2026. 07. 21., kedd
Dániel
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Rangos díjak és elismerések

Kategória: Állattenyésztés | Szerző: G.P., 2014/04/10

A XXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat április 25. és 27. között rendezi meg a Hódmezőgazda Zrt. Hódmezővásárhelyen. A szervezők által létrehozott termékdíj pályázatra idén két kategóriában összesen 38 pályázat érkezett be. Az eredményhirdetésre április első napján került sor.

Antal Gábor, a Hódmezőgazda Zrt. vezérigazgatója a díjátadón elmondta, hogy évről évre nő a pályázaton résztvevők száma. Idén 17 növénytermesztési és 21 állattenyésztési pályázatot kellett értékelnie a zsűrinek. Mivel a pályázati munkák egyre színvonalasabbak, ezért a bírálóknak valóban nehéz a feladatuk. Miután megköszönte a munkájukat, a kiállítással kapcsolatban elmondta, hogy az előkészületek megfelelő ütemben haladnak. „Már csak a jó időt kell elintézni” – fűzte hozzá Antal Gábor mosolyogva. Azt is megemlítette, hogy számos külföldi kiállító között idén török résztvevő is látható lesz a rendezvényen.

Antal Gábor

Fekete Balázs, a Hódmezőgazda Zrt. állattenyésztési igazgatója a kiállítás jelenével és múltjával kapcsolatban a hagyományt, a megbízhatóságot és a szakmaiságot emelte ki. Elmondta, hogy hűek azokhoz az elvekhez, amit a kezdetekkor lefektettek. Mint megjegyezte, a hagyomány abban az értelemben is találó, hogy számos hagyományos állatfajta látható a kiállításon. „Mi mindig pártoljuk a magyar állattenyésztés múltjának a megőrzését” – tette hozzá.

Fekete Balázs

Az értékelés szempontjai

A megbízhatóságot mind szervezői, mind kiállítói oldalon is hangsúlyozta. Sokan húsz éve rendszeres, állandó kiállítói a rendezvénynek. A szakmaiságot az egyik legfontosabb alapelvként nevezte meg. Ami a kiállításon látható, akár ipari termékről, akár valamilyen fajta állatról van szó, mindenképpen színvonalat képvisel – mondta Fekete Balázs

Megemlítette azt is, hogy idén tíz éve annak, hogy privatizálták a Hódmezőgazda Zrt.-t, és ezalatt egy gondolatnyira sem merült fel a vezetésben, hogy ne kellene megrendezni a kiállítást. Végezetül elmondta azt is, hogy idén a látogatók szimbolikus jelentéssel bíró főkapun keresztül mehetnek be a kiállításra.

A „Magyar Növénytermesztésért Pályázat”, valamint a „Magyar Állattenyésztésért Pályázat” nyerteseinek járó díjakat Antal Gábor és Fekete Balázs, valamint a MÁSZ ügyvezető igazgatója, Dr. Wagenhoffer Zsombor, az állattenyésztési kategóriában a bíráló bizottság elnöke és Sipos József, a növénytermesztési bíráló bizottság tagja adta át.

A növénytermesztésen és az állattenyésztésen belül is két-két kategóriát hirdettek meg. A növénytermesztésen belüli kategóriák az inputanyagok termesztéstechnológiája és a technika-technológia volt, az állattenyésztési oldalon pedig takarmányozás, illetve tartástechnológia és agrárinformatika, állategészségügy és szaporodásbiológia területén hirdettek eredményt.
Örvendetes, hogy nagyon színvonalas és látványos pályázati munkák érkeztek a növénytermesztést képviselő cégek részéről. Egyértelműen látszik az innováció a pályázók körében – emelte ki Sipos József.

Az állattenyésztés kategóriájában 10 pályázat a takarmányozást érintette, 11 pedig az agrár-informatika, tartástechnológia, állategészségügy területét. A pályázok innovatívnak és kreatívnak bizonyultak – mondta Dr. Wagenhoffer Zsombor, a MÁSZ ügyvezető igazgatója.

A növénytermesztés területén a nagydíjat a Nitrogénművek Zrt. érdemelte ki. A Genezis NP Gold Starter Mikrogranulátum termékcsalád kapta a legnagyobb elismerést. Az állattenyésztés kategóriájában pedig az UBM Feed Kft. és Ma-Ka Kft. nyerte a nagydíjat. Termékük az egész szemű búza-kiegészítés technológiájának megteremtése, mint eszköz a hatékony baromfi-takarmányozásban.

A díjak átadása után Dr. Wagenhoffer Zsombor, a MÁSZ ügyvezető igazgatója nyilatkozott lapunknak. Rákérdeztünk, melyek azok a szempontok, amelyek alapján a zsűri meg tudja hozni döntését.

A növénytermesztés díjazottai

Technika-technológia:
I. díj. UNICOMP Informatikai Kft., az AgroSense vezeték nélküli mezőgazdasági adatgyűjtő rendszeréért
II. díj. AXIÁL KFT., a TONI-TELEMATICS ON IMPLEMENT táv­diagnosztikájáért
III. díj. Agrárin Kft., az iTRAP internetes rovarcsapda készülékéért
Elismerésben részesült: AXIÁL KFT., KWS Magyarország Kft., Valkon Kft. és Invest Gépkereskedelmi Kft.

Inputanyagok:
I. díj. Dalmandi Mezőgazdasági Zrt., a Hígtrágyákra alapozott tápanyag-gazdálkodás, öntözéses körülmények között című pályázatért
II. díj. Gabonakutató Non-Profit Közhasznú Kft., a Szegedi tritikálék a magyar mezőgazdaság szolgálatában című pályázatért
III. díj. FITOHORM Kft., a Fitohorm Turbo Kálium termékért
Elismerésben részesült: Pro Feed Kft., Organit Kft., EKO GEA Nejc Dordic s.p. és Alltech Hungary Kft.

Mint elmondta, a zsűrinek van egy kialakult szempontrendszere, ami alapján pontoz. Ebben a szempontrendszerben nagyon fontos az, hogy magyar cégről van-e szó, és hogy az ötlet mennyire hazai. Az is szempont, hogy mennyire aktuális az adott termék, új vagy régebbi termékről van-e szó. Harmadik szempontként az innovációt említette meg: lényeges az adott termék innovatív értéke. Hozzátette még azt is nézőpontként, hogy mennyi referenciával rendelkezik a cég, és milyen tudományos vizsgálatokat végzett annak érdekében, hogy alátámassza terméke valóban kiváló voltát. „Az idei évben is ezen szempontok alapján döntöttünk” – mondta Dr. Wagenhoffer Zsombor.

A 2014–2020-as időszak támogatásai

Az állattenyésztési támogatásokkal kapcsolatos kérdésünkkel kapcsolatban megjegyezte, hogy a 2014–2020-as időszakra vonatkozó támogatási jogcímeknek a finomhangolását a közelgő hónapokban kell elvégezni, a végrehajtási jogszabályokat megalkotni. Nagyjából lehet tudni, hogy mennyi jut majd mezőgazdasági támogatásokra, de hogy ez miként oszlik el, hogyan lehet ezt pénzre váltani a különböző ágazatokban, még nem tudni. „Fél év múlva már jóval tisztábban fogunk látni” – tette hozzá Dr. Wagenhoffer Zsombor.

Az állattenyésztés díjazottai

Agrárinformatika, tartástechnológia, állategészségügy és szaporodásbiológia:
I. díj. ADEXGO Kft., VITAFORT Zrt., EXPERIMETRIA Kft., a FRESH-GO/DRENCH-GO takarmánykiegészítő termékcsalád és VITADEX prototípus drencselő készülékéért
II. díj. Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt., a Bonafarm mezőgazdaság komplex koca- és hízóintegrációjáért
III. díj. Pro-Feed  Kft., Nanocid termékéért
Elismerésben részesült: Vet-Nutrition-Consulting Kft., Himel Magyarország Kft., a Vetasa Kft., az UNIPUR Kft. és Dorker Kft.

Takarmányozás:
I. díj. Top Feed & Cargo Hungary Holding Zrt., az ENERGODÚS LECITIN, ENERGODÚS 40 LECITIN, PROTEMIX DRY és PROTEMIX MELADÚS DRY termékeiért.
II. díj. Tolnagro Kft., az Amit szeretnek a méhek – Fortevit – az első magyar pollenpótló méhtakarmány koncentrátum
III. díj. Alpha–Vet Állagyógyászati Kft., a Vitahorse szuszpenzió magas huminsav-tartalmú ásványi takarmány hobbi és versenylovak számára termékért
Elismerésben részesült: Argos-F Kft., Agrofeed Kft. és Pro-Feed Kft.

