Létkérdés az öntözés fejlesztése

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: H.Gy., 2017/07/04

ifj. Hubai Imre

– Alelnök úr, hol tartanak most az öntözésfejlesztés területén?

– Jelen pillanatban nagyon nagy lehetőség előtt áll a gazdatársadalom, lévén, hogy a Kormány döntött az öntözési stratégiáról. Az elfogadott stratégia egy olyan tervet is tartalmaz, amely nemcsak az öntözés fejlesztését igyekszik biztosítani állami forrásokból, vissza nem térítendő támogatásokból, hanem a vízkészletek hosszú távú biztosítására is szeretne jó választ adni.

– A stratégiában két fontos számadat is szerepel: 200 ezer hektárról 500 ezer hektárra kívánják növelni a mezőgazdasági öntözött terület nagyságát. Reális-e ez a célkitűzés?

– Szerintem teljes mértékben reális. Ha megnézzük a talajtani adottságokat, a szabad vízkészletet, a jelenlegi infrastruktúra állapotát, és azt, hogy mekkora természetvédelmi terület korlátozhatja az öntözést, akkor Magyarországon csaknem 800 ezer hektár lehetne öntözhető. Ezt egy olyan tanulmány is megerősíti, amelyben valamennyi adottságot figyelembe vettek és mérlegre tettek. Amikor keressük a kitörési pontokat, azt mondhatjuk, hogy a 800 ezer hektárra rövid időn belül meg lehet tervezni az öntözési berendezéseket.

– Azt gondolom, hogy mindehhez a tárolókapacitást is növelni kellene, s az sem mellékes, hogy az Európai Bizottság a Víz Keret-irányelvre hivatkozva korlátozta az öntözésfejlesztési lehetőségeinket.

– Való igaz, hogy az EU 55 milliárd forintos kerete a fejlesztéseinkhez szűk keresztmetszetet biztosít. De ha visszatekintünk a múlt század első negyven évére, akkor azt látjuk, hogy az akkori kormányok – mai értéken számolva – mintegy ezermilliárd forintot fordítottak a vízgazdálkodás fejlesztésére. A mai klímaváltozás hatásait viszont csak a vízgazdálkodással lehet ellensúlyozni, ezért az uniós források mellett hazai támogatásokra is szükség van. Az uniós 55 milliárd forintot a gazdálkodók használhatják fel az öntözésfejlesztéseikhez, ugyanakkor az államnak is van felelőssége abban, hogy miképpen szolgálja ki a gazdák öntözőberendezéseit. Nos, az említett ezermilliárd forint e kiszolgáló berendezések megépítéséhez szükséges, mert nem várható el a gazdálkodóktól, hogy főműveket építsenek, azokat működtessék, karbantartsák, felújítsák.

– Ezermilliárd forint nagyon sok pénz. Mennyi idő alatt építhető ki, és térül meg ez a rendszer?

– Azt kell eldönteni, hogy a 800 ezer hektáron milyen típusú öntözést akarunk megvalósítani. A szükséges vízigényhez kell igazítani a főművek kapacitását, a csatornák hosszát, szélességét, vízszállító kapacitását, amelyek mind befolyásolják a beruházás költségvetését. Összességében az mondató, hogy a beruházások 10–15 év alatt megtérülnének, míg a kivitelezéshez is ennyi időre volna szükség. A gazdáknak ugyanis a szolgáltatást továbbra is meg kell fizetniük, de az öntözéses gazdálkodással többletbevételhez jutnak, több adót tudnak befizetni, s nagyobb mértékben járulnak hozzá a nemzetgazdaság teljesítményéhez is. Nem véletlenül említettem, hogy a gazdáknak is fel kell nőni a feladathoz, mert az öntözésfejlesztés a gazdálkodási szemlélet megváltoztatását is igényli. A gazdáknak több piaci információt kell beszerezniük, a gazdálkodás hatékonyságát növelniük kell, amit csak a korszerű technológia, a precíziós gazdálkodás alkalmazásával tudnak megvalósítani.

– De hiába fejleszti az állam az öntözőrendszert, ha a gazdálkodó nem hajlandó azt igénybe venni.

– Azt gondolom, hogy meg kell fordítani a dolgot. Először azzal kell tisztában lennünk, hogy az élelmiszeriparnak mennyi plusz többlet árutermékre van szüksége az öntözéses gazdaságoktól. Ha az élelmiszeripar ezt az igényét megfogalmazta, akkor az adott feldolgozó üzem körzetében kell megszólítani a gazdákat, akik aztán a termelésbővítéshez szükséges alapanyagot nagy biztonsággal előállítják, hosszú távon biztosítják. Ha a feldolgozó megtalálja a közös hangot a gazdákkal, akkor abban is partnerek lehetnek, hogy minden szükséges infrastrukturális beruházást a feldolgozó végezne el. Az így kiépült öntözőrendszer révén a gazdának csak a szakértelmét, a földjét és a munkaerejét kellene biztosítania, s a gabonatermesztésről átállhatna egy magasabb hozzáadott értéket teremtő, öntözött termelési kultúrára. Ez által a gazda árbevétele akár a tízszeresére nőne. Mindez persze szaktanácsadás nélkül nem valósítható meg, mert a gazda nem szívesen hagyja el a bejáratott utat.

– Mindezek a feltételek azonban ma hiányoznak…

– Pontosan, ezért nem öntöznek ma a gazdák. Nem azért nem öntöznek, mert nincs elegendő víz. Meg kell érteni a gazdákat, s az államnak az élére kell állnia az említett folyamatnak, és azokat a feldolgozókat kell támogatnia, akik integrációban megvalósítják az öntözéses gazdálkodás feltételeit. Ezzel diverzifikálni lehetne a termelésszerkezetet, s növelhető volna a bevétel is mindkét oldalnál. Az állam a támogatások segítségével felülről koordinálja az együttműködéseket, az integrációk létrejöttét, amelynek keretében a finanszírozás is könnyebben megoldható.

– Végezetül, a Kamara mit tesz e célok elérése érdekében?

– Először is az öntözésfejlesztési pályázatok feltételrendszerénél igyekeztünk az észszerű megoldásokat beépíteni, és arra ösztönöztük a Miniszterelnökséget, hogy olyan jogszabályok szülessenek, amelyekben a gazdálkodók nagyobb biztonsággal, nagyobb nyerési eséllyel tudnak pályázatokat benyújtani. A másik fontos lépés az volt, hogy a pályázatok korlátját jelentő engedélyezési eljárást – vízjogi létesítési és üzemelési engedélyek kiadásának a rendszeréről van szó – átalakítsuk. Sikerült a Belügyminisztériummal ez ügyben egyeztetni, és a tárca nyitott volt arra, hogy az engedélyezési eljárást észszerűbbé, hatékonyabbá, gördülékenyebbé tegye. Ugyancsak fontos kérdés a vízdíj mértékének a kérdése. A térítésmentes víz biztosításával az állami szándék is érvényre jutott, de hogy ezt elérjük, a Kamara minden érintett minisztériummal komoly tárgyalást folytatott, és a gazdák érdekeit képviselő érvekkel segítette a döntés meghozatalát.

Ajánlott kiadványokDr. Hajdú József:
A 21. század traktoraiDr. Kukovics Sándor szerk.:
A bárány- és juhhús fenntarthatóságaBai Attila - Lakner Zoltán - Marosvölgyi Béla - Nábrádi András:
A biomassza felhasználásaHarasztiné Lajtár Klára:
A borkezelés, palackozás, csomagolás és szállítás berendezései - Borászati technológiák II.

Ez is érdekelhetiA káposztafélék gépi betakarításaParlament előtt a 2025. év adózását meghatározó őszi adócsomagA lovak jólléte: a gondos lótartás eszközei és szabályai