Kategória: Gépesítés
Szerző: Agrárium-összeállítás, 2014/04/10
Sokat, sőt egyre többet hallani manapság a precíziós technológiáról. De mik lehetnek azok az érvek, amelyek alapján érdemes ezt a költséges termelési módszert választani, s ha egyszer mellette döntöttünk, mi alapján érdemes választani? Tovább »

Szerző: Dr. Tóth László Szent István Egyetem, GEK, 2014/04/10
Szálastakarmányok elsősorban a nagytestű gazdasági állatok alaptakarmányát jelentik. A betakarítás technológiája alapvetően a takarmányterület méretétől, az állatállomány nagyságától és a rendelkezésre álló pénzeszközöktől függ. Tovább »
Kategória: Állattenyésztés
Szerző: Dr. Kállay Béla, 2014/04/10
A sokféle világnap – egészségügyi, takarékossági, FAO-élelmezési stb. – között megtaláljuk a Tojás Világnapját is. Tojásból már mintegy 8–10 kilót eszünk a világon átlagosan, baromfihúsból pedig több mint 12 kilót fejenként. De még többet kellene fogyasztani, hogy ne legyen éhezés… Tovább »

Szerző: G.P., Forrás: Vágóállat és Hús Terméktanács információja alapján, 2014/04/10
Új védjegyet vezetett be a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), illetve a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) a magyar sertéshús minőségének garantálására. Tovább »
Kategória: Állattenyésztés
Szerző: G.P., 2014/04/10
Az elmúlt időszakban a tejtermelők láthatták, hogy márciusban emelte alapárprognózisát a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács
elnöksége. A tejpiac aktuális kérdéseiről kérésünkre a Szervezet igazgatója, Lukács László adott tájékoztatást. Tovább »

Szerző: G.P., 2014/04/10
A XXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat április 25. és 27. között rendezi meg a Hódmezőgazda Zrt. Hódmezővásárhelyen. A szervezők által létrehozott termékdíj pályázatra idén két kategóriában összesen 38 pályázat érkezett be. Az eredményhirdetésre április első napján került sor. Tovább »
Kategória: Állattenyésztés
Szerző: Egri Edit, Élőállat és Hús Termékpálya felelős Agrárgazdasági Kutatóintézet, 2014/04/10
A növénytermesztés és állattenyésztés egyensúlyának helyreállításához elengedhetetlen az élőállat és hús termékpályák,
a nemzetközi és a hazai piac tendenciáinak figyelemmel kísérése. Cikkünk a sertés-, marha- és juhhús piaci tendenciáit tekinti át. Tovább »

2014/04/10
Egy gyönyörű tavaszi napon, március 20-án a martonvásári Brunszvik-Kastély parkjában nem mindennapi eseményre került sor. Tovább »
Kategória: Növényvédelem
Szerző: Dr. Kádár András, titkár, NSZ Egyesület, 2014/04/10
A Növényvédő Szer Gyártók és Importőrök Szövetsége Egyesület (NSZ) 18 tagvállalatot fog egybe, amelyek a Magyarországon eladott növényvédő szerek döntő többségét forgalmazzák. Tovább »

Szerző: Sojnóczki István fejlesztési és szaktanácsadási műszaki igazgatóhelyettes, 2014/04/10
A növényvédelem minden növénytermesztési technológia nélkülözhetetlen eleme. Kiemelten fontos szerepet tölt be a termesztés eredményességében. Egyrészt a termelés biztonságát szolgálja, másrészt lehetővé teszi a megfelelő minőségű termények
előállítását. Tovább »
A kiválasztott tanulmány letöltése ingyenes, ám feliratkozáshoz kötött. Kérjük válassza ki az Önnek megfelelő opciót az alábbiak közül.
Ehhez az e-mail címhez nem tartozik aktív feliratkozó. Kérjük, ellenőrizze, hogy azt az e-mail címet adta e meg, amivel feliratkozott hozzánk. Amennyiben új e-mail címmel szeretne regisztrálni, kattintson az alsó "vissza" gombra.
A tanulmány letöltése elindult! » letöltés újra
Kérjük, e-mail címe megadásával erősítse meg, hogy Ön már feliratkozott az Agrárium7 hírlevél listájára, ami után a választott tanulmány automatikusan letöltésre kerül.
« vissza