Héjas gyümölcsűek növényvédelme

Kategória: Növényvédelem | Szerző: Szentey László növényvédelmi szakmérnök, 2017/05/10

A dió betegségei

Rozelliniás gombás gyökérbetegség (Roselli­nia necatrix): A beteg fa fokozatosan pusztul, növekedésben visszamarad, hajtásai fejletlenek, levelei sárgászöldek. A végül elszárad, a gyökerek elkorhadnak, a betegség fiatal telepítések pusztulását okozhatja. A fertőzés forrásai a gyökérmaradványokon áttelelő kórokozók, amelyek 8–10 évig is életképesek maradnak. A pusztuló fákat el kell távolítani az ültetvényből. Amennyiben a kórokozó megtalálható a talajban, a kis fák telepítését nem szabad megkezdeni, mivel a kórokozó ellen kémiai védekezés nem áll rendelkezésre.

Röszlériás gyökérbetegség vagy szegecsfejű gyökérgomba (Roesleria pallida): A betegség hatására a fa növekedésben visszamarad, hajtásai , levelei sárgulnak. A gyökerek részben vagy teljesen elhalnak, a még élő gyökereken szabad szemmel látható, apró szeghez hasonlító, nyeles apotéciumok képződnek. A fertőzés forrása a talajban lévő gyökérmaradványok, amelyeken a kórokozó micélium vagy apotécium formájában telel. A pusztuló fákat itt is el kell távolítani az ültetvényből. Mivel kémiai védekezés nem áll rendelkezésünkre a kórokozó ellen, fontos a telepítés előtti talajvizsgálat elvégzése, mert fertőzött talaj esetén a területről le kell mondanunk.

A dió gnomóniás betegsége (Gnomonia leptostyla): A betegség korai lomb és gyümölcshullást idéz elő, különösen a nyár második felében. A leveleken oválisan megnyúlt, 3–4 mm nagyságú, barna szegélyű foltok képződnek, a levelek fonákán fekete termőtestek jelennek meg. A tünetek a hajtásokon is megjelennek, bemélyedő, barna szegélyű foltok formájában. A gomba a fertőzötten lehullott levelekben és termésburkokban telel át. A március végétől június közepéig kiszóródó szaporítóképletek nedves, zöld felületre kerülve a kutikulát áttörve okozzák a betegség jellegzetes tüneteit. Mivel a fertőzés forrása a lehullott levél, ezért azok összegyűjtése és megsemmisítése a prevenció fontos lépése. Az őszi lombhullás után a kórokozó áttelelését megakadályozandó vegyszeres permetezés javasolt. A tenyészidőszakban a dió virágzása után szintén indokolt lehet a kémiai beavatkozás.

Dió mikrosztrómás levélfoltossága (Mic­ro­stroma juglandis): A kórokozó tünetei a levelek oldalerei mentén láthatóak szabálytalan vagy szögletes, sárgászöld színű foltok formájában. A levelek fonáki részén szürkésfehér konídiumtartó gyep figyelhető meg. A leveleken képződött foltok fokozatosan megbarnulnak, majd beszáradnak. A gomba a talajra hullott, fertőzött levelekből tavasszal fertőz, a szél és a csapadék segítségével jut a fiatal levelekre. A tünetek nyár elején jelennek meg, meleg, fülledt időjárás esetén fokozott a fertőzésveszély. A lehullott fertőző levelek összegyűjtése és megsemmisítése a megelőzés szempontjából itt is fontos lépés. A kémiai védekezés azonos a dió gnomóniás betegségénél leírtakkal.

A dió baktériumos feketedése (Xantho­monas juglandis): A betegség a dió minden részét megfertőzi (levél, hajtás, virágbarka, gyümölcs). A terméseken apró, kissé kiemelkedő, vizenyős foltok képződnek, amelyek gyorsan növekednek, besüppednek és megfeketednek. A nekrózis behatol a termésekbe, megfertőzi a magot, azok megfeketednek, összeszáradnak és lehullanak. A diófa levelein eleinte szögletes, vizenyős, később nekrotikus foltok keletkeznek. A betegség terjedése nedves körülmények között a leggyorsabb, a kórokozó a fertőzött növénymaradványokon, ágrészeken telel át. A betegség ellen hatékony megelőző módszer a tavaszi lemosó permetezés. Azokban az ültetvényekben ahol a baktérium fellépésére rendszeresen számítani lehet, ott virágzás előtt egyszer, a virágzást követően pedig egy vagy két alkalommal javasolt a kémiai beavatkozás.

A dió agrobaktériumos gyökérgolyvája (Agrobacterium tumefaciens): A betegség jellegzetes tünete a gyökér és gyökérnyaki részen fejlődő golyva (tumor) képződése, amely satnya fejlődést, majd a fa pusztulását okozza. A dió agrobaktériumos gyökérgolyvája ellen csak megelőző védekezésre van lehetőség. A telepítésre előkészített szaporítóanyagot a törzs alsó harmadáig mártsuk 1%-os réz hatóanyag-tartalmú agyagpépbe, a golyvás szaporítóanyag gyógyítására nincs lehetőség.

A dió gyűrűs foltossága (Cherry Leaf Roll Nepovirus – CLRV): A betegség a dió levelein sárgászöld, gyűrűs foltok formájában jelentkezik, a gyümölcs epikarpiumán és a héjon dudorok keletkeznek, a magbél aszalódott. Eleinte a fa csúcsa, majd később az egész fa teljesen elszárad. A kórokozó szaporítóanyaggal vihető át, de előfordulhat még pollennel, maggal, valamint a talajban élő Xiphinema fonálféregfajokkal történő átviteli mód is. Nagyon fontos a vírusmentes szaporítóanyag előállítása, a tünetes fákat ki kell szelektálni az állományból.

A dió kártevői

Dió nemezes gubacsatka (Aceria erinea): Az atka kártételének következtében a levél fonáki részén sárgásbarna, nemezes foltok képződnek, a foltok helyén a levél színe felhólyagosodik. A kártevő nőstény egyede telel át a rügypikkelyekben, ezért mindenképpen javasolt a tél végi lemosó permetezés. A rügyfakadást követően és a vegetációs időszakban akaricidekkel védekezhetünk a kártevő ellen. A diófa nyugalmi állapotában a beteg, elhalt részeket el kell távolítani, törekedni kell a szellős koronaforma kialakítására.

Dió szemölcsös gubacsatka (Aceria tris­triata): A kártevő szívogatásának nyomán a levél fonáki része és a színi része is károsodik, az erősen fertőzött levelek színük felé kanalasodnak. Sok esetben a termésen is képződnek 1–2 mm átmérőjű, rücskös felületű, sárgászöld gubacsok. A kártevő elleni védekezés megegyezik a dió nemezes gubacsatkánál leírtakkal.

Amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea): Sok tápnövényű kártevő, elsőrendű tápnövényei közé tartozik a dió. A fiatal hernyók kezdetben a levél fonákán, majd a későbbiekben néhány levelet összeszőve hámozgatnak. A károsított leveleket sűrű szövedékkel vonják be (nyári hernyófészek). A hernyófészkek már messziről igen szembetűnőek, az ágak csúcsán helyezkednek el, és egyre nagyobbakká válnak a hernyó fejlődésével. A hernyók teljes fejlettségüket elérve a fakorona egész felületén eloszlanak és egyesével karéjozzák a leveleket. A száraz, meleg időjárás kedvez a kártevő tömeges elszaporodásának. Az első nemzedék elleni sikeres vegyszeres beavatkozással korlátozhatjuk a második nemzedék felszaporodását. Gyenge fertőzés esetén a hernyófészkeket célszerű levágni és megsemmisíteni, elégetni.

Almamoly (Cydia pomonella): A kártevő elsőrendű tápnövényei az almatermésűek (alma, körte, birs, naspolya), de a dión is nagy egyedszámban fordul elő. A molylepke lárvája a gyümölcsöt károsítja, a gyümölcs felületén két morzsalékos nyílás (befurakodási, kifurakodási) található. Az almamoly elleni vegyszeres védekezés alapja a feromoncsapdás rajzásmegfigyelésen alapuló helyes permetezési idő megválasztása. A kártevő elleni védekezést a tömeges lárvakelés idejére célszerű időzíteni, ami a rajzástól számított 7–10 nap. A kártevő a talajban a fakéregben és a mumifikálódott gyümölcsökben telel át.

Nagy diólevéltetű (Callaphis juglandis); sárga dió-levéltetű (Chromaphis juglandis): A levéltetvek szívogatásának hatására a levelek nem torzulnak, de a károsított főér megbarnul, majd elhal, ennek következtében a károsított levelek idő előtt lehullanak. Az ellenük irányuló célzott vegyszeres védekezésre a legtöbb esetben nincs szükség.

Engedélyezett készítmények gombabetegségek és baktériumos betegségek ellen

Astra rézoxiklorid (88% rézoxiklorid): 2,0–3,0 kg/ha (dió, mandula), kivéve lisztharmat.
Champ DP (58% rézhidroxid): 2,0–3,0 kg/ha (dió, mandula, gesztenye), kivéve lisztharmat.
Champion 2 FL (36% rézhidroxid): 1,75–2,0 l/ha (dió, mandula, gesztenye), kivéve lisztharmat.
Champion Gold (58% rézhidroxid): 2,0–3,0 kg/ha (dió, mandula, gesztenye), kivéve lisztharmat.
Champion WG (770 g/kg rézhidroxid): 2,0–3,0 kg/ha (dió, mandula, gesztenye), kivéve lisztharmat.
Cuprofix 30 DG (300 g/kg mankoceb + 120 g/kg bordói keverék): 4,0 kg/ha (dió, mandula, gesztenye), kivéve lisztharmat.
Cuprosan 50 WP (50% rézoxiklorid): 2,0–3,0 kg/ha (dió, mandula) kivéve lisztharmat.
Funguran-OH 50 WP (77% rézhidroxid): 2,0–3,0 kg/ha (dió, mandula, gesztenye), kivéve lisztharmat.
Joker 77 WP (770 g/kg rézhidroxid): 2,0–3,0 kg/ha (dió, mandula, gesztenye), kivéve lisztharmat.
Merpan 48 SC (480 g/l kaptan): 2,0–3,0 l/ha (mandula), kivéve lisztharmat.
Neoram 37,5 WG (63% rézoxiklorid): 2,0–2,5 kg/ha (dió, mandula, gesztenye), kivéve lisztharmat.
Nordox 75 WG (86% réz(l)oxid): 0,3% (dió, mandula, gesztenye), kivéve lisztharmat.
Rézoxiklorid 50 WP (50% rézoxiklorid): 2,0–3,0 kg/ha (dió, mandula), kivéve lisztharmat.
Topas 100 EC (10% penkonazol): 0,5 l/ha (dió, mandula), kivéve baktériumos betegségek.

A mandula betegségei

Rozelliniás gyökérbetegség (Rosellinia neca­trix): A betegség következtében a fa fokozatosan pusztul, növekedésben visszamarad, hajtásai fejletlenek, levelei sárgák, a fa elszárad, nem képződnek gyökérsarjak a tövén, a gyökerek elkorhadnak. A gyökérmaradványokon áttelelő kórokozók 8–10 évig is életképesek maradnak, fontos a telepítés megkezdése előtti talaj- és gyökérvizsgálat elvégzése. A fertőzött fákat el kell távolítani az ültetvényből.
Röszlériás gyökérbetegség vagy szegecsfejű gyökérgomba (Roesleria pallida): A betegség tünetei azonosak a diónál leírtakkal. Mivel kémiai védekezés nem áll rendelkezésre a betegség ellen, itt is nagyon fontos a telepítés előtti talaj- és gyökérvizsgálat, valamint a fertőzött fák eltávolítása az ültetvényből.

A mandula verticilliumos hervadása (Ver­ti­cilium alboatrum): A betegség következtében a levelek halványzöldek lesznek, később elszáradnak és lehullanak. A fertőző elszáradás egy sokkal kezdődik, ami a vízfelvétel és a párologtatás megszűnését jelenti. A betegség tünetei általában júniusban jellegzetesek, ami a gomba méregtermelésének eredménye. A legfőbb fertőzési forrás a talaj, ahol a kórokozó hosszú ideig fennmarad. A súlyosan beteg fákat meg kell semmisíteni, mert a fa koronájának részleges eltávolítása nem elégséges. A preventív védekezés fontos eleme a fertőzött levelek megsemmisítése, valamint az őszi lombhullást megelőző és a tavaszi lemosó permetezés.

A mandula ventúriás varasodása (Venturia carpophila): A betegség a növény valamennyi részét megtámadja, a tünetek a leveleken, hajtásokon, terméseken egyaránt megjelennek, kezdetben 3–6 mm átmérőjű, zöldesbarna foltok formájában. Későbbiekben a fertőzött levelek elszáradnak, a vesszők hosszirányban berepedeznek, a terméseken sötétbarna penészgyep alakul ki, ami alatt a bőrszövet elparásodik. A fertőzés forrása a beteg növényi rész, elsősorban a vessző, amelyen a kórokozó áttelel.
A védekezés szempontjából fontos a beteg részek eltávolítása, valamint sziromhullás után, július végéig 10–15 napos időközökkel a kémiai beavatkozás.
A mandula polisztigmás levélfoltossága (Polystigma rubrum): A betegség következtében apró, elmosódott szélű, sárga foltok keletkeznek a leveleken, amelyeken a későbbiek folyamán megvastagodott, vörös endogén sztrómák láthatóak. A fertőzés forrása a lehullott levelek. A betegség kialakulásához 20–22 °C hőmérséklet és a levélfelület nedvessége szükséges, az első tünetek a fertőzést követően 6 hét múlva jelentkeznek. A védekezés szempontjából fontos a fertőzött levelek megsemmisítése, valamint sziromhulláskor, majd sziromhullást követően 10–15 naponként június végéig a vegyszeres permetezés.

A mandula sztigminás (klasztero­spó­riumos) betegsége (Stigmina carpophila): A kórokozó a mandula levelein igen gyakran erős levéllyukacsosodást okoz. A fertőzött leveleken a foltok közepe kiesik, de a parás szegélye megmarad. A védekezés szempontjából fontos az őszi lombhullást megelőző, valamint a tavaszi lemosó permetezés.

A mandula monilíniás betegsége (Moni­linia laxa): A betegség következtében a virágok és a fiatal termések megbarnulnak, elszáradnak, a levelek és sarjhajtások elfonnyadnak, a megtámadott gallyakkal együtt elszáradnak. A fertőzött helyeken gyakori a mézgafolyás. A gomba micélium formájában telel át a fertőzött növényi részek (gyümölcsmúmiák, fás részek) szöveteiben. A virágok és a termések is elsősorban nedves időjárás idején fertőződnek. A tavaszi metszés során a fertőzött gyümölcsöket és ágrészeket távolítsuk el és semmisítsük meg. A kórokozó elleni vegyszeres védekezést előző év őszén és következő év tavaszán (rügypattanáskor) végezzük el. Szükség esetén rügyfakadás és fehérbimbós állapot között is permetezzünk a fertőzés megakadályozásának érdekében.

A mandula tafrinás betegsége (Taphrina deformans): A betegség jellegzetes tünetei a fertőzött növényi részek, főként a levelek megvastagodása és deformálódása. A fejlődő levelek ráncosodnak, deformálódnak, színük mélyvörösre változik. A fertőzés a virágokra és a termésre is átterjedhet. A kórokozó számára a csapadékos, párás időjárás kedvező, a hajtások egérfüles állapotától egészen a kötődésig fertőzhet. A kórokozó elleni védekezés fontos eleme a mechanikai beavatkozás, a tavaszi metszéssel (a lisztharmattal együtt) csökkenthetjük a primer fertőzés forrását. A rügypattanást megelőző, majd a rügypattanást követő lemosó permetezésnek szintén fontos szerepe van a betegség elleni védelemben.

A mandula lisztharmata (Sphaerotheca pannosa var. Persicae): A fiatal levél, a hajtás és a termés egyaránt fogékony a fertőzésre, az első tünetek a sziromhullás végén jelennek meg a gallyakon, az új hajtásokon és a fiatal leveleken. A fertőzött részeket lisztszerű réteg borítja a gomba szürkésfehér micéliuma miatt. A betegség elleni védekezésben a tavaszi metszésnek meghatározó szerepe van. A rügyekben áttelelő micéliumokat a rügypattanást követően tudjuk kémiai úton elpusztítani. A védekezéseket az időjárás függvényében érdemes a kötődést követő harmadik hétig folytatni.

A mandula agrobaktériumos gyökérgolyvája (Agrobacterium tumefaciens): Jellegzetes tünetek a gyökér és gyökérnyaki részen kialakuló, sárgásbarna, puha állományú daganatok, amelyek a későbbiekben megfásodnak és karfiolszerűen barázdálttá válnak. A beteg fa satnya fejlődésű, majd elpusztul. A betegség ellen csak megelőző védekezésre van lehetőség, a telepítésre előkészített szaporítóanyagokat a törzs alsó harmadáig mártsuk 1%-os réz hatóanyag-tartalmú agyagpépbe.

Mandula baktériumos rákosodása és hirtelen ágelhalása (Pseudomonas syringae pv. Syringae, Cytospora cincta): A betegség a fa részleges vagy teljes pusztulását okozza, a beteg fa ágain és törzsén rákos sebek, mézgásodás figyelhető meg. Az ellene való védekezés fontos eleme a beteg részek eltávolítása, a sebkezelés, valamint a lemosó permetezések.

Csonthéjasok fitoplazmás betegsége, európai sárgasága (European Stone Fruit Yellows): A fertőzött fák levelei sárgulnak, kanalasodnak, először az ágrészek, aztán az ágak, végül az egész fa elpusztulhat. A fertőzés fertőzött szaporítóanyaggal, valamint a vektor levélbolhák szívogatásával terjed. A megelőző védekezésben fontos szerepe van az egészséges szaporítóanyagnak, valamint a levélbolhák elleni vegyszeres védekezésnek.

Mandula csíkos mozaik (Almond Line Pattern vírus); mandula vonalas mintázottsága (Prunus Necrotic Ringspt Ilavirus): Jellegzetes tünetek a mozaik foltok, valamint az élénksárga, csíkszerű mintázottság. A vírusbetegségek ellen csak megelőzéssel lehet védekezni, ezért fontos az egészséges, vírusmentes szaporítóanyag telepítése. A tünetes növényeket ki kell szelektálni az állományból.

A mandula rovarkártevői

Barackmoly (Anarsia lineatella): A kis hernyók kora tavasszal megrágják a rügyeket és a hajtást, a károsított hajtások elszáradnak. A nyári generáció lárvái behatolnak a gyümölcsbe és járatot rágnak a magházig. A kártevőnek évente három nemzedéke van, a rajzást szexferomon csapdákkal követhetjük nyomon. A kártételt követően a fonnyadó hajtásvégek eltávolításával és megsemmisítésével hatékonyan lecsökkenthetjük a későbbi utódnemzedéket.

Keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta): A csonthéj kialakulását követően a lárva a gyümölcsbe furakszik, amelyet mézgafolyás kísér, a termés kényszerérett lesz és lehullik. A kártevőnek évente 4–5 nemzedéke van, a molyok április végétől kezdenek rajzani, ami szexferomon csapdákkal jól figyelemmel kísérhető. A kár jelentkezésekor a fertőzött hajtásokat azonnal el kell távolítani és meg kell semmisíteni.

Mandula levéltetű (Brachycaudus amyg­dalinus): A levéltetvek tavasszal, az erőteljes hajtásnövekedés időszakában a leveleken kolóniákat hoznak létre. A legnagyobb kárt a különféle vírusok terjesztésével okozzák, szívogatásuk következtében a levelek deformálódnak, sárgulnak, majd lehullanak. A levéltetvek elleni védekezés a rügypattanás előtti lemosó permetezéssel kezdődik, a fiatal lárvák ellen szükségessé válhat a sziromhullás utáni védekezés. A későbbiekben a levéltetű kolóniák felszaporodásakor a kezeléseket meg kell ismételni.

Mandula magdarázs (Eurytoma amyg­dali): A kártevő a tojását a zöld mandula belsejébe rakja tavasszal, a lárva ott táplálkozik és fejlődik. A gyümölcs összeszárad, betakarításkor nem esik le, egész télen a fán marad, tavasszal a darázs kirágja magát és kirepül. A kártevő elleni vegyszeres védekezést a rajzás után húsz nappal kell elvégezni, a második kezelést ezt követően 10–16 nap múlva.

Csonthéjasok levélatkája (Aculus fokeaui): Az atkák a leveleken szívogatnak, ennek hatására azok kanalasodnak, amelyet a jellegzetes, ólomszínű elszíneződés követ, csökken a rügy- és termésképződés. A kártevő elszaporodásának a meleg, száraz időjárás kedvez. A védekezésben fontos szerepet játszik a ragadozó atkák jelenléte, ezért azok védelme meghatározó tényező.

Araszolók (Operoptera brumata, Erannis spp.): A kártevők lárvái átfúrják a duzzadt, kipattanó rügyeket, virágokat és gyümölcskezdeményeket. Lombosodás után laza hálót szőnek a levelek köré, táplálkozásuk során szabálytalanul megrágott, átlyukasztott leveleket hagynak maguk után. Évente egy nemzedékük van, a védekezés szempontjából fontos rajzásuk szexferomon csapdákkal jól figyelemmel kísérhető.

A szelídgesztenye főbb betegségei

Gesztenyerák (Cryphonectria parasitica): A gomba a gesztenye törzsét, ágait fertőzi meg, szaporítóképletei a kéregrész sebzésein keresztül hatolnak be a növénybe, majd a kéreg alatt gombafonalat hajt, növekszik, aminek hatására a kéreg felrepedezik. A sebzés felett a levelek elszáradnak, majd az ágak, vezérágak elszáradását követően a fa pár éven belül kipusztul. A fiatal fákon, illetve ágakon a rákosodás hamar felismerhető, kezdetben vörösesbarna, sárgás duzzanatokkal borított elszíneződés alakul ki, amely jól megkülönböztethető az egészséges, olajzöld kéregtől. A kórokozó az elhalt növényi részeken képes szaprofitaként sokáig fennmaradni, szaporodni. Nagy mennyiségben termelődhetnek mind ivaros, mind ivartalan szaporítóképletek a lehullott ágdarabokon, a kivágott fatörzseken. Az aszkospórák szóródása olyan csapadékos periódust követően várható, amikor az átlaghőmérséklet 10 °C fok fölött van, az aszkospórák szóródása nagy melegben, 35 °C fok fölött leáll. A fertőzések nagy része tavasszal és ősszel következik be.
Magyarországon a gomba 7/2011(I.7) FVM rendelet szerint zárlati károsítónak minősül, az ellene való védekezés kötelező.
A mechanikai védekezés során el kell távolítani a fertőzött ágakat, az így keletkezett vágási felületeket le kell zárni, az eltávolított növényi részeket elégetéssel meg kell semmisíteni. A betegség elleni kémiai védekezésre engedélyezett készítmény nem áll rendelkezésre.

Fitoftórás tintabetegség (Phytophtora combivora, Ph. Cinnamomi): A megtámadott gesztenyefák gyökérnyaki részén, a talajfelszínhez közel a kéreg besüpped, majd fölrepedezik. A kéreg alatt a háncs és a kambium vizenyős, lilásfekete színű lesz a növényi szövetek intenzív rothadása miatt. A gesztenyefa kérgén barnásfekete foltok alakulnak ki, a fertőzött fák levelei az átlagosnál világosabbak és apróbbak, a fa felülről fokozatosan szárad. A kórfolyamat lassú, idősebb gesztenyefák esetében egy évtizednél is tovább eltarthat. A védekezés fontos tényezője a telepítésre szánt terület kiválasztása, kerüljük a szerves anyagban gazdag, savanyú kémhatású, tömődött, nyirkos, meszes talajokat, mert ezek kedveznek a kórokozóknak. Mivel a kórokozók a talajból támadják a gazdanövényüket, a kis fák telepítésére csak fitoftóramentes talaj alkalmas, ezt már a szaporítóanyag előállításánál is be kell tartani.

A gesztenye mikoszferellás levélfoltossága (Micosphaerella punktiformis): A betegség következtében nyár elejétől a leveleken apró, barna színű, szögletes foltok jelennek meg, a foltok esetenként lila gyűrűvel határoltak. Az erősen fertőzött levelek megsárgulnak, az intenzív hajtásnövekedés befejezése után elhalnak. Kedvező párás, csapadékos időjárás esetén a betegség már nyár végére korai lombhullást okozhat. A kórokozó a fertőzött, lehullott leveleken telel át, tavasszal ezek jelentik a fertőzés elsődleges forrását. A betegség ellen nincs engedélyezett gombaölő szer, ezért a védekezés szempontjából nagyon fontos a fertőzött és lehullott levelek megsemmisítése.

Gesztenye lisztharmat (Microsphaera alphi­toides): A betegség elsősorban a fiatal állományok leveleit és hajtásait fertőzi. A fertőzött levelek kisebbek maradnak, a levél színén fehéres színű bevonat képződik. A beteg hajtások növekedési erélye lecsökken, és rövid ízközűek maradnak. A kórokozó általában az előző évben fertőződött rügyekben telel át, a következő év tavaszán a rügyekből kihajtó fiatal leveleken és hajtásokon telepszik meg.

A szelídgesztenye rovar­kártevői

Gesztenyeormányos (Curculio elephas): A megtermékenyített nőstények ormányukkal lyukat fúrnak a még éretlen kupacsba, átfúrva a termés héját, majd tojócsövükkel tojást helyeznek az előre elkészített lyukba. A 8–10 nap múlva kikelő lárvák a termés belsejét fogyasztva fejlődnek ki, majd a lehullott termésből kirágják magukat és a talajba vonulnak, ahol földkamrában áttelelnek. A lárvák kora nyáron bábozódnak, az imágók júliusban jelennek meg. A kártevő elszaporodása súlyos gazdasági kárt okozhat, a tenyészidőszakban 2–3 védekezés is szükséges lehet a kártevő ellen, amelyeket célszerű összehangolni a tölgymakkmoly elleni védekezéssel.

Tölgymakkmoly (Laspeiresia splendana): A kártevő lárvája a termés kocsányi részén a termésbe hatol, ahol 25–30 nap alatt éri el a teljes fejlettségét. A kifejlett lárva a talaj 5–10 cm-es rétegében telel át. A kártevő a gesztenyeormányos rajzáskezdete előtt 8–10 nappal jelenik meg. Az ellene való védekezést célszerű összehangolni a gesztenyeormányos elleni védekezéssel.

Szelídgesztenye kéregtetű (Lachnus longi­pes); szelídgesztenye levéltetű (Myzo­callis cas­tanicola): Elsősorban fiatal állományokban gyakoriak, de a fiatal hajtásokat idősebb fákon is károsítják, szívogatásuk következtében a hajtásokon dudorok keletkeznek, illetve a levelek besodródnak, deformálódnak. Évente 6–8 nemzedékük van, az ellenük való védelemben fontos a tavaszi lemosó permetezés, valamint a vegetáció folyamán történő beavatkozások engedélyezett levéltetűirtó készítményekkel.

Engedélyezett készítmények rovarkártevők ellen

1,0–1,5 kg/ha (dió, mandula, gesztenye), gyümölcsmolyok, lombrágó hernyók, amerikai fehér medvelepke.
Calypso 480 SC (480 g/l tiakloprid): 0,25 l/ha (dió) levéltetvek, almamoly:
Dipel DF [540 g/kg Bacillus thuringiensis (var:kurstaki)]: 1,0–1,5 kg/ha (dió, mandula, gesztenye), gyümölcsmolyok, lombrágó hernyók, amerikai fehér medvelepke.
Karate Zeon 5 CS (50 g/l lambda cihalotrin): 0,2 l/ha (dió, mandula), levéltetvek, manduladarázs, almamoly.
Madex (Cydia pomonella granulosis vírus): 0,075–0,1 l/ha (dió) almamoly.
Steward 30 DF (30% indoxakarb): 170 g/ha (dió) almamoly, amerikai fehér medvelepke.
Vegarep EC (85% napraforgó olaj + 3% lecitin): 1–3% (dió, mandula, gesztenye), levéltetvek.
Mospilan 20 SG (200 g/kg acetamiprid): 0,4 kg/ha (dió), levéltetvek, pajzstetvek.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai