A magyar tejipar helyzetéről

Kategória: Élelmiszeripar | Szerző: V.B., 2016/06/20

– Mennyire ért bennünket váratlanul a „tejpénz” veszteség?

– Visszaugorva az időben körülbelül 9 évvel ezelőtt az EU eldöntötte, hogy megszünteti a 30 éven át működő EU-s szabályozási rendszert, ami bizonyos mértékig korlátozta a tejtermelést, szükség esetén büntető illetékekkel közvetlenül beavatkozhatott. A reguláció dacára az elmúlt harminc évben a piac eléggé volatilis volt. A nagy tejtermelő országok, Hollandia, Írország, Németország, amelyek a piaci mozgásokat meghatározták, már évekkel ezelőtt hozzáfogtak a tejtermelő telepeik fejlesztéséhez. Egyértelmű volt, hogy a tejtermelésük emelésére készülnek, ezzel párhuzamosan fejlesztve a feldolgozóipart is arra gondolva, hogy a többlet tejet Ázsiába, Kínába, vagyis harmadik országba szállítják.

– Mit kell itt pontosan fejlesztés alatt értenünk?

– Mennyiségi növekedést mindenképpen. Ha hosszú távon megnézzük a prognózisokat, azt lehetett látni, hogy a tejtermék-fogyasztás növekedésének hátterében a föld lakosságának drámai növekedése áll, s vele a legalapvetőbb élelmiszer, a tej iránti szükséglet növekedése is. Nyugat- és Észak-Európa úgy gondolta, ez a körülmény nemcsak kapacitásbővítést, de természetesen magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását is kell, hogy jelentse számukra.
Az elmúlt 5–6 évben a tejtermelő cégek az ÁTK-pályázatok kapcsán igen sokat fejlesztettek, több százmilliárdos támogatást kaptak. Magyarországi tejtermelés más szerkezetű, mint Észak-Európában, Nyugat-Európában, nagyon jó és nagyon hatékony. Itt sokkal koncentráltabb telepek vannak, ami valószínűsíthetően irigylésre méltónak mutatkozott nyugaton. A nagy probléma, hogy a tejipar érdemi fejlesztése idehaza nem történt meg.

– Nemrég még sok nyerstejet szállítottunk szomszédos országokba…

– A termelők, amikor erre éppen igény mutatkozott, az úgynevezett szabad piacra szállították a nyerstejet tankos formában Olaszországba, Horvátországba, Romániába, Görögországba, Bulgáriába. Ahova sikerült. 2012-ben, ’13-ban, ’14-ben általában megfelelő áron, mert akkor a klímaváltozás miatt Új-Zélandon is aszály volt, ami jelentősen befolyásolta a világpiacot. Tisztességes, jó áron lehetett eladni a magyar tejet külföldön. Ám közben nőtt a tejtermelés Európában, ami megváltoztatta a piaci viszonyokat. Ma nem kell a tej, van belőle bőven. Az export lehetőségek a tejtermelőknek ma körülbelül 45–50 forintos nyerstej-felvásárlási árat jelentenek. Ha a magyarországi „spot” piacon a kereskedők által felvásárolt nyerstejet kiviszik az országból, mondjuk egy szomszédos országba, netán Szlovákiába, mi itthon a szerződött nyerstejet megvesszük 15–20 forinttal magasabb áron, akkor nyilván a Szlovákiába kivitt alacsonyabb áron felvásárolt „spot” tejből olcsóbb terméket tudnak előállítani, amit ők majd alacsonyabb áron tudnak Magyarországra beajánlani a nagykereskedőknek, kiskereskedőknek. Ez az egyik probléma.

A másik a 2014 augusztusában bevezetett orosz szankciók. Ezt megelőzően az EU nagy tejtermelő tagállamai vaj- és sajtexportjának 40 százaléka Oroszországba ment. Ez a piac megszűnt, és ami ezt tetézte, 2015-ben a kínai felvásárlás is 50 százalékkal visszaesett. Az említett államoknak tehát piacot kellett találni, ahol levezethetik tejtöbbletüket. Egy ilyen „új” piacként találták meg Magyarországot. Mivel nálunk a tejmarketing nem ösztönözte eléggé magyar fogyasztókat arra, hogy hazai terméket fogyasszanak. Nem fejlesztettük kellőképpen az ipart, nem volt innováció a tejtermékek kapcsán, és a kereskedő cégek, illetve külföldi feldolgozóüzemek dömping áron hozzák be ide a termékeket. Az eredmény: 26.-ak vagyunk a 29 tagország versenyében a nyerstej-felvásárlási árban. Miközben a nyerstej előállítási költsége 100–105 forint körül van, a termelő ezért 75 forintot kap kilogrammonként. És ez az ár májusban még tovább fog esni.