A választási időszak nem kedvez a jogszabályalkotások megszületésének. Az uniós tagországoknak június 30-ig kellene elkészíteni saját programjukat. Ter­mé­sze­te­sen a Magyar Állat­te­nyész­tők Szö­vetsége azon dolgozik, hogy a tenyésztés és az állatitermék-előállítás lehetőségeit maximálisan ki tudjuk használni, az odaadható támogatást megkapja a te­­nyésztő. Az utóbbi két évben a tá­mogatások nőttek. Különösen tavaly, amikor már nemcsak a szarvasmarhatartóknál, hanem a juh- és a sertés-, valamint a lovas ágazatban is láthatók voltak olyan jelek, folyamatok, amelyek, ha folytatódnak, elmondhatjuk, hogy kedvezőbb helyzetbe kerülhet a magyar állattenyésztés – nyilatkozott Dr. Wagenhoffer Zsombor.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktorai
Dr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatósága
Bai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználása
Harasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Szomor Ökofarm: elkötelezett az őshonos fajok és a fenntartható biogazdálkodás iránt
Az elmúlt három és fél évtizedben Szomor Dezső bebizonyította, hogy a természetvédelem és a gazdasági érdekek nem ellenségei, hanem partnerei egymásnak. A Szomor Ökofarm története a Kiskunság szívében, a Kiskunsági Nemzeti Parkban, Apaj környékén indult el 1993-ban, és mára Magyarország egyik legjelentősebb mintagazdaságává vált, itt ugyanis az őshonos állatok tartása a természet védelmével ötvöződik. Szomor Dezsővel beszélgettünk.
A Mesterséges Intelligencia és a baromfiágazat
A Nemzetközi Baromfitanács (International Poultry Council - IPC) idén januárban Atlantában (Egyesült Államok) rendezte meg éves konferenciáját, amelyen Dr. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója is jelen volt. A tanácskozáson megfogalmazódott, hogy a jelenlegi geopolitikai bizonytalanságok és az állategészségügyi kockázatok olyan kérdések, amelyeket értelmezni kell, ezért elengedhetetlen az információcsere. Az IPC tanácskozásán széles körű szakmai párbeszéd alakult ki, így a valós információcsere is megvalósult. Csorbai Attilával beszélgettünk.
Valódi természet megőrzés a halas tavak nélkül nem működik
Lévai Ferenc nyerte el „Az Év Állattenyésztője” díjat a 2025-ös „Az Év Agrárembere” választáson, amely díjjal elismerték a több évtizedes, kiemelkedő halgazdálkodási és akvakultúra-fejlesztési munkásságát. A neves elismerést a 2026. április 21-én Balatonalmádiban rendezett ünnepélyes gálán adták át. Ha haltermelőben gondolkodunk, ennél jobb helyre nem is kerülhetett volna az elismerés, mert az Aranyponty Zrt. felépítésével egy olyan multifunkcionális tógazdaság jött létre, ami páratlan az országban. Lévai Ferenc győzelme a halászat és haltenyésztés fontosságát is fókuszba helyezte a hagyományos állattenyésztési ágazatok mellett. Lévai Ferenc vezérigazgatóval beszélgettünk. 
Az ASP és az import megállítása dönti el a sertésszektor jövőjét
A reméltnél gyengébben sikerült az elmúlt év a magyar húsipar számára, a piaci helyzet és az állatbetegségek nagyban korlátozták a növekedést. A magyar sertéshúságazat számára nagy fejlődési lehetőséget kínál, ha sikeresen valósítják meg az uniós pályázatokon nyertes fejlesztési projekteket, a szükséges banki finanszírozás biztonságához azonban stabilabb piaci pozíciók kellenének, amelyhez – a Hússzövetség szerint – szükség lenne a lehetséges piacvédelmi intézkedések bevezetésére. Nagy kockázatot jelent a Horvátország felől is terjedő afrikai sertéspestis is, amelynek megállítása létkérdés a hazai sertéshús termékpálya jövője szempontjából. 
Báránytartás: csökkenő állomány, emelkedő árak
Közeleg a húsvét, ismét lendületet kaphat a bárány export. A magyar báránynak hagyományos piaca az olasz, a magyar export 51 százaléka ott talál gazdára, de várhatóan nagyobb lesz a kereslet a francia, a német, a belga és a holland vásárlók körében is. Az olaszok a 12-16 kilogramm súlyú bárányokat keresik a leginkább, de az európai muszlim közösségekben az ennél kissé nagyobb súlyú bárányokat is vásárolják.
Negyven éves tapasztalattal támogatják a szarvasmarhatartók munkáját
Az idei PREGA konferencián a díjazott innovációk között a Systo Kft. top állattenyésztési megoldása, a RISKA telepirányítási rendszere is szerepelt. Tomjanovich Géza ügyvezető igazgató vette át az elismerést, amelyet a díjátadó azzal méltatott, hogy a RISKA célja, hogy egy egységes, digitális, strukturált platformot biztosítson a telepi működés hatékonyabb irányítására. Nyilvántartja az állományra vonatkozó adatokat, elvégzi a kötelező jelentéseket, informál a munkaerő- és készletgazdálkodásról, vizsgálja a termelési eredményeket, ezzel támogatja a döntéshozást.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2026 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza