A mi kenyerünk a legfinomabb

Kategória: Élelmiszeripar | Szerző: GyZ, 2014/01/10
Címkék: búza, magyar búza, javító minőség, euró búza, pannon búza, liszt, kenyér, malomipar, sütőipar

Kereskedelmünk is egyre dörzsöltebben van jelen a nemzetközi piacokon, igaz, a termelők ezt nem mindig érzik az elszámolások során. Keres kedelemben, marketingtevékenységben még sokat kell javulni, mert Európa nem a magas, prémium minőséghez szokott, általában nem is tudják megtermelni, következésképpen nem is mindenhol tudják értékelni. Ellentmondás van emiatt a hazai búzatermesztésben, megoszlanak a vélemények a fajtakérdésben, a termesztéstechnológia további – költségigényes – fejlesztése tekintetében és a begyűrűző piaci mechanizmusok hazai megítélésében.

mI A gond A hAzAI búzAtermesztéssel?

A magyar búzatermesztés nem éli fénykorát napjainkban, az országos vetésterület nem szakmai meggyőződésből, sokkal inkább kényszerűségből van az 1 millió hektár felett. A legnagyobb gondot az a bizonyos nyereségtermelés jelenti, amely ma minden köztermesztésben lévő növény esetében alapelvárás. Nos, éppen a búza az, ami átlagos évjáratokban – a többi haszonnövénnyel összevetésben – nagyon szerény nyereségtermelésre képes már jó néhány éve, hiszen az inputanyagok beszerzési árának folyamatos növekedése és az árak stagnálása, illetve csökkenése egyre zsugorítja a termelők nyereségét. Könnyen belátható, hogy 4–5 t/ha közötti országos termésátlag mellett a termelők fele egyáltalán nem tud az őszi búzán nyereséget realizálni 40–45 000 Ft/t felvásárlási ár mellett.

Gyorsan hozzá kell tenni, hogy a termelők jelentős része korszerű fajtákkal, magas költségekkel dolgozik, és prémium minőséget állít elő, aminek éppen nincs piaca. Alig van különbség az euro minőség és a prémium minőség – vagyis a javító búzák – árai között. Elkötelezett, jó termőhelyeken gazdálkodó búzatermelők fontolgatják, hogy inkább átlagos fajtákkal euro minőséget állítanak elő, mert jobban és gyorsabban tudják eladni. Nem kell a piacon – azonnal biztosan nem – a minőségi búza, csak a gond van vele, mert tárolni kell, költség rakodik rá, soká szállítják el. Nem éri el sokak számára a célt a búzával végigküzdött termelési folyamat, mert nem hoz tisztes nyereséget. Mégis vetik, mert mindig van esély és remény arra, hogy kiugróan jó termést ad, és a piac mégis honorálja a minőséget. Persze ez csak a pszichés része az őszi vetések begyakorlott mozdulatainak, mert döntően a megszokás motiválja a munkát. Az őszi búza vetésváltásban betöltött szerepe miatt, a betakarítási munkacsúcsok széthúzása miatt és a remélt korai árbevétel miatt történik valójában minden effajta törekvés…

mI A helyzet külFöldön?

Természetesen a világ nagy búzatermelő országai – Kanada, USA, Oroszország, Ukrajna, India, Argentína, Franciaország – területi nagyságrendjüknél fogva mind jóval nagyobb mennyiséget állítanak elő évente, mint Magyarország, és évről évre átalakítják a világpiaci ártrendeket. Vannak országok ezek között, ahol jóval alacsonyabb színvonalon folyik a kenyérgabona termesztése, mégis meghatározó a piacalakító szerepük. Az érdekesség – különösen az európai búzatermelő nagyhatalmak körében –, hogy a megtermelt kenyérgabona minősége sokkal gyengébb, de nagyon sok. Hozzászokott a piac az euro minőséghez és ezt keresi, ezt adja-veszi, aminek az ára természetesen sokkal alacsonyabb. Nehéz ezt egy olyan országban tudomásul venni, ahol a fogyasztói igényeket az elmúlt évszázadban magasra tették, ahol a pékségek áruféleségeinek esztétikája és beltartalma átlagon felüli.

Európa nagy részén megelégednek a szerényebb lisztminőséggel, ahol nem követeli ki feltétlenül a fogyasztó, hogy magas legyen a kenyér, tésztája lyukacsos legyen, íze legyen állandó, és a pékségben legyen friss „furfurol” illat. Mások tehát a fogyasztói szokások és mások a termelői szokások is! A szerényebb igényekhez megfelel az euro minőségű étkezési búza, viszont abból a francia termelő legalább 8 t/ha-t termel. Letisztult technológiával, bevált fajtával dolgoznak, és eszükbe sem jut magas minőségi paraméterekre – legalább is nagy mennyiségben – törekedni. Viszont a magas termésszintek mellett van nyereség, mert az átlagos fajták termőképessége, a fajták kiszolgálása lehetővé teszi, hogy a magyar termésátlagoknál 3 tonnával több teremjen, amit a piac azonnal felszív és fizet. A termelők rájöttek – vagy ráirányították a figyelmüket –, hogy ha nagy termésátlagok születnek, sokat termelnek, akkor az árak ingadozását is jobban tolerálják, hiszen mindenképpen nyereségük lesz. A magyar minőségi búza pedig vár a tárolókban hosszú hónapokat, amíg sort kerítenek a kereskedők arra, hogy egyáltalán – tárgyalási alapot képviselő – árajánlatot tegyenek. Természetesen ez a fejtegetés kicsit sarkított, mert azért lehet eladni Magyarországon is minőségi búzát, de az országos termés felét mindig a bizonytalanság fenyegeti a következő év márciusáig.

A visszalépés lehet az előrelépés?

Lehet, hogy a magyar búzatermesztés hamarosan válaszút elé kényszerül. Dönteni kell a termelői szférának arról, hogy beáll-e az európai sorba – a fent felsorolt termőhelyi és szakmai erények ellenére – és töredéke fajtával nekilát mennyiséget termelni, versenyképes növénnyé emelve az őszi búzát; vagy továbbra is kihasználja az új fajták potenciálját, és a kiváló termőhelyen átlagos 5–6 t/ha termésszint mellett várja a piac kegyeit, nyereség reményében. Furcsa helyzet ez, mert ameddig más haszonnövényeknél lehet értelmes magyarázatot találni a minőségi termelés indoklására, addig éppen a kenyérgabona esetében nem akar működni ez az elmélet. Persze ez a magyar jelenség sokat változhatna, ha az országban kevesebb fajtával sokkal egységesebb minőséget állítanának elő a termelők. Talán a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) évek óta szorgalmazott pannon-búza programja megoldást jelentett volna/jelentene. De egyelőre nincs elég motiváció, nincs elég hit a termelőkben egy ilyen csatlakozáshoz, pedig nyilvánvaló, hogy akinek nincsenek közvetlen külföldi kapcsolatai, aki nem kötődik hazai malmokhoz, nem képes jól értékesíteni, biztosan nem lehet elégedett a lassan befolyó búza árbevételeivel.

A magyar búzatermesztés nemzeti ügy, legalábbis annak számít. Lehet, hogy a nyereségesség érdekében sokaknak meg kellene alkudni és mennyiséget kellene termelni, de a hazai fogyasztók akkor is kikövetelik a malmoktól és a sütőipartól a megszokott minőséget. Tartozhatunk Európához, de nem kellene feladni évszázados hagyományainkat, kiváltképpen nem a kenyérhez – mint alapvető élelmiszerhez – fűződő elvárásainkat.

A malomipar két tűz között

A malmok és a sütőipar – legyenek magán vagy külföldi tulajdonban – a termelőkre mutogatnak, ha a liszt minőségéről vagy az árakról van szó. Kétségtelen, hogy a kenyér alapanyaga a szántóföldön a termelők gondos munkája során terem meg, de számos folyamat következik és befolyásolja a búza és a belőle őrölt liszt sorsát a másik két szektorban is. A termelő éppúgy nyereséget szeretne realizálni, mint a másik két szektor, a felelőssége mégis óriási abban, hogy milyen fajtával, milyen technológiával dolgozik, és milyen minőségű terméket állít elő. Pontosabban ma már olyan minőséget képes előállítani, amelyet az ipar kér, viszont azt le kellene szerződni – mint nem is olyan régen – és meg kell/kellene fizetni. Talán nem lenne szamárság újra korrekt szerződéses alapokra helyezni a termelők és feldolgozók elválaszthatatlan kapcsolatát?!

Mások tehát a fogyasztási szokások és mások a termelői szokások is

Úgy tűnik, eltávolodtak egymástól a felek, megszűnt az a párbeszéd, amely ezt a kapcsolatot korábban jellemezte. A liberalizált piac szétrombolta a korábbi kapcsolatokat, amelyeket az egymásra utaltság, a személyes jó viszony kovásza tartott egybe. Ma egy kompromisszumokon alapuló, kimerítő tárgyalás helyett gyakran a szabadpiac útvesztőit választják a felek, ahonnan a folyamatos működéshez bármit meg lehet szerezni. Persze vannak kivételek, vannak olyan feldolgozók, akik a mai napig tiszteletben tartják a termelők erőfeszítéseit, minőségi törekvéseit és korrekt partnerkapcsolatokat tartanak fenn.

A malom kibocsátott termékei, a lisztek a sütőiparnál, a pékségekben és cukrászatokban vizsgáznak. Nekik sem mindegy milyen a visszajelzés, milyen a megrendelésállomány. A végén pedig a fogyasztó áll, aki gyakran azzal szembesül, hogy kicsi a zsemlye, keletlen, szalonnás, hamar száradó a kenyér, de nem sokat tehet. Talán elkelne a párbeszéd a termelők, a kereskedők és a feldolgozók között részben az egyszer már jól működő búza–liszt–kenyér vertikum helyreállításáról, másrészt a nyereség újrafelosztásáról, hogy minden szektor képviselői arányosan részesedhessenek. Ezt meg kell tenni, mert a helyzet így tovább romlik!

A kérdés csak az, hogy miért kell nekünk magyaroknak egyre inkább olyan kenyeret enni, mint a környező országokban élőknek, amikor a miénk sokkal jobb, szebb, és ezt bármikor elő tudjuk állítani magunknak, ha akarjuk!

Ajánlott kiadványokDr. Radics László:
Növénytermesztő mester könyveDr. Radics László – Dr. Pusztai Péter:
Alternatív növények korszerű termesztéseDr. Magda Sándor (szerk.):
Mezőgazdasági vállalkozások szervezése és ökonómiájaDr. Győri Zoltán – Dr. Győriné dr. Mile Irma:
A búza és kukorica minősége és feldolgozása

Ez is érdekelhetiŐszi búza fajtakísérlet 2014Az őszi vetésekről, vetőmagokról gazdálkodói szemmelAz őszi kalászosok piaca