Víziszárnyas vita – támogatás, fajtakérdés

Kategória: Állattenyésztés | Szerző: Kállay Béla, 2016/10/20

Az ellentéteket az váltotta ki, hogy a Magyarországon nevelt húsliba egy része külföldi vágóhidakon kerül levágásra, ami után az odaszállító termelő felveszi az állatjóléti támogatást, amelynek éves keretösszegét a kormányzat négy év alatt háromszorosára, 12 milliárd forintra emelte. Felmerült egy valósnak tűnő tény is, miszerint a húsliba típusánál nem folyik érdemleges tenyésztői munka.

A Magyar Lúdszövetség véleményét annak elnöke, Szabó Miklós fejtette ki.

A tenyésztés hazai problémájával egyetért, de azt nem fogadja el, hogy az itt termelésben lévő fajták nem képesek exportképes végtermék előállítására. Feszültséget okoz az állatjóléti támogatások igénybevétele. Ez a hazai termelőket kell hogy segítse. Ezért, mivel a magyar libából külföldi – például lengyel – vágóhídra szállítás esetén lengyel liba lesz magyar támogatással, azt javasolja, hogy a támogatás kizárólag Magyarországon felnevelt és levágott állományok után járjon. Ellenkező esetben a külföldi vágóhíd a támogatott liba exportáraiba ezt bekalkulálva rontja a magyar termékek versenyképességét. Azt sem szabad megengedni, hogy az állatvédelmi törvényben előírt 8 óra maximális élőállat-szállítási idő rendszeres túllépése esetén is megkapják a támogatást. A szövetségi véleményt mindenképpen egyeztetni kell az illetékes hatóságokkal és a külföldön vágató vállalkozásokkal.

Egy lengyel naposlibával termelő és ottani feldolgozónak szállító vállalkozás vezetője ellenvetését azzal támasztotta alá, hogy ha nagy testű liba iránt van igény, akkor ezt megfelelő termelési paraméterekkel csak import libával lehet teljesíteni. Szerinte 300–500 ezer liba kerül kiszállításra évente, és az is az ellenvetés mellett szól, hogy ennek bevétele Magyarországon realizálódik. A lengyel partnerek pontosan és megbízhatóan fizetnek.

Az Integrál-hat Kft. termelési vezetője csatlakozott a fajtakérdésben felvetettekhez azzal, hogy a lengyel libával tudják teljesíteni a vevő igényeit.
A Hungerit Zrt. jelentős mennyiséget szállít Tajvanra, de a támogatási vita őket nem érinti, mert a vágás hazai vágóhídon történik.

Nyika Márk termelő szerint a magyar fajták (pl. a Hortobágyi fehér) is képesek a kívánt teljesítmények elérésére megfelelő takarmányozási és tartástechnológia mellett, de kétségtelen, hogy hatékonyabb hazai tenyésztői munka kellene, hogy mögötte álljon. A külföldön vágató termelők támogatásával nem ért egyet.

A vita érdemi és eredményes volt, mivel az ellentmondásos témák megtárgyalása nem azok éleződését, hanem inkább az építő javaslatok megfogalmazását szolgálta.
A Baromfi Termék Tanács álláspontját Dr. Csorbai Attila igazgató fejtette ki, ami egyúttal a vita összefoglalásának is volt tekinthető:

„A hazai lúdtermelés volumene az elmúlt időszakban csökkent. Ennek egyik oka, hogy a lúd termelési eredményei nem képesek – az előállítási költségek tekintetében sem – versenyezni a kacsáéval. Azt is be kell látni, hogy mára csupán néhányra tehető a valódi tenyésztő munkát végző vállalkozások száma, ahol tervszerű szelekción alapuló szakmai nemesítő munka folyik. A kérdés megnyugtató megoldásához véleményem szerint a legnagyobb integrációk összefogásán túl komoly állami segítség is szükséges. A hazai visszaeséssel párhuzamosan Lengyelország e területen is komoly mértékben fejlődött, s mára Európa egyik meghatározó lúdtermelőjévé vált. Úgy gondolom, ez az út a hazai integrációk számára is járható volna.

Az állatjóléti támogatás igénybevétele külföldi vágás után az a kérdéskör, ahol a ’jogszerű’, az ’etikus’ és az ’igazságos’ kifejezések mást-mást jelentenek. A jogszerűséget nem vitatom, hiszen a jogszabály nem tartalmaz olyan szövegszerű passzust, amely kizárná a támogatásból a külföl­dön levágott libát. Az etikussággal kapcsolatban már vannak kétségeim, hiszen a jogalkotó alapvető szándéka az volt, hogy a baromfiágazat egészét segítse a termelőknek juttatott támogatásokon keresztül. E szándék ezeknél az állományoknál nem valósul meg, sőt ezekben az esetekben a konkurenciát támogatjuk magyar nemzeti forrásból. Igazságosnak pedig már csak ezért sem mondható. Kifejezetten méltánytalannak tartom azt, hogy több száz magyar libatartásból és kacsatartásból élő család azért kap kevesebb támogatást a visszaosztások miatt, mert néhány – a tagság alig egy százalékát kitevő – vállalkozás ily módon tart igényt a támogatásra. Szakmailag vitatható a szóban forgó állományok jóléte, így éppen a jóléti támogatásra való jogosultság. Az állatszállítmányok sokszor kirívóan hosszú – 400–600 kilométeres – utat tesznek meg nyilvánvalóan több sérüléssel és károsodással, mint ami a hazai gyakorlatot jellemzi.

Mindezeket mérlegre téve indokolt a Lúdszövetség és a Kacsaszövetség, ezen keresztül a BTT törekvése is abba az irányba, hogy a fent leírt igazságtalanságokat korrigáljuk.”

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai