Kategória: Gépesítés | Szerző: Brust László, 2016/12/10
A hazai zöldség-gyümölcs ágazat helyzete
Az idei tavaszi jég- és fagykár óta egyre gyakrabban hallani, hogy a termelők nehéz helyzetben vannak. Az ágazat helyzetét Ledó Ferenccel, a FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökével értékeltük.
– Sok szempont alapján alakult ki a jelenlegi nehéz helyzet – kezdte mondandóját Ledó Ferenc. – A rendszerváltás után egy elavult, sokszereplős termelési szerkezetű ágazattal léptek be a termelők a piacgazdaságba. Az elaprózódott termelésre „rászabadult” a verseny, megjelentek a multinacionális kereskedelmi láncok. A friss zöldség-gyümölcs beszállításnál új szempontokat kellett figyelembe venni, amelyhez a legtöbb termelő nem tudott alkalmazkodni. Mindez melegágyává vált az amúgy is „viruló” feketegazdaságnak (ma is ebben az ágazatban a legerősebb a feketegazdaság a maga 30–40 százalékával). A piac úgy alakította át az egész szerkezetet, hogy a feketekereskedelem igen erőssé vált, és „megszülettek” a nagyobb nepperkereskedők, akiknek az volt az elsődleges céljuk, hogy a termelőktől felvásárolt árut lédig vagy csomagolt formában szállították be az áruházláncokba. Mindezt még tetézte, hogy az importárut is könnyebben hozták be ellenőrizetlenül.
A ’90-es évek végén az Európai Unió államaiban is megindult a kertészeti ágazat fejlesztése annak érdekében, hogy a közép-kelet-európai piacokat is megszerezzék. Az uniós csatlakozás előtt a fejlett holland, olasz, német, francia, spanyol termelők óriási piaci lehetőségeket láttak ebben a régióban, és jelentős sikereket értek el a piac megszerzése terén. Az áruházláncok jelenleg is a hazai zöldség-gyümölcs 50–60 százalékát forgalmazzák, amely jelentős importtal is kiegészül. Szerencsére az utóbbi években sokat változott ez a magatartás, és a beszerzésben ma már a hazai termékeknek is jóval nagyobb szerep jut. Az áruházláncok üzletpolitikájának a céljai nem változtak: az év minden napján ugyanazt a minőségű árut a legolcsóbban akarják beszerezni. Óriási a verseny, így a termelésnek az a legfontosabb feladata, hogy hatékonyan, versenyképesen állítsák elő a termékeket, mert csak így van esély a bel- és exportpiacot megtartani, növelni.
Nagy kérdés az is, hogy a versenyképesség növelése mellett van-e olyan elegendő árualap, ami az élelmiszer-biztonsági előírásoknak is megfelel. Ezt csak szövetkezésben, integrációban lehetne eredményesen megoldani, de ezen a téren a legnagyobb a lemaradása a hazai ágazatnak. A főfoglalkozású zöldség-gyümölcs termesztők létszáma 120–130 ezer fő, de még legalább ennyien végeznek „kiegészítő” tevékenységként zöldség-gyümölcs árutermelést. Az ágazatban van ugyan néhány kertészeti kultúra, ami jól gépesíthető, de a kézi munkaerőt a legtöbb helyen nem nélkülözhetik. Sok esetben az egyes kultúrákban hatékonyabb a termelés, ha nem nagyüzemi módon végzik, ám itt is szükség van elegendő tőkére, folyamatos fejlesztésre, valamint szaktudásra, illetve szaktanácsadásra.
Sokan gondolják, hogy az integráció nem más, mint hogy megtermelem az árut és közösen értékesítjük. Az elnök szerint a termelést is össze kell fogni, mert olyan termékre van szükség, ami a piacon versenyképesen eladható. A teljes vertikális és horizontális integrációt kell megvalósítani, mert ez a jövő útja. Ha nem ezt teszik az ágazat szereplői, akkor sok termelőnek nem lesz esélye a gazdaságos termeléshez. Azok a TÉSZ-ek, amelyek a termelőket is integrálták, irányították a termelést, szaktanácsadást biztosítottak, inputanyagokat szereztek be közösen stb., azok ma is léteznek és megerősödtek. Az elnök hangsúlyozta, hogy a 47 TÉSZ és a 25–30 TÉCS túlélte a válságot, nincs árualaphiányuk, nincs értékesítési gondjuk, mert tagjaik versenyképesen termelnek, jó minőséget. A TÉSZ-ek 20–22 ezer termelőt fognak össze. A hazai zöldség-gyümölcs ágazat éves termelési értéke 270–280 milliárd forint, amelyből a TÉSZ-ek részesedése 45–50 milliárd forint.
Az elnök kitért arra is, hogy a hazai ültetvényszerkezet jelentős korszerűsítésre szorul. Egyes növényi kultúráknál azt is meg kell vizsgálni, hogy lehet-e versenyképesen, hatékonyan termelni, a klímaváltozás hatásait is figyelembe véve. Ledó Ferenc példaként a makói hagymát említette. A makói hagyma rendkívül jó belső tartalommal rendelkezik, a szárazanyag tartalma 17–18 százalék, míg a többi hagymáé 10–12 százalék. A múlt rendszerben a makói hagymát főként a skandináv országok vették meg, betárolták, és a halas termékekhez dolgozták fel az év folyamán. A világméretű globalizációnak köszönhetően tárolásra nincs szükség (maximum 4–6 heti készlettel kell rendelkezni), mert a világ valamelyik részén éppen van hagymabetakarítás, és a „föld végéről” vásárolt hagyma lényegesen olcsóbb, mint a korszerű tárolóban elhelyezett hagyma.
A szállítási költségeknél az óriási mennyiségek szállítása miatt az 1 kg-ra vetített szállítási költség kisebb, mintha mi kamionnal szállítanánk hagymát a skandináv országokba. Persze ez csak a nagy mennyiségben, ipari feldolgozásra szánt hagymánál igaz, a friss fogyasztású hagymánál, valamint főzésnél használt hagymánál nem. A hagyma jelentős részét ipari jelleggel dolgozzák fel. Ezért a makói hagyma tömegtermelésével fel kell hagyni, speciális, prémium csomagolt termékként kell piacra vinni, mert jó terméstechnológiával, elfogadható hozamokkal, jó marketingfogásokkal (OMJ árujelző jobb kihasználásával) esély van arra, hogy olyan áron lehessen értékesíteni, hogy a termelő gazda is tisztességes jövedelemhez jusson. Míg a hagyományos makói hagymából még jó technológia mellett is 250–300 q/ha terméseredményt tudnak elérni, addig az 1 éves magról vetett hagymánál 700-900 q/ha eredmény sem ritka.
A klímaváltozás nem új keletű Magyarországon, hiszen száz évre visszatekintve mindig volt szélsőséges időjárás, de tény, hogy az utóbbi évtizedben gyakoribbak ezek az időjárási anomáliák. Az elnök szerint a mediterrán éghajlati viszonyok kezdenek kialakulni Magyarországon is, melegszik az idő, kevesebb a hó, több a napsütötte órák száma, a csapadék nem akkor esik, amikor kellene. Ebből adódik, hogy Magyarországon hosszú távon zöldséget, gyümölcsöt öntözés nélkül nem lehet termeszteni, jelentette ki az elnök. Magyarországon jellemzően (85–90 százalékban) olyan területen fekszenek a zöldségtermő területek, ahol folyóvizek szabdalják a területet, így csatornarendszerekkel ki lehetne alakítani az öntözést. A zöldségtermő terület 75–80 ezer hektárt tesz ki, míg a gyümölcsültetvények hasonló nagyságrendet foglalnak el. A gyümölcsültetvények nagy része dombvidéken található, ami egy szempontból előny, de az öntözés oldaláról már nehezebb a kérdés. Itt tárolókban kell összegyűjteni és tárolni a csapadékot ahhoz, hogy a száraz évszakban is öntözni lehessen. Ami a fúrt kutak öntözési lehetőségét illeti, ezt is, mint a másik kettőt, csak nagy beruházási, lassan megtérülő költséggel lehet megvalósítani.
Ledó Ferenc a jövőt is meghatározó kérdésként fogalmazza meg a feldolgozóipar fejlesztését. Ha az ágazatban az élelmiszer-feldolgozás nem fejlődik, akkor a termelés is leépül. Jelenleg a termés 50–60 százalékát dolgozzák fel. A kilencvenes években felszámolódtak a hazai feldolgozók, aminek az volt a következménye, hogy a termelés jelentősen visszaesett. Ugyanakkor a piaci igények is jelentősen változnak, hiszen a fogyasztók elsősorban a friss zöldséget, gyümölcsöt keresik, de ha nincs, akkor a fagyasztott, illetve a konzervipari termékeket vásárolják. Ezt a változást az ágazatnak is követnie kell. Az elnök szerint a mélyhűtőipart kellene nagymértékben fejleszteni, mert így lehetne a megváltozott fogyasztói szokásokat, igényeket kielégíteni.
Valóságos európai prémium zöldség-gyümölcs nagyhatalom lehetne hazánk – egyes zöldség-gyümölcs fajokból. Egységes jogi szabályozással meg tudnánk sokszorozni a termálvízzel fűtött termelő berendezéseket Magyarországon. A termálvízkincs korántsem kifogyhatatlan, de a jelenlegi fogyasztásunkkal számolva így is 500–600 évre elegendő van belőle, mondta Ledó Ferenc. Az elnök szerint eleve sokkal több zöldséget kellene fólia, üvegház alatt termeszteni, így egy szezonon belül huzamosabban lehetne megfelelni az áruházláncoknál felállított szigorú szállítási, mennyiségi és minőségi követelményeknek. A klímaváltozás egy részét sokkal biztonságosabban ki tudnánk küszöbölni (fagyok, jégeső károk stb.). Folyamatosabb foglalkoztatást tudnánk biztosítani, mint a szabadföldi zöldségtermesztésben, s nem utolsó szempont, hogy a termálvízfűtésnek minimális a szén-dioxid kibocsájtása is.
Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Ez is érdekelhetiFejlesztés előtt: Brojleristállók építéseBorászat: A korrupció marketingeszköz - a francia és magyar paradoxonFontos változások a földforgalmi szabályokban
Hírlevél feliratkozásA kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.
Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.
A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra
Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.
« vissza