Szalmafélék és szármaradványok

Kategória: Állattenyésztés | Szerző: G.P., 2015/08/01

Hogy milyen formában és mennyiségben történik a növénytermesztés során keletkező szalmafélék, valamint a szármaradványok hasznosítása a takarmányozáson belül, az egy lényeges kérdés. Kiemelten fontos ez a kérődzők esetében, ahol a jó minőségű szálastakarmányok etetése, takarmányozástani szempontból is nélkülözhetetlen.

A gabonatermések növekedésével együtt a szalmamennyiségek is növekednek, így hektáronként körülbelül 7–12 tonnás szalmamennyiség jellemző általában.

Az országban betakarításkor visszamaradó melléktermékekből azonban nem mindig jut kellő mennyiségben takarmányozási célokra. Ennek több oka is lehet, egyrészt számos gazdaság kizárólag növénytermesztéssel foglalkozik, itt elsősorban a termőtalajok állapotát veszik figyelembe. Alapelveik szerint az egyik szezon vége már a másik kezdetét jelenti, így sok esetben a földről feldolgozásra sem kerül a szalma. Valamikor meg energetikai céllal, fűtőanyagként kerül felhasználásra.

Korábbi évek adatai szerint a gazdaságok a szalmának közel 60%-át takarították be valamilyen formában, a többi a tarlón elégetésre vagy beszántásra került.

Szalmák a takarmányozásban

Az állattenyésztésben felhasznált szálastakarmányokat döntő többségében a különböző fűfajokból álló gyepek, valamint a pillangósok, főként a lucerna teszi ki.

A szalmák közös jellemzője a nagy (30–40%) nyersrosttartalom, a kicsi fehérje- (2–8%), zsír- és vitamintartalom. A fűfélék szalmái közül legfontosabb képviselőik a gabonaszalmák, amelyek közül a tavasziak szalmái az értékesebbek. A tavaszi árpa szalmája a gyakran etetett szalmafélék közé tartozik, mert nyersrosttartalmának, valamint N-mentes kivonható anyagainak a többinél kedvezőbb az emészthetősége, illetve mindezek miatt nagyobb a nettó energiatartalma. Az őszi árpa szalma rosttartalma nagyobb, emészthetősége kisebb a tavasziénál.

A tavaszi és őszi búzaszalma táplálóanyag-tartalma közti különbség nem jelentős. Emészthetőségük rosszabb, mint a többi gabonaszalmáké.

A zabszalma és a kölesszalma puha szálú, dús levélzetű, finom rostú, a legszívesebben fogyasztott és egyben legértékesebb tavaszi szalmafélék. A rozsszalmát sok lignint tartalmazó szára és nagy rosttartalma miatt csak ritkán etetik. A fűszalma táplálóértékét a fű faja határozza meg. Táplálóértékük jobb, mint a gabonaszalmáké.

Pillangós virágú szálas takarmánynövényünk a lucerna fehérjetartalma 22%, emiatt keresett takarmány a tehenészetekben. A lucerna fehérjén kívül mészben és egyéb ásványi anyagokban, vitaminokban is gazdag, a karotintartalma nagy. Mindezeken kívül mint energiaforrás is jelentős, bár keményítő és cukortartalma kevés, de az emészthető nyersrosttartalma fontos a kérődzők takarmányozásában.

Főszerepben a kukoricaszár

Az országban évente 1,1–1,2 millió hektáron termelnek szemes kukoricát. Kimagasló évek esetében a termés mennyisége a 8 millió tonnát is meghaladja. A betakarítást követően körülbelül 10–12 millió tonna kukoricaszár és csutka marad vissza a területeken.

A különböző növénytermesztési melléktermékek takarmányozási célú felhasználásában a legnagyobb mennyiséget a kukoricaszár teszi ki, és a legjobb táplálóértékkel is ez rendelkezik. A táplálóértékét jelentősen befolyásolja a betakarítás ideje. A szemterméssel egy időben betakarított szár értékesebb, mint amikor az csak pár héttel a szem után kerül betakarításra.

A később érő fajták szárai nagyobb takarmányértékkel bírnak, mint a korábban érők: amelyeknél hosszabb a tenyészidő, kisebb nyersrosttartalommal és kedvezőbb emészthetőséggel rendelkeznek.

Főleg a húsmarhatartók és juhtartók takarmánya, amelyet legegyszerűbben legeltetéssel hasznosítanak. Azonban ennek lehetősége csökken az egyre fejlődő betakarítási technikák miatt. Betakarításkor a kukoricaszárnak nagy a szárazanyag-tartalma és csekély a könnyen fermentálható cukor- és egyéb szénhidrátmennyisége. Ezért csak kukoricaszárból nem egyszerű jó minőségben szilázst produkálni, ezért a folyamat során különböző anyagokat alkalmaznak, amelyek az említett tulajdonságokat javítják. A bálás tárolás esetében a penészesedés elkerülése végett is rendelkezésre állnak különböző savas tartósító anyagok. A tárolási technológia mellett alapvetően a kukoricaszár táplálóértékét a betakarítási állapota határozza meg. Ez pedig függ az adott fajtától és az agrotechnikai feltételektől. Érdemes felhasználás előtt mérést végezni, a kukoricaszár táplálóértékével kapcsolatban ugyanis jelentősebb eltérések is tapasztalhatók.

A széna minőségének és mennyiségének meghatározó szerepe van a kérődző állatok teljesítményében. Ezért lényeges, hogy minden egyes folyamat a kaszálástól a szárításon át a betárolásig sikeresen menjen végbe. Természetesen az időjárás meghatározó, de sok esetben a gazdálkodó is többet tehet a megszokottnál, például a pergetési veszteség vagy a kilúgozás elkerülése érdekében.

Az EU Közös Agrárpolitikája részletes szabályokat nem tartalmaz a bioalapú energiahordozók előállításával kapcsolatban. A rendszer lényege szerint a megtermelődő, gyakran „melléktermékként” kezelt anyagok felhasználását (például a gabonaszalmáét) a gazda belátására bízza.
Az általános energiaszabályozásban a megújuló energiaforrások kulcsfontosságú alternatívát jelentenek a fosszilis üzemanyagokkal szemben. Az EU azt kívánja elérni, hogy a teljes energiaszerkezetének 20%-a fenntartható forrásból kerüljön ki, és ennek érdekében erőfeszítéseit a tervek szerint a villamosáram-termelési és fűtési-hűtési ágazatra, valamint a bioüzemanyagokra kívánja összpontosítani.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai