Kihasználatlan lehetőségek

Kategória: Állattenyésztés | Szerző: Virág András, 2016/06/22

A hazai sertéságazat szempontjából legfontosabb pozitív változás az élő- és félsertés áfájának tavalyelőtti módosítása, majd a tőkehússal kapcsolatos idén év eleji hasonló intézkedés volt. Ez valóban hozzájárul az ágazat kifehéredéséhez, tisztulásához, valamint a tavaly óta igénybe vehető tenyészkoca állatjóléti támogatás, amellyel együtt az elmúlt évben, illetve idén mintegy 30 milliárd közvetlen támogatáshoz juthatnak a sertéstartók.

A sertéstenyésztésben világszinten a teljesen zárt, gyakorlatilag termőföld nélküli tartásrendszerek alakultak ki az elmúlt tíz évben. Ezekhez a telepekhez kapcsolódtak a sertéstrágyát fermentációval bioenergiává alakító technológiák is, és ma már ilyen telepeken állítják elő a világ sertéshús-termelésének több mint felét. A jövőben a termelés növekedése és a nem önellátó országok keresletének várható emelkedése következtében a globális húskereskedelem élénkülése valószínűsíthető. A húsfogyasztásban évről évre tapasztalható némi ingadozás, azonban a világ sertéshús iránti igénye az elkövetkező 6–7 évben 10 millió tonnával fog nőni. Ennek ellenére az Európai Unióban 2024-re az egy főre eső sertés-, juh- és marhahúsfogyasztás csökkenését vetítik előre, és várhatóan egyedül a baromfihús-fogyasztás fog nőni, így világviszonylatban az ázsiai piac lesz a meghatározó húsfogyasztás szempontjából. Az pedig – nézhetjük innen, nézhetjük onnan – tömegpiac. Olyan értékesítési bázis, ahol a hatékonyság a meghatározó tényező. Kezdve a takarmánytermelésnél és -hasznosításnál, eljutva egészen a ma már megkerülhetetlen logisztikai mátrixokig. 

Háború utáni viszonyok

Ádám János, a Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója egy tavalyi szakmai tanácskozáson a magyar sertéstenyésztés helyzetét, annak nehézségeit és lehetőségeit, illetve működő megoldásait bemutatva elmondta, Magyarország jelenlegi sertéslétszáma 30 éves mélyponton van, a kocalétszám nagyjából 200 ezer darab, és a trenden a bevezetett alapanyagáfa-csökkentés sem változtatott érdemben. A sertésállomány az 1940-es évek szintjét, a háború utáni időket idézi. Az éves sertéstermelésünk 300 ezer tonna körül alakul, ebből 2013-ban mintegy 142 ezer tonnát exportáltunk, és szinte ugyanennyit importáltunk, míg az élősertés-kivitel 73 ezer tonna, a behozatal pedig 43 ezer tonna volt. Magyarország a jelenlegi termelési szintjével önellátásra rendezkedett be. Ezek a számok – arányaikban – a mai viszonyokat is jellemzik.

A kérdés, hogy Magyarország be tud, illetve be akar-e kapcsolódni nagyobb arányban a nemzetközi termelésbe és kereskedelembe? A hatékonyabb termelés érdekében mindenképpen szükség lenne az ágazati integrációra, azaz, hogy a sertéstenyésztők és -feldolgozók között kölcsönös gazdasági érdekeken alapuló termelési együttműködés jöjjön létre. Ezáltal ugyanis erősödne a piaci súly, a kapacitások összehangolásával pedig optimalizálni lehetne a kihasználtságot. A felek meg tudnák egymással osztani szakmai tapasztalatukat, tudásukat, valamint a kockázatot is, ami egyfajta piaci és termelési biztonságot nyújtana.

Megduplázni

A kormány 2012-ben elfogadta az új sertésstratégiát. A cél az volt, hogy az akkor regisztrált, hárommilliósnál valamivel kisebb állományt pár év alatt a duplájára növeljék. „Az átfogó program foglalkozik a feketegazdaság visszaszorításával, a termeléssel, az integrációval, a bérhizlalással, a kutatás-fejlesztéssel és szaktanácsadással, a forgóeszköz-finanszírozással és a marketingtevékenységgel is” – közölte az augusztus végén elfogadott kormányzati tervezettel, annak időzítésével és indokoltságával kapcsolatban a szaktárca. A minisztérium szerint a programban kiemelt szerep jut a versenyképességi és a műszaki feltételek korszerűsítésének, a környezetvédelemnek, az állategészségügyi intézkedéseknek. Azzal is számolnak, hogy az állami források mellett akár külföldi befektetőket is be lehet vonni a beruházásokba.

Ebből a célkitűzésből azonban túl sok minden nem valósult meg eddig.

A hárommillió (vagy akár több) sertés egy pillanatnyi állománylétszám. Összesen ennél jóval több vágóállatot hizlalnak évente a magyar sertéstartók, a hazai vágás- illetve feldolgozásigény is nagyobb ennél. Évente körülbelül 4–4,5 millió vágás van most az országban. Ha a sertéslétszám 6 millióra növekszik, az lényegesen megnöveli az éves vágóállat-termelést is, és ennek az állománynak a levágására a jelenlegi üzemszerkezetű hazai húsipar nem lenne képes. Így tehát jelentős vágóhídi és egyéb húsipari feldolgozói fejlesztésekre is szükség lesz ahhoz, hogy a 6 milliós állományból nemzetközi szinten is versenyképes húsok, illetve hústermékek kerüljenek a piacra.

Fel kellene tölteni

A fejlesztést azonban feszíti egy másik dilemma is. Ez pedig az, hogy a hazai termelési struktúra – legalábbis az alapanyag-előállításban – rendelkezésre áll. Viszonylag csekély fejlesztéssel felhúzható lenne a húskibocsátás, ha a meglévő, jelenleg üres vagy gyenge kihasználtságú telepeinket végre újra betelepítenénk hízókkal, illetve a hatékony szaporításban kulcstényezőnek számító hazai, saját tulajdonú kocákkal. A takarmánybázis adott, a klímánk, talajunk jó, szakértelemben sincs hiány. És talán belátni, hogy a tömegtermelésben a korábban üdvözítőnek tartott háztáji gazdálkodás finoman szólva nem alkalmas megoldás, durvábban fogalmazva pedig – legalábbis e szempontból zsákutca.

Csakhogy a fránya „nemzetközi helyzet” ezen a területen is megkeseríti az életünket. A kormányzati támogatások között például megjelent az úgynevezett fehérjeprogram részeként a szójaterületek nagyságának megtöbbszörözése. Nagyon sok, évente legalább 500-600 ezer tonna olyan külföldi szójadara érkezik az országba, amely genetikailag módosított (GMO) növényekből készül. Miközben már az Alkotmány is deklarálja a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státusát, a behozott GMO-szója az állati termékeken keresztül bekerül az élelmiszerekbe. Egyes elképzelések szerint ugyanakkor a hazai GMO-mentes szójatermelés rövid időn belül megháromszorozódhat, így az import jelentős részét ki lehetne váltani. A gondot ma az okozza, hogy a világpiacról – elsősorban Argentínából, Brazíliából és az USA-ból – beszerezhető szójadara 80 százaléka GMO-s, miközben az EU, azon belül pedig Magyarország mindenképpen szójaimportra szorul. Az Unió éves szinten mintegy 30 millió tonna szójadarát importál, amelyből 6–12 millió tonna lehet GMO-mentes, a többi GMO-s. A GMO-s- szója elterjedtségét növeli, hogy jóval olcsóbb a GMO-mentes tételekhez képest.

Nálunk megvannak a lehetőségek ahhoz, hogy a zömmel GMO-s import jelentős részét GMO-mentes hazai szójával váltsuk ki, mert Magyarország a „gazdaságos európai szójatermelési övezet” északi határán helyezkedik el. A korábbi fehérjeprogramok kifulladásával azonban a hazai szójaterület mára 70 ezer hektárról 35–40 ezer hektárra csökkent, miközben az itthon megtermelt, teljes egészében GMO-mentes szójamennyiség is többnyire más uniós tagországokban – leginkább Ausztriában, Németországban, Svédországban és Franciaországban – kerül a piacra.

Ennek oka, hogy a GMO-mentes szóját ma tonnánként 40–100 eurós felárral lehet értékesíteni, és ezt a hazai állattenyésztők – főként a baromfi- és a sertéstartók – a takarmányokban nem tudják megfizetni. (Az állatok fehérjeforrásul szolgáló szója kihagyására vagy általános helyettesítésére nincs lehetőség, mert ez drasztikus hatékonyság-csökkenést és komoly veszteségeket okozna az állattenyésztésben. Mai árakon pedig nyolcmilliárd forint többletköltséget jelente, ha az állattartók a GMO-s szójákat mindenhol GMO-mentesekkel váltanák fel).

A mai elképzelések szerint hosszabb távon lenne esély arra, hogy a szójaterület a jelenlegi két-háromszorosára, vagyis akár százezer hektárra, a GMO-mentes össztermés pedig 300 ezer tonnára nőjön – hangzott el egy szakmai konferencián. Az elmúlt években a hazai szóját 110–120 ezer forintos tonnánkénti áron lehetett eladni, így 2,5 tonnás termésátlag mellett hektáronként mintegy 300 ezer forint árbevételt hozott, és ez a relatíve alacsony költség mellett jövedelmet is garantálhatott.

A Vidékfejlesztési Minisztérium termeléshez kötött, célzott támogatásokkal ösztönzi a hazai szójatermelést a 2014–2020 közötti új uniós költségvetési ciklusban – jelentette be Feldman Zsolt, a tárca helyettes államtitkára. Erre lehetőséget nyújt, hogy az új Közös Agrárpolitikán (KAP) belüli, 1,27 milliárd eurós éves magyar közvetlen kifizetési keret 2 százalékát kifejezetten fehérjeprogramokra lehet fordítani.

Május közepéig van ideje megismerni a pályázati feltételeket és előkészíteni a szükséges dokumentumokat azon pályázóknak, akik a Közös Agrárprogramon belüli Vidékfejlesztési Program keretében megjelent, közel 70 milliárd forint keretösszegű, állattartó telepek korszerűsítését támogató felhívásokra kívánják benyújtani igényüket. Az ágazati szereplők számára a beruházások sikeres megvalósítása érdekében fontos, hogy részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről, ennek érdekében döntött a Miniszterelnökség a támogatói kérelmek beadási határidejének módosításáról. Az ügyfelek a május eleji határidők helyett, leghamarabb 2016. május 17-től kezdődően nyújthatják be az öt pályázati felhívásra igényüket. A Vidékfejlesztési Program keretében az állattartó telepek korszerűsítésére 5,95 milliárd forint, a kifejezetten sertés-, szarvasmarha-, illetve baromfitartó telepek modernizálására egyenként 19,86 milliárd forint áll a pályázók rendelkezésére, a juh- és kecsketartó telepek esetében pedig 3,97 milliárd forint az elnyerhető támogatás.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai