Öntözni kell, de hogyan?

Kategória: Növénytermesztés | Szerző: Agrárium-info, 2016/01/12

Új utakra indul a magyar szántóföldi öntözés. Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára egy októberi szakmai tanácskozáson elmondta, a bizottság álláspontja a tárgyalások során eredetileg az volt, hogy az öntözött területek nagysága európai szinten nálunk megfelelő. „Ezért Brüsszel a további területek növelése helyett inkább az öntözés hatékonyságára, a környezeti feltételek javítására fordította volna a forrásokat – mondta Kis Miklós Zsolt. – Mi ezt azonban másként gondoljuk.” Az államtitkár ugyanis hozzátette: „A magyar álláspont ettől eltért, úgy gondoltuk, hogy Magyarországon jelentősen növelni kell az öntözött területek nagyságát is, újabb területeket bevonva a programba… A most kezdődő programban 54 milliárd forint juthat öntözésfejlesztésre. Nem gondolom azt, hogy ez az összeg elégséges gyökeres és mélyreható változásokat előidézni, ám más támogatásokkal és magánforrásokkal együttvéve már képes az öntözött területet érdemben növelni”.

Jelenleg mintegy 72 ezer hektáron termesztenek zöldséget Magyarországon, ennek mintegy 60–65 százalékát öntözik valamilyen formában, sok helyütt ráférne a rendszerre a korszerűsítés – mondta Ledó Ferenc. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke szerint a gyümölcsösök esetében ennél rosszabb az arány, itt 25–30 százalékra tehető az öntözött területek nagysága. Utóbbiak esetében az is probléma, hogy gyakorta dombos területeken vannak, itt az öntözést jóval költségesebb kialakítani, mint az alföldi, sík vidékeken.

Technikák

Magyarország az öntözött területek nagyságát illetően (100 ezer hektár) az EU 27 tagállama közül az utolsó előtti, a zöldségtermelésben a 11. helyen áll – olvasható egy tanulmányban. A mezőgazdasági vízfelhasználás az utóbbi másfél évtizedben jelentősen csökkent (2000-ben 215 millió köbméter volt, 2010-ben 162 millió köbméter), zöldségfélét 2003-ban 116 ezer hektárról takarítottak be, 2009-ben már csak 83 ezer hektárról. Zöldségtermelés a szántóterület 2%-án folyik, a betakarított termés 1,5–2 millió tonna, ami az öntözés kiterjesztésével akár megduplázható lenne. Ehhez adott a víz, a program, a szándék és most már talán pénz is lesz, mi tehát a teendő? – veti fel a kérdést az agrárunió.hu, amikor Bíró Tibortól, a Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kara dékánjától vár választ. A helyzet azonban nem egyszerű.

A dékán szerint a kertészeti kultúrákban öntözés nélkül nem lehet termelni. Mint ismert, Magyarországon mindössze százezer hektár az öntözött terület, ami rendkívül kevés. Az ideális ötszázezer lenne, de már az optimális háromszázezer hektár is nagy előrelépést jelentene. Ez a most induló támogatások – ide értve a KEHOP-ot is (Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program) – észszerű felhasználásával elérhető. Kiemelt fontosságú az öntözéstechnika támogatása, de nem mindegy, milyet támogatunk. Szerinte a szántóföldi zöldségtermesztésnél nem az esőztető, hanem a mikroöntözés a meghatározó, ilyen technikákat kell preferálni, ezeket érdemes alkalmazniuk a gazdáknak. Az öntözéstechnikai eszközök széles választéka áll rendelkezésre, élni kell a pályázati lehetőségekkel. Ha a vizet alacsony nyomással tudjuk kijuttatni a területre, az kevesebb energiát igényel. Így jelentősen csökkenthető az öntözésben legnagyobb, mintegy 80 százalékot kitevő energiaköltség, jobban megéri a gazdáknak öntözni.

Szemléleti kérdés

A dékán szerint további költségcsökkentést eredményezne a felszíni vízkivételi lehetőségek bővítése ott, ahol ki lehet gravitációs úton juttatni a vizet a földekre, ahol nem, ott az alacsony nyomású vízkivitel a gazdaságos. Át kellene gondolni a jó termékenységű, hátsági talajok felszíni vízellátásának megvalósítását (Dél-Békés, Hajdúhátság), mederbeni duzzasztások, öntözési célú tározók létesítését. Ezáltal gazdaságosabb lenne az öntözés, és jelentősen nőne a vízzel ellátott terület nagysága.

A kisebb üzemköltség ösztönzően hatna az öntözött terület növekedésére, ami nagyobb termésmennyiséget eredményezne, ehhez azonban ki kellene építeni a feldolgozóipart, amely lényegében hiányzik Magyarországon. Ha nincs hol feldolgozni a termést, nem érdemes többet termelni. Egy szemléleti kérdést is helyre kellene tenni, nevezetesen, hogy milyen minőségű területen öntözzünk. Az uralkodó nézet, hogy aszályos, gyenge minőségű földön kell öntözni, ám ez nem vezet eredményre, jól eláztatjuk földet, a kötött talaj azonban nem engedi át a vizet, sártengert kapunk. Öntözni a jó minőségű földeken, hátságokon érdemes, ott meghálálja a növény a gondoskodást. A hatékonyabb öntözéssel változna a termelési struktúra is, nem lennénk a négy növény, búza, kukorica, napraforgó, repce országa, felzárkózna a szántóföldi kertészet, amely az agrárgazdaság egyik kitörési pontja lehetne. Nem mellékes az sem, hogy az ágazat kézimunkaerő-igényes, így a foglalkoztatási gondok is enyhülnének. 

Hasznosítani

Márpedig mi pillanatnyilag vízügyben pazarlunk. Az utóbbi száz év hidrológiai statisztikáiból az derül ki, hogy évente mintegy 118–130 milliárd köbméter víz folyik át Magyarországon.

A 19. századi folyószabályozások óta az a cél, hogy ezt a hatalmas vízmennyiséget hasznosítani tudja az ország. A vízmérnökök és politikusok törekvései azonban rendre kudarcba fulladtak. „A számos tényező közül talán az a legfontosabb, hogy nem sikerült megoldani azt, hogy hasznosítsuk a folyóinkon levonuló nagyvizeket. Az öntözési kapacitásokat a nyári kisvizekre méretezték, ezáltal alig használjuk ki a roppant költséggel kiépített öntöző infra­struktúrát, ami az üzemeltetését rendkívül drágává teszi.”

Gazdaságtalanná teszi az öntözőrendszereket az is, hogy csapadékosabb években a növénykultúrák többsége alig vagy egyáltalán nem igényel mesterséges vízpótlást. Emiatt előfordul, hogy az öntözőművek több éven keresztül kihasználatlanul hevernek. A csatornákat és egyéb műtárgyakat azonban akkor is karban kell tartani, ami olyan további – nem megtérülő – terhet rak a gazdálkodók (vagy az állam) vállára, amely megkérdőjelezi az egész rendszer hosszabb távú fenntarthatóságát. A költségeket tetézi a szivattyús vízemelés, ami drága és többnyire környezetszennyező.

Gravitáció

Ezer évvel ezelőtt a folyók víztöbbletét a tógazdaságokba, rétekre, legelőkre vezették. Így ki tudták használni a tavaszi nagyvizeket, valamint az év többi részében rendszertelenül megjelenő áradásokat is – emlékeztet történelmi hagyományainkra Takács Károly régész-történész, a Hansági Múzeum munkatársa. A vízkivezetésekkel csökkenteni tudták az árvizek szintjét. További előny, hogy a vizet gravitációs módon (vízemelés alkalmazása nélkül) juttatták a célterületekre.

A gyepeknek tetemes a vízigényük, és hazánkban az évek 80 százalékában öntözést igényelne. Az öntözött legelő volt hajdan az állattenyésztés alapja, valamint biztosította, hogy folyamatosan működjenek az öntöző- és vízpótló rendszerek, azaz nem voltak üresjáratú évek. 

Tanuljunk a régiektől!

Takács Károly szerint nem lehetetlen a hajdani csatornarendszerek újjáépítése. Amennyiben az egyébként is időszakosan belvízzel borított mélyterületeket átadnák az árasztásos gyepeknek, akvakultúrának, hatalmas mennyiségű vizet tarthatnánk vissza. A vizes területek ráadásul javítanák a magasabb fekvésű szántók mikroklímáját.

Az öntözéses kultúra a legintenzívebb területhasznosítási forma, amelynek hatalmas a tápanyagigénye. Ezer évvel ezelőtt a trágyázást, a tápanyag-utánpótlást is elárasztással végezték. A tápanyagokban gazdag hordalékkal tartották fenn a földek folyamatos termőképességét.

Takács más meglepő vonatkozásokat is felvet. „Számításaim szerint, ha évente meg tudnánk fogni tízmilliárd köbméter áradó vizet, akkor abból a mezőgazdaság 5–10 millió tonna hordalékot hasznosíthatna. Összehasonlításképpen: a magyar mezőgazdaság jelenleg évente körülbelül egymillió tonna műtrágyát használ fel, ennek értéke egyébként nagyjából százmilliárd forint. Az áradó vizek és a hordalék széles körű hasznosítása révén külső energiaráfordítás nélkül vagy minimális ráfordítással is produktív mezőgazdasági termelést folytathatnánk az ország jelentős területein, több lábra állna a mezőgazdaság. És ami legalább ilyen fontos, ez fenntartható ökológiai gazdálkodás lenne”.
A Vidékfejlesztési Programban megjelölt cél pedig pontosan stimmel ezzel.

A KAP jelenleg érvényben lévő alapdokumentuma szerint a 21. század egyik legfontosabb feladata, hogy az élelmiszer-termelés vízgazdálkodási feltételeit stabilizálja. Ehhez az ún. „vízbiztonsági stratégiát”kell mielőbb életre hívnunk és jövőnk érdekében egy új közmegegyezés keretében elfogadnunk. Kiemelt prioritásúnak kell tekinteni a vízvisszatartás, -tározás minden lehetséges, nem káros és egyéb károkat elő nem idéző, rövid és hosszabb távú formáját. A vízgyűjtő-gazdálkodási tervek (VGT) célkitűzéseinek megvalósíthatósága szempontjából kulcsfontosságú, hogy a 2014–2020 közötti időszakra az Unió vidékfejlesztési forrásainak még nem lekötött összegei a prioritásokra legyenek fordíthatóak. Az új támogatási kereteket a tagállamok többek között az éghajlatváltozás, kiemelten a vízgazdálkodás és a biológiai sokféleség céljaira fordíthatják.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai