2026. 09. 04., péntek
Rozália
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Teljesen megújul a Nitrogénművek Zrt.

Kategória: Agrárgazdaság | 2016/10/18

Az idén 85 éves Nitrogénművek Zrt. 2004 óta teljes átalakuláson megy keresztül.

A 2000-es évek elején a Nitrogénművek Zrt., Magyarország legnagyobb műtrágyaipari vállalkozása, Bige László tulajdonába került, ami a tulajdonosváltással együtt egy teljesen új szemléletet hozott a fejlesztések, beruházások terén. „A magyar szakemberek tudását és a teljes kelet-európai régió jövőbeli műtrágyakeresletét alapul véve komoly potenciált mutatott a hazai műtrágyagyártás. 2004-ben ezért egy összességében 140 milliárd forintos beruházás-sorozat kezdődött, aminek eredményeként a Nitrogénművek Zrt. pétfürdői gyára teljes átalakuláson megy keresztül. A ’70-es években épült üzemeket modern, hatékony és jóval nagyobb kapacitású egységek váltják fel, hogy Európa egyik legkorszerűbb gyára legyen. Ennek a folyamatnak most egy mérföldkövéhez érkeztünk, hiszen a beruházás második szakaszának legfontosabb gyáregységei már üzemelnek, és maga a teljes beruházás is hamarosan bejfejeződik. A teljes beruházásnak köszönhetően a Nitrogénművek Zrt. 1 475 000 tonna Genezis műtrágya gyártására lesz képes” – mutatta be a fejlesztések hátterét és céljait Bige László elnök-vezérigazgató a cég gyáravató ünnepségén.

„A Nitrogénművek Zrt. hosszú évtizedek óta meghatározó része a térség gazdaságának. A korszerűsítésen és kapacitásbővítésen túl ezért legalább ilyen fontos szempont, hogy a jelenlegi beruházások eredményeként energiahatékonyabb és a környezetvédelmi szempontokat is mind jobban előtérbe helyező üzemek veszik át a termelést, miközben mind több, magasan képzett munkaerőt is foglalkoztat a cég. Úgy gondolom, hogy a több mint egy évtizedes fejlesztés a beruházás nagyságát és a folyamatosan létrejövő új munkahelyeket tekintve is példaértékkel bír Magyarországon” – mondta el gyáravató beszédében dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.

„A Nitrogénművek Zrt. folyamatosan törekszik meglévő üzemeinek korszerűsítésére, hogy az országban és exportpiacain egyaránt biztosítani tudja a folyamatos műtrágyaellátást. A Fertilizers Europe Forecast jelentése szerint 2024–25-ig a jelenleg felhasznált műtrágyamennyiség mintegy 7–8%-kal fog növekedni Magyarországon, illetve a régió többi országában is, így Bulgáriában, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban és Romániában. A piac látványos mértékű bővülésének hátterében leginkább a hatékonyabb termelésre törekvés és a korszerűbb műtrágyázási technológia alkalmazása áll” – mondta el Suba Péter, kereskedelmi vezérigazgató-helyettes.

I. beruházási ciklus

A megújulás első ciklusa 2004–2007-ig zajlott, és összértéke elérte a 30 milliárd forintot. Ebben a szakaszban megépült egy új, 1500 t/nap kapacitású salétromsav üzem. A savüzemhez kapcsolódóan üzembe helyezték a 6000 köbméter tárolókapacitással rendelkező savtartály parkot, illetve egy 15 000 m3/óra kapacitású hűtőtornyot. Ezenfelül egy ZAK technológiájú, 1400 t/nap Pétisó gyártására alkalmas granulálóüzem, egy 20 t/óra kapacitású Poittemill dolomitőrlő, valamint egy 1100 t/nap kapacitású Krupp Uhde semlegesítőüzem is bekapcsolódott a termelésbe. A csomagolási technológia korszerűsítésének céljából egy Haver&Boecker csomagolóüzem készült, ami napi 2×1400 t ömlesztett műtrágya csomagolására alkalmas.

II. beruházási ciklus

A 2011-ben kezdődött és jelenleg is folyamatban lévő beruházások összértéke meghaladja a 350 millió eurót, azaz 110 milliárd forintot. A második ciklus kivitelezése egy 170 000 t ömlesztett műtrágya tárolására alkalmas raktár kialakításával, az ammóniaüzemi primerbontó cső cseréjével, valamint egy Karbamid és Pétisó csomagolására alkalmas üzem átadásával kezdődött. 2013 és 2015 között megtörtént a savüzem kapacitásának bővítése 1500 t/napról 1800 t/nap mennyiségre. 2013–14-ben elkészült egy 1500 t/nap kapacitású ammónium-nitrát semlegesítő üzem, majd 2015-ben egy újabb Poittemill dolomitőrlő. Szintén 2015-ben készült el a 2000 t/nap kapacitású granulált Pétisó vagy ammónium-nitrát gyártására alkalmas granulálóüzem. Ehhez kapcsolódóan befejeződött egy új, redundáns 2400 t/nap kapacitású csomagolóüzem kivitelezése, illetve a szalaghíd rendszer bővítése. Mindemellett elkészült egy 2,7 megawattos Spilling turbina generátor is. Már idén, 2016-ban fejeződött be az 1400 t/napra növelt kapacitású ammóniaüzem végleges beüzemelése és egy 24 megawatt teljesítményű Siemens turbógenerátor rendszer kivitelezése.

Folyamatban lévő fejlesztések

„Jelenleg még folyamatban van egy Thyssen­krupp 1150 t/nap kapacitású savüzem kivitelezése, ami legkésőbb 2016 decemberében fejeződik be. A második ciklus részeként leszerződött és folyamatban lévő kivitelezési munkálatok: 2017-benfejeződik be a Pétisó-üzem rekonstrukciója, 2017 első félévében az új semlegesítő üzem, 2017 augusztusában pedig egy új dolomitőrlő kapcsolódik majd be a termelésbe. A vállalati villamosenergia-hálózat korszerűsítésének befejezése 2017 második felére várható” – mutatta be részletesen az üzemek fejlesztési ütemét Szilágyi János vezérigazgató.

A gyár területén történt fejlesztéseken kívül a beruházási ciklus részét képezi 115 db DAF típusú kamion, valamint 6 magyarországi telephely megvásárlása és az utóbbiak korszerűsítése.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Harasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Nem elég túlélni a tejválságot: három ponton kell új alapokra helyezni a magyar tejágazatot
Manapság ritkán találkozni olyan szakemberrel, aki a problémákra megoldásokat is javasol. Dr. Sziráki Bence, a Dózsa Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgató-helyettese ilyen ember, akinek koncepciója szerint a magyar tejágazat hosszú távú stabilizálásához három területen egyszerre van szükség változásra: kiszámíthatóbb termelői ár-képzésre és erősebb termelői alkupozícióra, versenyképesebb és magasabb hozzáadott értéket előállító hazai feldolgozóiparra, valamint a magyar tejtermékek iránti tudatos fogyasztói kereslet megerősítésére. A három pillér egymásra épül, ezért egyik sem képes önmagában tartós megoldást adni. Sziráki Bencével beszélgettünk.
Hőstressz és takarmányhiány
Egész Európában növekszik a hőhullámos napok száma - írja a Sustainable Agriculture című agrár szakmai folyóirat. Magyarországon az ezredforduló óta kilenccel nőtt a hőhullámos napok száma, és az emelkedés nem áll meg az előrejelzések szerint. Ennek hatása a gabonatermelésben az idén 2 milliárd euró veszteséget okozhat Európában, Magyarországon 450 – 500 milliárd forint lehet a kár; de elérte az állattenyésztési ágazatokat is.
Aszályos időszakok és vízhiány kezelése korszerű gépekkel
Hatékony megoldások a vízügyi  és környezetfenntartási feladatokra.
Növénytermesztési szolgáltatás - új megoldás a szezonális munkaerőhiányra
A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása évek óta a megfelelő számú és megbízható szezonális munkaerő biztosítása. Számos gazdaságban ma már nem a termelési technológia vagy az időjárás jelenti a legnagyobb kockázatot, hanem az, hogy a kritikus időszakokban rendelkezésre áll-e elegendő munkaerő a betakarításhoz, a növényápolási munkákhoz vagy egyéb szezonális feladatok elvégzéséhez.
Az Isterra Közép-Európa Kft. integrációs tevékenysége zárt rendszerre épül
Bár a vetőmagágazat egésze a piaci nehézségek és az aszályos időjárás miatt az elmúlt időszakban gyengébb évet zárt a korábbi történelmi rekordokhoz képest, az Isterra Közép-Európa Kft. stabilan tartja pozícióját a hazai piacon. Az Isterra Közép-Európa Kft. pénzügyileg stabil, sikeres éveket tudhat maga mögött, jelentette ki Perczel Péter ügyvezető igazgató.
Komplex üzleti és pénzügyi ökoszisztémát kívánnak fenntartani a régióban
Az Emerston Consulting Kft. a kis- és középvállalkozások (KKV) részére nyújt személyre szabott üzleti, stratégiai és pénzügyi tanácsadást. A cég főbb szolgáltatásai között megtaláljuk a komplex pénzügyi tanácsadást és átvilágítást, a cégértékelést, a hitel- és pályázati tanácsadást, az agrár tanácsadást, valamint a vagyonkezelést és befektetéseket is. A cégalapító és tulajdonos Kovács Viktor Zoltán, aki egyben a cég szakmai arca és stratégiai vezetője. Vele beszélgettünk.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza