Gondolatok dr. Kapronczay István „Növényt vagy állatot” című írásához

Kategória: Agrárgazdaság | Szerző: Dr. Márton István, 2020/12/09
Címkék: Vitassuk meg!

A rendszerváltás óta eltelt időszak mindenki által ismert alapvető változást hozott a mezőgazdasági termelés összetételében. Napjainkban megközelítettük a 90-es évek termelési volumenét kb. 90%-os mértékben növénytermesztés vonatkozásában. Ugyanez nem mondható el a magyar állattenyésztésről, nem érjük el a 30 %-ot.

A hollandiai wagening-i egyetem pár évvel ezelőtt egy holland-magyar kutatást publikált, mely során azt vizsgálták, hogy adott ország hogyan használja ki a mezőgazdasági termelésben lévő potenciálját.

A vizsgálat során megállapították, hogy míg Hollandia a mezőgazdasági potenciál közel 90%-át használja ki, úgy a magyar mezőgazdaságé éppen, hogy meghaladja a 30%-ot.

A különbségnek számos történelmi, gazdasági, politikai oka van, egy dolgot azonban feltétlenül meg kell, hogy jegyezzünk: szabadversenyre alapuló piacgazdaságban az erőforrások allokációját a szűk keresztmetszeten alapuló marginális hatékonyság szabályozza. Az automatizmus biztosítja az optimális jövedelemtermelést. Amennyiben adott ország gazdaságpolitikája korlátozza ennek érvényesülését, úgy nem csak a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulás csökken, hanem a gazdasági potenciál kihasználása is romlik.

Hazánkban a rendszerváltás után számos olyan gazdaságpolitikai intézkedés született, amely egyértelműen beleavatkozott az erőforrások újrahasznosításába, és bizonyos üzemi kör (volt nagyüzemek) korlátozásával befolyásolta a gazdaság működését. Ennek is következménye az állattenyésztés 90-es évekhez viszonyított visszaesése, termelési potenciál csökkenése, melyhez még különböző piaci, járványügyi, technológiai problémák is hozzájárultak. Ilyen kevés anyakoca még nem volt Magyarországon. Az elmúlt évek támogatáspolitikája, amely 6 millió sertés elérését tűzte ki célul, egyértelműen kudarcot vallott.

A magyar húsmarha tenyésztés ezidáig dinamikusan fejlődő ágazat. Talán az egyetlen az állattenyésztési ágazatok közül, melynek jövedelmezősége a 2004-es EU csatlakozás után megfelelő volt mind piaci, mind támogatási oldalról.

Az ágazat elemzése változó világunkban, melyben a szakmai megfontolások mellett más is szerepet játszik, összetett, bonyolult feladat. Kiindulási alapnak tekinthetjük, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, remélhetőleg az is marad, és a jövőben is részei maradunk az EU 500 milliós piacának, elfogadva azokat a gazdasági, társadalmi érdekeket, értékeket, melyet az európaiság jelent. A jelenlegi helyzet fajtaösszetétel, üzemméret, alkalmazott termeléstechnológia, versenyképesség, jövedelmezőség szempontjából meglehetősen ellentmondásos. A jelenlegi húsmarha létszám 160 ezerre tehető, melynek zömét a nálunk tenyésztett világfajták, illetve ezek keresztezett állománya adja. Ebből kb. mintegy 45 ezer a törzskönyvi ellenőrzés alatt álló állomány. Szembetűnő, hogy kb. hasonló nagyságrendű a fajtaegyesületeken kívüli, különböző fajtákhoz besorolható állomány, amely, ha törzskönyvi ellenőrzés alatt állna, pár év alatt közel megduplázhatná a hazai húsmarha tenyészállat kibocsátást, ami magasabb hozzáadott értéket, több export bevételt, a tenyésztők számára pedig több jövedelmet jelenthetne.

Ha a jelenlegi és jövőbeni versenyképességünk összetevőit vizsgáljuk, akkor figyelembe kell vennünk, hogy a húsmarha tartásnak 3 termelési szakasza van; az első a borjú-tehén egység (cow-calf unit), a második a növendék (stockers) szakasz, a harmadik a marha hízlalás (feedlot) szakasza. Hazánkban ebből csak 2 alakult ki. Ha a versenyképesség szempontjából vizsgáljuk, akkor a húsmarha tartás anyatehén tartási szakasza tipikusan olyan tevékenység, ahol a különböző méretek is versenyképesek lehetnek, mivel a marginális hatékonyságot más-más szűk keresztmetszetek szabályozzák. Az őstermelőtől a családi gazdálkodón keresztül a társas vállalkozásokon át a nagybirtokig szinte minden üzemi méret lehet hatékony és versenyképes (függően az alkalmazott termelés technológiától illetve annak következményeként adott termelési rendszerben lévő állandó költségektől). A stocker szakasz hiányzik, melynek jövedelmezőségi következményi vannak, ez egyben azt is jelenti, hogy az élőállat árutőzsde sem működik Magyarországon. A marha hízlalás (feedlot) szakaszra vonatkozóan sajnos hazánkban szinte alig található versenyképes, megfelelő hatékonysággal működő, komoly árukibocsátást biztosító hízómarha telep (5000 db hízómarha/év feletti), az ehhez szükséges integrációknak néhány helyen látjuk csak a csíráját.

Az általában igaz, hogy ezidáig a megfelelő piaci árak és az alkalmazott EU-s támogatások az átlagos és az átlagosnál rosszabb hatékonysággal működő tenyésztők számára is megfelelő jövedelmet biztosítottak. Ez az állapot azonban a jövőben nem lesz fenntartható, az EU versenyképessége visszaesett az amerikai, ázsiai és ausztrál térségekhez képest rosszabb helyzetben van, mint korábban.

Az euro-atlanti támogatások víziója alapján a világpiaci és EU-s árakban a tengerentúli hatékonyabb, alacsonyabb termelési költséggel előállítható húsmarhát exportáló országok közvetlen megjelenése várhatóan a jelenlegi piaci árak stagnálását, vagy rosszabb esetben csökkenését jelentheti.

A magyar és európai húsmarha tenyésztésben is elkerülhetetlenül látszik az a strukturális válság, amely hatására a jelenlegi szereplők összetétele lényegesen átalakul, csak a versenyképesek maradnak hosszútávon a piac szereplői (hasonló tendencia zajlik az utóbbi években a magyar sertéstenyésztésben is).

Ha a világ marhahús termelésének ráfordítás arányos hatékonyságát vizsgáljuk a különböző régiók között, és az átlagos ráfordítást 1-nek tekintjük, amely kb. az új-zélandi marhahús termelés hatékonyságának felel meg, akkor Észak-Amerika (USA, Kanada) 1,3; Ausztrália 1,2; Dél-Amerika (Argentína, Uruguay, Brazília) 0,9; az EU átlaga 1,5. (Az EU-n belül Magyarország kalkulációk alapján hasonló az EU átlagához.) Ez mutatja, hogy versenyképességünk javítása érdekében tennünk kell.

Közismert, hogy a magyar húsmarha tenyésztésben a kibocsátott árualap közel 90%-a exportra kerül, élőmarha kivitelünk többszereplőssé vált, az EU 28 tagállamából 3 ország kivételével a többség vásárlónk volt. A 3. országbeli piacok közül az orosz, török, libanoni, líbiai piacon kívül szállítunk még Ázsiába, a Közel-Keletre, kisebb mennyiséget Észak-Afrikába, Egyiptomba. Hagyományos piacaink közül a görög, horvát, olasz, szlovén, osztrák, orosz, izraeli, libanoni közel másfél évtizedes múltra nyúlik vissza. Tekintettel arra, hogy a vágómarha kibocsájtás jelentős részét a Közel-Keleten értékesítjük. Az üzlet alapja a biztonság és kiszámíthatóság, ettől messze vagyunk a térségben a nemzeti, vallási, nagyhatalmi érdekek vélhetően még hosszú ideig akadályozzák a normális kereskedelmi, piaci viszonyok megteremtését.

Lehetőséget jelentenek a jövőben számunkra az észak-afrikai országok, Egyiptom, Algéria, Tunézia, Marokkó, itt azonban a francia húsmarha termelőkkel kell versenyeznünk.

Törökországot, mint kiemelt piacot illetően a török gazdaság gyengélkedése, a török líra folyamatos esése lényegesen csökkentette az export volumen mennyiségét. Tenyészállat piaci vonatkozásban főleg a volt Szovjetunió tagállamai jelentenek potenciális felvevő területet. Külön gondot okoz mind Magyarországon, mind hagyományos piacainkon a pandémia miatt a turizmus csökkenése, amely egyben a marhahús felvevő piac csökkenését is jelenti. 

A húsmarha ágazat helyzetéhez szorosan kapcsolódik a marhafeldolgozó ipar helyzete. A tenyészállat piacot kivéve a növendék- és vágóállatok élő állapotban történő értékesítése alacsonyabb hozzáadott értéket jelent nemzetgazdasági szinten. Ugyanakkor az állattartók számára az élő állapotban történő értékesítés gyorsabb, megbízhatóbb és magasabb jövedelmet biztosít jelenleg. A magyar marhahúsfeldolgozó ipar nehéz versenyhelyzetben van (csak kettő, megfelelő vágási kapacitással rendelkező vágóhíd van az országban). A támogatási lehetőségek nem segítik a nagy, hatékony marhavágó kapacitások kialakítását, amellyel a vágási költségek csökkenthetők, a versenyképesség javítható lenne.

Gondot jelent, hogy szemben a nemzetközi trendekkel hazánkban nem válik külön a vágás és a feldolgozás, csak néhány packager-t (daraboló, feldolgozó, márkázó) találunk, melyek nélkül versenyképes, eredményes marhahús forgalmazás nem lehetséges. Fogyasztói oldalról megközelítve a rendkívül alacsony magyarországi marhahús fogyasztás növeléséhez elengedhetetlennek tűnik a bérek, jövedelmek növelése, az ezeket terhelő adók, járulékok csökkentése. Ezek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy nálunk is fizetőképes kereslet jelentkezzen.

A leírtakon kívül összehangolt, tudatos központi marketing tevékenységre is szükség lenne ezen a területen is. A jövő elemzése szempontjából fontos a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás, melyet sokan leegyszerűsítve fajtakérdésnek tartanak. Ennél azonban lényegesen szélesebb problémáról van szó, amely nem csak a használt fajtákat, hanem az alkalmazott technológiát, gyepgazdálkodást is érinti. A jelenleg érvényes AKG előírások nagy részét el kell felejteni, újra kell gondolni, elsősorban a folyamatos takarmány ellátás és ökológiai szempontok figyelembevétele miatt.

A fajták szempontjából a hőmérsékleti- és klímaváltozás, valamint a megjelenő új egzotikus állatbetegségekhez való alkalmazkodás jelenti a kulcskérdést. Erre számos példát találunk a tengerentúlon alkalmazott bos taurus és bos indicus szarvasmarha fajták keresztezésével, pl. brangus, braford, simbra stb.

Az új egzotikus állatbetegségek megjelenésének sajnos nincs vége, várhatóan újabb vírusokat terjesztő vektorok megjelenése sem kizárható a Kárpát-medencében, lásd az ázsiai tigrisszúnyog megjelenése. Ezzel kapcsolatosan az állategészségügyi hatóságnak és az állattartóknak fontos feladatai lesznek, mivel termelési kockázatot, költségtöbbletet és piaci zavarokat okozhatnak.

Az ágazat jövőbeni működése szempontjából is elengedhetetlen a kiszámíthatóság. A pályázati források meghirdetésénél, elbírálásánál fontos a szakmaiság és az objektivitás. Fejlett és hatékony állattenyésztés nélkül nincs fejlett, jól működő mezőgazdaság. Magyarországon a II. világháború óta folyamatosan csökkent a talajok szervesanyag tartalma. Megfelelő szervesanyag nélkül veszélybe kerül versenyképes növénytermesztési terméshozamok elérése. Szükség van a megfelelő tápanyag gazdálkodáshoz a szervesanyag tartalom növelésére, melyet legcélszerűbben az állattenyésztés egyik fontos melléktermékével, a szakszerű istállótrágya felhasználásával lehet biztosítani.

Összefoglalva a címben felvetett kérdésre, hogy növénytermelés vagy állattenyésztés-e, a válasz, hogy mindkettő. A feladat adott, mindnyájunk szakmai felelőssége, hogy felismerjük-e a kihívásokat, azokhoz kellőképpen alkalmazkodunk-e, és hogy azokra megfelelő adekvát válaszokat adjunk.

Az egyre erősödő globalizációs versenyben a sikeres magyar mezőgazdaság működtetéséhez csak az EU tagjaként van esélyünk.

Dr. Márton István

elnök

Húsmarhatenyésztők, Marhahústermelők Országos Szövetsége

SZIE Keszthelyi, Kaposvári Campusának címzetes egyetemi docense

ügyvezető - Magyar Hereford, Angus, Galloway Tenyésztők Egyesülete

Ajánlott kiadványokDr. Vahid Yousefi - Kóbori Judit:
A merinói juhok tenyésztése és kiválasztásaHajós László - Berde Csaba:
Emberi erőforrás gazdálkodásDr. Böő István:
A baromfitartás gyakorlataBotos János:
Banki értékpapírok Magyarországon

Ez is érdekelhetiA zöldség-gyümölcs ágazat helyzete, versenyképessége és szükséges fejlesztési irányaiLehetőségek a kertészeti ágazatok fejlesztésébenAz állattenyésztés gondjai és fejlesztésének lehetőségei, eszközei - Hozzászólás a "Növényt vagy állatot?" vitasorozathoz