Szilázstakarmányok rakodása

Kategória: Állattenyésztés | Szerző: Dr. Tóth László SZIE GEK, 2016/10/21

Szarvasmarhatelepeinken ma már hagyományosnak tekinthető a mobil gépekre alapozott takarmányozási technológia, amelynek fő műveletei és alapvető gépei:

• általános célú rakódóberendezések és a speciális kivitelű silómaró rakodók;
• szállító és kiosztó járművek (pl. aprítókéses keverő-kiosztó kocsi).

Ezek ellátásához pedig:

• töltőcsiga a koncentrált takarmánytárolónál;
• széna rakodása (pl. traktoros homlokrakodó);
• speciális bálabontó-aprító és rakodó.

A rakodási munkákhoz telepeink egy részénél még ma is a mezőgazdasági erőgépekkel üzemeltetett rakodókat, s kisebb számban magajáró rakodógépeket használnak.
A rakodógépek különböző kialakítású munkaeszközökkel a legkülönbözőbb fizikai tulajdonságú anyagok (szemes termények, gyökgumós takarmányok, szecskázott laza és bálázott szálas anyagok, különböző mértékben darált, aprított, szeletelt, erjesztett és folyékony stb. takarmányok) ömlesztett vagy zsákos formájú rakodására alkalmasak.

Ma korszerűnek számít az aprítókéses keverő-kiosztó kocsi, amely először a silótároló teret keresi fel, ahol a rakodógépek szilázzsal feltöltik, majd kocsi a koncentrált takarmánytárolóhoz hajt, s betöltik a megfelelő mennyiségű abrakot. Ezt követően a szénatárolónál traktoros homlokrakodó közvetlenül a kocsiba rakja a bálázott szénát, ahol a keverőegység kései a keverés során összeaprítják, s ezután a kevert – homogén – anyag kerül kiosztásra a jászolba vagy az etető asztalra. Milyenek ezek a gépek?

Általános rakodók

A mezőgazdasági erőgépekkel üzemeltetett rakodógépek, működésük szerint lehetnek:

• forgógémes rakodók;
• homlokrakodók (1. és 2. ábrák).

A forgógémes rakodók általában hátul függesztettek vagy vontatottak. A forgógémes és a homlokrakodók is különféle rakodóelemekkel (szerszámokkal) szerelhetők fel. A nagyobb telepeken a csúszó gémes homlokrakodók a többcélú használhatóság miatt előnyösebbek.

Silókitermelők és -rakodók

A silómaró gépek a siló kitermelésére és a kiosztó járművekbe történő továbbításra alkalmasak. Különféle megoldásaik ismeretesek és használatosak. Egyes változataik traktorhoz csatlakoznak, de vannak önjáró vagy önálló manőverezőképességre alkalmas változatok is. Kisebb telepeken e berendezések kihasználtsága nagyon alacsony, legfeljebb a nagy tehenészeti telepeken kedvezőbb, ahol a takarmányozás napi 8 órát is igénybe vesz. Gyakran alkalmaznak univerzálisabb rakodóegységeket, amelyek munkaszerve a hagyományos markoló-rakodóból indult ki, de annyiban eltérnek, hogy a felületet, amelyet a kitermelés után maguk után hagynak, rendezettebb képet mutat (3. ábra).

A kimarkolt, „filcesedetten” összeállt takarmányt a kocsitérbe beejtve a gyengébb kivitelű kiosztó berendezések képtelenek azt felbontani. A silómaró-rakodók egyik előnye éppen az, hogy a kimarás során az anyagot tovább aprítják, fellazítják és keverésre kész állapotban juttatják a kiosztó berendezések csigás keverőkkel ellátott rakterébe. További előnyük, hogy a visszamaradt (bontott) falfelület mérete a lehető legkisebb. A tépőeszközös rakodók erősen tagolt, lazított és nagy felületet hagynak. Ennek következtében a két etetés között az oxidáció a legkisebb felületen okozhat fermentációs kárt.

A Pamet Kft. (www.panemkft.hu) mérései szerint 15 °C-os külső hőmérséklet mellett a hagyományos markolókkal végzett kitermelés során a visszamaradt felület hőfoka a fal felszínén 18,7 °C volt, és 20 cm mélyen 23,1 °C-ra növekedett. Ugyanez a „sima”, mart felületnél csupán 15,3 és 20,9 °C volt. E mérések jól igazolták, hogy a bontott, egyenetlen felületnél nagyobb a takarmány energiavesztesége.

Harapófejes silókitermelők

A 4. ábrán az ún. harapó-markoló fejjel kialakított rakodóberendezések láthatók, melynek késszerkezete vibrációs oldalirányú mozgást is végez, ennek következtében a metszéshez szükséges energiaigény minimális.

Szilázskitermelő, azaz blokkvágó

A horizontális silókból a szenázs és szilázs úgynevezett blokkvágókkal is kitermelhető. A homlok- vagy farrakodóként szerelt blokkvágókat elsősorban a kisebb gazdaságokban használják, ahol a szilázs kitermelésén túl az állatokhoz való juttatását is elvégzik. Egyszerre 1–1,5 m3 nagyságú, szabályos, stabil kockát vágnak ki a silófalból, és így sima vágófelület keletkezik, az utóerjedés minimális. A blokkvágókat a traktor homlokrakodójára vagy a hátsó függesztőszerkezetére szerelik (5.a és b ábrák). A kitermelendő blokk alsó részét a szúrótüske választja le, három oldalát pedig a függőlegesen (ritkábban vízszintesen alternáló) metsző szimpla vagy dupla késsek. A blokkvágókkal a takarmányt a keverő-kiosztó kocsikba, az önetetőkbe, vagy a takarmányozó útra viszik, az utóbbiról a kiosztást kézzel kell elvégezni. Egyes típusait ellátták jászolba kiosztó szerkezettel is.

A kitermelés önálló gépei a siló­maró-rakodók

A marószerkezet általában dobos kialakítású, de ismertek a csigás- és láncos rendszerűek is. A forgó szerkezeteken tépőfogak vagy marókések találhatók. A marószerkezet elmozdulása történhet ív mentén és egyenes vonalban (6. ábra).

A lemart takarmányt általában jobb és bal menetemelkedésű csiga gyűjti össze és tereli a raktérbe juttató szállítóeszközhöz, amely dobóventilátor, szállítószalag, esetleg szállítócsiga lehet. A silómaró-rakodók vontatott, függesztett és magajáró kialakításúak lehetnek. A magajárók villanymotor hajtásúak.

Íves mart felületet hagyó berendezéseknél a maródobokat tartó konzolt a hidraulikus munkahenger segítségével egy pont körül mozdítjuk el (7. ábra). Az íves maróknál kicsivel nagyobb a levegővel érintkező felület, és fennáll a leomlás veszélye is (különösen a magasabb halmazoknál). Az egyenes, mart falat hagyó gépeknél a dobos vagy csigás marószerkezet függőleges keretszerkezeten mozdul el vagy többcsuklós mechanizmus vezeti munka közben függőleges irányban, esetleg egy megadott szögben.

Az önjáró és a villamos hajtású gépek maximális működési magassága általában 4,0–5,0 m, a maródob szélessége 1,2–1,8 m, átmérője 300–800 mm. A marás (fogás) mélysége 10–50 cm között változhat. A lemart takarmányt terelőcsiga, majd szállítószalagos felhordó szállítja a keverő-kiosztó kocsi rakterébe. A gépek teljesítőképessége 8–20 t/h.

A nedves szemeskukorica zúzalék és a szem-csutka keverék falközi silókból történő kitermelésénél még nagyobb gondot kell fordítani az utóerjedésből adódó veszteségek elkerülésére. Ezért fontos a falközi siló méreteinek (szélesség, magasság) a felhasználás függvényében történő megválasztása. A kitermelt takarmányt lehetőleg 24 órán belül fel kell etetni. A silómaró-rakodó gépek közül azok használhatók, melyek egyenes, függőleges sima felületet hagynak. Ezek közül is előnyösebbek a szalagos (8. ábra) vagy csigás szállítóberendezéssel rendelkezők, mert a dobóventillátoros továbbításnál jelentős porzási veszteség lép fel.

A keverő-kiosztó kocsiknál követelmény, hogy a töltés alatt működjön a keverőberendezés. A feltöltést a legnagyobb arányt képviselő tömegtakarmánnyal kell kezdenünk. Ezt követi – a keverőberendezés folyamatos keverése közben – a többi, egyre kisebb arányt képviselő komponens betöltése. Ily módon például az abrak a már lazított és kevert tömegtakarmányba ágyazódik, vagyis öt-hat perces keverési idő után jó homogenitás érhető el.

A marószerkezettel ellátott kiosztó kocsik

A jól gépesített tejtermelő tehenészetekben szívesen használják az önrakódós keverő-kiosztó berendezéseket. A rakódóegység lehet merev vágólap is, de a legelőnyösebbek a vágókésekkel ellátott maródobok. A dobok kialakításától és a vágás sebességtől (fordulatszámtól és dobátmérőtől) függ, hogy az egyes szerkezetek milyen anyagféleségek rakodására, marására és aprítására alkalmasak (9. ábra). A nagy kerületi sebességű dobok – rendszerint hidromotorral hajtott kivitelek – spirális késekkel felszerelve kiválóan alkalmasak a bálázott vagy kazalban tárolt szalma és széna rakódására is. Az ilyen kocsik a leginkább univerzálisak, viszont igen költségesek a bonyolult szerkezeti kialakításuk következtében (egy-egy berendezésen 6–8 hidromotor is működik).

A kifejezetten nagy telepeken alkalmazzák e kocsik önjáró változatait is 8–20 m3-es raktérrel, 3–4 vízszintes vagy függőleges csigás kivitelben.

A fejlődés mintegy 20 éve indult meg azon irányba, hogy a keverő-kiosztó kocsik robosztusabb kivitelben készüljenek. Ennek következtében alkalmassá váltak a tömörített, bálázott anyagok felbontására, szükség szerint utólapítására is.

Korábban különféle gépeket és berendezéseket fejlesztettek a szénafélék aprítására, hogy azok a szilázshoz és koncentrált takarmányhoz hozzákeverhetők legyenek, s így egy menetben lehetett az állatok elé juttatni. Ilyenek voltak a kisbála- és nagybála-aprítók, dézsásőrlők, amelyek ezt a funkciót a telepeken belül egy külön menetben látták el. Az első változataik külön rakodóberendezést is igényeltek, amelyek a műveleti terükbe helyezték a bálát vagy terimés szénafélét, és ezt aprították fel a kívánalmaknak megfelelő 3–5 cm-es hosszúságú szecskává.

A takarmányozási idő csökkentése érdekében igyekeztek a berendezéseket kompletté, a gazdák számára leginkább megfelelővé tenni. Ez azt jelentette, hogy lehetőleg olyan berendezések alakuljanak ki, amelyeknél a rakodási, a keverési, a mérlegelési és a kiosztási funkció is egy egységben valósuljon meg. A korábbi években már ismertek voltak az önjáró változatok.

A legkorszerűbb változat az, amikor a kocsikon maró szerkezet is van, tehát a silómarókhoz hasonlóan töltődik a kocsi. Ez előnyös, hiszen a visszamaradt fal kis felületű, s jelentéktelen az etetések közötti oxidáció. Ugyanakkor a rakodószerkezeten a felhordó zárt, általában szalagos kivitel, tehát a rakodásnál, marásnál nincsenek veszteségek. A dobóventillátoros kiviteleknél jelentős az apróanyag-vesztés, amely a szilázs leginkább energiadús részeit tartalmazza. A maróberendezés fordulatszáma változtatható s ezzel nagy vágási sebesség érhető el, amely már a különféle szálas anyagok rakodására, aprítására is alkalmas. Így például a szögletes vagy hengeres nagy bálákat nem fölveszi és a kocsitérbe helyezi, hanem aprítva szállítja a kocsitérbe. Ez olyan mértékű előaprítást tesz lehetővé, hogy a kocsi keverőszerkezete kevésbé robosztus kivitelben készíthető. Ahhoz hogy a berendezések univerzálisak maradjanak, nyilvánvalóan a kocsi járószerkezete (alváza) és tárolótere (puttonya, keverőtere) közé elektromos mérleget kellett elhelyezni, hogy az anyagok bemérése (a keverési arányoknak megfelelően) megvalósítható legyen (10. ábra).

Az ilyen kocsik vezetőfülkéje a legkorszerűbb technikai eszközökkel van felszerelve. A programozható és adatrögzítésre is alkalmas (érintőképernyős) mérlegen túl fel vannak szerelve kamerával, amelynek display-e a vezetőfülkében helyezkedik el, tehát kiosztás során a vezető látja a kocsi oldalán és mögötte kialakuló helyzetet, így előnyösebben képes manőverezni.

Nyilvánvalóan mindezeket a fejlesztéseket a technika jelentős előrehaladása tette lehetővé. Egyrészt a mikroelektronika révén a különböző műszerek beruházási költsége kisebb lett, s a beépítésük jelentéktelen mértékben növelte meg a beruházási költségeket, azaz a berendezések árát. Jellemző az adatok rögzítésére is alkalmas (CAN BUS rendszerben csatlakoztatott) érzékelőrendszer és a PC. A rendszerhez – gyakran – chipkártya is tartozik, amely a programozáson túl adathordozásra is alkalmas, s így a takarmányozásnál történt események lehívhatók és betáplálhatók a központi számítógépbe, amely a telep munkaműveleteit ellenőrzi, irányítja.

A fejlődés másik eleme a hidromotorok megbízhatósága és sokfélesége, hiszen a különféle egységek, maródob, felhordószerkezet, kihordószerkezet, valamint aprítóberendezések hajtását a legtöbb esetben már könnyen változtatható fordulatszámú hidromotorok végzik.

Összefoglalva: Az erjesztett szilázsféleségek kitermelésére és rakodására különféle gépek és eszközök állnak rendelkezésre. Kisebb telepeken célszerűbbek az univerzális, többcélú rakodók, melyekhez a munkaműveletnek megfelelő munkaeszközt kell kiválasztani és használni. Nagy telepeken szilázskitermelő, -rakodó keverő-kiosztó célgépek az előnyösek, mivel több munkaműveletre is alkalmasak, energia- és munkaerő-takarékosak.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai