Fedezzük fel újra a magyar tarkát!

Kategória: Állattenyésztés | Szerző: Balogh Miklós agrármérnök, környezettechnológiai szakmérnök, 2017/05/20

Azzal indítanám hozzászólásom a témához, hogy a holstein-fríz fajtára alapozott intenzív tejtermelő tehenészetekben megkérdőjelezem a tejtermelés hosszú távú rentabilitását. Vajon szükség van-e évről évre különféle kormányzati eszközökkel, ún. infúziós technikákkal életben tartani a jelenlegi tejtermelési struktúrát? Nem lenne-e jobb átállni a kevesebb, de jobb minőségű tejproduktumot eredményező, alapvetően legeltetésre és/vagy tömegtakarmányra alapozott tejtermelésre és ezzel párhuzamos szarvasmarha-hizlalásra?

Jogosan feltehető a kérdés, hogy szükséges-e egy olyan rendszerbe tölteni a pénzt, amely a jelenlegi gazdasági körülmények között nem mutatkozik életképesnek és elsősorban kifizetődőnek? Mezőgazdasági szaktanácsadóként a tejtermelőktől mindig azt hallom, hogy legalább 110–120 Ft-nak kellene lennie a felvásárlási tejárnak, hogy fedezze az önköltséget, és valami még maradjon is a zsebben, amiért egyáltalán érdemes tejelő marhát tartani.

Meggyőződésem, hogy mire az európai tejárakat kialakító, mozgató érdekszféra úgy dönt, hogy legyen tartósan ennyi a tej ára, addigra a költségek is felkúsznak erre a szintre, és újra ott vagyunk, ahol a part szakad.

Gondolom, mindenki egyetért azzal a megállapítással, hogy nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, hol leledzik a problémák gyökere. Az alapvető tényező kétségkívül a költségszerkezet, amelyben első tényező a magas takarmányköltség.

Mit tehetünk a magas takarmányköltség ellen?

Mielőtt megpróbálunk válaszolni a feltett kérdésre, tekintsük át röviden a takarmányozás klasszikus aspektusait. Az éves takarmányellátás szempontjából megkülönböztetünk évszaktól függően változó és monodiétikus takarmányozást.

A szükséglet alakulását a Magyar Takarmánykódex szerint az 58–62. táblázatok foglalják össze. Az életfenntartás táplálóanyag szükséglete a tehenek anyagcsere-testtömegétől függ, ami például 650 kg testtömegű tehén esetében 45,2–54,2 MJ NEl, 439 g MF, 28 g Ca és 21 g P.

A tejtermelés táplálóanyag szükséglete a tej mennyiségétől és összetételétől függ. Például 1 kg 4% zsír- és 3,3% fehérjetartalmú tej termelésének a szükséglete 3,1 MJ NEl, 51 g MF, 2,8 g Ca és 1,7 g P.

Az évszakoktól függően változó takarmányozás során tavasztól őszig az állatok folyamatos zöldtakarmány-ellátására törekszünk (zöld futószalag). E módszert elsősorban a kisebb termelésű, kettőshasznosítású állomány esetében alkalmazhatjuk. A zöldtakarmányok az étrendre és a tejtermelésre kedvező hatásúak, és rendszerint vitaminokban is gazdagok.

Tavasszal legkorábban őszi takarmánykeverékeket etethetünk (rozsos, búzás bükköny, keszthelyi keverék stb.), majd egyéb zöldtakarmányok (lucerna vagy egyéb pillangósok első kaszálása stb.) jöhetnek számításba. Később a tavaszi takarmánykeverékek, majd a lucerna második kaszálása, borsós csalamádé, borsós napraforgó etethető. Ezután következhet a lucerna harmadik kaszálása, a szudánifű, a szójás silókukorica stb.

Kisebb létszámú, alacsonyabb tejtermelésű, vagy szárazon álló tehenek esetében a legeltetés is számításba jöhet. Késő ősszel a különféle keresztes virágú takarmánynövények (olajretek, takarmánykáposzta stb.) etethetők. Téli időszakban a zöldtakarmányokat silózott takarmányok váltják fel. Ezek közül szinte minden tehenészetben a silókukorica szilázs a takarmányadag fő komponense, de természetesen egyéb silózott takarmányokat (fűszilázs, ill. -szenázs, lucernaszilázs, ill. -szenázs stb.) is etethetünk.

A silózott takarmányok mellett a takarmányadag jelentős hányadát a szénafélék (réti széna, lucernaszéna stb.) teszik ki. Természetesen, ha erre lehetőség van, tavasztól őszig a legeltetés is számításba jöhet. Folyamatos zöldellátás esetén is egész évben etethetünk szénaféléket és abraktakarmányokat.

A monodiétikus takarmányozás azt jelenti, hogy a tehenekkel egész évben folyamatosan azonos tömegtakarmányokat (silózott takarmányok, szénafélék) etetünk. A nagy létszámú tehénállományt tartó tehenészetekben ez a megoldás terjedt el. Szervezési okok miatt egyszerűbb, ha az egész évi tömegtakarmány-szükségletet a telepre betároljuk, mert sok tehén esetén szinte lehetetlen a gyepterületről vagy szántóföldről naponta nagy mennyiségű, megközelítőleg azonos minőségű takarmányt a tehenek elé juttatni. Nagy létszámú, nagy tejtermelő tehénállományok legeltetése a hazai körülmények között megoldhatatlan.

Az elfogyasztott legelőfűvel a tehén jóval kevesebb energiához jut, mint silózott takarmányok etetésével. A monodietikus takarmányozás a napi takarmánykiosztás szervezése miatt is előnyösebb, és az állatok táplálóanyag-ellátása időjárástól kevésbé függ. Emellett mindig megközelítőleg azonos összetételű és táplálóértékű takarmányadag etethető. A gyakorlatban ritkán alkalmazzuk a szigorú értelemben vett teljes monodiétát. Ha erre lehetőség van, a silózott takarmányok és széna mellett nyári időszakban rendszerint zöldtakarmányt is etetünk (kombinált takarmányozás).
(Forrás: Kaposvári Egyetem; Pannon Egyetem, Holló István, Szabó Ferenc, 2011)

Itt álljunk meg egy rövid értékelésre, illetve a fejezet címében feltett kérdés megválaszolására. A szarvasmarha, mint kérődző állat, évezredeken keresztül a gyepes síkságokon és hegyi legelőkön élt, alakult ki. Az így magához vett táplálóanyag a létfenntartáshoz és évente 1 borjú felneveléséhez volt elegendő (lásd magyar szürke marha).

1. ábra. A hazai szarvasmarha létszám és tejtermelés alakulása (1989–2012)
Forrás: Debreceni Egyetem, GVK 2014

2. ábra. A hazai szarvasmarha- és ezen belül a tehénlétszám alakulása (1995–2011)
Forrás: Debreceni Egyetem, GVK 2014

A fentiekben tárgyalt, az évszaktól függően változó és a monodiétikus takarmányozás ettől lényegesen magasabb energia- és tápanyagszintet képvisel, melyet az állat tejtermelésre és testtömeg gyarapodásra fordít.

Hazánkban nehezíti még a gazdák helyzetét többek között a trágyakezelés költségessége, melyre az EU más, többnyire nyugati országaiban külön támogatást kapnak a tejtermelő telepek. Az Európára jellemző túltermelést orvosolandó az EU extra támogatásokkal igyekszik a termelőket a jelenlegi intenzív technológiáról a kevesebb produktumot eredményező, legeltetésre alapozott gazdálkodásra átállítani. A folyamatot azonban nehezíti, hogy az elmúlt pár évben európai uniós támogatással és a gazdák által beinvesztált, önerőből felépített istállók, trágyatárolók és fejőházak ily módon nem lennének kihasználva. Bolond volna bármely gazda is parlagon hagyni a páresztendős technológiát, melyre sok-sok millió forintot költött.

Fontos megjegyezni, hogy Magyarországon a tejtermelés mennyisége 2008-ra a 64%-ára (1792,1 millió literre) csökkent az 1990-eshez (2763 millió liter) képest a KSH adatai szerint.

A fenti adatok és a jelenlegi gazdasági helyzet alapján további drasztikus csökkenés várható. Ugyanakkor érdemes azt is figyelembe venni, hogy 1995-ben hazánkban 421 000 tehén élt, míg 2008-ban csupán 264 000 db kettős-, illetve tejhasznosítású (gatn.szie.hu adatai alapján). Az egy tehénre jutó átlagos tejtermelés tehát ’95-ben 4559 liter (húshasznú tehenek létszámát is számításba véve), míg 2008-ban 6788 liter volt. A növekedés elsősorban a nemesítésnek és a precízebb takarmányozásnak köszönhető, hiszen 1995-re már az uralkodó tejtermelő fajta a kanadai eredetű, Magyarországra a ’70-es években behozott holstein-fríz volt. Érdemes pár szót ejteni a korábban Magyarországon széles körben elterjedt kettős hasznosítású magyar tarka fajtáról és a holstein-frízről, mert e két fajta közti különbségben gazdasági lehetőségek rejlenek!

Magyar tarka kontra holstein-fríz

A magyar tarka a múlt század harmincas éveire lett uralkodó fajta hazánkban. A svájci szimentáliból lett kinemesítve. A bikák testtömege 900–1300 kg, a teheneké 600–700 kg. A fajta növekedési erélye és hústermelő képessége kiváló. (Horn és munkatársai, 1995). Jó szaporodóképesség és tőgyegészségügy, valamint kiváló lábszerkezet és hosszú hasznos élettartam jellemzi. „…a költségcsökkentés másik lehetséges módja a biológiailag stabil, hosszú hasznos élettartammal bíró tehénállományok kialakítása lehet.” (Húth és Komlósi, 2010) Jól bírja a legeltetést és a szélsőségesebb időjárási viszonyokat. A fajta jelenlegi genetikai képességeinek köszönhetően minden nehézség nélkül termelhető vele évi 6000 liter jó minőségű tej (Rácz K., 2009).

A holstein-fríz fajta esetében a tehenek testsúlya 650–750 kg, tejtermelése 7000–8000 kg, 3,5–3,7%-os tejzsírtartalommal. (Horn és munkatársai, 1995) E fajta kiváló gépi fejhetőségre, nagy laktációs tejtermelésre és az ehhez szükséges óriási takarmányfelvevő képességre lett szelektálva. A takarmányozás minőségére és mennyiségére ezen okokból igen érzékeny, genetikai képességeit csak első osztályú takarmányok etetésével lehet kiaknázni. Elmondható tehát, hogy a holstein-fríz állományok takarmányozása költséges, amit tetéz a technológiai nyomás okozta rossz szaporodásbiológiai állapotuk (magas termékenyítési index, gyakori méhproblémák) és alacsony hasznos élettartamuk. A fajta ellenálló képessége elmarad a magyar tarkáétól.

A tejtermelő telepek legnagyobb költségét a takarmányozás adja, melyre már utaltam a holstein-fríz fajta esetén a nagy takarmányfelvevő képesség alatt. Így tehát érdemes szót ejteni az intenzív tejtermelési technológia költségnövelő tényezőiről, így például arról, hogy a kötetlen tartású istállókban viszonylag nagy egyedsűrűség esetén az alomanyag nem kielégítő gyakorisággal történő cseréje elősegíti a tőgygyulladás kialakulását. A tőgygyulladás, szakmai nyelven a masztitisz kezelésének költsége három tényezőből tevődik össze: egyik ilyen tényező a gyógyszerek igen borsos ára, a tőgygyulladásban szenvedő tehén tejének eladási tilalma (veszélyes hulladéknak minősül) és annak megsemmisítése plusz költségként a termelőre hárul. Az intenzív technológia hatására sokkal nagyobb igénybevételnek vannak kitéve az állatok, így gyakori a szaporodásbiológiai megbetegedések következtében selejtezésre kényszerülő tehén, valamint a lábszerkezet leromlása miatti kényszervágás. A borjak születés utáni azonnali elválasztása sok etikai és szakmai kérdést vet fel, hiszen az újszülött állatok szopási ingere, ha életük első szakaszában kielégítetlen marad, akár káros pótcselekvések is kialakulását is okozhatja. Ezen okokból a borjak egészségének és közérzetének (animal welfare) megóvása érdekében több törvény is meghatározza az állatok tartását, takarmányozását és elhelyezését.

A jelenleg elterjedt intenzív tejtermelés extra költségei közé tartozik a takarmány behordása, tartósítása (silózás), kitárolása, keverése és kiosztása. Mindegyik mozzanat gépesített. Ezen gépek költségesek, valamint fosszilis energiahordozó elégetésével működtethetők, ami nem csupán drága, de környezetterhelése is jelentős.

Legeltetéses tejtermelés

Az imént felsorolt negatív tulajdonságok egyike sem jelentkezik a legeltetéses tejtermelés esetén. Ami relatív hátrányként fennállhat, az az egyedenkénti kisebb tejhozam, a több emberi munkaerő szükségessége és az időigényesség. Ezek azonban, mint ahogy említettem is, relatív hátrányok, hiszen a jelenlegi túltermelés esetén a csökkenő tejhozam nem okoz gazdasági kiesést, deficitet. A magyarországi 56,9 literes egy főre jutó éves tejfogyasztás mellett pedig főleg nem (2007-es KSH adat). Mindezek felett a kétszámjegyű munkanélküliségi rátára és a vidéki emberek helyben tartására is orvosság lehet a legeltetésre alapozott tejtermelés. Ez a típusú gazdálkodás könnyedén beilleszthető az agrár-környezetgazdálkodási programokba, végezhető akár természetvédelmi (Natura 2000) területen is. A legeltetéses tejtermelés és szarvasmarha-hizlalás alkalmas lehet tájvédelemre és gyeprekultiválásra. Jótékony hatással van a talaj termőképességére és fenntartja annak biológiai sokféleségét, biodiverzitását.

1. táblázat. Három fajta összehasonlító táblázata
Forrás: Buzás Gyula – Szabó Ferenc (2011)

Roppant nagy terhet venne le a gazdák és a természetvédők válláról is a megoldódó trágyakezelési probléma. Az intenzív technológia alkalmazásakor óriási trágyatároló medencéket kell építeni, melyek költségességükön túl a vidéki tájat is elcsúfítják, nem beszélve az erős szaghatásokról. Legeltetés esetén nem kell a trágya tárolásával, szállításával és a földre való kijuttatásával foglalkozni, ezzel is rengeteg pénzt spórolva meg a gazdának. Az 1. táblázatban a számok önmagukért beszélnek.

Látható tehát, hogy az intenzív tejtermelésről való átállás nem okozna tényleges gazdasági kiesést, sőt megnyitná a többirányú hasznosítás lehetőségét is, de ezt nem kell újra felfedeznünk! Ehhez azonban olyan jogi alapot kellene biztosítani a magyar gazdák számára, amely megóvná az itthoni piacot a beáramló külföldi, nagyüzemileg előállított ipari tejtől.

A Kárpát-medencében minden adott a fenntartható, legeltetésre, illetve tömegtakarmányozásra alapozott és fajtaorientált gazdaságos tejtermeléshez. A lehetőségek kiaknázása nem csupán lehetséges opció, hanem kötelességünk! Rendelkezünk az önellátáshoz szükséges természeti, tudományos és humán forrásokkal. Évszázados hagyományaink segítettek a magyar táj és a népi kultúra megőrzésében a magyar tarka szarvasmarha többcélú kialakításában. A fenntarthatóságot megcélzó, hagyományokra alapozó gondolkodásmód kiépítése és továbbadása lesz az elkövetkezendő évek legfontosabb feladata. Ez a magyar agrárium, sőt, az egész magyar nemzet érdeke mind gazdasági, mind pedig kulturális vonatkozásban.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaDr. Bai Attila (szerk.):
A biogázBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai