A víz szerepe a szőlőtermesztésben

Kategória: Növénytermesztés | Szerző: Dr. Hajdu Edit ny. tud. főmunkatárs, 2016/05/15

A szőlő életében a víz rendkívül fontos szerepet játszik. A víz a talajban lévő elemeket (ionokat és kationokat) feloldja és a gyökereken át sejtről sejtre viszi a tőke különböző részeibe. A levelekben a szén-dioxid és a fény mellett részt vesz az asszimilációban (1. ábra), majd az asszimilátákat a tőke különböző föld feletti és föld alatti részeibe visszaszállítja. Mozgatja a növényben az ásványi elemeket és a kémiai vegyületeket, ugyanakkor közege a fiziológiai és biokémiai folyamatoknak. A tőke fiziológiai nedvességének 95%-a víz, s a felvett víznek csak 5%-a kerül testét építő sejtjeibe. A víz egyben a nedvkeringés felelőse.

A nedvkeringés gyorsasága elsősorban a felvett víz mennyiségétől, az időjárástól, a tőke fajtájától (szöveti felépítésétől), a lombozat terjedelmétől, a vízben feloldott tápanyagoktól függ. Leggyorsabb a nedvkeringés az alanyok hajtásaiban (6–9 m/ó) és leglassúbb az európai szőlőfajták hajtásaiban (4–6 m/ó). A gyökerekben gyorsabban áramlik a víz, mint a hajtásokban. A víznyomás a tőke sejtjeiben eléri az 1 atmoszférát.

A talajból felvett víz nagy része azonban nem marad a tőke testében, mert onnan elpárolog. Az elpárolgást transzspirációnak nevezzük. A tőke a vizet részben a bőrszövetén, nagyobb részt a leveleken keresztül pára formájában adja le a körülötte lévő levegőbe. Párologtatása főként a levelek fonákán kifejlődött apró légcserenyílásokon (sztómákon) át történik. A sztómák száma, mérete a fajtától függ. Általában 1 mm2 levélfelületen 500–600 sztóma működik. Nyári melegben, olykor forróságban a párolgás lehűti a tőke testének hőmérsékletét, ugyanakkor szívóereje révén serkenti a gyökerek működését és vízfelvételét a talajból. Ha a párologtatás túlságosan intenzív, az végzetes lehet a tőke életére, különösen szárazságban. A levelek párologtatásának intenzitása a fajtától függ. Ha a levél fonáka szőrös (Kadarka), akkor kevesebb vizet ad le a tőke, ellenkezőleg, csupasz, szőrtelen levél esetén (Bianca) gyorsabb a vízveszteség. A szőrzet elfedi a sztómákat (2. ábra), felettük kedvező mikroklímát alakít, befolyásolva működésüket.

Az evapotranszspirációs együttható ismert kifejezés, aminek értéke az 1 m2 levélfelületről 1 óra alatt pára formájában leadott vízmennyiség. A tőkék általában 24 óra alatt 1,5–3,5 liter vizet párologtatnak el. Ez egy hektárra vetítve (3000 tőke/ha) átlagosan 3000 liter vízveszteséget jelent egy liter/nap párolgás esetén. Az evapotranszsprációs együttható fajtától, a levél felületétől és a hőmérséklettől függ. Vannak vízzel jól gazdálkodó fajták (pontuszi fajtakör: Ezerjó, Kadarka, Kövidinka) és vizet pazarló fajták (occidentális fajtakör: Hárslevelű, Müller-Thurgau, Zöld veltelíni stb.). A szaporítóanyagoknál az oltványok erőteljesebben transzspirálnak, a sajátgyökerűek kevésbé. A csemegeszőlő-fajták több vizet igényelnek, mint a borszőlőfajták.

Alacsony vagy igen magas (35 °C feletti) hőmérsékletnél csökken a szőlőtőkék párolgása. A levegő páratartalma is befolyásolja a párolgást. A levegő 70%-os páratartalma kedvező a szőlőnek. Alacsonyabb páratartalomnál nő a párolgás. A nagyon alacsony páratartalomnál légköri aszály alakul ki. A szárazság vízhiányt jelent, az aszály súlyosabb jelenség, mert a vízhiány mellett alacsony a levegő páratartalma is. Szárazság esetén nagy a sejtek ozmotikus nyomása. A sejtekben lévő ozmotikus nyomás értéke a reggeli órákban mutatja a fajták közötti legnagyobb különbséget. Minél jobb a növény vízellátottsága, annál kisebb a sejtekben lévő víznyomás.

A tőkék teste éjszaka lehűl, s ha a körülötte lévő levegő elegendő páratartalmú, akkor a pára víz formájában kicsapódik a levegőnél hidegebb levelek felületén. Ez a harmat, ami meleg nyarakon rendkívül hasznos a növény számára, mert lehűti testét, ugyanakkor lehetővé válik a vízfelvétel. A harmat veszélyt is rejt magában. Ugyanis nemcsak a növényen, hanem a talaj felszínén is megjelenik. A szőlőtőke ezért hajlamos a talaj felszíne közelében gyökereket fejleszteni a meleg és a nedvesség hatására. Ezek a gyökerek, az ún. „harmatgyökerek” (3. ábra), a harmat adta nedvességből élnek, viszont nagy szárazság idején, ha nincs harmatképződés, nem jutnak vízhez. Amennyiben a tőke már a megerősödött harmatgyökerein él, nagy szárazság esetén kipusztulhat, mert vízhiány miatt kiszárad. Ezt a problémát megelőzve nagyon fontos a fiatal harmatgyökerek tőből történő lemetszése legalább a telepítést követő 3-5 évben.

A víz hatása a szőlőtőkék abiotikus stresszhatásaira

A víz nemcsak a vegetációban, hanem a szőlőtőkék nyugalmi periódusában is fontos életelem. A víz a növény szervezetében szabad és kötött formában van jelen. A szőlővesszők fagytűrése víztartalmuk kötöttségi fokával jól jellemezhető. A vesszőben minél nagyobb arányban van a kötött víz, annál fagytűrőbb. A vesszőkben lévő víztartalom és annak struktúrája elsősorban a fajta genetikai adottságaitól függ, de azon kívül a kötött víz mértékét a tápláltság, az időjárás, a tőkék terheltsége, a vesszők érettsége is befolyásolja. A kálium (K) fontos szerepet játszik a tőkék vízháztartásában, egyben a sejtnedv ozmózisos nyomását növeli. Ezért gondoskodnunk kell a fajta igényeinek megfelelő káliumellátottságáról. A másik fontos tápelem a magnézium (Mg), ami a fotoszintézis, a glükolízis, a nitrogén-anyagcsere szabályozása mellett a légzés intenzitására is hat. Víz nélkül a tápanyagok sem érvényesülnek. Érdemes talajanalízis útján követni a talajok tápanyag készletét. Száraz vagy aszályos években a kiszórt műtrágyák víz hiányában nem vagy csak kis mennyiségben hasznosulnak és felhalmozódnak a talajban. Ha újra trágyázunk, akkor kárt is okozhatunk a sok trágya kiszórásával. A tőkék könnyen „kiéghetnek” különösen vízhiány esetén.

A szőlő szárazságtűrése

A szőlőtőkék vízigényük és vízhasznosításuk függvényében gazdálkodnak a talaj vízkészletével, és esetenként szükséges elviselniük a vízhiányt. Magyarország csapadékviszonyai nem mindig kedvezőek a szőlőtermesztésre, különösen nem a csemegeszőlő előállítására. Az országban 500–550 mm közötti az évi átlagos csapadék. Nyugat-Magyarországon 600–700 mm, Közép- és Kelet-Magyarországon 500 mm körüli csapadék esik. Ez a mennyiség nem sok, de elég lenne a szőlőnek, ha nagy része a vegetációban hullana le. Azonban ennek a csapadékmennyiségnek eloszlása nem egyenletes. Elég hosszú periódusokban előfordul vízhiány (október, február, július, augusztus), amikor nincs elegendő víz a talajban. Azután sajnos többször előfordul az érés alatti (augusztus vége, szeptember) híirtelen és nagy mennyiségű csapadék. Az ennek következtében előálló bogyórepedés kaput nyit a szürkepenésznek, vagyis a szőlőfürtök rothadásának, ami minőségromlást eredményez akár a csemegeszőlőknél, akár a borszőlőknél.

A fajták vízháztartásuk alapján egymástól nagyon különböznek. Vannak vizet pazarló fajták (szárazságra érzékenyek): Bianca, Ezerfürtű, Hárslevelű, Müller-Thurgau, Rajnai rizling stb.; és jó vízhasznosítású (szárazságtűrő) fajták: Cabernet sauvignon, Glória Hungariae, Irsai Olivér, Kadarka, Karát, Kövidinka, Zengő stb.

A szőlőtőkék szenvednek, ha vízigényük kielégítéséhez a talaj vízkínálata kismérvű vagy éppen már lehetetlen. Vízhiány esetén kevés víz áll rendelkezésükre a száradó talajban. Ha ehhez még társul a föld feletti száraz és meleg levegő alacsony páratartalma, akkor az aszály pusztít. Ilyenkor lecsökken a levelek asszimilációs tevékenysége, és leáll a tőke hajtásainak, fürtjeinek növekedése. A bogyókban kevés cukor képződik, alacsony cukortartalmuk miatt nem lesznek édesek, és ízetlenek maradnak. Szüreti feldolgozásnál a lékinyerésük is alacsony. A vízhiány hatására csökken a termés mennyisége, de a minősége is.

A tőkék védekező mechanizmusa során a levelek kanalasodnak, súlyosabb esetben lehullatásával csökkentik transzspirációjukat. A szárazság tünetei (4. ábra): a tőke levelei kezdenek sárgulni. A sárga levelek lehullanak, de van, amikor a levelek hullás előtt még a tőkén elszáradnak, s a száradó levelek hullanak le. Sok esetben a hosszú ideig tartó szárazságban a fürtök is fonnyadnak. A fonnyadó fürtök lankadnak, bogyóik héja betüremkedik, ráncosodik, húsuk elveszti ropogósságát, cukor- és savtartalmát, íz- és aromaanyagait. A fonnyadás különösen a csemegeszőlőknél hátrányos. Egyes fajtáknál –főként a rövid bogyóecsetűeknél – a szárazság miatt a bogyók a földre peregnek (5. ábra). Vízhiány esetén a vörösbort adó fajtáknál nem termelődik elegendő színanyag. A színanyag termeléséhez káliumra van szükség. Vízhiány esetén hiába van a talajban megfelelő káliumkínálat, ha nincs oldott állapotban, a gyökerek nem veszik fel és nem kerül a zöld, asszimiláló növényi részekhez.
A terméssel túlterhelt tőkék a nagy termésük miatt szenvednek a vízhiányban és legyengülnek. Hatása a következő években mutatkozik gyenge növekedésükben, visszamaradt fejlődésükben és terméketlenségükben. Szárazságban vagy aszályban javíthatunk a tőkék helyzetén. Ilyenkor érdemes a termést redukálni, azaz a tőkéken fürtritkítást végezni. Ezzel könnyítjük a tőkék „terhét”, s akkor a rajta hagyott fürtöket a tőke már könnyebben kineveli. A fürttermés mellett nagyon fontos a vesszők beérése is, hiszen ezek a tőke termő részei, amelyen a jövő évi fürtök fejlődnek.

A száraz jellegű homoktalajokon ajánlatos Kadarka, Kövidinka vagy alany tőkékbe oltani a nemest, mert ezek gyökérzete a tőkének jó vízfelvételt biztosít. Azonban ezt a megoldást csak a téltűrő nemes fajtáknál érdemes alkalmazni.

A klímaváltozás extrém eseteivel is számolnunk kell. Az utóbbi években láthattuk, hogy egyre gyakrabban vannak a szőlő vegetációjában hosszabb és egyre szárazabb periódusok. Erre számítva fontos a szőlőültetvények állományklímájának szakszerű kialakítása. Ez egységnyi területen nagyobb tőkeszámot és kisebb tenyészterületet feltételez. A magas törzsű művelésmódoknál érdemes a törzsmagasságot csökkenteni, különösen az egyesfüggöny művelésmódnál. A hosszú törzsek nagyon kitettek az időjárás viszontagságainak, így a szárazságnak és a fagyoknak is. A törzsek sérülése elősegítheti a korai tőkepusztulást, ami a szőlőtermesztés gazdaságosságát fenyegeti.

Vízellátás és vízpótlás öntözéssel

A szőlőnövény zavartalan fejlődéséhez ideális körülmények között évente 600–700 mm vízre lenne szükség. A legtöbb évben, különösen a klímaváltozás miatt, Magyarországon a csapadék évi átlaga nem éri el a kívánt optimumot. A hiányzó vizet öntözéssel pótolhatjuk. A vízpótlással növelhető a rügyek termékenysége, ezáltal a termés és a vessző tömege, továbbá a fürtök és a bogyók egyenletes fejlődése, cukorhozama, a színanyagok kialakulása.

A vízhiányt leghatékonyabban öntözéssel pótolhatjuk. Magyarországon több bővizű folyóból nyerhetnénk vizet öntözéshez, ami mindenképpen hasznos lenne a szőlő termesztésénél.

A szőlő legnagyobb vízigénye a hajtások intenzív növekedésétől egészen a bogyók zsendüléséig tart. A vízpótlást virágzás után kell kezdeni és érésig befejezni. A virágzás előtti öntözés hátráltathatja a virágok kötődését (megtermékenyülését), a bogyóérés idején, amikor már a bogyó növekedését befejezte, az öntözés megnöveli a bogyók turgor állapotát és héjuk könnyen kireped. Az öntözés ideális időszakának kezdete a virágkötődés utáni második hét, befejezése a zsendülés kezdete. Amennyiben lehetőségünk van öntözni, akkor a vizet egyenletes adagokban juttassuk a tőkékhez. Az öntözés akkor szükséges, ha a talaj szántóföldi vízkapacitása 70% alá süllyed.

A fiatal tőkéknél közvetlenül a tőkéhez adhatjuk a vizet. Termőkorban viszont a gyökérzet felszívó körzetéhez adagoljuk a vizet, azaz a tőke törzsétől 30-50 cm távolságra a sorokban a tőkék közé, sorközökben a középen kialakított barázdákba, az öntözés módjától függően.

Az öntöző vízben tápanyagokat is feloldhatunk, s tápoldat formájában juttathatjuk ki. A tápoldat töménysége ne legyen több 2%-nál. Ellenkező esetben a tőke gyökérzete és hajtásrendszere károsodhat a nagy koncentráció következtében. Öntözéshez különféle módszereket használhatunk. Ezek a következők:

Esőztető öntözés

A legrégibb és leggyakrabban alkalmazott vízpótlás az esőztető öntözés (6. ábra), amellyel a vizet szórófejekkel vagy szórócsöveken keresztül juttatjuk ki, átívelve a légteret. A víz nem csak a tőkére, hanem a talajra és a levegőbe is kerül. Ebből következően ez az öntözési mód sajnos nagy párolgási veszteséggel jár. Ez nem csak vízpótló, hanem egyben hűtő öntözés is. Lehetőleg éjszaka vagy hajnalban öntözzünk. Erős napsütésben és forróságban perzselhetjük a leveleket. Az esőztető öntözés hatására kialakított nedves környezetben a betegségek terjedése is gyorsabb. Alkalmazása ott indokolt, ahol a talaj alsó rétegeiben van elegendő vízkészlet, és nincs gyakori fertőzésveszélye a gombabetegségeknek. Korábban ezt az öntözési módot alkalmazták a szőlőiskolákban.

Barázdás öntözés

A barázdás öntözés (7. ábra) igen egyszerű, viszonylag vízben takarékos módszer. Gyorsan kivitelezhető és nagyadagú víz kijuttatására alkalmas. A sorközökben mély barázdát húzunk, amibe lassan, rekeszenként engedjük a vizet. Miután a kívánt vízadagot beleengedtük és a víz már a talajba beszivárgott, a barázdákat földdel befedjük. Ennél az öntözésnél a sorközöket mélyen lazítjuk, ahol a gyökerek nem csak vízhez, de levegőhöz is jutnak. Ez az öntözési módszer igen hatékony, ahol a talajba juttatott víz közvetlenül a gyökérzónában érvényesül. Hátránya, hogy melegben a tőke testét a víz nem éri, így nem hűti és kivitelezése sok munkaerőt igényel.
Csepegtető öntözés

A vízben legtakarékosabb öntözési mód a csepegtető öntözés (8. ábra), viszont öntözési kellékek (fő- és szárnyvezetékek, szűrőrendszer) kiépítését igényli. Az öntöző elemek eltömítésének kikerülése érdekében az öntöző rendszernek fontos követelménye a tiszta, szűrt víz. Éppen ezért elengedhetetlen kelléke a szűrő, ami rendszeres tisztítást igényel. A sorokba vezetett szárnyvezetékre szereljük a szórófejeket, amelyek különféle kiképzésűek (pl. triklonspirál) és beállíthatóak a kívánt vízmennyiség adagolásához. A szárnyvezetékekre nemcsak csöpögtetőtesteket, hanem porlasztófejeket is szerelhetünk. Minél finomabban porlaszt a szórófej, annál inkább párásítja és hűti a tőkéket (9. ábra). Itt is van vízveszteség, azonban ez a veszteség csökkenthető, ha a szárnyvezetékeket a sorokban alacsonyan, közel a talajhoz vezetjük. Ehhez viszont egy tartó huzalt kell felszerelni a támberendezéshez, amihez rögzítjük a szárnyvezetéket. A szórófejeken kicsöpögő víz mennyiségét szabályozni lehet. Kedvező, ha egy szórófej óránként kb. 1,5 liter vizet ad ki. A víz elsősorban a talajt nedvesíti, de körülötte kellemes klímát ad a tőkéknek.

Ez az öntözési módszer házi kertekben is könnyen kivitelezhető. A csepegtetőcsövet huzalhoz kell rögzíteni. A sorok végén magaslatra helyezünk egy tartályt vízzel, s onnan táplálkozik gravitációs erő útján a szárnyvezeték. Motor és pumpa nélkül a víz lassan lefolyik és az öntöző testeken a tőkék mellé kicsöpög.

Altalajöntözés, szivárogtató öntözés

Az altalajöntözés (10. ábra) nem elterjedt, körülményes a kiépítése és fenntartása, bár igen hatékony a tőke gyökérzónájában a talaj vízkészletének feltöltéséhez. Egy mély (50–60 cm) barázdába fektetünk sík fóliát, és arra helyezzük a szárnyvezetéket, amelyből lyukakon keresztül szivárog a víz a talajba. A síkfólia az altalaj vizét visszatartja, az öntöző cső pedig a feltalajt nedvesíti. A vizet pumpával nyomatjuk a vezetékbe. Itt a vezeték eltömődése, talajjal történő szennyezése komoly gondokat okozhat. Amennyiben nem helyeztük elég mélyre a vezetéket, akkor a sorközművelő gépek könnyen kiszakíthatják a csöveket, aminek helyreállítása költséges.

Kertészeti termesztésnél és szőlőiskolákban használatos a talajfelszínre helyezett öntöző csövekből történő ún. „szivárogtató öntözés” (11. és 12. ábra). A szőlőiskolákban igen hatékony és víztakarékos öntözési módszer. A duggatáshoz előkészített bakhát tetején helyezik el az öntöző szárnyvezetéket, s erre kerül a fekete síkfólia. A síkfólia védi a kijuttatott víz elpárolgását, így a talaj az iskola vegetációjában állandóan nedves. Rendkívül hatékony és olcsó módszer.

Ha összehasonlítjuk a hazánkban ismert és leggyakrabban alkalmazott öntözési módszereket, akkor a kapott tiszta jövedelem legmagasabb a csepegtető és a szivárogtató öntözésnél, majd csökkenő sorrendben az altalajöntözésnél, az esőztető öntözésnél, legkisebb a barázdás öntözésnél.

Öntözés a szaporítótelepeken és a csemegeszőlő termesztésben

Kiemelten kell szólni a szőlőiskolák és a csemegeszőlők öntözéséről. Magyarországon a borszőlő fajtájú ültetvények öntözése nem elterjedt, köszönhető az öntözés magas beruházási igényének és költségének. Pedig elég sok víz lenne országunkban az öntözéshez, ha a folyóinkban lefolyó vizet is hasznosítanánk.

A szaporítótelepek, oltványiskolák, valamint a csemegeszőlő-termesztés nem nélkülözheti a vízellátást, azaz az öntözést. Ezek intenzív kultúrák, és a víz folyamatos és szükségszerű biztosítása nélkül eredményességük jóval alacsonyabb lenne. A szőlőiskolákban a fiatal növények gyökereztetése folyik, ami víz nélkül lehetetlen, s alacsony kihozatalt adna.

A csemegeszőlő-fajták vízigényesek, mert nagy fürtöket és nagy bogyókat nevelnek, erőteljes hajtásokat hoznak nagy tőkeformákon. A fürtök és bogyók tetszetőssége, a bogyóhús ropogóssága nagyban függ víztartalmuktól. A minőségi áru termeléséhez tehát víz kell, akár szabadföldön, akár hajtatóházakban történik termesztésük. A csemegeszőlő-termesztőknek, ha a piaci igényeknek megfelelő árut szeretnének előállítani, szőlőültetvényeiket öntözni kell. Az öntözést össze kell hangolni a termesztési technológiával a fajták, a művelés- és metszésmód megválasztásával, a támberendezés kialakításával, a tőkék tápanyag ellátásával, a növényvédelmi technológiákkal. A csemegeszőlő-termesztés beruházási igénye ugyan nagy, de annál intenzívebb és megfelelő jövedelmet termelő kultúra. Magyarország nem kimondottan csemegeszőlő-termesztő ország, de ha a globális felmelegedés tovább folytatódik, nálunk is több termőhelyen és több házi kertekben lenne érdemes vele foglalkozni. A Magyarországon termesztett csemegeszőlők édességükben, ízükben, tetszetősségükben értékesebbek az import szőlőknél. Sőt, aki rezisztens csemegeszőlőket termeszt, az a termesztő szermaradvány nélkül viheti termékét a piacra a vásárlók örömére. Aki tehát csemegeszőlő termesztését tervezi, annak öntözéséről is feltétlenül gondoskodni kell már a telepítéskor.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai