2026. 09. 06., vasárnap
Zakariás
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Hamis növényvédő szerek

Kategória: Élelmiszeripar | Szerző: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága, 2016/10/23

Közérdekű bejelentés alapján tartott ellenőrzést május végén egy nagykereskedő raktárában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Hamis növényvédő szer tárolásának gyanújáról érkezett közérdekű bejelentés májusban a NÉBIH-hez. Az ügyben érintett Pest megyei nagykereskedő raktárában a szakemberek több mint 1400 liter gyomirtó szert foglaltak le. A termék származási országa, csomagolása ugyanis nem felelt meg sem a jogszabályoknak, sem pedig a forgalomba hozatali és felhasználási engedélynek.

Az ellenőrzés során feltárt információk alapján a NÉBIH országos ellenőrzéssorozatot indított. Kilenc megyében és Budapesten összesen 24 helyszínen tartottak vizsgálatot. Az akció során további 2700 kg – a forgalomba hozatali és felhasználási engedélynek nem megfelelő – növényvédő szert vontak ki a forgalomból. A tételek értéke csaknem elérte a 28 millió Ft-ot.

 

Az ellenőrzésekkor hatósági mintavétel is történt. A NÉBIH felvette a kapcsolatot a készítmények hazai engedélytulajdonosaival, akik a minták és a csomagolások ismertető jegyei alapján igazolták, hogy a termékeket nem ők gyártották és nem is járultak hozzá azok előállításához. Ez alapján a lefoglalt növényvédő szerek hamisított terméknek minősülnek. A zárolt mennyiségen túl a NÉBIH elrendelte további mintegy 2900 kg növényvédő szer visszahívását.

Az akció eredményeként a hatóság csaknem 12 000 hektárnyi termőterület növényvédő szeres kezelésére elegendő illegális terméket vont ki a forgalomból. Az eljárás folyamatban van, az érintett cégek a hamisított szerek forgalmazása miatt több millió forint növényvédelmi bírságra számíthatnak. Az érintett vállalkozások adatai elérhetők a http://www.kormany.hu/hu/dok? oldalon a jogsértés listán (267-270. és 272-274. s.sz. eljárás).

 

A NÉBIH felhívja a mezőgazdasági termelők figyelmét, hogy növényvédő szer vásárlásakor legyenek különösen körültekintőek. A hamisított termékek alkalmazásának számos kockázata van (http://portal.nebih.gov.hu/-/amit-tudnunk-kell-a-novenyvedo-szer-hamisitasrol), hisz például azok egészségügyi hatását nem vizsgálták, az alkalmazókra káros egészségügyi hatással lehetnek. Hamis növényvédő szer esetében nem ismert az ellenszer sem, ha mérgezés történik. A készítmény hatása kiszámíthatatlan, előfordulhat, hogy hatástalan, de az is, hogy a megvédendő termés károsodhat, vagy akár meg is semmisülhet. A betakarított termény ismeretlen és kivizsgálatlan szermaradékokat, bomlástermékeket tartalmazhat és veszélyeztetheti a vásárlók egészségét.

Az ellenőrzéssorozat során készült fényképfelvételek, valamint annak egyes állomásait időrendben bemutató videó prezentáció elérhető a NÉBIH weboldalán:

http://portal.nebih.gov.hu/-/orszagszerte-teritettek-a-hamis-novenyvedo-szereket

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Harasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Nem elég túlélni a tejválságot: három ponton kell új alapokra helyezni a magyar tejágazatot
Manapság ritkán találkozni olyan szakemberrel, aki a problémákra megoldásokat is javasol. Dr. Sziráki Bence, a Dózsa Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgató-helyettese ilyen ember, akinek koncepciója szerint a magyar tejágazat hosszú távú stabilizálásához három területen egyszerre van szükség változásra: kiszámíthatóbb termelői ár-képzésre és erősebb termelői alkupozícióra, versenyképesebb és magasabb hozzáadott értéket előállító hazai feldolgozóiparra, valamint a magyar tejtermékek iránti tudatos fogyasztói kereslet megerősítésére. A három pillér egymásra épül, ezért egyik sem képes önmagában tartós megoldást adni. Sziráki Bencével beszélgettünk.
Valódi természet megőrzés a halas tavak nélkül nem működik
Lévai Ferenc nyerte el „Az Év Állattenyésztője” díjat a 2025-ös „Az Év Agrárembere” választáson, amely díjjal elismerték a több évtizedes, kiemelkedő halgazdálkodási és akvakultúra-fejlesztési munkásságát. A neves elismerést a 2026. április 21-én Balatonalmádiban rendezett ünnepélyes gálán adták át. Ha haltermelőben gondolkodunk, ennél jobb helyre nem is kerülhetett volna az elismerés, mert az Aranyponty Zrt. felépítésével egy olyan multifunkcionális tógazdaság jött létre, ami páratlan az országban. Lévai Ferenc győzelme a halászat és haltenyésztés fontosságát is fókuszba helyezte a hagyományos állattenyésztési ágazatok mellett. Lévai Ferenc vezérigazgatóval beszélgettünk. 
Mennyi élelmiszerhulladék keletkezik a háztartásokban?
A Nemezti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2016 óta nyomon követi a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyiségét. A 2025-ös felmérés eredményei szerint tovább erősödött a kedvező tendencia: az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2 százalékkal csökkent. Az otthoni pazarlás hátterében továbbra is ugyanazok a mindennapi hibák állnak: a túlvásárlás, a túlzott főzés és a megfeledkezett élelmiszerek.
Borászat: botladozó marketing
A lassan hanyatló szőlőtermesztést és borászatot az idei tavaszon az időjárás is tovább ingatta. Az Alföld több térségében a késő tavaszi fagy károsított, egyes helyeken a szokásos termés felére számíthatnak a gazdák. Másutt meg tele vannak a pincék, egy várhatóan átlagos termést sem tudnak elhelyezni, még időben a lepárlást fontolgatják. Évek óta tapasztalható folyamat, hogy a kisebb termelők kivágják a tőkéket, a közepes méretű borászatok a túlélésért küzdenek.
Az aranyszínű sárgaság: egyedül nem megy
Az aranyszínű sárgaság 2025-ben gyors terjedésnek indult Magyarország szőlőültetvényeiben, a fertőzött tőkék és az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés pedig kulcsfontosságú a járvány megfékezésében. A tél csak részlegesen gyérítheti a kórokozót, így a következő években a folyamatos monitoring és a közösségi együttműködés válik a védekezés alapjává.
Az ASP és az import megállítása dönti el a sertésszektor jövőjét
A reméltnél gyengébben sikerült az elmúlt év a magyar húsipar számára, a piaci helyzet és az állatbetegségek nagyban korlátozták a növekedést. A magyar sertéshúságazat számára nagy fejlődési lehetőséget kínál, ha sikeresen valósítják meg az uniós pályázatokon nyertes fejlesztési projekteket, a szükséges banki finanszírozás biztonságához azonban stabilabb piaci pozíciók kellenének, amelyhez – a Hússzövetség szerint – szükség lenne a lehetséges piacvédelmi intézkedések bevezetésére. Nagy kockázatot jelent a Horvátország felől is terjedő afrikai sertéspestis is, amelynek megállítása létkérdés a hazai sertéshús termékpálya jövője szempontjából. 

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza