Gyümölcs- és szőlőültetvények növényvédelme

Kategória: Növényvédelem | Szerző: Szentey László növényvédelmi szakmérnök, 2017/04/17

Az almatermésűek kórokozói és kártevői

Almatermésűekben a gombakórokozók közül mind a mai napig az almafalisztharmat (Podosphaera leuco­tricha), valamint a ventúriás varasodás (Venturia in­aequalis) a legelterjedtebb kórokozók. Almafalisztharmat esetében a kórokozó járványszerű fellépését a száraz időjárás segíti elő, tél végén elengedhetetlen a vesszővizsgálat (szobahőmérsékleten hajtatás) valamint a növényállomány általános figyelése az időjárás függvényében. A primer tünetek általában „egérfüles” állapottól jelennek meg, ez az időpont a célirányos kémiai védekezés elkezdésének kezdete.

A ventúriás varasodás aszkospórái a kedvező téli és kora tavaszi időjárástól függően a március eleje és április eleje közötti időpontban szóródásra érettek, az aszkospórák intenzív kiszóródása általában április közepétől következik be.

A léghőmérséklet és a levélnedvesség hosszának figyelésével lehet előre jelezni a lappangási időt a Mills-féle táblázat segítségével. A kémiai védekezések időpontjának meghatározásához több tényező párhuzamos vizsgálatára van szükség. A fenológiai állapot, az aszkospórák szóródása, érettsége, a ténylegesen kiszóródott spóramennyiség, a lehullott csapadék mennyisége és az előrejelző készülékek segítségével meghatározott fertőzésveszély (Mills-féle periódus) mértéke a legfontosabb tényezők.

Almatermésűek baktériumos hajtásszáradása „tűzelhalás” (Erwinia amylovora): A baktérium valamennyi növényi részt megtámadja, a vegetáció során először a virágfertőzés következik be. A hajtásfertőzés két módon jöhet létre, egyrészt a virágból kiindulva a szállítószöveteken keresztül, másrészt a baktériumnyálka (exudátum) is a fertőzés forrása lehet. A fás részek fertőződése következtében fekélyes sebek alakulnak ki, melyekben a baktériumok megőrzik életképességüket, kora tavasszal, a nedvkeringés megindulásakor aktivizálódnak, újabb fertőzési forrást teremtve a virágfertőzés kialakulásához. A beteg állományban a fertőzött növényi részeket el kell távolítani, a metszőolló állandó fertőtlenítése mellett. A fertőzött hajtást úgy kell eltávolítani, hogy 40–60 cm-t a tünetmentes részből is ki kell metszeni. A kivágott részeket el kell égetni, meg kell semmisíteni. A nyugalmi időszakban történő metszés során kell eltávolítani az olyan áttelelő, fekélyes sebeket a gallyakon és az ágakon, amelyek a megelőző években bekövetkezett fertőzés következtében alakultak ki.

A rovarkártevők közül a sodrómolyok (almailonca, ligeti sodrómoly, kerti sodrómoly) lárva alakban telelnek át, és kora tavasszal a rügyeket károsítják, később a fiatal hajtásokat összesodorják. Amennyiben a tavasz hűvös, a lárvák fejlődése vontatott, s ilyenkor a lárvák a fiatal termést is károsíthatják. Rügyfakadás után fánként 100 db véletlenszerűen kiválasztott hajtást és virágkezdeményt kell megvizsgálni, és a veszélyességi küszöbérték elérésének esetén a kémiai védekezést megkezdeni.

A levélaknázó molyok (almalevél moly, almalevél sátorosmoly, almalevél törpemoly, lombosfa fehérmoly) báb alakban telelnek a lehullott levelek aknáiban, a korai kitavaszodás kedvez tömeges elszaporodásuknak. Tömeges elszaporodásuk esetén korai lombhullást okozhatnak, ami terméskárosodással jár. A lepkék rajzása szexferomon csapdákkal jól nyomon követhető, a kémiai védekezést a lepkék rajzásának elején, a tojásrakás előtt célszerű megkezdeni.

