2024. 04. 18., csütörtök
Andrea
Agrometeorológia
növényvédelem
Részletes agrometeorológia
xxx Menü xxx

Népi Építészeti Programot indít a Kormány

Kategória: Vidékfejlesztés | 2017/07/18
Címkék: vidékfejlesztés, népi építészet

Közel kétmilliárd forintos Népi Építészeti Programot indít a Kormány a népi műemlékeink és a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvásának és fenntartásának érdekében.

A program keretében mintaprojektként 2017-ben 300 millió forint, 2018-ban pedig 1,5 milliárd forint forrás jut a központi költségvetésből a magán és a közösségi tulajdonban álló, veszélyeztetett, műemléki értékkel bíró népi építészet emlékeinek megmentésére és helyreállítására. A Népi Építészeti Program célja, hogy megállítson egy közel 2000 népi építészeti emléket érintő pusztulási folyamatot.

A hagyományos népi építészet meg nem újuló kulturális erőforrás, hiszen falvainkban a kommunista idők rombolásai és a bekövetkezett radikális életmód változás miatt ilyen alkotások többé nem születnek. A magyar táj hajdani építészeti kultúráját, ma már jószerivel csak a védelem alatt álló épületek, kivételes esetekben épületegyüttesek, településrészek őrzik. Ezek legjavát képezik népi műemlékeink, melyek helyben, fizikai valójukban történő megőrzése mindannyiunk felelőssége.

A Kormány által meghirdetésre kerülő Népi Építészeti Program támogatási keretet nyújt a napjaink fejlesztési és korszerűsítési tendenciáiból kiszoruló népi építészeti örökség megőrzését célzó beruházásokhoz, és a műemlék-tulajdonosok állagvédelmi és fenntartási kötelezettségének teljesítéséhez.

Ajánlott kiadványokLukács Gergely Sándor:
Magyar kertészeti stratégia és vidékfejlesztés
Székelyhidi Tamás:
Alternatív vidéki vállalkozások szervezése
Dr. Labay Attila:
Kertészek, kertbarátok és az Európai Unió
Lukács Gergely Sándor:
Kisvállalkozások a vidékfejlesztésért

Ez is érdekelhetiÚjabb 12 milliárd a kistelepüléseknek a Magyar falu program keretébenVidékfejlesztési Program 2019 - előrehaladás, várható módosítások, pályázatok újranyitásaFolytatódik a Népi Építészeti Program 2019-ben

Hírlevél feliratkozás

Legfrisebb cikkekből ajánljuk

Az agráriumban elengedhetetlen a hozzáadott érték növelése
A 2022-es év nagy sikere volt, hogy az Európai Bizottság november 7-én elfogadta Magyarország KAP stratégiai tervét, mely történelmi lehetőséggel bír a magyar vidék és agrárium számára. A 2027-ig tartó időszakban a Magyarországnak járó uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatásokról kedvező megállapodás született, az uniós források a kiemelkedő arányú nemzeti költségvetési hozzájárulással együtt minden eddiginél nagyobb segítséget jelentenek a vidékfejlesztés, a gazdálkodók és élelmiszer-feldolgozók számára. Papp Zsolt Györggyel, az Agrárminisztérium Közös Agrárpolitika Végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárával, az Irányító Hatóság vezetőjével beszélgettünk.
Tüzifával váltsuk ki a gázt
Az Agrárminisztérium is beszállt a rezsicsökkentésbe azzal, hogy meghirdette a magyar családok részére a Tűzifaprogramot. 2022. 09. 17.-én elindult a hatósági áron történő tűzifa árusítása, azaz a Tűzifaprogram, amelyre vásárlási szándékkal az erdőgazdaságoknál már lehet jelentkezni. Az igényt személyesen, telefonon és e-mailben is lehet jelezni.
100 millió Ft-ra is pályázhatnak a mezőgazdasági termelők turizmus fejlesztés céljából!
Megjelent a "VP6-6.4.1–21 - Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése" című pályázat felhívás tervezete, a pályázatra olyan mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők nyújthatnak be támogatási kérelemet, akik vidéki térségben működnek és új szálláshelyet akarnak létrehozni vagy meglévő szálláshelyét szeretné fejleszteni, bővíteni. A pályázat keretében igényelhető maximális támogatási összeg 100 millió Ft.
Agráriumunk legfőbb kihívásai - Öntözésfejlesztés egyszerűbben
Újabb 12 milliárd a kistelepüléseknek a Magyar falu program keretében
Több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a közelmúltban a Magyar falu program öt pályázati kiírása keretében - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Vidékfejlesztési Program 2019 - előrehaladás, várható módosítások, pályázatok újranyitása
Kis Miklós, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára a közelmúltben megrendezésre került Fiatal Gazda Konferencián számolt be a Vidékfejlesztési Program előrehaladásáról, a 2019-ben várható módosításokról és új pályázatokról, újranyitásokról.

Találja meg az Önnek való tartalmat

2014-2021 © Agrárium7   –   Minden jog fenntartva.

Tanulmány letöltése X

A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.

Tanulmány letöltése » feliratkozás X

« vissza

Tanulmány letöltése » ellenőrzés X

Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.

A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra

Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.

« vissza