Poultry Council - IPC) idén januárban Atlantában (Egyesült Államok) rendezte meg éves konferenciáját, amelyen Dr. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója is jelen volt. A tanácskozáson megfogalmazódott, hogy a jelenlegi geopolitikai bizonytalanságok és az állategészségügyi kockázatok olyan kérdések, amelyeket értelmezni kell, ezért elengedhetetlen az információcsere. Az IPC tanácskozásán széles körű szakmai párbeszéd alakult ki, így a valós információcsere is megvalósult. Csorbai Attilával beszélgettünk.
Valódi természet megőrzés a halas tavak nélkül nem működik
Lévai Ferenc nyerte el „Az Év Állattenyésztője” díjat a 2025-ös „Az Év Agrárembere” választáson, amely díjjal elismerték a több évtizedes, kiemelkedő halgazdálkodási és akvakultúra-fejlesztési munkásságát. A neves elismerést a 2026. április 21-én Balatonalmádiban rendezett ünnepélyes gálán adták át. Ha haltermelőben gondolkodunk, ennél jobb helyre nem is kerülhetett volna az elismerés, mert az Aranyponty Zrt. felépítésével egy olyan multifunkcionális tógazdaság jött létre, ami páratlan az országban. Lévai Ferenc győzelme a halászat és haltenyésztés fontosságát is fókuszba helyezte a hagyományos állattenyésztési ágazatok mellett. Lévai Ferenc vezérigazgatóval beszélgettünk. 
Az ASP és az import megállítása dönti el a sertésszektor jövőjét
A reméltnél gyengébben sikerült az elmúlt év a magyar húsipar számára, a piaci helyzet és az állatbetegségek nagyban korlátozták a növekedést. A magyar sertéshúságazat számára nagy fejlődési lehetőséget kínál, ha sikeresen valósítják meg az uniós pályázatokon nyertes fejlesztési projekteket, a szükséges banki finanszírozás biztonságához azonban stabilabb piaci pozíciók kellenének, amelyhez – a Hússzövetség szerint – szükség lenne a lehetséges piacvédelmi intézkedések bevezetésére. Nagy kockázatot jelent a Horvátország felől is terjedő afrikai sertéspestis is, amelynek megállítása létkérdés a hazai sertéshús termékpálya jövője szempontjából. 
Báránytartás: csökkenő állomány, emelkedő árak
Közeleg a húsvét, ismét lendületet kaphat a bárány export. A magyar báránynak hagyományos piaca az olasz, a magyar export 51 százaléka ott talál gazdára, de várhatóan nagyobb lesz a kereslet a francia, a német, a belga és a holland vásárlók körében is. Az olaszok a 12-16 kilogramm súlyú bárányokat keresik a leginkább, de az európai muszlim közösségekben az ennél kissé nagyobb súlyú bárányokat is vásárolják.
Negyven éves tapasztalattal támogatják a szarvasmarhatartók munkáját
Az idei PREGA konferencián a díjazott innovációk között a Systo Kft. top állattenyésztési megoldása, a RISKA telepirányítási rendszere is szerepelt. Tomjanovich Géza ügyvezető igazgató vette át az elismerést, amelyet a díjátadó azzal méltatott, hogy a RISKA célja, hogy egy egységes, digitális, strukturált platformot biztosítson a telepi működés hatékonyabb irányítására. Nyilvántartja az állományra vonatkozó adatokat, elvégzi a kötelező jelentéseket, informál a munkaerő- és készletgazdálkodásról, vizsgálja a termelési eredményeket, ezzel támogatja a döntéshozást.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza