Kategória: Agrártámogatások | Szerző: Barabás Tamás - KKV fejlesztési tanácsadó, ügyvezető, 2017/03/06
A 2017-es év egy igazi forrásokkal, pályázati lehetőségekkel teli év lesz. Számos mezőgazdasági és vidéki vállalkozásokat segítő program megjelenése várható a hetekben, melyeket érdemes nyomon követni.
Számos kormányzati és szakmai egyeztetés előzte meg a várhatóan áprilistól benyújtható, kifejezetten a falusi turizmushoz is kapcsolódó kiírást, mely VP – 6.4.1 – 16 kódszámmal „Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása” címen lesz elérhető. A program 35,9 Mrd Ft kerettel áll majd rendelkezésre, és körülbelül 700–1000 projekt támogatása várható. A programcsomag célja, hogy elősegítse vidéki térségben működő, mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők, nem mezőgazdasági tevékenységeinek továbbfejlesztését. Ez a jogcím kiemelten fókuszál a tanyás településekre, és vállalkozáshiányos, aprófalvas területeken megvalósuló tevékenységekre, illetve az ezen területekhez kapcsolódó vállalkozásfejlesztésre.
A pályázatban támogatható lesz a falusi turisztikai attrakciók és szolgáltatások (pl. szállás, vendéglátás) továbbfejlesztése, valamint a nem mezőgazdasági termék-, szolgáltatás- és technológiafejlesztés is. Vissza nem térítendő támogatást igényelhetünk a tevékenység ellátásához szükséges műhely, kisebb bemutatótér fejlesztésére is, árusítóhelyek kialakítására. A támogatható területek között lesz a turizmus több fajtája is, így az aktív turizmus, a szabadidős sportturisztikai beruházások is. A beruházásokhoz kapcsolódóan előnyt fognak élvezni azok, akik a beruházásaik mentén a megújuló energiaforrásokra koncentrálnak és ezeket beépítik majd a beruházásba. A programcsomag keretében maximum 160 000 euró támogatás lesz projektenként igényelhető, melynek százalékos támogatási intenzitása a pályázat mellett elérhető településlista alapján állapítható meg. Nagyságrendileg 50–70%-os támogatásra számíthatnak a pályázók.
Tanácsunk: A Felhívás jelenleg elérhető verziója még változni fog. Ugyanakkor a pályázat részletes, a beruházáshoz kötődő költségvetést és üzleti tervet kér majd, valamint szálláshely-fejlesztés esetén számos minősítésnek kell megfelelnünk, célszerű tehát mihamarabb megkezdeni az előkészületet, hogy minden kötelezően a pályázathoz csatolandó dokumentáció rendelkezésre álljon.
Különös figyelem irányul ebben az évben a méhek, méhészetek szerepére, tekintettel az általuk betöltött sokrétű szerepre a fenntartható mezőgazdaság körforgásában. A méhek fontossága mindennapjainkra is kiterjed, melynek környezetvédelmi és fenntarthatósági szerepeiről nagyon sokat hallhattunk a médiában.
A támogatási programban a méhészek és méhészeti szervezetek kaphatnak támogatást, melynek keretében a következőkre lesz elérhető támogatás: méhészeti országos képzés, méhegészségügyi ismeretek gyűjtése, regionális rendezvények, országos ismeretterjesztés, szaktanácsadó hálózat működtetése, bemutató méhészetek látogatása, méz és méhészeti termékek kinyerése és kiszerelése, a léptároláshoz szükséges új eszközök beszerzése, kaptárak állománypótlása.
Lehetőséget kapnak a méhészetek a méhcsaládokat megtámadó kártevők és betegségek elleni védekezésre is, valamint méhegészségügyi kutatásokra és környezetterhelési monitoring vizsgálatokra is lehet támogatást kérni. A program több jogcímből áll, vannak folyamatosan benyújtható támogatási kérelmi lehetőségek és egyedi projektigények is.
Kiemelten magas, 100 milliárd forintnyi kerettel rendelkező komplex támogatási célokat magában foglaló programcsomag lesz elérhető élelmiszeripari beruházáshoz középvállalkozások részére. Az új támogatási forrás kedvezményes hitellel társul, így kombinált hitelkonstrukcióban nyújt segítséget a projektgazdáknak.
A program már február közepétől benyújtható, melynek keretében az élelmiszeripari feldolgozó középvállalkozások fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítését, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatását segítik elő.
A program legfőbb célja, hogy új termelőeszközök, gépek kerüljenek beszerzésre, és új technológiai rendszerek, kapacitások álljanak fel. Ezen elsődleges célhoz kapcsolódóan infrastrukturális beruházás, megújuló energiákat hasznosító megoldások kialakítása, valamint vállalatirányítási, környezet- és termelésirányítási rendszerek beszerzése is támogatott lesz.
A programcsomag a GINOP keretei között lesz elérhető, így kifejezetten a vidéki, konvergencia régiókban lévő vállalkozások pályázhatnak, (Budapest és Pest megye tehát kizárva). Az elnyerhető támogatások jelentősek, a pályázaton igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimum 50 millió Ft – maximum 750 millió Ft lehet, melyhez az igényelhető kedvezményes kölcsön összege: minimum 50 millió Ft – maximum 2 milliárd Ft lehet.
Tanácsunk: Fontos tudnivaló, hogy a középvállalkozások kategóriájába azon vállalkozások tartoznak – elsőként leginkább munkavállalói létszám alapján –, akiknél az átlagos statisztikai létszám 50 főnél nagyobb, de 250 főnél kisebb. A vállalati besorolás kapcsán fontos a kapcsolt és csatolt vállalkozások beszámítása is. A kiíráson nemcsak élelmiszeripari cégek indulhatnak, hanem csupán a projektnek kell élelmiszeripari fejlesztésnek lennie.
2017 első felében számos új konstrukció jelenik még meg, valamint több olyan forrás érhető majd el, amelyek kifejezett slágerpályázatok voltak az elmúlt időszakban. A nem közvetlen és elsődlegesen agrár- és mezőgazdasági termékfeldolgozásban érintett vállalkozások részére is számos lehetőség adódik, például akik mezőgazdasági gépgyártásban, fémipari gyártásban, tárolók, üzemi berendezések vagy csomagoló anyagok gyártásában érintettek, s még sorolhatnánk az ide kapcsolható ágazatokat. Ők, akik gyártó és termelő vállalkozások, versenyképességük és gyártási kapacitásaik növelése végett többféle gép, eszköz és technológia beszerzési pályázat érhető el. Mindezen programok kiegészülnek telephelyek korszerűsítésével is, ingatlan-infrastruktúra bővítésével, valamint megújuló energiaforrások alkalmazásával, energiahatékony épületi beruházások végzésével. Az exportra gyártó társaságoknak is külön lehetőségek állnak rendelkezésre, ugyanúgy az innováció és a kutatás-fejlesztési lehetőségek is nagyon sok támogatást kaphatnak.
Néhány ágazat számára még elérhetőek az állattartó telepek fejlesztésére kiírt konstrukciók is, de igazán nagy érdeklődésre a következőkben a fiatal gazda pályázat számíthat.
„A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” új felhívásra a támogatási igényünk beadása márciustól lesz elérhető. A program kiemelt célja a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának támogatása, ezzel együtt a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő korstruktúrájának javítása, a vidék népességmegtartó képességének növelése és a mezőgazdasági tevékenység hosszú távú megtartása. A pályázatra jelentkezők MVH ügyfél-nyilvántartási számmal kell, hogy rendelkezzenek, s a kérelem benyújtásakor legfeljebb 40 évesek lehetnek. Kötelezően rendelkezniük kell mezőgazdasági szakismerettel, és legalább 6–25 ezer euró közötti STE üzemmérettel kell rendelkezniük. Emellett főtevékenységként mezőgazdasági tevékenységet kell végezniük, mindezt a támogatási kérelem benyújtásától számított 12 hónapnál nem régebbi egyéni vállalkozói formában.
A pályázat keretei között újonnan létrehozott mezőgazdasági vállalkozás kapja majd a támogatást, az előzetesen összeállított üzleti tervben vállalt pénzügyi, gazdasági kötelezettségek teljesítésével arányosan. FONTOS Információ: a fiatal gazdának részletes üzleti tervet kell készítenie, előre megadott szempontok és vállalási lehetőségek szerint
A pályázati támogatás legfeljebb 40 000 euró lehet, mely a vállalt működtetési időszak 4. évére vállalt üzemméret függvényében alakul. A támogatás vissza nem térítendő, melynek 75%-át mint előleget előre kifizetik.
Lapzártunkkor jelent meg a REL és a Termelői-csoportok támogatására kiírt felhívás. A REL, azaz „rövid ellátási lánc” csoportok célja az ellátási lánc szereplőinek együttműködése keretében a rövid ellátási láncok és a helyi, közvetlen értékesítési lehetőségek létrehozása és fejlesztése, valamint a mezőgazdasági termelők piacra juttatása által a jövedelmük növelése, amely megvalósítható a promóciós tevékenységek előmozdítása és a közös projekttervre alapozott értékesítési csatornák kialakítása, fejlesztése segítségével. A támogatás 300 000 EUR mértékű lehet 3 évre, mely ezen csoport létrehozására és a közös értékesítés, marketingtevékenység, az ellátási lánc rövidítése kapcsán végrehajtott beruházásokra fordítható.
A termelői csoportok támogatása hasonló logika alapján történik, csak nem az értékesítési, hanem a termelői összefogást ösztönözve. A támogatás maximum összege 100 000 eurónak megfelelő forintösszeg/év/támogatott csoport.
Ezúton is kívánunk minden kedves olvasónknak sikeres felkészülést az előttünk álló aktív időszakra!
Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai
A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.
Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.
A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra
Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.
« vissza