– A jövő évre tervezett áfacsökkentés milyen segítséget jelent az ágazatnak?

– Ez egy nagyon pozitív döntés a kormány részéről. Jó ideje annak, hogy a Tej Terméktanács szorgalmazza az áfa 5 százalékra való csökkentését. Pontosabban nem a teljes termékkört, csak a fogyasztói tejekét, vagyis itt kell megtenni az első lépést. Annál is inkább, mivel nálunk az egy főre jutó éves tejfogyasztás 160 liter. Lévén, hogy Magyarországon sok a folyadékként elfogyasztott tej, akár 10 százalékot meg tud takarítani az alacsonyabb áron az a fogyasztó, aki ilyen formán több magyar tejespalackot, üveget vesz majd le a boltok polcairól.
Egyébként az áfacsalás leginkább az UHT-tejekkel sikerült. Az áfacsaló láncolatok hozták be, elsősorban Szlovákiából, Csehországból ezeket a termékeket, és ezek nagymértékben tönkre tették a hazai tejágazatot.

– Nagy bajban vagyunk?

– Igen. A tejipar vonatkozásában meglehetősen. 2013–14-ben, amikor tejhiány volt az egész világon, így Európában is, a magyar termelők exportra szállítottak, éves szinten közel 400 millió liter tejet. Tették ezt azért, meg magasabb árat kaptak érte, ami azzal járt, hogy sem a magyarországi kereskedelmet, sem az itteni tejipart nem voltak képesek a termelők kiszolgálni. Mi ezért javasoltuk a Kormánynak, hogy a hazai nagyvállalati kategória dolgozza föl a hazai ipari nyerstej mintegy 65–70 százalékát.

– Sok ez?

– Nézze, lényegében négy-öt vállalatról van szó, amelyek az élelmiszeripari beruházásoknál az EU-támogatásból kimaradnak. Ez elmúlt öt-tíz évben ez megváltozott. Az EU-s csatlakozást követően, aztán a 2008-as gazdasági válság után némileg átrajzolódott a térkép. A külföldi cégek végiggondolták, hogy nem biztos, hogy itt kell nekik üzemet működtetniük, helyette inkább piacként kell használni Magyarországot, és a terméket kintről kell behozni. A Danone bezárt, az olaszok még 2004-ben elmentek. Az üzemek meghatározó része már magyar tulajdonban van. A fejlesztéshez azonban, miután az elmúlt 20–30 évben nem történt meg, nagyon komoly pénz kellene.

– Hogyan tovább?

– Ahhoz, hogy mi költséghatékonyságban, árakban versenyképesek legyünk, illetve innovatív terméket hozzunk létre, a legmodernebb berendezéseket kellene megvásárolni, másrészt a kapacitást kellene bővítenünk. A helyzet ugyanis az, hogy ma a hazai kereskedelmi láncokat sajt vonatkozásában messze nem tudjuk kielégíteni, a magyar ipar a sajtigénynek 45 százalékát tudja ellátni. Az összes többi importból jön be. Pontosan ezért szorgalmazzuk a fejlesztést, amit saját erőből nyilván nem tudunk megoldani. Ehhez állami forrás kell. Ezért tettünk javaslatot a Kormánynak, hogy az elkövetkezendő időszakban az iparág a nagyvállalati kategóriában, kapjon 50%-os támogatást. A szükséges beruházási nagyságrend a fejlesztésekhez, illetve az európai országokhoz való technikai felzárkózáshoz megközelítőleg 60 milliárd forint.

– És az EU?

– Az EU a nagy tejtermelő országok érdekeit védi leginkább. Ráadásul Magyarországon nem alakult ki erős piacvédelem sem. Ma már külföldről hozzák be a joghurt 75–80 százalékát. Magának a tejágazatnak egyetlen lehetősége van: jó minőségű alapanyagot és abból jó minőségű terméket előállítani. Uniós szakemberek sokszor megfogalmazták, hogy nem értik, miért visszük ki ezt a kiváló tejet tankos tej formájában, és miért nem dolgozzuk fel itthon, és miért kell behozni ennyi importterméket. Éves szinten a magyarországi iparinyerstej-termelés 1,5 milliárd liter körül van, és importból több mint 800 milliót hozunk be. Ahhoz, hogy mi az ágazat helyzetét javítani tudjuk, az említett beruházásokat meg kell csinálni.

– Meg kellett volna csinálni…

– A tejkvóta kivezetése ellenére úgy gondolom, hogy van még remény, tehát 2017. év végéig elég sok fejlesztést végre lehetne hajtani. Magyar tulajdonban három komoly, meghatározó cég van, ezek a SoleMizo Zrt., az Alföldi Tej Kft. és a Tolnatej Zrt. Ez a három cég most a Magyarországon megtermelt nyerstej 70 százalékát vásárolja meg. Ezeket életben kell tartani, mert ha ezek a cégek nem tudnak fejlődni, fejleszteni, akkor az egész ágazat elveszhet.

Az Alföldi Tej Kft. nagyjából tíz évvel ezelőtt, 2005-ban vette át a székesfehérvári üzemet, amely teljesen le volt pusztulva, több mint 400 ember „dolgozott” benne. A havi árbevétele a cégnek 500 millió forint volt, de a havi veszteség 50 és 100 millió között. Tíz év alatt eljutottunk odáig, hogy havi szinten stabilan tudjuk produkálni a 3 milliárdos forgalmat. Ennek a 95 százaléka belföldi késztermék. Nagyon sokat fejlesztettük az üzemet, több mint 6 milliárd forintot költöttünk az üzem kapacitásbővítésére, modernizálására, logisztikai beruházásra. Ma ez az üzem képes 700 ezer liter tejet feldolgozni, és Magyarország legnagyobb tejüzemévé nőtte ki magát. Mivel bővült a tulajdonosi körünk, ezzel együtt az alapanyag-bázisunk is, ezért tavaly megvásároltuk a FrieslandCampinától a debreceni tejüzemét, amit szintén szeretnénk a jövőben fejleszteni.

Ma a nyerstej-felvásárlásunk meghaladja a 320 millió litert, a hazai ipari nyerstej termelésnek közel harminc százalékát az Alföldi Tej vásárolja fel oly módon, hogy nálunk a tagok a tulajdonosok, egyben a beszállítók, ők a tejtermelői ennek a cégnek. Nagyjából hasonlóképpen, mint ahogy mindenhol a világ fejlett területein működik. Ez Magyarországon valahogy nem volt benne a gazdák szemléletében, hogy rendben, megtermelem az alapanyagot, de legyen az üzem az enyém is, mert azon keresztül tudok hatást gyakorolni arra, hogy megkapok-e olyan tejárat, ami lehetővé teszi, hogy valami profit nálam is maradjon.

Pár hete kötöttünk szállítási szerződést egy nigériai kereskedővel, és elvileg júniustól fogunk nekik szállítani 2,8%-os zsírtartalmú UHT-tejet. A szóban forgó vállalkozó megerősítette, hogy nagyon jó a termékünk, összehasonlítva az ottaniakkal magasan azok felett van a minősége. Elmondta, hogy Nigériába nagyon rossz termékeket szállítanak be az EU-ból, irtózatos magas áron. Nigériában több mint 170 millióan élnek, fiatal a lakosság, nagyon fontos lenne, hogy minél több tejterméket fogyasszanak.

Mi most elindulunk ebbe az irányba.

A környező országokban óriási a piacvédelem, nem úgy, mint nálunk. Szlovákiában nem tudnánk eladni egy doboz tejet, egy kiló sajtot sem, ugyanez igaz Ausztriára is. Ahova vihetnénk a termékeinket, ott a multik rendkívül alacsony árat kínálnak érte, így ez az export semmilyen profitot nem termelne sem a feldolgozóiparnak, sem a tejtermelőknek.

Az elmúlt hónapok kormányzati döntései alapján azt látom, hogy a kabinet komolyan gondolja, hogy segíteni kell az ágazatot, és hogy fel kell dolgoznunk ezt a jó minőségű alapanyagot magasabb hozzáadott értékű termékké, és akár még exportálnunk is kell. Remélem, hogy ez konkrétan megvalósul abban, hogy pénzügyi támogatást kap az ipar, és átmeneti segítségként a termelők is, hogy életben tudjanak maradni.

Mélykuti Tibor, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, a céget 2003-ban 23 hajdú-bihari termelő hozta létre, az általuk megtermelt tej közös értékesítésére. Az alapítók közül kilenc ma is tulajdonosa a Kft.-nek. 2005-ben vásárolták meg a Parmalat székesfehérvári, 2015-ben pedig a Friesland Campina debreceni tejüzemét. A Kft. az elmúlt 10 évben 6 milliárd forintot költött fejlesztésekre.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai