Készül az integrációs együttműködési törvény

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: H. Gy., 2017/04/03

A sajtótájékoztatón Dr. Mikó Zoltán, Dr. Győrffy Balázs és Jakab István

Az integrációról általában elhangzott, hogy napjainkban az agrárpolitikai tematikájú megszólalások szinte kivétel nélkül érintik a szövetkezés, integráció kérdését. Nem kis feladat az együttműködés kérdésében az érdemi tudati változás elérése. A rendszerváltozást követően az agrárpolitika középpontjában épp a szövetkezés elvének a lebontása állt, nem csekély politikai felhanggal kísérve. Több mint 25 évvel a rendszerváltozás után azonban reálisan meg lehet állapítani, hogy a korabeli nyilatkozatok politikai tartalmát nem is vitatva, akarva vagy akaratlanul a korábbi gazdasági együttműködési (szövetkezési) formák szétzilálódása egyben a gazdasági teljesítmény és a gazdasági érdekérvényesítés csökkenését is eredményezte az agrárium területén azáltal, hogy a piacnyitással szemben lényegében érdemi fellépési lehetőség, eszköz és intézmény nem állt fenn. És épp ez az a pont, amikor napjainkban a termelői együttműködés gondolata egyre erőteljesebben megjelenik.

Az uniós csatlakozás ugyanis kezdetben nem csekély eufóriát okozott az agrárium szereplőinél, hiszen viszonylag kevés feltétel teljesítésével viszonylag magas összegű normatív alapon járó támogatáshoz (lásd földalapú támogatások) lehetett jutni olyan tevékenységgel (pl. gabonafélék termesztése), amelyek viszonylag kevés élőmunka-ráfordítás és nagyfokú gépesítés mellett tisztes jövedelmet eredményeztek. Napjainkban viszont egyre nyilvánvalóbbá kezd válni, hogy a gabona- és az olajpiac ártendenciái szoros kapcsolatban vannak egymással, és ha csökken vagy stagnál az olaj ára (már pedig ez történik), az kihatással van a gabonafélék piacán elérhető árakra is. Az Oroszországgal szemben bevezetett embargó „eredményeként” sikerült elérni, hogy a hazai agrártermékek egyik legnagyobb korábbi felvevője 2–3 év alatt számos élelmiszerből lényegében önellátóvá vált, sőt több termékből hamarosan nem mint vevő, hanem mint eladó jelenik meg a világ piacain. Végezetül megállapítható az is, hogy az Európai Unió 2020–2027 közötti költségvetésében nagyon sok még az agrárágazatot is érintő nyitott kérdés.

A stratégiában gondolkodó gazdasági szereplők egyre inkább kezdik belátni, hogy jövőbeni piacon maradásuk előfeltétele a versenyképességük világpiaci tendenciákhoz való igazítása, ami viszont csak technológiai fejlesztésekkel és a piaci szereplők közötti együttműködés – nevezhetjük integrációnak is – erősítésével érhető el.

A gazdasági érdekérvényesítésnek lényegében három eszköze van:

• a tőkeerő,
• a szervezettség és
• a közhatalom.

A hazai agrárpiaci szereplők tőkeerejét – néhány kivételt leszámítva – sikerrel nehezen lehetne egybe vetni a konkurens országok vállalkozásainak tőkeerejével. A szervezettség tekintetében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megalakulásával megnyílt annak a lehetősége, hogy az agrárgazdaság piaci szereplői az együttműködés és konszolidált érdekegyeztetés, érdekérvényesítés rendjét kialakítsák. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a piaci versenytársainkban a gazdák, gazdálkodók szervezettsége évtizedes, sőt évszázados múltra tekint vissza.

Termelői együttműködések

Szólni kell a gazdasági jellegű integráció kérdéséről is. Részben az EU, részben a hazai szabályozás igen bőséges pénzügyi támogatási eszközökkel próbálta segíteni a termelői együttműködések létrejöttét: a TÉSZ-ek, a BÉSZ-ek sorra alakultak, felvették a működésük megkezdéséért járó támogatást, ám mire a támogatási időszak lejárt (általában öt év), ezek a szervezetek lényegében megszűntek, csődbe mentek, vagy egyszerűen megvalósult a tulajdonosi koncentrációjuk. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy mi lehetett ennek az oka? A tudati okok mellett a gazdasági érdekeltség hiányát, valamint a nem megfelelő jogi-adózási környezetet lehet elsősorban indokként felhozni. Például az őstermelői adózás jelenlegi rendszere sem az összefogásra, az átlátható gazdálkodásra és a közös fellépésre ösztönöz.

Magyarországon évtizedek óta probléma a szövetkezeti forma gyakorlati elterjedésének a hiánya. Az eredeti szövetkezeti elvek abból indultak ki, hogy a gazdasági élet sok kis szereplője felismeri, hogy megfelelő együttműködés mellett sokkal könnyebben tudnak boldogulni. Ennek egyik legismertebb formája a Raiffeisen-típusú szövetkezés. E szövetkezési forma lényegében átfogja a gazdálkodás, az értékesítés, valamint a finanszírozás területét, ezzel is biztosítva tagjai számára a legnagyobb gazdasági előnyt. Korábban Magyarországon ilyen típusú feladatokat láttak el a Hangya szövetkezetek. A rendszerváltozást követően megalkotott szinte valamennyi szövetkezeti szabályozási koncepció sem tudott egyértelműen választ adni arra a kérdésre, hogy a szövetkezet mennyiben tőkeegyesítő és mennyiben személy(vállalkozás) egyesítő, tevékenység-összehangoló, közösérdek-érvényesítő szervezeti forma. A jelenleg hatályos szabályozás is alapvetően a tőkeegyesítés oldaláról közelíti meg a szövetkezés kérdését. Ha viszont ez így van, akkor teljesen természetes, hogy a szövetkezeti formát pont azok nem fogják választani, akiknek erre a legnagyobb szükségük lenne. Ehhez még ehhez hozzávehetjük az agrárium területén érvényesülő szerződéses fegyelem igen szabadon értelmezett érvényesülését, mint az integrációt gátló körülményt.

Speciális jogi környezetet

A realitás vélhetően az, hogy a szövetkezeti forma, mint az együttműködés lehetséges szervezeti kerete csak nagyon lassan fog elterjedni, ez is csak akkor, ha az agrárgazdasági sajátosságok a szövetkezeti szabályozásban meg fognak jelenni. Ez vélhetően hosszú időt fog igénybe venni, így célszerű alternatív megoldások keresése. Az egyik lehetséges szabályozási irányra a példát a határidős gabonapiaci ügyletekre vonatkozó szabályok mutatják meg. A 2015. évi XCVII. törvény a mezőgazdasági termékpiacok szabályozási rendjének sajátos szabályait állapítja meg. Ennek része az ún. határidős ügyletekre vonatkozó sajátos szabályok megállapítása. A NAK aktív közreműködésével kompromisszumos megoldás született ebben a kérdésben, azóta pedig lényegében a határidős gabonapiaci ügyletek körül csend van. A megoldás jogi része pedig abból állt, hogy a Ptk. általános szabályait kiegészítve, a határidős ügyletekre speciális szabályozást alakítottak ki. Ez a jogalkotási technika adott esetben alkalmas lehet az integrációs szerződéseken alapuló jogi struktúrájának a kialakítására.

Győrffy Balázs elmondta, hogy a NAK 2015-ben tízezer gazdálkodót kérdezett meg egy kutatás keretében, és az a sajnálatos eredmény született, hogy meglehetősen csekély az együttműködési szándék a magyar agrárgazdaság szereplői körében. S ha már működő együttműködésekről beszélünk, akkor jellemzően a különböző pályázatokon elnyerhető plusz pont szerepelt első helyen, amiért hajlanak a gazdák az együttműködésre. Ugyanakkor, ha egyénileg kérdezik meg a gazdákat, akkor azt tapasztalni, hogy az értékesítés biztonságának a javulása foglalkoztatja leginkább őket, hiszen a megkérdezettek 63 százaléka adott erre a kérdésre pozitív választ. S ha megnézzük, hogy melyik kérdés kapta meg a megkérdezettek ötven százalékának az igenlő válaszát, akkor az árak kiszámíthatósága, az input anyagok olcsó beszerzése, valamint a piaci alkuerő javulása az, ami a leghangsúlyosabban jelent meg. Akár horizontális, akár vertikális együttműködés esetében beszélni kell arról is, hogy milyen példa értékű együttműködések vannak idehaza és a világ más pontján. A NAK egy olyan javaslattal állt elő, amivel az integrációt más megközelítésben, új alapokra helyezve kívánja vonzóbbá tenni az agrárágazat szereplői számára. A Kamarának ebben a témakörben fontos szerepe van, az információk gyors, és pontos átadása, a tagság ilyen irányú „tanítása”, képzése a közeljövő meghatározó feladata közé tartozik.

Túl a 24. órán

Jakab István, a MAGOSZ elnöke, az Országgyűlés alelnöke emlékeztetett arra, hogy az uniós csatlakozás időszakában olyan partnerekkel találkoztunk, amikor a határokat kinyitottuk, akik már több évtizedes, sőt, másfélszáz éves múlttal rendelkeztek az együttműködés területén. A nyugati szereplők már tudatosan léptek be a kelet-európai piacokra, új profitcentrumokat láttak Kelet-Európában. Nálunk pedig nagyon nagy volt a piacvesztés, ugyanakkor a profit elsősorban a kereskedelemben csapódott le, és ennek nagy részét a multinacionális cégek ki is vitték az országból.

Ebből a helyzetből kellett kiindulni, és talpra állni, hangoztatta Jakab István. Az élet már kikényszeríttette az összefogást, túl vagyunk a 24. órán, s minden elhalasztott nappal csak a veszteségei nőnek, főleg a termelői oldalnak. Lépéskényszerben vagyunk, robbanásszerű változások vannak a gazdálkodásban, itt van a precíziós gazdálkodás, ami eleve összefogást generál a gazdák részéről. Nagyon korszerű, a fogyasztói igényekhez való alkalmazkodási kényszerrel kell számolnunk. Az elnök azt is hangsúlyozta, hogy az Európai Unió régi tagállamaiban a versenytársak már nemzetközi szinten is hatalmas tőkeerővel működő szerveződéseket hoztak létre. Nekünk, ebben a versenyben kell talpon maradni, és meg kell találni azokat a megoldásokat, és ágazatokat, ahol erős összefogással, a kitörési pontokon keresztül versenyképessé tudunk válni. Egyetlen lehetőségünk van: szóba kell állni a szomszéddal. S ha átnézünk a szomszéd földjére, akkor ne az tűnjön fel, hogy milyen jól halad, hanem átmegyek hozzá, és megbeszélem vele, hogyan tudunk együttműködni, és hogyan tud segíteni.

Minimum három év

Dr. Mikó Zoltán, a NAK Választott Bíróság elnöke, az integrációs együttműködési javaslat készítője elmondta, hogy a megtárgyalt koncepció az integrációs szerződés jogi együttműködési kereteit mutatta be. Azt látni kell, hogy tudati változásra mindenképpen szükség van, hogy az érintettek hajlandóságot mutassanak az együttműködésre. A tudati változások mellett a szabályozásnak is olyan ösztönző elemeket kell tartalmaznia, amelyek az érintettek közötti együttműködést nem gátolják, hanem erősítik. Az volt a cél, hogy a gazdák közötti együttműködést kölcsönös kockázatviseléssel – az együtt sírunk, együtt nevetünk elv alapján – alapozzák meg. A szabályozástervezet lényege, hogy az érintettek, vagyis az integrátor és az integrált vállalkozások között legalább hároméves, három termelési ciklusra szóló együttműködést kell kialakítani. Mindez természetesen közös kockázatvállalást is jelent, mert az integrátornak szolgáltatnia kell, információt, technológiát, gépet, eszközt stb. kell biztosítania. Az integrált vállalkozás arra vállal kötelezettséget, hogy ezt a szolgáltatást három éven keresztül igénybe veszi, másrészt teljesíti a szerződést. Ha ugyanis reálisan nézzük a gazdaság működését, akkor a technikai, technológiai, piaci fejlesztéseket csak akkor lehet megvalósítani, ha hosszú távú kapcsolatokra lehet építeni. Ad hoc, napi üzletekre nem lehet hosszú távú stratégiát felépíteni.

Győrffy Balázs a javaslattervezettel kapcsolatban elmondta, hogy a társadalmi viták lefolytatása után a Kamara legfelsőbb fórumán az ügyvezetés döntést hoz, s ezután formálisan is megkezdik az egyeztetést az illetékes tárcákkal. Ha a NAK vezetésén múlik, akkor talán az őszi jogalkotási időszakban kerülhet az Országgyűlés elé a törvényjavaslat.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiFejlesztés előtt: Brojleristállók építéseBorászat: A korrupció marketingeszköz - a francia és magyar paradoxonFontos változások a földforgalmi szabályokban