Almamoly (Cydia pomonella) a kifejlett lárva telel át nemezszerű fehér gubóban a fák kéregrepedéseiben, a lárva rejtett életmódja miatt a kemény teleket is jó átvészeli. A lárva a gyümölcsben magházig hatoló járatot készít, a magvakat is kirágja, az érintkezési felületeken gyakran áthatol a szomszédos gyümölcsbe is. A károsodott gyümölcs általában lehullik a fáról. Az áttelelő egyedek fejlődési fázisait jól tudjuk előre jelezni a léghőmérséklet alapján. A hőösszeg-számítás esetén, ha a március 1-től számított +10 °C feletti napi középhőmérsékleti összegek elérik a 230 °C-ot (50%-os lepke kelés), ez egyben a tojásrakás kezdetét, tehát a védekezés megkezdését jelenti.

Kaliforniai pajzstetű (Diaspidiotus perniciosus); közönséges teknős pajzstetű (Parthenolecanium corni); közönséges kagylós pajzstetű (Lepidosaphes ulmi): A lárvák és kifejlett egyedek egyaránt károsítanak a hajtások és a fás részek szívogatásával. Erős fertőzöttség estén a fa csúcsi része elhal, majd az egész fa kipusztul. A pajzstetvek a termést is károsíthatják, a károsító egyedek körül kialakult „lázfolt” a kártevő eltávolítása után is megmarad, rontva ezzel az áru piaci értékét. A tél végi lemosó permetezéssel a lárva alakban telelő fajokat megtizedelhetjük. A vegetációs időszakban a védekezést a repülő hímek és a mozgó lárvák ellen kell irányítani.

Csonthéjasok kórokozói és kártevői

Meggy monília (Monilia laxa): Virágzáskor csapadékos hűvös időjárás esetén a betegséggel komolyan számolni kell. Virágzás kezdetén, fővirágzáskor a célzott monília elleni kémiai védekezés elhagyhatatlan. A védekezésnek preventívnek kell lenni, mert a már megfertőződött virágok elhalnak, a gyümölcskötődés elmarad, a leendő termés megsemmisül.

Cseresznye, meggy blumeriellás betegsége (Blume­riella jaapii): A betegség időjárástól függően áprilistól júniusig tart, a fertőzés számára a legkedvezőbb hőmérséklet 15–25 °C között van. A betegség forrása a lehullott levél, ezek leforgatásával a fertőzés gyéríthető.

Cseresznye, meggy apiognomóniás levélfoltossága (Apiognortionia erythrostoma): A csapadékos tavasz kedvező feltételeket teremt a fertőzésnek, a súlyos fertőzés esetén kialakult korai lombhullás következtében a termés kényszeréretté válik. A kórokozó itt is a beteg levelekben telel, és májustól fertőzi a leveleket.

Szilva polisztigmás levélfoltossága (Polistigma rubrum): Tavasszal, a fiatal leveleken jellegzetes, először sárgászöld, majd élénk narancsvörös foltok keletkeznek. A fertőzés bekövetkezéséhez legalább 4 órás levélnedvesség-borítottság és minimum 18-20 °C léghőmérséklet szükséges. A betegség fellépéséhez a csapadékos, meleg tavaszi időjárás a kedvező. A lehullott lomb megsemmisítése, talajba forgatása fontos megelőző tényező. Az első kémiai beavatkozást akkor kell elvégezni, ha az aszkospóra szóródását követően a napi átlaghőmérséklet meghaladja a 8 °C-ot, és a leveleken legalább 4 órás nedvesség-borítottság alakul ki.

Szilva moníliás betegsége (Monilinia laxa): A kórokozó virágfertőzése nyomán a virágok elbarnulnak, elszáradnak és a virágzás után is a fán maradnak. A hajtások elhervadnak, a levelek leszáradnak. A fertőzés helye körül mézgakiválás figyelhető meg. A virágzás időszakában a nedves, párás időszak elősegíti a fertőzés kialakulását, a kritikus időpon­tokban célzott fungicides kezelésekkel eredményesen védekezhetünk a kórokozó ellen.

Szilva tafrinás gyümölcstorzulása „bábaszilva” (Taphrina pruni): A kórokozó a hideg, nedves időjárást kedveli, és tavasszal a tartósan nedvesen maradó, deres növényrészeket fertőzi. A fertőzött gyümölcsök rendellenesen fejlődnek, hosszúra nyúlt, lapos, görbült, szabálytalan formájukkal és nagyobb méretükkel az egészséges gyümölcstől szembetűnően elkülönülnek. A beteg gyümölcsöket le kell szedni, és meg kell semmisíteni. Fertőzésveszély esetén fehérbimbós állapotban, sziromhullás után, majd 10 napos időközökkel még két alkalommal célzott kémiai beavatkozás indokolt.

Őszibarack tafrinás betegsége (Taphrina defor­mans): A kórokozó alacsony hőigényű, a fertőzés többnyire hűvös tavaszi napokon történik, a gomba már 7 °C-on aktívvá válik, vagyis fertőz. A gomba a beteg fás részeken telel, és már igen korán elkezdődik az aszkokonídiumok képzése a sarjadzással. A levelek deformálódnak, majd elszáradnak és lehullanak, erős fertőzés esetén az egész lombfelület elpusztulhat. A tünetek a hajtásvégeken is megjelennek, azt is deformálják, és végül lefeketedve leszárítják.

A védekezés itt is a prevención alapul, rügypattanás előtti lemosó permetezés, majd egérfül-, rózsaszín bimbó-, virágzás-, majd termés­kötéskori védekezés szükséges.

Őszibarack, kajszibarack sztigminás betegsége/levéllikasztó betegség (Stigmina carpophila): A gomba csapadékigényes és hidegtűrő, optimális hőmérsékleti igénye 15 °C, a fertőzés már kora tavasszal bekövetkezhet. A leveleken apró sötét foltok jelennek meg, elválnak az ép résztől és kiesnek. A lombozat úgy néz ki mintha söréttel lőttek volna a levelek közé. A védekezés fontos eszköze az őszi és tavaszi lemosó permetezés, a fertőzött levelek aláforgatása, megsemmisítése.

A rovarkártevők közül a keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta), barackmoly (Anarsia lineatella). Elsősorban az őszibarackot, kajszibarackot károsítják a kártevő lárvái. A kis hernyók a zsenge hajtások belsejét rágják ki, azok lankadnak, majd elszáradnak. A kártevő rajzása szexferomon csapdákkal jól előre jelezhető, a vegyszeres védekezést az első nemzedék rajzáscsúcsakor kell elvégezni.

Zöld őszibarack levéltetű (Myzus persicae), hamvas őszibarack levéltetű (Hyalopterus pruni): Károsításukra a fiatal hajtások levelei sodródnak, a hajtástengely letörpül, görbül. Másodlagos kárt okoznak mint vírusvektorok, azok terjesztésével (Plum Pox Virus). A levéltetveknek nagyszámú természetes ellensége van (fátyolkák, zengőlegyek, katicabogarak), mindezek mellett erős fertőzés estén a kémiai védekezés is indokolt lehet.

Levélbarkók (Phyllobius spp.) szinte minden gyümölcsfán, almatermésűeken, csonthéjasokon egyaránt károsítanak, tavasszal a fiatal hajtások, levelek, vezérhajtások megrágásával a korona kialakítást nehezítik.

Cseresznyelégy (Rhagoletis cerasi): A legismertebb cseresznyekártevő, a lárva (nyű) a gyümölcsben fejlődik és táplálkozik, annak fogyasztási értékét tönkretéve. A kártevő báb alakban telel a tápnövény közelében. A legyek rajzása jól előre jelezhető sárgalapos feromon csapdákkal. A kémiai védekezés időpontja a rajzás kezdete (április vége – május közepe), a rajzás elhúzódása esetén többszöri kezelésre is szükség lehet.

Szilvamoly (Cydia funebrana): A szilvamoly lárvája a gyümölcs fejlődési fokától függően különböző kárképpel jelzi jelenlétét. Május végétől a zöld szilván 0,5 mm átmérőjű berágás, néha mézgafolyás látszik, majd a szilva kényszeréretté válik és lepotyog a fáról. Július elejétől a megjelenő 2. nyári nemzedék lárvái károsítanak, a hernyó barnás, szemcsés ürülékével beszennyezi, fogyasztásra alkalmatlanná teszi a gyümölcs belsejét. A rajzás megfigyelésére jól beváltak a szexferomon csapdák, segítségükkel jól időzíthetőek a kémiai beavatkozások.

A szőlő kórokozói és kártevői

Szőlőperonoszpóra (Plasmopara viticola): A szőlő valamennyi zöld részét fertőzi, az intenzív hajtásnövekedés időszakában a legveszélyesebb. Járványos körülmények között súlyosan fertőződnek a fiatal fürtök, a hajtástengely és a kacsok is. Az első fertőzés akkor várható, ha egy vagy két nap alatt több mint 10 mm csapadék esik, és a hőmérséklet nem csökken 10 °C alá, vagy ha a napi átlag 10 °C felett van. Az ellene való sikeres védekezés kulcsa az előrejelzésre alapozott növényvédelem. A kórokozó lappangási ideje optimális hőmérséklet (20–25 °C) esetén nem több mint 3–4 nap.

Szőlőlisztharmat (Erysiphe necator): Szintén a szőlő valamennyi zöld részét fertőzi, védekezés hiányában gyorsan kialakulhat a járvány, amely súlyos termésveszteséget és minőségromlást okoz. A bogyók a virágzás időszakától és az azt követő 2–3 héten a legérzékenyebbek a fertőzésre. Tavasszal eső hatására az ivaros áttelelő képletekből szóródó aszkospórák fertőzik a szőlő zöld részeit. A fertőzéshez minimum 10 °C hőmérséklet, és 8–14 órás levélnedvesség-időtartam szükséges, a másodlagos fertőzés konídiumokkal történik. A hatékony védekezés a prevención alapul, a megelőző védekezés mindig hatásosabb, mint a megkésett kezelések.

Szürkerothadás (Botrytis cinerea): Szintén fertőzi a szőlő minden zöld részét, korai virágfertőzés esetén a virágzat elbarnul, elhal. A korai bogyófertőzés szintén a fiatal szőlőbogyók pusztulásával jár. Kései fertőzés esetén az érésben lévő bogyók károsodnak, a szüret előtti időszakban súlyos fürtkár alakulhat ki. A fertőzés szempontjából kedvező a 18–21 °C-os léghőmérséklet és a 18–19 órán át tartó felületi nedvesség. Az ellene való hatékony kémiai védekezés itt is a prevención alapul.

Tarka szőlőmoly (Lobesia botrana); nyerges szőlőmoly (Eupoecilia ambiguella): A szőlő legjelentősebb rovarkártevői a lárvák, a szőlő generatív szerveit károsítják. Együtt fordulnak elő, de az ország nagy részén a tarka szőlőmoly van túlsúlyban. A károsított bogyók finom szövedékkel összetapasztottak, puhák, lassan elbarnulnak. Az imágók rajzása szexferomon csapdákkal jól előrejelezhető, a kémiai védekezést a tömeges rajzás időszakához igazítsuk.

Szőlő-levélatka (Calepitrimerus vitis): Az egész országban előfordul, kártételével visszafogja a hajtások növekedését, ami az új telepítésekben különösen káros. Jellegzetes kárképe az akarinózis a zsugorodó, hólyagosodó, a fajtára jellemző nagyságnál lényegesen kisebb levélzet, a gyenge növekedésű, rövid szártagú, merev, számos oldalhajtással rendelkező hajtásképzés. A kártevő szabad szemmel nem látható, de mikroszkóppal megtalálható a levelek fonákán. A várható kora tavaszi veszélyhelyzetre következtethetünk a levéltünetek augusztus végi erősségéből és gyakoriságából, de pontosabb eredményt kaphatunk, ha ezt rügyvizsgálattal is kiegészítjük a nyugalmi időszakban (lombhullástól fakadásig bármikor). A rügypikkelyek alatt csoportosan telelő atkák egyedszámát mikroszkópos vizsgálattal könnyen megállapíthatjuk. A kémiai védekezést itt is mindig az előrejelzésre alapozzuk.

Szőlő-gubacsatka (Colomerus vitis): A kártevő szívogatásával levéldudorodást, gubacsosodást okoz. A gubacsok a levél színén zöld vagy piros színűek. A gubacs levélfonáki része fehér vagy rózsaszín, szöszös, nemezes bevonatú, amit erinózis tünetnek nevezünk. A kártevő egyedeit nehezebb észrevenni, mint a levélatkákét, mert a szöszösödés mélyén tartózkodnak, viszont az általuk okozott tünetek könnyen észlelhetők. A gubacsatka károsítása már a fakadás előtt elkezdődik, ezért a kémiai védekezést már a szőlő 2–3 leveles állapotában el kell végezni a biztos hatás érdekében.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai