
Szerző: Dr. Kállay Béla, 2014/10/20
A Baromfi Termék Tanács I–V. havi értékeléséből és a baromfihús termelési összeállításból egy pozitív ágazati szintű gazdasági folyamat kibontakozása volt sejthető. Tovább »
Kategória: Állattenyésztés
Szerző: G.P., 2014/10/20
a Kaposvári Állattenyésztési Napok „A sertéstartás korszerű műszaki-technológiai megoldásai” című szakmai konferenciáján az érdeklődők, az ágazat új fejlesztési irányaival ismerkedhettek meg. Tovább »

2014/10/20
Bezárta kapuit a VIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok. A Dunántúl legnagyobb és országosan is meghatározó kiállítása ebben
az évben mintegy 1000 tenyészállatot, 250 kiállítót és több mint 25 ezer látogatót vonzott Kaposvárra. Tovább »

2014/10/20
Dúzsi Tamás szekszárdi borász élete mindig a szőlő és bor körül forgott. 1994-ben a rendszerváltás után alapította családi vállalkozását, amely azóta is töretlenül fejlődik. Tovább »

Szerző: Valkó Béla, 2014/10/20
A hegybíróktól beérkezett termésbecslési adatok összegzését és korrekcióját követően a 2014. évi szőlőtermés mennyiségét országosan mintegy 3,9 millió mázsára tesszük, amely mintegy 2,7 millió hektoliter seprős újbornak felel meg – tájékoztat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa legutóbbi közleménye. Tovább »

Szerző: Valkó Béla, 2014/10/20
Tizenkettedik alkalommal, szeptember közepén rendezték meg a Diófesztivált Lengyeltótiban. A szakmai konferencián kutatók, termelők osztották meg tapasztalataikat. Tovább »

Szerző: Valkó Béla, 2014/10/20
A FruitVeB Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács termésprognózisa szerint 2014-ben 2,9 millió tonna szabadföldi, hajtatott zöldség- és gyümölcstermés várható, ami az utóbbi évek egyik legnagyobb terméseredménye lenne, csaknem 19,7%-kal haladná meg a 2013. évi termésmennyiséget. Tovább »
Kategória: Agrárenergetika
Szerző: Blaskó Gergely Best Machinery Kft., 2014/10/20
Cikkünkben a speciális agglomerációs, azaz alapanayag-tömörítési eljárás technológiai hátterét vesszük górcső alá. Tovább »
Kategória: Agrárenergetika
Szerző: Dr. Tóth László Szent István Egyetem, GEK, 2014/10/20
A múlt század második felében még csak hangoztatott, de mára egyre inkább bizonyított és elfogadott tény, hogy jövő nemzedékek érdekében, az életkörülmények fenntarthatósága miatt a megújuló energiákat egyre nagyobb volumenben kell hasznosítani. Tovább »
Kategória: Agrárenergetika
Szerző: Agrárium-info, 2014/10/20
Óriási dilemma előtt áll az európai uniós energetikai szabályozás. 2017-től sok minden változik. A legnagyobb gondot azonban továbbra is a zöldek belső vitája jelenti: ipari jellegű vagy mezőgazdasági alapú legyen a megújuló energia forrása. Tovább »
A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.
Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.
A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra
Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.
« vissza