Korszerűbb szárításra várva

Kategória: Növénytermesztés | Szerző: Agrárium-info, 2016/01/10

Magyarországon összesen mintegy 13,5 millió tonna gabona termett az idén, szemben a tavalyi 16,3 millió tonnával – közölte Czerván György a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára (lásd Nehéz, de sikeres év c. cikkünket).

Megőrzés

A csökkent árualap értékőrzésére tehát az eddigieknél is nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a gazdáknak. Az idei nyárutó-őszelő viszonylag száraz volt, így a termelőknek nem kellett különösebben nagy többletköltséget fordítaniuk a beszállításhoz és tároláshoz szükséges szárításra. Arra azonban semmi garancia nincs, hogy jövőre is így lesz, ezért – legalábbis a lapzártánk előtti utolsó információk szerint – a kormányzat jövő évi fejlesztési tervei között helyet kap a gabona tárolásához, manipulálásához, szárításához szükséges technológiák, gépesítési rendszerek beruházási támogatása.

Van hova fejlődni. A téma egyik legelismertebb hazai szakértője, Herdovits Mihály tanulmányában rögzíti: Hazánkban a betakarítás utáni feldolgozási technológiák színvonala alaposan lemaradt a szántóföldi gépesítés színvonalától. Ennek egyik fő oka, hogy az EMVA keretében meghirdetett szárítótelepi technológiák korszerűsítésére, új szárítók létesítésére kiírt támogatás utoljára hat éve kapott komolyabb keretet. A lehetőség nagyon népszerű volt a gazdák körében. Akkor összesen 816 pályázat futott be az MVH-hoz, ebből 671 kapott pozitív elbírálást. A pályázatok nagy része új szárító építésére irányult. Ezer tonna tengerit 3,2 és 5,6 millió forintért is tárolható állapotba lehet hozni. Ha csak e két költség közül kellene választanunk, nem lenne nehéz a döntés.

A mezőgazdaság eredményességének meghatározója a gabonaágazat. Az évente megtermelt gabonamennyiség többnyire eléri a 15–16 millió tonnát. A repce és a kalászos gabonafélék (6–7 millió tonna/év) szárítási igénye minimális, ugyanakkor csapadékosabb betakarítási idényben a terményminőség megőrzése érdekében szükség lehet rá. A megtermelt kukoricát (7–8 M t/év) viszont a biztonságos tárolás érdekében szinte teljes mennyiségében szárítani kell.

Az egyéb tartósítási módok – például nedves fóliatömlős tárolás saját takarmányozási célra – bár terjednek, még nem érik el az összes mennyiség 10 százalékát. Nem feledkezhetünk meg a több mint 1 millió tonna napraforgóról sem.

Öregedő géppark

A hazai üzemekben mintegy 1600–1800 szárítótelep található. Még mindig legalább 500–600 darabra tehető a B1-15 szárító, amely a hazai szárítókapacitás közel 45–50 százalékát teszi ki. Életkoruk a már említett fejlesztések ellenére 25 év feletti, energetikai és környezetvédelmi okokból mindenképpen cserére vagy korszerűsítésre szorulnak. Az elavult, zömükben B1-15, Sirokkó 30/4, Élgép, Collman, DSZP-32 szárítók nagyobb számú lecserélését eddig a magas beruházási költség mellett az is hátráltatta, hogy az üzemek idáig elsősorban a tárolótér fejlesztésére koncentráltak.

Az új építésű szárítók részben magyar gyártmányúak (Hevesgép, IKR stb.), részben az uniós országokból (olasz, német, dán, francia, spanyol), továbbá az USA-ból és Dél-Amerikából származnak – és szinte kivétel nélkül direkt tüzelésűek. A takarmány célú alapanyagoknál a direkt tüzelés földgáz esetében megengedett, míg élelmiszer-alapanyagok esetében olajtüzelésnél mindenképpen követelmény az indirekt (hőcserélős) fűtési mód alkalmazása. Földgázzal való tüzelésnél az égés során káros emisszió elvben nem keletkezik, külföldi kutatók még olajok eltüzelésekor is kimutathatatlan emissziós hatást jeleztek.

Jelenleg hazánkban sem a hőcserélős rendszerekre, sem a szilárd biotüzelőanyagok elégetésére alkalmas kemencékre, illetve kazánokra sincs kiérlelt műszaki megoldás, a fejlesztések csak most kezdődtek el.

A szárítótelepek átlagos teljesítménye mintegy 10 t/h. Így a hazai szárítógéppark idényteljesítménye a kukorica esetében és 600 üzemórával számolva mintegy 10 millió tonna. Ez az országos igényt elvileg fedezi, de a területi lefedettség nem megfelelő. A kis- és közepes üzemek még mindig nem rendelkeznek megfelelő technológiával.

Visszanyerni

Azt, hogy milyen végnedvességet vagyunk képesek elérni, befolyásolja a szárítóberendezés fajlagos hőenergia-felhasználása (MJ/kgvíz), amit viszont a szárító konstrukciója, illetve üzemeltetése határoz meg. Jelenlegi méréseink és üzemi tapasztalataink alapján a B1-15 szárító fajlagos hőenergia-felhasználása mintegy 5,4–6 MJ/kgvíz. Ezzel szemben egy korszerű szárító energiafelhasználása 3,8–4 MJ/kgvíz érték körül alakulhat. (Ilyenek a HEVES X-1200, az IKR B3-15, a FAO, a PETKUS, a RIELA, a STELA, a CIMBRIA, a KWA, a GSI.) Nem minden új szárító korszerű, csak a megfelelően méretezett, vastagabb rétegű, illetve hővisszanyeréses rendszerek.

Egy új, hővisszanyeréses szárító 25–30 százalékkal kevesebb energiát használ fel, mint egy elavult, régi, hagyományos berendezés. Az FVM-MGI korszerűségi mutatóban határozta meg a szárítógépekkel szemben támasztott követelményeket, melyet az MVH gépkatalógus tartalmaz.

Túlnyomó részben fosszilis energiahordozókkal biztosítják a hőenergia-felhasználást, ami 70–80 százalékban földgáz, illetve LPG. A tüzelőolaj felhasználása csökkenő mértékű. A hőenergia-felhasználás évente – 7 millió tonna kukoricával és 10 százalék vízelvonással számolva – mintegy 5 millió GJ (gigajoule). Ez olajegyenértékben számolva 120 ezer tonna tüzelőolajat, vagy 150 millió köbméter földgázt jelent.

Az egyes energiahordozóknak a magyar energetikai rendszerben azonos hőenergia-tartalomra átszámított fajlagos ára (például gáz, LPG, könnyű, kénmentes tüzelőolaj) jelentősen eltér. Jelenleg a földgáz fajlagos ára a legkedvezőbb, de már ez is magasabb 3 Ft/MJ-nál. A gáznemű energiahordozók szabadpiaci ára függ a beszerzési lehetőségtől, a lekötött mennyiségtől, időintervallumtól stb., ezért ez a különböző üzemeknél nagyon eltérő lehet.

Bár mostanában energiaár-csökkenés következett be, a közeljövőben állandósulni látszik az energia árának folyamatos emelkedése. Ezért elengedhetetlen a technológia fejlesztése, a telepek korszerűsítése.

Számolni kell

Elsősorban a kukoricánál jelentős költségtényező a szárítás, és számottevően befolyásolja a termelés gazdaságosságát. A szárítás költségét a vízelvonás (százalékos) mértéke határozza meg. Mivel a megkívánt szemnedvesség, azaz a végállapot adott, ezért a felhasznált hőenergia mennyisége a kezdeti nedvességtartalomtól függ.

Tehát figyelnünk kell minden agrotechnikai tényezőre, amire csak befolyásunk lehet: a fajtára, a művelésre, a betakarítás időpontjára, a munkaszervezésre, hogy a lehető legalacsonyabb nedvességtartalom mellett végezzük a betakarítást. A kukorica szárítási energiaigénye kapcsán meg kell találni az üzemi optimumot az alacsony betakarítási nedvességtartalom és a terméseredmények (fajták) között.

A hazai üzemekben a szárítási költség 1 százalékos vízelvonásra átlagosan 500–600 forintot tesz ki tonnánként. Ha tehát 14 százalékos víztartalmat kell elérnünk, de a tábláról csak 22 százalékos nedvességtartalommal tudjuk lehozni a kukoricát, akkor 1000 tonna termés esetén a szárítás 8×600×1000, azaz 4,8 millió forintba kerül.

Amennyiben mi magunk üzemeltetjük a szárítót, tudnunk kell, hogy adott nedvességtartalom mellett mekkora földgázfogyasztásra számíthatunk.

A Közös Agrárpolitika 2015–2020 közötti támogatási céljai között a post-harvest fázis stabil gépeinek korszerűsítése, új gépek beszerzése, illetve a meglévő eszközök rekonstrukciója is szerepel. Ezzel kívánják javítani a mezőgazdasági eszközállomány összetételét, korszerűségét. Különös hangsúlyt kap a terményszárítók és a tisztítók korszerűsítése, ami által az energiafogyasztás mérsékelhető. Az intézkedés keretében vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe új létesítmény (fogadógarat, előtéttároló, tranzittartály, hídmérleg, vezérlőépület) építéséhez, szereléséhez továbbá gépbeszerzéshez (anyagmozgató berendezések, szálastakarmány-pelletáló) és a kapcsolódó infrastruktúra telepen belüli kiépítéséhez. Támogatható a már meglévő létesítmények korszerűsítése, felújítása is. Terménytároló esetén az új létesítése nem támogatott, csupán a meglévő korszerűsítése, de csak akkor, ha az nem jár kapacitásbővüléssel.

Szempontok

A kukoricatermesztés meghatározó költségeleme tehát a szárítás. A fentiekből kitűnik, hogy a korszerűtlen szárítók magas hőenergia-felhasználással üzemelnek. Az új berendezések viszont magasabb amortizációs költséggel járnak. Adott gazdasági méret felett azonban mindenképpen javasolt egy saját szárító beruházása. Ügyeljünk a jó kihasználásra, vállaljunk bérszárítást is! Ennek hiányában viszont csak az üzemmérethez igazodó rendszerbe célszerű beruházni.

Alapvető szempont a szárító kiválasztásánál a szárítandó termények köre és az igényelt teljesítmény. A tisztító anyagmozgató rendszereket a kalászos betakarítási teljesítményhez kell igazítani. Kukoricaszárítás esetén a szárítótelepi technológiát maximum 600 üzemóra kihasználása mellett, 10 százalék vízelvonásra célszerű méretezni. A többi termény szárításának üzemideje egy átlagos gazdaság esetében 100–200 üzemóra.

A hazai üzemi gyakorlatban közepes méretű üzemek részére a 8–10 t/h-s, míg nagyobb üzemek számára a 15–20 t/h-s berendezések vannak elterjedőben. Ezek éves teljesítménye kukoricaszárításnál – 10 százalékos vízelvonás mellett – mintegy 6–12 ezer tonna lehet. A korszerű szárítóberendezéseknél követelmény a 4 MJ/kgvíz alatti fajlagos hőenergia-felhasználás. A jellemzően aknás, illetve gyűrűaknás berendezésekhez megfelelő teljesítményű, elsősorban síkrostás magtisztítók alkalmazása javasolható.

Nem feledkezhetünk meg a 200–400 hektáros üzemekről sem, ahol elsősorban az úgynevezett mobil (anyagcirkulációs) szárítóberendezések vehetők számba. Ezek a berendezések alapkivitelben valósítják meg a technológia összes műveletét. A terményfogadás, a betárolás, a minimális porleválasztás és szárítás műveletét, majd a kitárolást egy gépegységben végzik el. Komolyabb technológiai követelmények esetén mód van egyéb gépekkel kiegészíteni a szárítót. Termény-előtároló, magtisztító, utóhűtő beépítésével szélesebb minőségi igényeknek lehet eleget tenni.

A környezetvédelmi megfelelőségnél elsősorban a légszennyezettségi határértékek az irányadók. Diffúz levegőkiáramlású szárítóknál törekedni kell a legkorszerűbb technika alkalmazására. Pontszerű légszennyező forrásokról a pontforrás megengedett határértéke szálló por esetében 150 mg/m3.

Jelenleg egy 15–20 t/h-s szárító reális gépára mintegy 50–70 millió forint, típustól és szárítórendszertől függően (a teljesítmény 10 százalékos vízelvonás mellett értendő). Egy új szárítótelep létesítési költsége kiépítettségtől függően elérheti a 100–150 millió forintot is.
Bár a beruházási költség magas, hosszabb távon – az energiamegtakarítás és a szárítási minőség révén – mégis gazdaságosabbá teszi a működést.

Amit egy jó szárítónak tudnia kell:

üzemmérethez igazodó teljesítmény;
kedvező energiafelhasználás;
megfelelő munkaminőség;
korszerű vezérlés, illetve szabályozástechnika;
környezetvédelmi megfelelőség;
kedvező beruházási és üzemeltetési költség.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai