2026. 07. 23., csütörtök
Lenke
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Tápanyagban gazdag talajgazdálkodás

Kategória: Növénytermesztés | Szerző: G.P., 2016/07/05

Május 17-én másodízben tartották meg a Talajközpontú Termelés Konferenciáját.

Az idei szakmai fórum egyik fontos tanulsága, hogy a tápanyagban gazdag talajnak nincs titkos összetevője. Mindenkinek a saját feltételeihez kell alkalmazkodnia és a saját talajából kell a legtöbbet kihoznia. A lehetőségek tárháza azonban egyre szélesebb.

Az érdeklődés nagy volt, hisz Dr. Gyuricza Csaba előadása kapcsán a jelenleg aktuális mezőgazdasági támogatásokra vonatkozó friss információk is elhangzottak.
A fizikai talajféleségek, a kiválasztott vetőmag és a terméseredmények közötti összefüggésekre Hajdu Attila, a DEKALB fejlesztőmérnöke hívta fel a figyelmet. Ígérete szerint a következő szezonban már táblára szabott, termelői igényeken alapuló tőszámajánlatot tudnak biztosítani a gazdák számára.

Major Zoltán, a Timac Agro Kft. ügyvezetője szerint elsősorban a talaj fizikai, biológiai és kémiai adottságairól, különösen a pH-értékéről esik kevesebb szó a kelleténél, pedig ma már a gazdák számára olyan lehetőségek állnak rendelkezésre, mint a Yield Service. A hagyományos talajmintavételnél összetettebb program gyakorlatilag kész receptet nyújt át a termelőnek.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökhelyettese szerint alapvető termelői elvárás, hogy olcsóbban többet tudjon előállítani egységnyi területen a gazdálkodó, azonban a mai gazdasági helyzetben nem mehetünk el a tény mellett, hogy közben versenyképesnek kell maradni az adott piaci, gazdasági környezetben. Ehhez szakmai érdekképviseleti fórumként a GOSZ információt ad a tagjainak. Az inputcégek már nemcsak technológiát, hanem tudástranszfert is adnak a termelőknek.

Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár pedig éppen a hozamnövelés lehetőségeire hívta fel a figyelmet előadásában, miszerint: „Még jelentősek a versenyképességi tartalékok hazánkban.”

A talajközpontú gondolkodás azonban nem merül ki ennyiben, hangsúlyozta Vajda Péter, a konferenciát szervező, Phylazonit-termékeket forgalmazó Agrova Kft. ügyvezetője. Gyakorlati tapasztalatai szerint az okszerű talajművelés hatása a terméseredményeken túl a költségek megtakarításán, a vetési idő tervezhetőségén vagy az aszályos időszakok mérsékelt utóhatásain keresztül is jól mérhető.

A konferencia előadói abban pedig egytől-egyig egyetértettek, hogy a terméseredményeket alapvetően a talajélet és a talajadottságok befolyásolják. Ebben pedig nagyon sokat segíthetnek a Phylazonit termékcsalád jótékony talajbaktériumai. „Megspórolt műtrágyaköltségekre, kisebb vonóerőigényre és alacsonyabb üzemanyagköltségre, összességében tehát jobb talajszerkezetre számíthatunk a talajoltás alkalmazásával” – tette hozzá a Heves megyei Kömlőn gazdálkodó háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Szécsi Zoltán. Neki, akárcsak a szakmai fórumon résztvevő több mint 200 gazdának, szívügye a termőföld.

Kilátások és hozamok

A 2. Talajközpontú Termelés Konferenciáján többek között az erősödő globális versenyről és a várható gabonapiaci kilátásokról is hallhattak a résztvevők Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár előadásában.

Az államtitkár felhívta a figyelmet a megfelelő agrotechnika alkalmazására, hatékonyabb növényvédelemre és a megfelelő tápanyag utánpótlásra, talajművelésre. Valamint arra, hogy a nagyobb termelési potenciállal rendelkező fajták és fémzárolt vetőmagok révén lehet előrelépni a terméshozamok terén.
Mind biológiai és technológiai innovációkról is szólt, majd a minőségi búza előállításának feltételeit részletezte. Ezzel kapcsolatban összefoglalta, mire is lenne szükség ehhez. Az elhangzottak szerint az alábbiakra:

  • Ésszerű nagyságú, szűkített fajtaválaszték a homogenitás, a külpiacokon való versenyképesség érdekében.
  • Legalább 45–55%-os felújítási arány (fémzárolt vetőmagok használata) a mostani 20–25% helyett.
  • A termelői vetőmagfogás utáni fajtahasználati díjak nemesítőkhöz való eljuttatása a folyamatos fajtafejlesztés biztosítása érdekében.

Az államtitkár elmondta, hogy a világ 2016/2017-es gabonamérlege várhatóan egyensúlyban lesz, összességében az elmúlt 5 év átlagánál magasabb kibocsátás várható, búzából kevesebb, míg kukoricából nagyobb termés várható, a készletek magas szinten maradnak, ez az árakban is tükröződik majd.

Arra is rámutatott, hogy az étkezési minőségű búza ára stabilizálódhat, ugyanakkor jelentős nyomás helyeződhet a takarmánygabonák (köztük a takarmánykukorica) piacára.

Az EU főbb gabonaexportőr tagállamaiban, illetve a régiónkban is kedvező terméskilátások viszonylagos nyomás alatt tarthatják az árakat (pld. kukoricából EU-28 +6,1 millió tonna vs. 2015).

A 2016 nyarára várható árak különösen a kukorica esetében még bizonytalansággal terheltek, az időjárási körülmények vagy az orosz–ukrán helyzet jelentős mértékben alakíthatják – foglalta össze előadásában a kilátásokat Dr. Feldman Zsolt.

A hazai kalászosgabona- és repcetermés várható termésmennyisége remélhetőleg felülmúlja az elmúlt évek átlagát – hangzott még el. Az előadás végén a természeti káreseményekről láthattak a résztvevők egy összefoglaló táblázatot. A tavaszi fagykár főleg a gyümölcstermelőket érintette. Az őszi vetésű szánóföldi kultúrák esetében megvannak az esélyek a jó eredményekre.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Harasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Az Isterra Közép-Európa Kft. integrációs tevékenysége zárt rendszerre épül
Bár a vetőmagágazat egésze a piaci nehézségek és az aszályos időjárás miatt az elmúlt időszakban gyengébb évet zárt a korábbi történelmi rekordokhoz képest, az Isterra Közép-Európa Kft. stabilan tartja pozícióját a hazai piacon. Az Isterra Közép-Európa Kft. pénzügyileg stabil, sikeres éveket tudhat maga mögött, jelentette ki Perczel Péter ügyvezető igazgató.
A jövő számára is meg kell őrizni a térség kertészeti kultúráját
A Délalföldi Kertészek Szövetkezeténél (DélKerTÉSZ) mindig történik valami, pestiesen szólva az élet sosem áll meg. Aki ismeri Nagypéter Sándor elnököt, az jól tudja, hogy az elnök mindig azon gondolkodik, és dolgozik, hogy a 2002-ben alakult szövetkezet 450 szövetkezeti tagjának - szentesi és környékbeli termelők, családi gazdaságok, társvállalkozók – termelő tevékenységét fejlessze, s a kor kihívásainak megfelelően versenyképessé tegye. A hogyan kérdése mindig tart újdonságot, ezért is beszélgettünk Nagypéter Sándorral az aktuális feladatokról. 
Új kutatás vizsgálja a sókedvelő növények alkalmazkodását
Új, hároméves kutatási projekt indult a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpontban, amely a sókedvelő, úgynevezett halofita növények alkalmazkodási mechanizmusait vizsgálja. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával megvalósuló projekt célja, hogy feltárja, miként képesek egyes növényfajok olyan sós élőhelyeken is fennmaradni és fejlődni, ahol más fajok elpusztulnának.
Magyarország csatlakozott az erdők védelmét célzó európai kezdeményezéshez
Az erdők védelme és fenntartható hasznosítása olyan közös ügy, amely országhatárokon átnyúló kezdeményezéseket és összehangolt szakpolitikai fellépést igényel, ezért Magyarország csatlakozott a Stockholmi Miniszteri Nyilatkozathoz, amelyet a FOREST EUROPE 10. Miniszteri Konferenciáján írtak alá az európai államok képviselői júniusban.
Innováció: a gazda agya
Ha öreg parasztemberek föltámadhatnának örök álmukból, meglepetésükben kérdezgetnék, mi az a kék virágú ismeretlen növény a falu határában. Tanult gazdászok rávágnák, hogy facélia, magyarán mézontófű; a bakonyalji falukban fóciának emlegetik. A facélia a zord fekvésű tájakat kivéve az egész ország területén termeszthető.
Borászat: botladozó marketing
A lassan hanyatló szőlőtermesztést és borászatot az idei tavaszon az időjárás is tovább ingatta. Az Alföld több térségében a késő tavaszi fagy károsított, egyes helyeken a szokásos termés felére számíthatnak a gazdák. Másutt meg tele vannak a pincék, egy várhatóan átlagos termést sem tudnak elhelyezni, még időben a lepárlást fontolgatják. Évek óta tapasztalható folyamat, hogy a kisebb termelők kivágják a tőkéket, a közepes méretű borászatok a túlélésért küzdenek.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza