Roma szociális integráció és vidékfejlesztés

Kategória: Vidékfejlesztés | Szerző: Dr. Gergely Sándor CSc, 2015/11/25

Történeti előzmények

A feudális Magyarországon a cigányság a magyarságon belül szinte érintetlenül, szabadon és öntörvényűen mozgott, élt. Ezt a viszonylag „ősi társadalomban” élő népcsoportot regulázta meg a Habsburgok cigánypolitikája (Mária Terézia, II. József ). Ebben már az tükröződött, hogy a jogalkotók úgy látták, a cigányok a társadalomra veszélyes életmódot követnek. Letelepedésüket és adóalannyá válásukat szorgalmazták: az akkori idő szerint ez jobbágysorsot jelentett (volna).

Az 1893-as népszámlálás adatai szerint a Kárpát-medence egyes településein élő – letelepült – romák létszáma 275 000 fő volt. A XX. században a tömeggyártású iparcikkek elterjedése a hagyományos cigány foglalkozásokat faluhelyen is feleslegessé tette. A két világháború között törvények is korlátozták a vándormunkát, így a romák nagy része munkanélkülivé vált, ami társadalmi konfliktusokhoz vezetett. 1944-ben a fasiszták Németországban és máshol, így Magyarországon is népirtást követtek el a romák ellen. A porrajmos (elemésztés) során 30–70 ezer roma embert – köztük gyerekeket, nőket, öregeket – vittek koncentrációs táborokba.

A szocializmus évtizedeiben a pártállam politikai felfogása nem etnikai, hanem kizárólag szociális problémának tekintette a „cigánykérdést”, és eszerint igyekezett megoldást találni rá. Az új megélhetési lehetőségek a lakóhelyüktől távoli ipari centrumok felé vonzották a roma lakosságot. Sok vidéki roma férfi ingázott, a munkahely által biztosított munkásszálláson lakott. A legtöbben azonban szezonális – alacsony képzettséget igénylő – segédmunkákban kaptak állást, azonban az 1980-as években már a roma férfiak több, mint 90%-a rendszeres munkajövedelemben részesült. Ennél sokkal rosszabb volt a roma nők foglalkoztatási helyzete, ami összefüggött a korai szülésekkel és az abból következő iskolázatlansággal is.

Az 1960-as évek végétől megkezdődött a cigánytelepek felszámolása (ettől az időszaktól datálható a cigányokkal kapcsolatos intenzív tudományos kutatás kezdete is), a romák kedvezményes kölcsönt kaptak a lakásvásárláshoz, sok helyen a megüresedett öreg házakat birtokba vehették. Letelepítésük, falvakba költözésük azonban helyenként társadalmi ellenállásba ütközött. Egyes ilyen településeken az ingatlanok leértékelődtek, ami fokozta a falu őslakosságának elvándorlását, így a romák számos településen többségi lakossággá váltak.

A szocialista rendszer idején működött teljes foglalkoztatás a rendszerváltással egyidejűleg megszűnt, mert hazánk sem rendelkezett belső piacvédelemmel, mert a kormányok minden átmenet nélkül engedték rá a hazai iparokra a termelékeny, korszerű nyugati és a magyarnál is olcsóbb munkaerővel operáló távol-keleti konkurenciát. Mindezek következtében az addig volt öt millió háromszázezer munkahelyből megszűnt másfél millió munkahely. A kiépülőben lévő modern gazdasági szerkezetben ennek következtében nagyon sok ember nem találta, talál munkát. A magyarországi cigányságot a két folyamat egyszerre érte el, hiszen mindez azt eredményezte, hogy nagyrészt azok a munkahelyek szűntek meg, amit korábban cigány foglalkoztatottak töltöttek be. A foglalkoztatást, a munkaerőpiacot érintő változás az egész magyar társadalomra nézve drámai volt, de – statisztikák alapján – a cigányságot kétszer, háromszor inkább sújtotta.

Társadalmi, gazdasági és etnikai kihívás

Magyarország legjelentősebb társadalmi, gazdasági és etnikai kihívása jelenleg és előreláthatólag a következő évtizedekben is a magyar társadalom leghátrányosabb helyzetű kisebbségéhez, a cigány/roma etnikumhoz kapcsolódik. Az őket sújtó atrocitások, a velük kapcsolatos diszkriminációk még manapság is mindennaposak, de őket sújtja leginkább a vidéki munkanélküliség is, miközben életviteli, alkalmazkodási nehézségeik, a tanulást, a tudást kevésbé becsülő mentalitásuk is sok gondot okoz.

A 2001. évi magyarországi népszámlálás adatai szerint 204 393 fő, vagyis a lakosság 2%-a vallotta magát roma nemzetiséghez tartozónak.

Érdemes megjegyezni, hogy 1980-ban kétszer annyian vallották magukat cigánynak, mint 2001-ben. A 2011. évi népszámlálás adatait megismerve megállapítható, hogy a cigányság lélekszáma 315 583-ra emelkedett (KSH 2013).

A cigánysággal kapcsolatos reprezentatív felmérést gátolja az, hogy – habár a legtöbb cigány ember megél diszkriminatív eljárásokat – csakis önbevalláson alapulhat egy ilyen kutatás, és a népszámlálások tapasztalatai szerint túlnyomó többségük magyarként definiálja magát.

Ennek következtében az a helyzet, hogy azt sem tudjuk pontosan, hogy pontosan hány magyar embert érint a roma társadalmi integráció.

Megbízható helyzetismeret nélkül pedig nem lehet érdemi változásokat megtervezni és megvalósítani.

A „cigányság”, mint fogalom, tulajdonképpen több népcsoportot is magában foglal, amelyeknek kultúrája jelentősen eltér egymástól, és a magyar nemzeti kultúrához egyféleképpen vagy legalábbis hasonlóan viszonyulnak.

A magyarországi romáknak nyelvi és történeti szempontból, valamint önmaguk meghatározása szerint hat nagy csoportja különböztethető meg. A hat csoport közül három, a magyar cigányok romungrók, az oláhcigányok és a beások nagyobb létszámban élnek Magyarországon; míg három kisebb csoport, a szintók (kárpáti cigányok) és a román cigányok csupán néhány száz, illetve egy-két ezer személyt számlálnak.

Az 1989 után Magyarországon megváltozott a kisebbségpolitika.

Törvényekbe foglalták azt az elvet, miszerint a nemzeti érdek nem áll szemben – sőt egybeesik – a kisebbségek érdekeivel. Az államnak kötelessége támogatni a többnyelvűséget és a kulturális többszínűséget, a kisebbségek értékeinek megőrzését. Magyarország elfogadta a „pozitív diszkrimináció” elvét, vagyis a tolerancián túllépő, aktív kisebbségvédelem szükségességét is.

Mindezen folyamat okait vizsgálva négy tényezőt érdemes kiemelni:

1. Az iskolázottság területén mutatkozó hátrányok. Amíg az előző rendszer alatt a nyolc osztály elvégzése elegendő volt az elhelyezkedéshez, addig manapság sok esetben már a szakmunkásképző bizonyítvány is kevés. Ugyanakkor az 1990 után kialakított rendszer fellazította még az általános iskolai tanulmányok befejezését kötelezővé tevő szabályokat is. Ezzel behozhatatlan hátrányt okozott a cigányságnak.
2. A magyarországi cigányság túlnyomó része aprófalvakban, gazdaságilag elmaradott és a munkanélküliség által amúgy is sújtott területeken, településeken él, ahol a szegény néprétegek helyzetére nem eléggé érzékeny új magyar kapitalizmus nem teremtett munkahelyeket.
3. A romák jelentős része olyan iparágakban dolgozott, amelyek a rendszerváltáskor elsőként mentek tönkre, az ott megszerzett tudás és tapasztalat pedig nem, vagy csak nagyon nehezen hasznosítható más területeken.
4. A többségi társadalomban még nem született meg a felismerés, hogy itt a nemzet jövőjét alapvető mértékben meghatározó feladattal állunk szemben.
5. A többségi társadalom nem dolgozott ki – a romákkal együtt – a leghátrányosabb helyzetű lakossági csoportok felzárkózását elősegítő, legalább húszéves időtávú stratégiát.

Ezen okok és az általuk kiváltott folyamatok arra kényszerítik a romákat, hogy a feketegazdaságban dolgozzanak, keressenek lehetőséget a megélhetésre.

Sokáig tartotta magát az a nézet, miszerint a szocialista viszonyok között nem létezik etnikai alapon érvényesülő egyenlőtlenség és térbeli elkülönülés. Ennek azonban éppen az ellenkezője bizonyosodott be az évtizedek során. Ugyanis az elnéptelenedő kistelepülések és a hanyatló városrészek mágnesként vonzották a romák tömegeit. Ez a gettósodási folyamat, ami a szó eredeti értelmétől eltérően nemcsak a városokban, hanem egész régiókban jelentkezik, térbelileg a cigányság fokozatos elkülönülését eredményezi a társadalom nagyobbik felétől (Glatz F. szerk., 2004).

A romákhoz kapcsolódó fontosabb megállapítások:

• az ország teljes népessége 1981 óta csökken, a roma népesség száma és aránya, ha kissé lassuló ütemben is, de növekszik;
• a teljes népességben és a roma népességben is folyamatosan csökken az élve születések aránya, ám a csökkenés üteme a nem roma népességen belül sokkal gyorsabb, mint a roma népesség körében.

A roma népességen belül azonban a halálozási ráta sajnálatos módon lényegesen magasabb, mint a teljes népességen belül; a teljes népesség és a roma népesség kormegoszlása radikálisan különbözik:

• a romák körében a fiatal korosztály aránya lényegesen nagyobb, az idős korosztály aránya viszont töredéke a teljes népességének;
• a roma nők körében az első szülések időpontja országosan a 15– 19 éves korcsoportról a 20-24 éves korcsoportba tevődött át, igaz regionálisan – jellemzően a leginkább hátrányos helyzetű kistérségekben, illetve a gettósodott falvakban – előfordul ellenkező tendencia is.

Hazánk népességének 7–8%-át teszi ki a roma népesség aránya egyes szakemberek szerint, miközben ennek felét sem teszi ki azok száma, akiket a népszámlálások kimutatnak. Sajnos pontos adatokhoz a jelenlegi népszámlálási metódus szerint nem lehet hozzájutni a népszámlálás során sem. A célcsoportra vonatkozó pontos adatok nélkül minden romasegítő program esélytelen, hiszen ha nem lehet tudni a roma népesség pontos létszámát, akkor annak szociális, kulturális, gazdasági körülményei sem ismerhetőek meg.

Az 1000 főre eső élve születések száma a roma népességben 2,2–2.5 szerese a nem roma népességének.

Hasonló arányokat tapasztalunk a 15 évesnél fiatalabb népesség arányában a teljes népességen és a roma népességen belül. Itt is a roma népesség javára.

A 65 évesnél idősebb népesség aránya a teljes népességben ötszörös a roma népességhez viszonyítva. Ez szorosan összefügg a munkaalkalom hiányával, az egészségtelenebb táplálkozással, a dohányzók magas arányával, a rosszabb egészségügyi ellátással, az alacsonyabb színvonalú higiéniával, az alacsonyabb iskolázottsággal, de hatnak hátrányos szubkulturális tényezők is. Amint a táblázat adataiból kiderül, 44 év alatt közel háromszorosára növekedett a romák aránya a tanköteles korba lépő gyerekek körében.

Ehhez az is hozzájárult, hogy a hazai nem roma lakosság egyre kevesebb gyermeket vállal.

A települések csaknem 20%-ában (613 településen) magas a gyermekszegénység kockázata. Szabályos és szoros korreláció figyelhető meg a település mérete és a településszinten bizonyítható szegénységi kockázat között, és a kisebb települések az inkább veszélyeztetettek.

Ezeken a településeken négyszeres a roma lakosok felülreprezentáltsága.

A „településkomfort” ezeken a településeken a lakásokat, az intézményeket és a kereskedelmi létesítményeket tekintve egyaránt lényegesen az országos átlag alatt marad.

Az 1. ábrán a szegénység okait mutatjuk be. A romák társadalmi integrációjával kapcsolatos teendők és a helyi gazdaság

A számos eddigi helyes intézkedést ki kell egészíteni a családokat segítő tanácsadók rendszerével, akik a családi életvitelben, a családi gazdálkodásban, a tanulás fontosságának felismerésében, a devianciák leküzdéséhez való erőgyűjtésben, a társadalmi normák elfogadásában és gyakorlásában nyújtanak konkrét segítséget. Nem kis feladatról van szó, mert legfeljebb tizenöt-húsz családot tud hatékonyan segíteni egy tanácsadó, vagyis egy-két éven belül tíz-tizenötezer új állás keletkezik így. A sajnálatos módon egyre csökkenő gyermekszám miatt felszabaduló pedagógusok cigány népismereti átképzés után alkotó módon szolgálhatják így az egyik legfontosabb közügyünket. Távlatban pedig az a kívánatos, hogy egyre több roma kapjon szociális munkára ilyen képesítést, és nem gyorstalpalókon, hanem valódi követelmények mellett.

A cigányság felzárkóztatásának előfeltétele, hogy kialakuljon, illetve megerősödjön egy a romák körében is hiteles és elfogadott vezetői, értelmiségi réteg. Kiemelt feladat ugyanakkor, hogy az erősödő társadalmi státusszal párhuzamosan a közösség iránt érzett felelősségérzet ne csökkenjen. Legalább ilyen fontos az, hogy egyre több legyen a cigány vállalkozó, aki persze nemcsak cigány munkavállalókat alkalmaz, de azonos felkészültség mellett előnyben részesítheti a többi romát.

Sajnos ezen a területen sincsenek célirányos és részletes kutatások, így hát valójában ma senki sem tudja, hogy hány cigány vállalkozó működik hazánkban.

A cigányság felzárkóztatása nem képzelhető el jelentős szemléletváltás nélkül. Nyilvánvaló, hogy a romák integrációja nemcsak életbevágó roma érdek, de a többségi társadalom legelemibb érdeke is, hiszen az országot amúgy is fenyegető demográfiai erózió (öregedő korstruktúra, csökkenő népesség) is az eltartottsági ráta csökkentését, a munkaerőpiac dinamizálását kívánja meg. A romák hagyományosan magasabb gyerekvállalási hajlandósága önmagában nem probléma, ugyanakkor többek között a rossz egészségügyi és mentális tényezők következtében a romák várható élettartama jelentősen kevesebb, mint a többségi társadalomé.

Sajnos a szerző arra nézve sem talált megfelelő és részletes adatokat, hogy valójában mennyi ez az élettartamhátrány a romák rovására. Márpedig, ha ezt sem tudjuk, akkor fényévnyi távolságra vagyunk a kiváltó okok ismeretétől és szóba sem jöhet a terápia kidolgozása.

A romák a foglalkoztatottság bővülésével a gazdaság számára is erősödő fogyasztói rétegként jelennek meg. A kedvezőbb anyagi helyzet visszaveti a (megélhetési) bűnözési hajlandóságot, az alkoholizmust és a legújabban tapasztalható olcsó dizájner drogok fogyasztását, valamint az egyéb olyan deviáns viselkedési formákat, amelyek a társadalmi előítéletességnek is nagyban táptalajul szolgálnak.

A túlkoros általános iskolásokról azért érdemes beszélni, mert elég egyértelműen jelzi a felnövő újabb és újabb generációk életesélyeit, és részben magyarázatul szolgál a jelenleg munkaképesek elhelyezkedési esélytelenségére is.

A felmérések szerint a tisztán cigány lakosságú telepen gyakorlatilag az első néhány iskolai év után csaknem minden tanuló bukott, bukásra ítélt, így semmi esélye az iskola befejezése után bizonyos alapfokú szakmai ismeretek megszerzésére sem. A pedagógusok szerint a szülők ellenében az iskolai nevelés eleve sikertelenségre van ítélve, hiszen a pozitív példa állítása hatástalan otthoni megerősítés nélkül. Emiatt a tanárok szinte szélmalomharcot vívnak. Megfelelő eredményt csak a szülőkkel együtt lehetne elérni, ami azonban eltérő életvitelüket, szokásaikat figyelembe véve többségében szinte lehetetlen. Természetesen a kulturális különbségek elfogadása szükséges, de morális megalkuvás nélkül. A törvények, az együttélési szabályok elfogadtatása a nevelés része kell, hogy legyen. A megfigyelések szerint az utódok azonban egyelőre még inkább szüleik példáját követik a korai házasságkötésben, a tudás, az iskolai tanulás értéktelennek minősítésében, a lakókörnyezet elhanyagolásában, az egészségre ártalmas életmód korai átvételében (dohányzás, alkoholizálás, drog).

A 2. ábrán foglaljuk össze azokat a tényezőket, amelyek révén a szegénység csökkenthető, sőt a kialakulása jelentős részben meg is előzhető. Megállapíthatjuk, hogy ez – szemben a régi fejlődési paradigmán alapuló, főként a következmények kezelésére irányuló, költséges és nem fenntartható megoldások helyett – alacsony költségű és ezáltal fenntartható útja a szegénység csökkentésének, és ezáltal a fejlődés és a gazdasági növekedés elősegítésének is.

Vizsgálatok bizonyítják, hogy a romáknak nemcsak a társadalmi, de a nagyobb távolságokat átszelő térbeli mobilitása is alacsony szintű.

Ennek részben oka és következménye a romák gyenge kapcsolati hálójának és a zárt közösségi életmintáknak a megléte. Mindenekelőtt a családalapításra váró roma fiatalok számára lenne szükséges olyan rendezvények, akciók megvalósítása, mely módot nyitna más országrészek, határon túli területek roma és nem roma fiataljaival való kapcsolatok építésére.

A cigányság felzárkóztatásának előfeltétele, hogy kialakuljon és megerősödjön egy a romák körében is hiteles és elfogadott vezetői, vállalkozói, értelmiségi réteg. Kiemelt feladat ugyanakkor, hogy az erősödő társadalmi státusszal párhuzamosan a közösség iránt érzett felelősségérzet ne csökkenjen. Utóbbi elköteleződés csakis konkrét gyakorlati cselekvéseken keresztül alapozódhat meg. A munkahelyteremtés egyik legfontosabb lehetősége a helyi zöld gazdaság fejlesztésében rejlik. Itt lehet megvalósítani azt is, hogy a képzetlenek vagy az általános iskolát sem befejezők munkával kombinált tanulással képezzék magukat. A helyi zöldgazdaság területei közül főként az alábbi munkákba van mód a roma lakosság szélesebb körű bevonására:

• az építőiparban,
• az elektromos eszközök szétszerelésével történő újrahasznosításában,
• a zöldenergia-hordozók gyűjtésében, termesztésében, átalakításában,
• a helyi (bio)kertészeti és (bio)kis-állattenyésztési élelmiszer alapanyagok előállításában és helyben történő feldolgozásában,
• a gyógynövény-termesztésben, -gyűjtésben, -feldolgozásban,
• az erdei melléktermékek haszonvételében.

A roma társadalmi integrációs stratégia legfőbb jellemzői

A roma lakosság életkörülményeit javító, integrációjukat hatékonyan előmozdító stratégia legfőbb jellemzői:

• a romákért, a romákkal, a romák által a többségi társadalom hatékony támogatása mellett;
• a romák gazdasági, társadalmi, környezeti, szociokulturális, mentális helyzetének részletes feltárása;
• harmincéves roma integrációs stratégia megalkotása a tudományos kutatásokra alapozva, az érintett lakossági csoportok bevonásával, politikai konszenzussal, fókuszban az oktatás, képzés, egészségügy, lakhatás, foglalkoztatás, mentalitás- és attitűdváltás;
• a romák és a nem romák kölcsönös megismerésének elősegítése, a két kultúra kölcsönös elismerése;
• a romák iskolázottságának és szakképzettségének alapvető mértékű emelése;
• a roma nők által elszenvedett, többszörösen hátrányos helyzetből való kilábalás hatékony támogatása;
• a ma már több ezer személyes roma értelmiség és a roma vállalkozói réteg létszámának erőteljes és hosszú távú növelése;
• a romák társadalmi integrációjának elősegítése, a tanulásban való kitartás kultúrájának támogatása; a védőnői rendszer megerősítése, jogosítványainak kiterjesztése;
• új családi tanácsadói rendszer kiépítése és ellenőrzött, hatékony működése;
• a közmunka mielőbbi felváltása, előbb a szociális gazdaságban, szövetkezetekben és/vagy a profitorientált gazdaságban végzett egészéves munkával;
• nemzeti és az arra alapuló vidékstratégián nyugvó piaci alapú, (roma ) vállalkozók által vezetett piaci foglalkoztatási programok szervezése, tartós ideig való fenntartása; • az állam piacszerző, piacszervező szerepének érvényesítésével elősegíti a tartós helyi roma foglalkoztatást is;
• az állam célirányos menedzserképzéssel, kiemelkedően magas érdekeltségi feltételek megteremtésével, és az így kiképzett menedzsereknek a romákhoz való irányításával is támogatja a tartós helyi roma foglalkoztatást;
• mindezek eredményeként bekövetkezik a romák munkaerő-piaci versenyképességének növekedése, valamint képzési, egészségügyi, lakhatási és szociokulturális helyzetük javulása.

A Közös Agrárpolitika kihívásai között fontos helyet foglal el a 2014–2020-as költségvetési időszakban a vidéki területek kiegyensúlyozott fejlődése, azaz a területi egyenlőtlenségek felszámolása, a szegénység és a vidék elnéptelenedésének csökkentése. A közös célok eléréséhez a prioritások szem előtt tartásával a Vidékfejlesztési Program (VP) számos lehetőséget biztosít az agrárgazdaság szereplői, valamint a vidéki térségekben működő szervezetek, az ott élő népesség számára. A VP ennek megfelelően támogatja a szolidáris gazdálkodás együttműködéseit, amelyek már működő mezőgazdasági termelő tevékenységekre épülve, főként a helyi társadalom hátrányos helyzetű tagjai számára hasznos szolgáltatások szervezését valósítják meg. Ezek célja a hátrányos helyzetű csoportok integrációja, az általuk történő termék-előállítás és a fogyasztók önszerveződő csoportosulásának megszervezése.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai