2023. 02. 03., péntek
Balázs
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Élelmiszergazdaság és digitalizáció

Kategória: Élelmiszeripar | Szerző: Hajtun György

A magyar élelmiszeripar 2014–2050-ig szóló stratégiája biztató jövőképet vázolt fel. Éder Tamással, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) elnökével arról beszélgettünk, milyen kitörési pontok határozhatók meg, hogy az ágazat versenyképessége utolérje a vetélytársakét.

Éder Tamás,
az ÉFOSZ elnöke

– Az ÉFOSZ szerint kifejezetten jó szakmai vitaanyagot tett le a minisztérium az asztalra, így érdemben lehet vitatkozni a hazai élelmiszer-gazdaság jövőjéről, és ez alapján lehetne hosszú távú stratégiát megfogalmazni. Azt azért hozzáteszem, hogy a mindenkori pillanatnyi állapotfelmérésben eddig is jók voltunk. Azért mondom ezt, mert az elmúlt másfél évtizedben jó néhány olyan anyag készült, amelyben a legfontosabb problémákat pontosan fogalmazták meg, de valahogy mégsem történt előrelépés. Véleményünk szerint a versenyképesség erősítése a legfőbb kérdés, de egyelőre ezen a területen nem kapott az ágazat megnyugtató válaszokat, hiszen kicsit helyben járás mutatkozik az ágazat egészében. A hatékonysági problémákra az Agrárgazdasági Kutató Intézet tavaly elkészített, a magyar élelmiszer-gazdaság versenyképességével foglalkozó tanulmánya is pontosan rámutat.

– Térjünk ki erre a tanulmányra…

– A magyar élelmiszeripar a mutatói alapján – összehasonlítva a nemzetközi vetélytársakkal – nagyon súlyos hatékonysági zavarokkal küzd, s ez a hatékonysági lemaradás nemcsak a régi uniós tagországokhoz képest látványos, hanem egyes területeken bizony a V4 tagországokhoz képest is. Az AKI anyaga részletesen bemutatja, hogy a legfontosabb, nagy élelmiszeripari ágazatokban – a tejtől, a hús és a baromfifeldolgozáson keresztül a zöldség-gyümölcs feldolgozásig – az egy munkaerőre jutó termelékenységi mutatóink messze elmaradnak az uniós átlagtól, sőt a legtöbb esetben a V4-ekhez képest is gyengébb számokkal rendelkezünk.

– Ön is említette, a pillanatnyi állapotfelmérésben jók vagyunk. Vegyük górcső alá az ágazatot. Mit mondhatunk, milyen állapotban van a magyar élelmiszeripar?

– Amit látni lehet, hogy az élelmiszeripar tavalyi termelési adatai alapján a volumenindex 1,4 százalékos növekedést mutatott az előző évihez képest. Ez azért érdekes, mert a magyar ipari átlag ennél kevesebb volt, vagyis az élelmiszeripar az ipar egészéből pozitív irányba lógott ki még ezzel a kis növekedéssel is. Ez viszont úgy állt össze, hogy a belföldi értékesítés volumenindexe 1,6 százalék volt, viszont az export kisebb mértékben nőtt, mivel 1,2 százalékos volt a növekedés. Ezek még ugyan előzetes adatok, de a tendencia jó kimutatható. A belföldi piac eredménye egy kicsit fájó pontunk. Az ágazat belföldi értékesítésének növekedését meghaladta a belföldi kiskereskedelmi élelmiszer-forgalom növekedése, ami az előzetes adatok szerint 2,9 százalékos volt. A kettő különbözete azt mutatja, hogy ismét nőtt egy kicsit az import termékek részesedése a magyar fogyasztók vásárlásaiban. A magyar termékek – legalább is úgy tűnik – leginkább a belpiacon veszítenek pozíciót, miközben az exportértékesítés folyamatosan nőtt.

– Mi az oka a belpiaci gyengébb teljesítménynek?

– Sok kisebb okot is tudnék sorolni, de van egy fontos érv. Tudjuk, hogy a magyar fogyasztó az EU-ban az utolsó előtti helyen áll abban a tekintetben, hogy mennyit költ egy évben élelmiszerre. Mögöttünk csak Bulgária áll, s Romániában is többet költ egy átlagos fogyasztó évente élelmiszerre, mint Magyarországon. A hazai adat ezer euró körül van, aminek akár két-háromszorosát is költik Nyugat-Európában. Hozzáteszem, hogy ez az összeg Magyarországon az átlagpolgár jövedelmének egynegyede körül alakul. A magyar vásárló rendkívül árérzékeny, ebből adódóan a termékeknél elsősorban az árat nézi, s azután foglalkozik a minőséggel. A magyar polcokon tehát azok az áruk a leginkább versenyképesek, amelyeknek a legjobbak az áraik. Ezek a termékek jellemző módon kommersz, nagy tömegben gyártott élelmiszerek, vagyis a legegyszerűbb sajt, a dobozos tej, a kommersz tészta, kenyér stb. Ezeknél a legversenyképesebb termékek európai szinten is azok, amelyeket nagy, rendkívül fejlett technológiával rendelkező gyárak ontanak magukból. Ezeket a termékeket azután nagy földrajzi terítéssel juttatják el a fogyasztókhoz. Mindebből azt szeretném kihozni, hogy ezeket a termékeket versenyképesen csak óriási nagy tételekben lehet előállítani. A kommersz termékek a magyar fogyasztói kosárban nagy helyet foglalnak el. Ugyanakkor ilyen nagy hatékonyságú, igen fejlett technológiájú gyárunk kevés van, ergó ezen termékek esetében sokszor nem tud a magyar gyártó versenyképesen megjelenni. Különösen izgalmas ez a diszkontláncok, úgynevezett private label, vagyis a saját márkás termékeinél, ahol ma már egy előállító az adott diszkontlánc négy-öt országába ugyanazt a terméket kell, hogy szállítsa. Sok termék esetében Magyarországon nincs is az adott termékre olyan kapacitású vállalat, amely képes volna ekkora mennyiséget minden nap, minden héten gyártani.

– Magyarán, nincs elegendő, versenyképes árualap a hazai gyártóknál. Itt utalnék vissza a Fazekas Sándor miniszter úr által bejelentett vizsgálati eredményre, miszerint 97 terméket megvizsgáltak, és minőségi kifogásokat fogalmaztak meg egyes termékeknél. Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországra gyengébb minőségű élelmiszereket hoznak be az importőrök?

– Évek óta halljuk, hogy Magyarország élelmiszer szemétlerakóhely. Tény az, hogy az átlagos magyar fogyasztó által elfogyasztott élelmiszerek minősége valószínűleg egy kicsit alacsonyabb szintű, mint mondjuk a német, az osztrák vagy a francia fogyasztó által elfogyasztott élelmiszerek. Ez azonban nem nagy csoda, mert a vásárlóerő nagymértékben meghatározza azt, hogy milyen élelmiszer megvásárlására képes egy fogyasztó. Ismét oda jutunk, hogy a magyar fogyasztó vásárlóereje gyenge, s nem a 6–8 ezer forintos sajtot fogja megvenni, hanem az ezerötszáz forintos félkemény sajtot, nem a biotejet veszi meg, hanem a normál dobozos tejet, s nem a marha vesepecsenyéért áll sorba, hanem a sertés combért és a csirkelábért, és sorolhatnám tovább. Ez önmagában sajnos a társadalmak gazdasági fejlettségi szintjében meglévő különbségeket tükrözi. A miniszter úr által elmondottakat, vagyis azt, hogy egyes több országba terméket gyártó cégek ide Magyarországra ugyanolyan név alatt, ugyanazon márka alatt lényegesen gyengébb minőségű terméket hoznak, mint Ausztriába, a publikált vizsgálati eredmények nem teljesen tükrözték vissza. Ha valaki megnézi a 97 termék NÉBIH-ről szóló anyagát, akkor ezt a kijelentést nem támasztja alá a vizsgálati anyag. A vizsgálatok során sok esetben nem azonos termékeket hasonlítottak össze, és nagyon sok esetben érdemi különbségeket nem találtak. Néhány kivétel persze, akadt, de a nagy többségnél olyan különbségeket találtak, mint például a csokoládé eltérő méretű kockái, vagy a színbeli különbségek. Egy szó, mint száz, a vizsgálat nem igazolta vissza, hogy koncepcionális ügyekkel állnánk szemben. Úgy tűnik, mintha ez a vita már nem a szakmaiság ernyője alatt folyna.

– Lehet, hogy rosszul látom, de mintha kettős présben lenne a hazai élelmiszeripar. Egyik oldalról az alacsony ár, a másik oldalról a versenyhelyzet szorítja az ágazatot.

– A versenytermékek esetében – amikor az ár a döntő tényező – ott vagyunk versenyhátrányban, hogy nincsenek meg azok a nagy gyártó cégek, amelyek ezeket a kommersz termékeket ontják magukból. Viszont a speciálisabb, más fűszerezésű, egyénileg kidolgozott termékek esetében – amelyek gyártásánál többletköltséget okoz a hagyományos technológia, a kézimunkaerő-igény – versenyképesek vagyunk, mert a magasabb hozzáadott érték elbírja a többletköltséget is. A magyar szárazáruk tipikusan ebbe a kategóriába tartoznak, de a zöldség-gyümölcs készítmények egy része is ilyen. Részben ezért nő az exportunk. A nagyobb vásárlóerővel rendelkező fogyasztó ugyanis megfizeti a többletköltséget a jobb minőségű termékért. Példaként a japán tőkehúsexportunkat említeném, ahol kézzel, speciálisan kimunkált termékkel elégítjük ki a japán igényeket. Itthon viszont teret veszítünk, mert a kommersz termékek piacán kell versenyeznünk. Az ágazat tehát azt teheti, hogy megkeresi azokat az alternatív piaci szegmenseket, ahol a prémium termékeinkkel megjelenhetünk, és megfizetik a magasabb árat.

– De nem kellene-e a magyar iparnak a tömegtermékek gyártásában is versenyképessé válnia?

– Dehogynem. Nekem is az a véleményem, hogy versenyképessé kell válni dobozos tejben, félkemény sajtban, tőkehúsban stb. is.

– De hogyan lehetséges ez?

– Ennek kélt területen van – úgymond – fejlesztési igénye. Az egyik a technológia, a másik a kapacitásnövelés. Ahhoz, hogy ezen termékekben versenyképesek legyünk, az amortizált technológiákat korszerű, modern technológiára kell cserélni. Ehhez adhat bizonyos segítséget a mikro- és kisvállalkozások esetében a Vidékfejlesztési Program 150 milliárd forintja, ami élelmiszer-előállítási tevékenységhez kötődik. Hogy az érintett körből hányan tudnak a láncok beszállítóivá válni, nagy kérdés. Mint ahogy az is, hogy nekik kommersz terméket kell-e gyártaniuk vagy sem. Szerintem nem, de ez már másik ügy. S ott van a GINOP 50+50 milliárd forint pályázati lehetősége, ami a közepes méretű üzemek fejlesztési forrása, s amelyre éppen most pályáznak a cégek. Ez ad egy kis segítséget a vállalkozásoknak ahhoz, hogy a technológiájukat lecseréljék, és ezzel párhuzamosan növeljék a kapacitásukat is. A problémát abban látom, hogy a magyar élelmiszeripar felét adó nagyvállalati kör, kiesik a támogatottak köréből. Ezen cégek többsége azért nagyvállalat, mert 250 főnél többet foglalkoztat, miután régi technológiával dolgozik, s ebből adódóan nem versenyképes, így nincs jövedelme, emiatt nem tud fejleszteni. De mivel sok embert foglalkoztat, ezért nagyvállat, így nem kap támogatást. Csapdahelyzet.

– Hány ilyen cég van Magyarországon?

– Hetven körüli a számuk.

– Megfogalmazott-e az ÉFOSZ – mai szlogennel élve – kitörési pontokat?

– Alapvetően két dolgot kérünk. Az egyik, hogy a támogatási források jussanak el az élelmiszeripari vállalkozásokhoz. Az előző uniós ciklusban ugyanis érdemi élelmiszeripari támogatás nem volt. Erre látunk most pozitív jeleket. S arra is van ígéret, hogy nemzeti forrásból talán az úgynevezett nagyvállalatokat is segítik majd. A másik dolog: mind a mai napig gátolja a konszolidációt az élelmiszeripari ágazatokban a magas áfa, illetve az ebből adódó feketekereskedelem nagy mértéke. Nagyon sokat tett a kormányzat az elmúlt években a feketekereskedelem megállításáért. Ott, ahol 27 százalékos áfa mellett, az áfa elkerülésével terméket lehet kihelyezni a piacra, ott a versenyt mindig az nyeri, aki ezt ügyesen csinálja. Az áfa-csalást bizonyos üzemi méret fölött már nem lehet elkövetni, mert akkor már sok embert kell bevonni a csalásba (raktáros, sofőr, számlakezelő stb.), akkor a cég előbb-utóbb lebukik. Az áfa-csalás, mint túlélési lehetőség a magyar élelmiszeriparban gátolja a konszolidációt, s a cégek természetes növekedését. Hogy milyen fehéredést okoz az áfa-csökkenés, arra szép példa sertéspálya. Három éve 5 százalékra mérsékelték a sertés és a félsertés áfáját, s ez idő alatt a statisztikailag igazolt, levágott sertéslétszám 25 százalékkal nőtt. Miközben az állatállomány stagnált, illetve tavaly még egy picit csökkent is, és az élősertés import sem ad választ a vágásszám növekedésére. Vagyis a 25%-os többletvágás, ami megjelent a statisztikában, teljes mértékben a piactisztulás eredménye. Vagyis, nekünk volt igazunk, amikor évekkel ezelőtt azt mondtuk, hogy a sertéspiacon legalább 30 százalékos a feketekereskedelem aránya. Egy vágóhíd, amíg áfa-mentesen tud túlélni, nem tud naggyá nőni, de gátolja mások naggyá növekedését is, mert elveszi a piacot.

– Szóljunk még az alapanyag helyzetről. Ha magyar termékről beszélünk, akkor hazai alapanyagra van szükség. Milyen a kapcsolatrendszer?

– Ma már világosan látszik, hogy a tömegtermékeknél nem termékek, hanem termékpályák versenyeznek. Kérdés, hogy a termékpályák jól szervezettek-e, rendezettek-e a kapcsolatok, s a lehető legkisebb veszteséggel hogyan tud az alapanyag a gyártás szempontjából optimális időben bekerülni a gyárba, és onnan hogyan kerül ki az értékesítés szempontjából optimális formában? Ez a szervezettség vertikális integrációt igényel, amire idehaza még kevés jól működő példa van. Itt is ki kell térni az áfára, mert meggyőződésem szerint két okból kifolyólag nem alakultak ki Magyarországon erőteljes, életképes integrációk. Az egyik, hogy az integráció olyan működési forma, hogy a saját szuverenitás egy részét fel kell adni, de ezt csak akkor teszi meg valaki, ha kényszerhelyzetbe kerül. Ha a piaci zavarokat megoldja az állam, akkor nem kell együttműködni másokkal, nem kell a szuverenitást feladni. Márpedig az elmúlt két és fél évtizedben, de különösen az EU-csatlakozást megelőző időszakban a piaci zavarok megoldásában az állami szerepvállalás kiemelt szerepet kapott. A másik ok a magas áfa, ugyanis ha valaki feladja a szuverenitását és egy integráció részévé válik, akkor transzparenssé kell tennie a tevékenységét, így minden után adózni kell, így nem lehet elkerülni az áfát. Ma az látszik, hogy az állami szerepvállalás mértéke csökken, ezért a termékpályáknak kell megoldaniuk a piaci zavarokat, ezért az együttműködési kényszer egyre nagyobb a piaci szereplőknél. S az áfa is újabb és újabb termékeknél kerül a helyére, így a csalásnak sincs értelme, ezért szerintem, felgyorsulhat az integrációs szerveződés folyamata.

– S ha felgyorsul ez a folyamat, akkor elmozdul az ágazat a mélypontról?

– Nyilván ez is egy lépés a jó irányba, de más területeken is szükség van előrelépésre. Fontos lenne például módosítani azt a jelenlegi társadalmi képet, ami az elmúlt másfél évtizedben kialakult az ágazatról. A mezőgazdaság, az élelmiszeripar olyan „gumicsizmás” ágazatként tűnik fel a mai közgondolkodásban. A társadalom, így a fiatalok szemében az élelmiszer-gazdaságról nagyon téves kép él, amit részben a média alakított ki. A legtöbb ember fejében az ágazat hallatán leginkább a hátsóudvarban, a disznóólban röfögő sertés, és az állatokat etető, a nagy sárban gumicsizmában, moslékos vödörrel egyensúlyozó állattenyésztő gazda képe jelenik meg. Valljuk meg őszintén, ez a kép sokak számára ébreszthet kellemes emlékeket a múltról, a nagypapa háztáji gazdaságáról, de egy mai fiatal számára nem teszi attraktívvá az ágazatot. Pedig a mai élelmiszergazdaságba is betört az informatika, és egy korszerű telepen akár az okostelefonomon is nyomon követhetem az állatállományom állapotát, és irányítani tudom a telep működését. A precíziós gazdálkodás adta lehetőségek és kihívások a mezőgazdaságban intellektuálisan is izgalmasak. Az élelmiszeriparban is nagyon jelentős a technológia fejlődése és ebben egyre jelentősebb szerepet játszik az informatika. Az ágazatról kialakult régi képet egyelőre nem tudjuk a modern valóságot ábrázoló képpé átváltoztatni, s ez is gátja annak, hogy a fiatalok ebben az ágazatban lássák a jövőjüket. Éppen ezért, az ÉFOSZ a májusi közgyűlésén tárgyalni fog arról, hogy miként lehetne elindítani egy programot, ami az iparszerű élelmiszer-ellátás imidzsének a javítását célozza. Olyan marketing PR-programot szeretnénk kialakítani, és ehhez megfelelő anyagi forrást is hozzátenni, ahol bemutatjuk azt a történelmi folyamatot és annak okait, amelyen az élelmiszeripar keresztül ment az elmúlt évtizedek során, és beszélnénk arról is, hogy milyen az ágazat jövőképe.

Hiányzik a szakképzett munkaerő

Az élelmiszer-gazdasági vállalkozások közel harmada tudna felvenni új dogozókat: 51 százalékuk szakmunkást, 18 százalékuk érettségizett, 7 százalékuk felsőfokú végzettségű munkatársat keres, de jelentős a kereslet a betanított munkásokra is (24 százalék) – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) mintegy ezer vállalkozás körében végzett munkaerő-piaci felméréséből.

A NAK az Agrárgazdasági Kutató Intézettel (AKI) együttműködve végzett országos munkaerő-piaci kutatást. a személyes megkeresésen alapuló kérdőíves felmérés célja az agrár-munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalának átfogó vizsgálata volt. A kérdőív a munkaerő-utánpótlással, agrárszakképzéssel kapcsolatos kérdéskörökre is részletesen kitért. A személyesen felkeresett mintegy ezer élelmiszer-gazdasági vállalkozás közt kis- és középvállalkozások, nagyvállalatok egyaránt szerepeltek. A kérdőívek felvételében a NAK megyei referensei, falugazdászai, illetve szakmai partnerszervezetek képviselői működtek közre.
A kutatás eredményei szerint a hazai élelmiszer-gazdasági vállalkozások vezetőinek többségében tudatosult a humántőke fejlesztésének versenyképesség-növelő szerepe. Túlnyomó többségüknél a tudásbővítés a termelés technológiájának modernizációjával párhuzamosan futó, tervezett folyamat. A megkérdezett vállalkozások közel háromnegyede (73 százalék) fektet hangsúlyt alkalmazottai képzésére. Különösen a termelési folyamatban közvetlenül hasznosítható, gyakorlatközpontú ismeretek iránt nagy az igény, amelyeket az ágazati szereplők értékelése alapján főleg a belső képzések, illetve az üzleti szereplők és a szakmai szervezetek által indított iskolarendszeren kívüli képzések nyújtanak hatékonyan.
Különösen nagy igény mutatkozik húsfeldolgozók, állatgondozók, állattenyésztők, pékek, sütőipari szakmunkások, mezőgazdasági gépkezelők és gépszerelők iránt. A kutatásból jól látható, hogy a cégvezetők a pályakezdőknél a szakmai gyakorlati ismereteket, a rendszerben gondolkodás képességét és a gazdasági ismereteket hiányolják a legjobban.
A válaszadók bő harmada szerint a gazdaság/vállalkozás továbbfejlődésének egyik legfőbb korlátja a szakképzett munkaerő hiánya. Ugyanakkor a válaszok szerint a szaktudás hiánya nemcsak az alkalmazottak, hanem a vezetők jelentős részénél is gondot okoz: legnagyobb hányaduknál a gépészeti, műszaki ismeretek, a növényvédelem és a tápanyag-utánpótlás vonatkozásában merül fel valamilyen elméleti vagy gyakorlati szaktudásbeli hiányosság. Emellett az idegennyelv-tudás, a számítógépes és informatikai ismeretek, valamint a vállalatvezetéshez szükséges adminisztrációs és jogszabályi ismeretek a vezetői szinten leginkább hiányolt elemek. Az elmúlt három évben a felmért vállalkozások közel ötöde vett részt középfokú duális agrárszakképzésben, illetve tizenkettede felsőoktatásban tanuló/hallgatói szerződéssel, duális képzőhely biztosításával. A gyakorlati képzésbe bekapcsolódott élelmiszer-gazdasági vállalkozások évről évre több tanulót/hallgatót fogadnak, illetve további cégek is szeretnének bekapcsolódni munkaerő-piaci orientáltságú gyakorlati képzésbe.
A mostani kutatás keretében az egyes alágazatok és szakmacsoportok szerint kiértékelt adatok támpontot nyújthatnak az Országos Képzési Jegyzékben szereplő agrár- és élelmiszeripari szakképesítések felülvizsgálatához is, valamint a szakmai szervezetek képzésekkel kapcsolatos javaslatainak alátámasztásához, elősegítve az élelmiszer-gazdasági munkaadók munkaerő-igényének hatékonyabb kiszolgálását. A kutatást az agrárszakképzésért felelős Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával végezte a NAK és az AKI.

Forrás: NAK

Ez is érdekelhetiZöld keresztet minden magyar szántóra!Amit a dióburok-fúrólégyről érdemes tudniA zöldség-gyümölcs ágazat 2021. éve

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Szalámi és szárazkolbászfélék kisüzemi készítése
A szárazáru aprított nyershúsból és szalonnából, konyhasó és salétromos só, cukor fűszerek és más segéd, illetve alapanyagok felhasználásával készült termék. A szárazáruk két nagy csoportra oszthatók fel, a szalámifélékre és a szárazkolbászokra. A termék eltarthatóságát a fermentációs folyamat (pH-csökkenés) és a szárítás biztosítja.
A hazai élelmiszeripar vérkeringésében vannak jelen
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézete (MATE-ÉTI) sikeres oktatási és kutatási tevékenységet folytat, és jelenleg is az ország egyetlen olyan felsőoktatási intézménye, amelynek képzési rendszere átfogja az élelmiszermérnök képzés teljes körét (BSc, MSc) és önálló doktori programmal (PhD) is rendelkezik. Prof. Dr. Friedrich László intézetigazgatóval beszélgettünk.
A kormány elkötelezett a globális élelmezésbiztonság mellett
Magyarország Kormánya számára stratégiai jelentőségű az élelmezésbiztonság, illetve az, hogy a magyar emberek asztalára jó minőségű élelmiszerek kerüljenek. Az Élelmezési Világnap alkalmából szervezett rendezvényen az Agrárminisztériumot dr. Ökrös Oszkár nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár képviselte. 
Magyarország méz- és méhszerető agrárország
A teljes magyar társadalom rendkívül nagyra becsüli a magyar méhészek munkáját, mellyel elérhetővé teszik számunkra világunk egyik legtáplálóbb és legértékesebb élelmiszerét - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Méhészeti Kongresszuson, Isztambulban.
Nélkülözhetetlen a tojásfogyasztás
A Baromfi Termék Tanács (BTT) és a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (MTTSz) idén október 14.- én rendezte meg a jubileumi 20. Tojás Világnapi szakmai konferenciát, amelynek a budaörsi Hotel Holiday Inn volt a helyszíne.
Veszélyek és kockázatok az élelmiszer kiskereskedelemben
Az élelmiszer-biztonság annak biztosítása, hogy a termelés és a forgalmazás teljes folyamatában az élelmiszer nem veszélyezteti a fogyasztó egészségét, ha azt a rendeltetési célnak megfelelően fogyasztja.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2021 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza